Christin Dor - Regénymorzsák - Anna és Gábor - Forgatókönyv tervezet

https://christindorregenymorzsak.blogspot.com/2018/02/anna-es-gabor-forgatokonyv-tervezet.html

GÁBOR ÉS ANNA

ÍRTA

TÖRÖK KRISZTINA DORINA

1. PENTHOUSE JELLEGŰ LUXUSLAKÁS – BELSŐ, NAPPAL

Anna csinos, sportos testalkatú nő, divatos ruhában, hatalmas táskával a karján benyit szülei lakásába. Széles mosollyal, csillogó tekintettel néz körbe, miközben táskáját lazán ledobja a padlóra. Megáll a nappali közepén, alaposan körbetekint. Ekkor látja meg az ismeretlen férfit, aki egy szál törülközővel a derekán, frissen borotváltan, épp kávézgat a konyhában és a reggeli újságot olvassa. A férfi érdeklődve tekint fel rá, majd lassan végigpásztázza a nőt.

                        ANNA

              Te meg ki a frász vagy?

                        ISMERETLEN FÉRFI

Ezt én is kérdezhetném. Nem vártam látogatót. Amúgy Gábor.

         ANNA

(kissé zavartan)

Anna. De mondd csak, hogy kerülsz te ide? Tudtommal nem vagy rokon és az ismerősöm sem vagy. Hogy kerültél ide? Apám tud rólad, ugyanis ez a szüleim lakása?! És mégis miért vagy pucér?

         GÁBOR

Csak fél pucér.

         ANNA

(felháborodva, értetlenkedve)

Már ne is haragudj, de ez… abszurd! Te betörtél hozzánk? Ez most komoly? Még is ki vagy te?

         GÁBOR

(szarkasztikusan)

Már mondtam. Gábor vagyok. És nem vagyok betörő, ahhoz túlságosan illedelmes vagyok. Csak… hogy is fogalmazzam… megláttam a lehetőséget, hogy egy ideig itt tartózkodjam. Jobb, mintha utcán lennék.

         ANNA

Micsoda? Te most szórakozol vagy mi? Mégis mi a fenét képzelsz? Azonnal takarodj innen!

         GÁBOR

Ugyan miért és hova? Ahogy látom elég nagy ez a lakás kettőnknek, ráadásul négy hálószoba is van, szóval… csak a nappali és a konyha az, ahol találkozhatunk. Nem értem, miért vagy így felháborodva. Nem fogok elmenni!

         ANNA

Hívom a rendőrséget.

         GÁBOR

Közlöm, hogy a pasid vagyok és csak a vita hevében hívtad őket. Apád is örülni fog neki, gondolom.

         ANNA

Majd biztos az apám neked hinne. Ne nevettess! Szedd a holmid, felőlem vihetsz kaját is, és…

         GÁBOR

Nem vagyok hajlandó elmenni. Jesszus, tökre nyugodt hetet tudtam magamnak, erre jössz te, és kidobnál, mint egy utolsó rongyot.

         ANNA

Hetet? Már egy hete itt dekkolsz, és mi nem tudunk róla? Mégis hogy jutottál be anélkül, hogy a portás tudott volna rólad? Ez kész őrület!

         GÁBOR

Most mit sopánkodsz? Apuci kicsi lánya. Mert ez a szüleid lakása. Nem is a tied.

         ANNA

Az meglehet, hogy nem az enyém, de elköltöztem tőlük, hogy független legyek.

         GÁBOR

Ez neked a függetlenség? Ez nem függetlenség. Ez önbecsapás.

Kb. 2015-ben volt egy forgatókönyvíró verseny-féleség. Megvolt egy adott téma, írni kellett hozzá forgatókönyvet, persze minimális oldalszám stb. Öcsémmel együtt be is neveztünk, reméltük, hogy lesz belőle valami, de frankón nem sikerült. Egyikünknek sem. Na, itt van az én tákolmányom. :) Na, jó... be kell vallani, hogy nem vagyok tehetséges forgatókönyvíró, sosem lennék az, mert utálom (szép kifejezés!), ha megkötik a kezem, a gondolataim, magát az írást. Így hát eldöntöttem még akkor, hogy én ebből már pedig regényt fogok írni. Az alap meg is van hozzá, a neveket kicseréltem, mert... mert na és kész. A blogon jó helye lesz, ha netán nem érnék rá kiadatni stb. Szóval, a napokban hozzá is látok. :)

Interjú - kérdések és válaszok

Christin Dor

Interjú-kérdések

 /Megjegyzés: Kb. 2011 körül készült, melyet még Szatti, a Pennát a kézbe blog írója kért tőlem. Nosztalgikus kedvem támadt, így ezt is felteszem a blogba. Nem változtattam rajta semmit./

 1. Honnan jött az ötlet, hogy írni kezdj? Mit jelent számodra az írás?

Linda Lael Miller írónő könyve a Vágy és Végzet adta az ötletet, hogy magam is elkezdjek írni hasonló romantikus történeteket. Már azelőtt is sokat olvastam, szinte alig voltam tíz éves, amikor a romantikus regények levettek a lábamról. Különösen a Vágy és Végzet. Annyira megragadott, hogy aztán már nem tudtam leállni. Így írólapokat és tollat vagy épp ceruzát ragadtam és el kezdtem írogatni. Hát igen! Nem volt könnyű. Akkor még nem volt számítógépem vagy írógépem, így maradt a papír. A mai napig megvan némelyik írásom egy dobozba rejtve.

Ahogy egyre jobban elmélyültem az írásban rá kellett jönnöm, hogy nemcsak önmagam kifejezésére törekszem, hanem egy olyan világot is teremtek közben, ami a sajátom, de engedem, hogy bepillantást nyerjenek mások is. Számomra az írás annyit jelent, hogy az álmaim papírra vethessem, a képzeleteimet kitárhassam mindenki előtt, ugyanakkor szeretném, ha egyszer, amikor megjelentetem a regényeim, szeressék azt. Bár kétségkívül ezt nem lehet erőltetni.

 2. Van olyan író, akit a példaképednek tartasz? Esetleg több? Ők miképpen inspirálnak és ösztönöznek az írásra?

Linda Lael Miller, mert ő volt az, aki ráébresztett arra, hogy egy könyvet nemcsak olvasni lehet, hanem annak történetét megírni is.

Nora Roberts a kifinomultságával nyűgöz le.

Amanda Quick a rejtélyességével tűnik ki.

Danielle Steel az emberek legmélyebb pontjait érintő kérdésekre adó válaszaival, az elrejtett érzések felszínre kerülésével ad hangsúlyt a műveinek.

Ana Leigh az eszményi romantikus, szenvedélyes, vadnyugatias stílusú könyvei kápráztatnak el.

Martha Tailor/Sidney Lawrence, akit azért is szeretek, mert magyar írónő. Amikor legelőször vettem a kezembe egyik könyvét még nem tudtam, hogy magyar a külföldi neve miatt. És sokáig nem is sejtettem. Csak amikor egy újságcikk megjelent róla és a könyveiről ismertem fel, hogy ki is ő valójában. Igen, tudom, hogy a könyvek elején apró betűs résszel fel van tüntetve a könyv címe, szerzője stb…, de akkoriban nem is az érdekelt a legjobban, hanem a történet, a szereplők.

És még sorolhatnám azokat az írókat, írónőket, akik segítséget nyújtanak egy-egy könyvük elolvasásával. Van, amikor már egy szó vagy egy teljes mondat segít abban, ha netán elakadnék írás közben. Van, amikor az egyik szereplő jelleme vagy neve az, ami útba igazít. Van, hogy egy leírt táj, egy város vagy bármi más arra késztet, hogy tovább folytassam a magam kis regényeit.

3. Vannak bevált írói praktikáid, amelyeket szívesen alkalmazol az alkotás során?

Régebben nem foglalkoztam vele, hogy miként kezdjek hozzá. Akkor hagytam, hogy a fejemben összegyűljön megannyi ötlet, szereplő, cselekmény, helyszín, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez így nincs rendjén. Így mikor elkezdek írni egy regényt, először a szereplők neveit találom ki, és rögtön tudom is, hogy miképp kell kinéznie. Utána jön a helyszín a dátummal együtt, és már írom is a történetet. Nem mindig készítek előre fülszöveget, rövid leírást is csak abban az esetben használok, ha már nagy szükségem van rá. De amikor már úgy érzem, hogy nem zökkenőmentes az alkotás, akkor a zenére hagyatkozom. Ilyenkor a klasszikus formától a rockosabb stílusig minden összejön és a megfelelő ütem, dallam már segít is tovább. De van úgy, hogy le kell ülnöm filmet nézni, hogy egy időre megpihenjek, és mialatt nézem a filmet, eszembe ötlenek dolgok. Ezeket pedig a jól bevált módon papírra vetem. De a leghatásosabb az, amikor az álmaimra hagyatkozom. Így készül a legtöbb regényem.

 4. Milyen történetet írsz? Mesélj róla!

A történet vonala számomra nem lehet egyszerű. Mindig kell valami, ami felpezsdíti, ami nem hagyja nyugodni az embert, ami korántsem arra készteti az olvasót, hogy tegye le a könyvet, majd máskor folytatja. Az, túlságosan szíven ütne. Jó tudom, hogy egy könyvet nem mindig lehet kiolvasni egy nap alatt, mert én sem teszem azt, de én azért, mert nem akarom, hogy véget érjen. De vannak, akik már azért csukják be a könyvet, mert unalmas, egyhangú, százszor átrágott téma. Lehet, ezeket én mondom, és közben ugyanezt fogja valaki mondani az enyémről: Hé, ez sem tud újat mutatni! Úgyhogy, amit tenni szoktam, hogy a saját történeteimet, ha kell, százmilliószor átolvasom.

Ahogy a szereplőket úgy magát a történetet, a cselekvések szálát alaposan kidolgozom. Nem szeretek elveszni a részletekben, de körvonalazni sem tudom, így megmarad egy aranyközépút, amely se nem kevés, se nem sok. Egyszerre több regényt is írok, ilyenkor pedig arra ügyelek, hogy ne keverjem össze azokat.

Nem mindjárt adom meg a választ egy-egy megbúvó kérdésre. Szeretek titkolózni, de ezt sem akarom a végtelenségig húzni, mert azaz olvasónak nem tesz jót.

 5. Mely témák állnak hozzád közel, amelyben szívesen alkotsz?

Amikor el kezdtem írni az első próbálkozásaim a romantikus, kalózos vonalon futottak, néhol már szappanoperás jellegű történetek bontakoztak ki. Az utóbbi már elmaradt, az előző kettőt pedig egyenesen imádom. Ezek mellett szeretem a fantázia azon világát, ahol nincsenek kötöttségek. Saját magad alkotta szabályok, helyszínek, idő- és térhatások. A misztikus dolgok iránt kislány korom óta érdeklődöm, így elsősorban a boszorkányok, de mellettük felsorakoznak a vámpírok, vérfarkasok, szellemek és sok más olyan lény, melyekről szívesen olvasok, filmeket nézek, kutatást végzek.

A krimi, ami még nagyon tetszik. Egyszer próbálkoztam vele, de beletört a bicskám. Nem mintha nehéz lenne, de szeretem a pontosságot és ez akkor nem úgy jött össze, így ezt a témát a profikra hagyom.

6. Mióta blogolsz, s a blogvilággal mik a tapasztalataid?

2009 szeptemberétől nyitottam meg az első blogom. Akkor még csak ismerkedési szinten leginkább magamról és gondolataimról pötyögtettem. Aztán gondoltam egyet és két másik blog kíséretében már a kedvenc színészeim és különböző érdeklődési körök jelentek meg. Később pedig arra sarkalltam magam, hogy tervezzek két másik blogot is, az egyik verses a másik a regényeimmel foglalkozik. Nem könnyű dolog összhangba hozni ennyi blogot. Van, hogy hónapokat, heteket, nagy ritkán napokat hagytam ki. A verses blogom azóta kifejlődött, szépszerével akadnak benne sokrétű verseim. Nem is gondoltam magamról, hogy ennyire romantikus vagyok. Vagy, hogy ennyire imádok verseket írni. A regénnyel foglalkozó blogom kissé kába. De jövő évi fogadalmam egyike, hogy mindez alaposan megváltozik.

A tapasztalataim kétirányú: 1. amikor el kezdtem írni a blogjaim nem éppen arra gondoltam, hogy lesz, aki olvasni fogja. 2. mára már azt szeretném, ha sokan olvasnák a blogjaim, mégha csak az egyiket is.

 7. Olvasol mostanában valamit? Van kedvenc könyved vagy olyan, amit szívesen ajánlanál másoknak?

Danielle Steel-től az Örökség című könyvet olvasom, ami csodálatos történet. Ajánlani azoknak tudom, akik szeretik a múlt és jelen varázsát, szeretnek családfa után kutatni – ez nekem is eszembe jutott –, szeretik a romantikus vonalat, az indiánokat, és a kultúrák megjelenését.

Nemrég olvastam el Ana Leigh-től a Vadnyugati szerelem című könyvet, ami tele van humorral, csipkelődéssel, romantikával, kalanddal és szívszorító jelenetekkel. Azoknak ajánlom, akik szeretik a Western-románc alkotásokat.

 8. Hol olvashatunk tőled többet?

Természetesen a blogjaimon követhető vagyok. Főkként: http://christindor-alombelitortenetek.blogspot.com/ itt regényrészletek, fülszövegek – próbálkozás –, és különböző írások találhatók. Ezt a blogot két másik blog együttese alkotja.

http://christindormesei.blogspot.com/ ez a blog eredetileg meséket tartalmazott volna, de meggondoltam magam és versek születtek ide. Ez a legtermékenyebb blogom. Erre még büszke is vagyok.

A regényírás mellett a versekre is úgy gondolok, hogy meg szeretném jelentetni valamennyit. Remélem a 2012-es évben már megmutathatom magam.

Ősi Vér - A Kiválasztottak szereplői 6. rész

Magnar - Sárkány.

"Amint az erős szél alábbhagyott, a lány kíváncsian nézett ki a fatörzs mögül, hogy szemrevételezze az állatot, akiről eddig csak hallott, de sosem látott. A sárkányok rejtőzködő életet élnek, ugyanúgy a többi hasonló csodálatos lénnyel, akik szintén valahol most is bujkálnak. De most valamiért ez a sárkány előjött rejtekéből. Igaz, minden más élőlényt azonmód elkergetett a jelenlétével. Amilyen titokzatos, olyan morcos kinézetű – gondolta magában."

Azarang - Főnix.

 "– Vannak képességek, amelyek maguktól jönnek, de a tűz… az a főnix műve – felelt rá halkan a lány és ekkor a férfi elengedte a kezét. – Féltem, ha valaki megtudja, azt fogja gondolni, hogy loptam."

Olena, Accalia és Coronis - A Három Nővér.

 "Mindhárman nagyon szépek voltak és nagyon lendületesek."

 "– Mert még nem volt hozzánk szerencséd – rúgta oldalba a lányt Coronis, mintha sértve érezte volna magát, amiért a lány nem ismeri őket és nem hallott róluk."

 "– A nevem Accalia, amint azt tudod, de amit nem, hogy én vagyok a Három Nővér egyike – közölte a nő, büszkén tartva a fejét." 

"– Már úgyis mindegy – nézett húgaira Olena. – Mindegy mi történik, harc nélkül nem adjuk meg magunkat. Készüljetek és vigyázzatok!"

 Selma, Myrna és Bernice - Három idős, hosszú, ősz hajú asszony.

 "Nem szívesen szerette, ha a közelében más mágiát űző személy is jelen van, de őket csak azért tartotta fenn, mert erősek, elvetemültek, és szerették keresztezni a fehér mágiát a feketével. A legősibb boszorkányok – akik a Régi Rend alatt éltek – leszármazottaik, akik egyszerre ismerték a mágia és az alkímia tudását, s használták fel kisded játékaikhoz."

Adder - Lilith kedvenc kígyója.

"Talán az egyetlen rokonszenvező állat a világban, aki megfér Lilith kegyeiben és ő is az övében."

Ősi Vér E-könyv és nyomtatott könyv

2017.11.28-án jelent meg az Ősi Vér - A Kiválasztottak című regényem E-könyv mellett nyomtatott formában is.

A regény nem került volna a kiadóhoz, ha nincs az öcsém, aki anyagilag - egy bizonyos keretbe összefoglalva! - támogatott volna. És bár lehet, hogy akadnak hibák, melyek észrevehetőek, esetleg én magam sem fedeztem fel, de ennek ellenére örülök, hogy legalább idáig eljutottam.

Hogy valaki az E-könyvet vagy magát a nyomtatott könyvet részesíti előnyben, néhány adatból megtudtam, hogy jobban pártolják még a mai napig is a nyomtatott formátumot. Sokaknál valamiért nem kedvenc az E-könyv. Én megértem, hisz magam is a könyveket részesítem előnyben, de ugyanakkor már olvastam E-könyvet, ami persze a szemnek egy kicsit fárasztóbb.

Az igazság az, hogy már nem akartam sokat váratni szegény regénnyel. 12 éve várja, hogy feltámadjon a laptopból. Ez megtörtént ugyan, de kérdés, hogy mennyire fogják venni. Ami azt illeti, ezt is sokszor kalkuláltam, hisz egy regénynek nagyon vonzónak kell lennie egy olvasó szemében és nem csak külsőleg.

Sokkal tartozom az öcsémnek azzal, hogy lehetővé tette számomra, hogy a regény végre napvilágot lásson. Ezen belül mind a ketten tudjuk, hogy bizonyos keretet nem engedhettünk már meg, így talán akadnak olyanok, akik talán elhamarkodott lépésnek mondhatják a kiadását. De ahogy én magam sem vagyok tökéletes, úgy a regényem sem lehet tökéletes. Én ezt elfogadtam, megbarátkoztam vele, és ha netán egyszer valamikor megtehetem, akkor elfogadhatóbb kinézetet varázsoltatok számára. Szerintem, minden író/írónő úgy szereti a regényét, ahogy van. Igen, persze mindenki törekszik valamiféle elfogadható tökéletességre. Én voltam olyan bátor és ezt egy kicsit felrúgtam. És lehet, hogy a kinézete nem mindenkinek lesz elfogadható és vonzó, de arra gondolok, hogy talán - nagyon talán!, reménykedően talán! - maga a történet mindezt kompenzálja valamennyire. Bizakodok benne. Ha mégsem így lenne, akkor tévedtem. De reménykedem.

Itt a link:

Christin Dor: Ősi Vér - A Kiválasztottak - Publioboox.com oldal
Christin Dor: Ősi Vér - A Kiválasztottak - Rukkola.hu oldal

Christin Dor: Ősi Vér - A Kiválasztottak

https://moly.hu/konyvek/friss-megjelenesek

Christin Dor: Ősi Vér - A Kiválasztottak

Ősi Vér - A Kiválasztottak szereplői 1. rész

Szép fokozatosan szeretném bemutatni a regényem szereplőit. Nem sok mindent árulok el róluk.

Shiba klán - Vámpírvadász család Japánban

"A Shiba klán volt Japán leghatalmasabb vámpírvadászai, akik több ezer éves múltra tekinthetnek vissza. A legádázabb harcos férfiakat neveltették ki, hogy a vámpírok elleni harcokban eredményesen térjenek haza. Mindegyikük páratlan tehetség. Egy igazi gyilkoló gép. Még maguk az asszonyok, akik jelenleg is azon igyekeznek, hogy gyermekeiket védelmezzék szintén nagyszerű harcosok férjeik oldalán. Semmi sem hátráltatta meg őket." - részlet

Shiba Ryu - A Shiba klán vezére, aki erős, határozott és vámpírvadász. Sayuri férje, Kazuya és Satoru apja.

"A klán vezére, Shiba Ryu több sebből vérezve kitartóan küzdött a vámpírkatonák ellen. Csapatait hiába vették körül mindig kitörtek s támadásba lendülve lekaszabolták a vérszívókat. Nem engedhették, hogy a vámpírok elérjék otthonaikat. A közel egy hónapos ostrom alatt egyik tábor sem hátrált meg, pedig fogytán voltak lőszerekkel, fegyverekkel, emberhiánnyal és élelemmel. Mintha csak századokat léptek volna hátra, úgy érezte magát Ryu. Mégis egyre tudott csak gondolni, hogy oltalmazza a klánt." - részlet

Shiba Sayuri - Shiba Ryu asszonya, Kazuya és Satoru édesanyja. Erős jellem, nemes lelkű, gyengéd. A Yagami vámpírvadász család sarja. Seiji húga.

"Sayuri kitartott. Olyan erő dúlt belőle, amelyet maga a démon is tisztelt. De sokáig nem akart időzni sem a nővel, sem a gyerekekkel. Sayuri szorosan tartotta Ryu üknagyapjának kardját. Szemében tűz lobogott." - részlet

Shiba Kazuya - Ryu és Sayuri legidősebb fia. Satoru bátya, három évvel idősebb nála. Will Sky tanítványa.

"Kazuya ebben hitt, hisz az apja mégis csak a klán vezére és a legnagyszerűbb harcos, akit valaha is ismert a vadászok között. Őrá akart hasonlítani." - részlet

Shiba Satoru - Ryu és Sayuri másodszülött fia. Kazuya öccse. Will Sky tanítványa. Vámpírvadász.

"Satoru koránt sem volt csalódás az életükben. Nagyszerű gyermek. Kifogástalan harci szellem. Habár van még mit csiszolni olykor-olykor fel-felbukkanó engedetlenségén. Számtalan alkalom tanúsította, hogy Satoru kivételes, egyedi és sérthetetlen." - részlet

Yagami Seiji - A Yagami vámpírvadász család sarja. Sayuri bátya. Ryu sógora.

"Yagami még utoljára visszatekintett barátjára, aki kíméletlenül irtotta az ellenséget. Mióta csak barátokká lettek s később sógorok, szinte a testvéreként tekintett rá. Mindenben kiálltak egymás mellett. Soha nem volt nézeteltérésük és nem titkolóztak a másik előtt. Ryu kitűnő harcos volt már ifjonc korában is, mindenki őt tartotta a legjobbnak. Egyetlen egyszer küzdöttek meg, akkor is azért, mert Yagami féltékeny volt rá, de aztán belátta hibáját. Nem hiába lett Ryuból a klán vezére. Boldogulni fog a vámpírhaddal. Hitt benne. Hitt abban, amit a klán több ezer éve képvisel." - részlet

Will Sky - Boszorkánymester. Satoru és Kazuya mestere. A Shiba család egykori védelmezője.

"A sötét bőrű férfi nem volt más, mint jó barátjuk, s a család egykori védelmezője, Will Sky, aki boszorkánymester hírében áll, s aki fajtájából már csak egyedüli példány. A férfi mégsem úgy viselkedett, mint a vadászoknál jóval feljebbvalónak mutatkozó személy. Nem tagadta, hogy mágia hatalmat birtokol, de nem volt nagyravágyó, sem becstelen. Ő maga is sokat tanult a Shiba család idősebb tagjaitól, akik szintén megbíztak benne. Elengedhetetlennek tartotta a barátságot, sőt többre tartotta, mint valamiféle testőr szerepét. Ugyan a boszorkánymesterek szívesen vállalták a vadászok védelmét, még így is az erejük végett rangon felülinek számítottak. Nem voltak Halhatatlanok s másokat sem tudtak örökké éltetni, de az erejük olyan lényekkel vetekszik, mint a démonok vagy az angyalok. A boszorkányok a Halandók között istenek, a Halhatatlanok között Halandók." - részlet

A fagyos pusztaság gyermeke

A fagyos pusztaság gyermeke

Már gyermekként arra tanítottak, hogy király legyek. A démonok királya, ki hatalmas seregek vezére és az Alvilág mindenható ura. Arra tanítottak, hogy pusztítsak, kihasználjam mások gyengeségeit, győzedelmeskedjek a Fényesség hazája fölött. Apámat a leghatalmasabb démonkirályt korán elvesztettem, így igen ifjú férfiúként vettem át helyét. Anyámat nem ismertem, bár azt pletykálták, hogy a Fényesség hazájából származott. Korán meg kellett tanulnom milyen királynak lenni, és ahogy nőttem nemcsak testileg erősödtem meg, elzártam minden más érzést, ami gyengíthet utam során. Azt az utat folytattam tovább, amit apám mutatott meg nekem. Démonkatonáimmal völgyeket égettünk fel, ostromoltunk városokat, sanyargattunk népeket. Féltek tőlem. Aki ki is állt ellenem, az meghalt még mielőtt kardot ránthatott volna. Sok mindent elértem királyként, sok mindent láttam és tapasztaltam, amíg egy nap egy jóslat be nem árnyékolta már akkor is sötét lelkemet. A jóslat szerint a fagyos pusztaság gyermeke egy vörös hajú emberi lény fogja okozni vesztem. Nem akartam hinni a jóslatnak, de ekkor emlékeztettek engem anyámra, aki szintén vörös hajú volt, és csak azért akarta elcsábítani apámat, hogy aztán megölhesse őt. Nem sikerült neki, de apám csak amiatt nem végeztette ki, mert velem volt várandós. Miután megszült, anyám meghalt. Így nem volt kérdés, hinnem kellett a jóslatnak, és minden vörös hajú nőt és férfit elfogattam és kivégeztettem anélkül, hogy bármit is tudtam volna róluk, vagy hogy tettek volna valamit ellenem. Ezután pedig felkerekedtem a seregemmel és a fagyos pusztaság felé vettem az utam. Amíg el nem értük a határt, minden mást elpusztítottam.

A fagyos pusztaság vitathatatlanul gyönyörű helynek számított és szokatlanul varázslatos. Mindent hó és jég takart, de ami igazi szépségét adta a tájnak az a fehér szirmokkal megáldott apró növény, amely még ilyen zord időben is megél. Ahogy végigpásztáztam tekintetem a helyen megláttam egy vörös hajú, mályva színű, vékony anyagból készült ruhájú fiatal lányt, aki a virágok között lépdelt. Hajában és a ruhája mellrészén is a fehér szirmokból álló virágok díszelegtek. Mindannyian, akik csak látni vélték őt megkövülten bámultuk. Mintha megérezte volna jelenlétünk, megfordult. Szépsége eltompította a táj fagyos jellegét, és mintha melegség költözött volna be szívembe, éreztem hogy nem bánthatom. A lány először csak nézett, de tekintete szokatlanul barátságosan fénylett, amely olyan volt, mint a halvány napsugár. Arca pirosas volt a hidegtől, de ennek ellenére nem fázott, és amikor elmosolyodott, szívem nagyot dobbant. Megrökönyödve néztem őt, aki ahelyett hogy menekülőre fogta volna, csak csendben állt ott. Még sosem láttam nála szebbet. A szél meg-meglebbentette vörös hajzuhatagát, mely össze-vissza tekeredett a nyakára és a derekára.

 – Ő az, uram – szólalt fel egyik hűséges katonám. – A jóslatból... a vörös hajú...

Ahogy ezt kimondta egész testemben megfeszültem. Ha ez igaz, akkor meg kell ölnöm. De hogy ölhetném meg, mikor se fegyvere, amivel megsebezhetne? Mégis miként ölhetne meg? A szépségével? De tovább nem kellett ezen gondolkodnom. A katonák zúgolódtak, ahogy egymásnak adták a hírt, miszerint a vörös hajú ismeretlen lány a gyilkosom. A következő pillanatban halk nyögés ütötte meg a fülem. A lány arcára meredtem, aki kikerekedett szemmel nézett rám, bőre elsápadt, térde megcsuklott, majd összeroskadt a hóba. Ekkor láttam meg az íjászt, aki kilőtte nyilát, s tudtam ezzel vége. Az íjászaim elég pontosan céloznak ahhoz, hogy valakit megöljenek.

Lassú léptekkel indultam a lány felé. A szél, mintha síró hangokat hallatott volna felkavarta körülöttem a havat és a virágszirmokat. Amint elértem a lány mozdulatlan testét, féltérdre ereszkedtem, s lassan egyik kezemet kinyújtottam feléje. Oly gyönyörűen feküdt a hóban, mintha csak aludna. A bőre ugyan sápadt volt, de bársonyosan puha, és az illata, mint a virágoké. Nem ismertem őt, azt sem tudtam kicsoda, mégis olyan érzés kerített hatalmába, ami még azelőtt soha. Még apám elvesztése sem okozott ekkora fájdalmat. Ahogy hozzáértem, a szemhéja megrebbent. Csodálkozva néztem bele azokba az arany szempárokba. Halványan elmosolyodott, pedig a nyíl okozta sérülés nagy fájdalmat okozhatott számára.

–  Hát eljöttél hozzám – szólalt meg bársonyos hangján a lány. – Eljöttél értem, ahogy a jóslat kívánta.

–  Hogy? – döbbentem le. Honnan tud a jóslatról? – Én a halálodat akartam.

–  Tudom – válaszolt rekedtesen, s az arcán megpihent kesztyűs kezemre helyezte saját kezét, mely erőtlen volt. – Eljön a démon, kinek szívét a fagyos pusztaság szülöttje olvasztja fel.

–  A fagyos pusztaság gyermeke, egy vörös hajú emberi lény fogja okozni vesztem – javítottam ki azonnal, de a lány megcsóválta a fejét.

–  Ha a szerelem életedbe kerülhet, úgy ölj meg – kérte. Ekkor másik kezemmel kirántottam a nyilat a testéből, mire ő felsikoltott, de sikolyát abban a pillanatban elnyomtam csókommal. Ezután karjaimba vettem és egyenesen a gyógyítóhoz vittem. Nem akartam a halálát. Ő se az enyémet.

Miután felgyógyult, elvittem őt birodalmamba, ahol királynővé lett s asszonyom. Amint megtörtént a nász, nemsokkal később örömhírrel szolgálhatott a bába, miszerint feleségem gyermeket vár. A jóslat mit sem számított már. Hisz én Kirin és asszonyom Hollisha egyek vagyunk.

Nem kellett sok idő és a fagyos pusztaság királya hadat üzent birodalmam felé, s fejemet akarta, mivel egyetlen lányát elraboltam tőle. Ekkor éreztem úgy, hogy becsaptak. Hollisha mindvégig szerelmét, hűségét és szavai igazát bizonygatta, de nem tudtam mit tegyek. Ugyanabba a helyzetbe kerültem, mint egykor apám. Ha megölöm, akkor gyermekem is meghal, ha viszont életben hagyom, akkor a jóslat valóra válik. Életben hagytam. A szobájába zárattam, egy tucat katona vigyázta őt, és a bába, aki mindvégig mellette maradt, amíg én Hollisha apja ellen vonultam.

A csata nem tartott sokáig. A fagyos pusztaság urát elfogtam, katonáit kivégeztem. Tudni akartam, hogy lányát milyen fondorlattal vette rá, hogy engem elcsábítson, de a király mindvégig lánya ártatlanságáról beszélt. Ha Hollisha hazudik, akkor életemmel játszom. Ám én is és a királynő is másként tudtuk a jóslat kimenetelét. Vajon mi az igazság?

Hollisha fiúgyermeknek adott életet. Ugyanolyan vörös haja volt, mint az anyjáé. Asszonyom meghalt a szülést követően. Egymagamra maradtam, mint egykor apám. Hollisha apját kivégeztettem. Fiamat pedig magam neveltem, ugyanúgy mint egykor engem a sajátom. Mindent megtanítottam neki és ő szorgalmasan fejlődött. Anyjáról viszont egy percig sem tudtam megfeledkezni. Nem tudtam meg igazából, hogy ki vagy mi hazudott, s ez rányomta bélyegét keserű lelkemre.

Végül a fiam elérte ama kort, hogy férfivá érjen. Nagy ünnepség folyt a birodalomban. Én magam a trónteremben üldögéltem egymagam. Nem akartam senkit látni. Az ünnepségek már nem voltak olyanok számomra, mint régen. Hiányzott a feleségem. Ugyanakkor gyűlöltem őt, amiért kétségek közt hagyott. A fiam Shyam jött felém. Külsőleg rám is hasonlított. Vörös haja hosszan elterült a hátán. Délceg és igen bátor férfivá érett. Büszke voltam rá, de legbelül sajnáltam, amiért anyja ezt már nem érhette meg.

Ahogy közeledett felém, úgy valami figyelmeztetett engem. Nem tudtam mire vélni, de már késő volt. Éles tárgy szúródott mellkasomba. Shyam rideg, nyílt tekintete mindvégig engem nézett. Kihasználta gyengeségem, megfáradt szellemem, és megtette azt, ami másoknak eddig kudarcba fulladt. A saját fiam ölt meg egyetlen tőrdöféssel. A jóslat tudatosult bennem. Hollisha annak adott életet, aki megölhet engem. Félig démon, félig ember. A fagyos pusztaság gyermeke, annak és a démonbirodalom örököse.

Időtlen szerelem - Szavak alkotta történetek

http://irokhaakarok.blogspot.hu/2013/07/szavak-alkotta-tortenetek.html

Szavak alkotta történetek a Pennát a kézbe blogbejegyzéshez írtam egy rövid, ám szerintem nagyon szép történetet Időtlen szerelem címmel. Az én történetem mellett találhatóak még nagyszerű művek: Tom Sawyer - Következmények, Sofy - Vérző színek, Botos Péter - A Halálkirálynő és Dorothy Large - Csak egy kívánság. Sajnos egy kicsit későn vettem észre a dolgot, mert mostanában alig van időm a blogolásra, ha mégis, akkor csak pár kattintás és már lépek is. Olvassátok el a történeteket, mert szerintem nagyon jók lettek!!! Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!!!

Christin Dor

Christin Dor - Hit



Elő karácsonyi ajándéknak tekinthetem, hogy nyertem:) Syro története mellett enyém lett a másik, ami nyertesen jött ki. Nagyon szépen köszönöm Szattinak!!! Itt el lehet olvasni!!!
http://irokhaakarok.blogspot.hu/2012/12/rahangolodas-az-unnepekre_15.html



Havas erdő mélyén csilingelő csengő hallatszódik.

Talpam alatt a frissen hullott ropogó hó selyemtakaróként fedi be a tájat.

Körülöttem fagyöngyökkel díszített fenyőfák magasodnak az égig.

Lelkemet megérintve egyre csak hívogat.

Kíváncsi tekintetek követnek engem.

Lépteim nyomán feléledt a természet.

Szívemben melegség s szeretet társul, amint megpillantottam őt.

Egy angyal állt előttem, engem várt énekével.

Felém nyújtotta kezét s én elfogadtam.

Ekkor csillagszórók sziporkáztak fel körülöttünk.

Boldogság költözött eme vidékre s ennek én is a részese lehettem.

Hunyorogva ébredtem. Kissé kótyagosan, de felültem. Ekkor vettem észre, hogy körülöttem hófehér táj nyúlik el és örökzöld fenyők magasodnak. Azt hittem csak álom, de nem az volt. Valójában láttam egy angyalt, pedig én sosem hittem bennük. Nem hittem a csodákban, de főleg a karácsonyban. Rájöttem, ha én nem is hittem ezekben a létező dolgokban, ők még igenis hittek bennem. Nem értem miért érdemeltem ki egy angyal énekét s annak törődését, de a lelkemet már nem nyomasztotta semmi. Furcsa volt ez az érzés, amit akkor éreztem utoljára, amikor még kicsi voltam. Akkoriban, mint minden más gyermek én is hittem s alig vártam, hogy a karácsonnyal valami új, valami felülmúlhatatlan érkezzen.

De a gyermekkor hamar elillant az életemből. A boldog pillanatok után beköszöntöttek a keserű, nyomorúságos napok és az egyre múló évek nem hozták vissza a régit. Se család, se barátok, nem volt senki, aki megértett volna, aki magához ölelt volna csak egy percig is, hogy érezzem nem vagyok egyedül. De hát én sosem voltam egyedül! Ő is velem volt. Mindvégig. Azaz ember, aki az első perctől fogva szeretett engem, aki életet adott nekem, aki tudta rólam, hogy jó ember vagyok. Az, hogy elment olyan volt számomra, mintha a Mennyországból taszítottak volna ki. A lelkem komorrá vált, a szívem lappangó üresség volt csupán. Senkinek sem kellettem. Ezért elmenekültem. Menekülni akartam az élettől. Menekülni akartam a gondok elől. Menekülni olyan messzire, ahol nincs semmi. Csak az üresség, amelyben régóta éltem. Ezt ismertem.

Ő mégis ott volt előttem. Megérintett s mintha újjászülettem volna felébredtem. Az első olyan ébredés, amikor szeretet és béke uralkodott bennem. Elmosolyodtam, de még mielőtt felkelhettem volna a havas földről egy kéz érintette meg a vállam és én feltekintettem a nevelőanyámra, aki csak mosolyogva, szótlanul, könnyektől csillogó szemmel nézett rám. A másik oldalamon nevelőapám bukkant fel, aki ugyanúgy nézett rám. Elszöktem előlük. Nem akartam velük élni. Nem tartottam őket a szüleimnek, hisz a szüleim meghaltak. Senkinél sem maradtam tovább. Mindig elszöktem. De ők eljöttek értem. Kerestek engem. Szorosan átöleltek s tudtam butaságot követtem el. Édesanyám meghalt, de még utoljára arra kért, hogy higgyek a csodákban, a szeretetben és abban, hogy sosem leszek egyedül. Most már hiszek. Hiszek abban, hogy senki sincs egyedül. Mindig van valaki egy ember életében, aki vigyáz rá és szereti.

Déjà vu vagy valami más?

http://en.wikipedia.org/wiki/Turbo_(film)

ÁÁÁ!!!

Valaki elképzelt már egy történetet és csak várja az alkalmat, hogy egy nap megírja???

Én pontosan ebbe a helyzetbe kerültem.:(
Na már most nekem van egy történetem egy csigáról, aki versenyezni akar. Nem is akármilyen versenyről van szó. Azért nem említettem soha egyszer sem, mert úgy gondoltam, hogy ez ráér később is, mivel gyerekeknek szól és mert el vagyok foglalva jó egy ideje a kiadásra szánt első regényemmel, így nem is foglalkoztam úgymond vele. Igen ám! Csak ma bejelentette nekem az öcsém, hogy a múlt héten olvasta, hogy van egy csiga, akit Turbo-nak hívnak és hát mit ad isten versenyezni akar, bajnok szeretne lenni.O_O

Szerencsémre az én csigámat nem Turbo-nak hívják, bár szintén bajnok szeretne lenni. Ugyanakkor az én történetem és a Turbo története valamelyest - nagyon remélem - eltér egymástól. Na már most itt van ez a link, angolul van, nem tudok angolul, így csak spekulálok, hogy nem egyezik semmilyen téren, kivéve azt, hogy a szereplőm csiga és versenyezni óhajt, mert bajnok akar lenni.

Hogy van az, hogy én kitalálok egy történetet és pár évre rá valaki szintén egy hasonlóval rukkol elő???

Eszem megáll!!!

Oké aláírom, hogy a Turbo már jövőre megjelenik, adják a moziba, az enyémre meg rámondanák, hogy biztos onnan vettem.:( De nem! Előre közlöm nem a Turbo mintájára készítettem el az alapsztorit az én csiga szereplős történetemnek, hiába is van némi hasonlóság. Amikor én ezt a történetet kitaláltam még alapjáraton a faluban éltem. Kb. 2007-2009 közé tehetem a saját történetem kitalálását. Hogy miért nem adtam még ki könyvbe??? Mert későbbre szántam. Hogy miért nem tüntettem fel legalább a blogon??? Mert kiadatásra szánom. Lehet ezzel kellett volna kezdenem??? Nem, mert nem gyerekeknek szóló könyvvel szerettem volna előrukkolni mindjárt az első alkalommal.

Szóval, ha netalántán valamikor a 2013-2014-es évben kiadok egy csigáról szóló könyvet, aki versenyezni akar és természetesen győzni is akar, akkor csak tudatom még egyszer, hogy nem a Turbo mintájára készül el. Ezért már most eldöntöttem, hogy csak akkor vagyok hajlandó megnézni a Turbo-t, amikor én már kiadtam a saját csigás történetem. Na akkor majd megnézem!!! Ez biztos!!! Még fel kell dolgoznom, hogy valaki megelőzött benne.:) Biztos vagyok benne, hogy a Turbo jó lesz, de nem szeretném majd a későbbiekben azt hallani, hogy én meg loptam az ötletet.

Az igazat megvallva szerettem volna, ha én vagyok az első, aki egy olyan történettel áll elő, aki egy csigáról ír, akinek azaz álma, hogy versenyezni fog és nyerni. Ahogy azt is szerettem volna, ha az én történetem nemcsak könyvben jelenik meg, hanem animációt is csinálnak belőle. Hm...:( El vagyok keseredve. De ki fogom adatni egyszer a saját csigám történetét, mégha nem is lesz belőle animáció. Ez van! Más regényemmel voltam/vagyok elfoglalva. Mindegyik készülőben lévő regényemnek megvan a sorrendje. Van egy listám és a csigás történetem a 13. a sorban. Úgyhogy még van bőven időm mire odáig eljutok. Ez nagyon szíven ütött. Olyan, mintha pofon vágtak volna. Ez kegyetlen érzés. Leírhatatlan. Na mindegy! Ez van, ezt kell szeretni.

Ami késik, nem múlik...

... szokták mondani. Régóta nem írtam a blogba, de nem azért, mert nem volt mit, hanem mert nem akartam felesleges postokkal bővíteni a blogot. Sok ideje annak, hogy regényeket írok, kezdtem el írni, és mindig írtam, magamnak meg mondogattam, hogy hamarosan kész leszek. De nem így lett. Anno. De most az a helyzet, hogy az írás nagyon is belendült nálam, így ugyan dátumot nem mondok, hogy mikor, de most már biztos, hogy kész leszek.

Fantasy regényemnek egy bökkenője volt csupán az elmúlt pár év alatt, hogy most jött el az ideje annak, hogy kibontakozzon, hogy megmutassa magát. Valamelyik nap az öcsémmel beszéltem erről. Elmondtam neki, hogy most érzem igazán azt, hogy ennek a regénynek most kell megszületnie. Jó 6-7 éve kezdtem neki három regénynek. Kettő ebből fantasy, a harmadik romantikusabb szálú. Címet még nem írok, mert mint maga a regény történetet úgy a cím is titkos és csak akkor fedem fel, amikor teljes egészében végeztem vele. A két fantasy közül nem az kerül elsőként kiadatásra, amit először terveztem, hanem a másik. Időként hiába tervezek előre, nem mindig úgy sül el a dolog. Na, de mindegy!

Azért nem haladtam ezidáig velük, mert mindhármat egyszerre írtam, plusz jöttek melléjük még jó sok más regény is, amik mostanáig kezdetleges formában vannak. Amire rájöttem, hogy türelmetlenség lett volna részemről, ha összecsapom a regényeim, így kis ideig csak jegyzeteltem, amit sosem díjaztam, mert mindig egyszerre akartam mindent leírni, de aztán rájöttem, hogy ez mégis csak nagy segítség.

Visszagondolva nem bánom, hogy ennyi időt vett igénybe a regény írása, mert a történet kiforrott, a szereplők karakterei külsőleg és belsőleg felépítve, a helyszínek rögzítve az évszámokkal együtt és én magam is felnőttem az írónői posztra. Remélhetőleg.:)

Ezek a regények megéltek jó pár furcsaságot, főleg amikor a számítógép felmondta a szolgálatot. Ez nem először fordult elő és tavaly szintén történt egy hasonló eset és akkor azt hittem mind a regényeimnek, mind nekem végem van. Lekopogom százszor, hogy szerencsére nem így történt!!! Nincs annál rosszabb, mint egy készülőben lévő, egy majdnem kész regényt elveszteni valami miatt, aminek nem szabadna megtörténnie. De ugyanakkor az elmentésekkel is volt probléma, főleg amikor 2 perc helyett 10 perc volt az elmentési idő és amikor jött egy kisebb áramszünet... na az aztán betett nekem is és a regénynek is. Nem jó erre visszagondolni. Volt, hogy egy egész fejezet eltűnt emiatt és mindet újra kellett írnom, de úgy, hogy közben alig emlékeztem valamire is, amit addig leírtam.

Ezért sem akarom annyira elszólni már magam, hogy körülbelül mikor leszek kész, mikor küldöm el a kiadónak stb... Egyértelmű, hogy meg kell harcolnom mind a regényeimmel, mind a géppel, hogy normálisan menjen minden.:) De sebaj!!! Kosnak lenni jó, tüzön-vizen-levegőn át küzdöm magam a cél felé. Most pedig megyek, mert írnom kell. Legközelebb már csak akkor jelentkezem, amikor kész lesz a regényem a bemutatásra.

xoxo

Christin Dor 

Kis novellám - Az idő múlása

http://irokhaakarok.blogspot.com/2012/01/vendegironk-christindor-novellaja-az.html

Hát nem vagyok megelégedve magammal, de ebből is látszik, hogy még tanulnom kell. Az írás nemcsak művészet, hanem a gondolatok, érzések és a fantázia szülte történet. Ennek eredménye most nem éppen volt az igazi. Egyrészt jó, mert én írtam mégha zavaros is, másrészt nem, mert nem mindig jön át az, amit szerettem volna. Nem könnyű írónak lenni. Na majd legközelebb másképp dolgozom össze!!!

Christin Dor

Az idő múlása

Tik-tak… tik-tak… bimm-bamm… bimm-bamm… a hangok egyre jobban összemosódnak. Az agyam zakatol. Ébrednék, de a szemhéjam meg se rebben. Mintha azaz álom, amibe belecsöppentem volna, nem eresztene.

A testem nehéz. Pedig mégis azt érzem, mintha lebegnék. Érzem, hogy a lepel, ami befed pihe-puha lágyságot áraszt. Talán én tévedek, de lehet, hogy az ágyam valamiféle pehelykönnyű anyaggá formálódott alvás közben. S azok a hangok is egyszeribe elhalkultak. Mintha csak azért tették volna, hogy nyugodtabban alhassak, de helyette fészkelődök, mint aki szabadulni akar.

Felnyitom a szemem. Pislákolok. Többet is talán a kelleténél. A szobám tágasabb lett, mint amire emlékszem. És a színek is megváltoztak körülöttem. Józanságom megrészegített volna? Pedig nem mostanában voltam bulizni. Hirtelen egy pillangó suhan el a szemem előtt. Halványan áttetsző, vöröses barna színű szárnyával, mintha megcirógatta volna arcom, azonmód felültem. Körbepillantok. Bizonyára elestem s bevertem a fejem. Vagy hőgutát kaptam a nagy melegben, ami igen szokatlan lenne, hisz tél közepén járunk.

A pillangó, amely végül is arra késztetett, hogy felébredjek ezen a furcsa és szokatlan helyen hirtelen megsokszorozódott a szemem előtt. Kisebb-nagyobb testű pillangók ide-oda repkedtek a kéklő ég felé, ami nem is volt annyira kék. Mintha egybeolvadtak volna a színek, új színárnyalatot adva a természetnek. S amikor a pillangók megpihentek nem messze előttem kérdőn meredtem rájuk. Fal. Egy fal emelkedik toronymagosan az égbolt felé. Különböző mintázatok sokasága telepedett meg rajta, egy különleges falfestményt kreálva ezzel.

Felálltam. Ekkor éreztem meg a talpam alatt a lágyan lengedező füvet, mely beborította az egész helyet. De ahogy alaposabban szemügyre vettem a fű inkább erezetre hasonlított, s ahogy egyre magasabbra emelkedett olyan volt, mintha valaminek a gyökérzete lenne. Ámulatba ejtett ez a különös táj.

Egyik lábamat a másik után helyeztem. Óvatosan nehogy elessek, egyre közelebb s közelebb szerettem volna jutni ahhoz a falhoz, ahol a pillangók pihentek. De az a fal egyre csak távolodott s én kezdtem kimerülni. Megálltam. Talán csak úgy érzem, de mintha szórakozna valaki. Lehet, hogy az agyam egy része teszi ezt velem. A képzelet határtalan, de hogy már ennyire!

Visszafordultam. Megdöbbenésemre a fal olyan közel volt hozzám, hogy az orrom hegye éppen csak hozzáért. Furcsa érzés kerített hatalmába. Álom volna vagy valóság? Hisz ugyanúgy érzek mindent. Ahogy a fal mentén haladtam tovább, úgy változtatta az alakját. Magam is meglepődtem, hogy még nem kértem segítséget, nem kaptam idegrohamot csak azért, mert nem tudom, hol vagyok. A lepkéken kívül mást nem is láttam. Azok úgy tettek, mintha nem is lennék itt. De egyre többen lettek, mintha mégis azért lennének itt, hogy engem megfigyeljenek. Képtelenség! A lepkék nem figyelnek ki senkit. Kíváncsiság talán hajtja őket, de semmi több. Meg aztán hamarabb megijednek az embertől, mint fordítva. Vagy mégsem?

Leroskadtam végül a fal mellé és csak bambán néztem magam elé. Nem telt el sok idő – már ha itt olyat is lehet mérni – s ismét hangokat hallottam. De most nem egy óra tiktakolását, hanem szárnysuhanást. Kíváncsian szemléltem a nem éppen felhőkre emlékeztető gomolyokat. Tudtam, hogy nem kellett volna az Alice Csodaországbant megnéznem. Kislánykoromban is féltem attól a mesétől a képzelőerőmnek hála.

Szárnysuhanás… mintha csak arcon csaptak volna, hogy jelezzék, nem vagyok egyedül. Úgy elrepült valami közvetlenül az orrom előtt… bár magam sem voltam tisztában mégis melyik oldalról érkezett és hová tartott. Felugrottam és keresni kezdtem azt a repülő valamit. Döbbentem meredtem előre. A lepkék már olyannyira belepték a falat, hogy kezdtem félni tőlük. Mi van ha ezek nem is lepkék?

Ezen nem kellett sokáig gondolkodnom, mert a fal megremegett, a lepkék pedig szétrebbentek, mint mikor megijeszti őket valami vagy valaki. Ahogy én is ijedten néztem körbe, hogy megtudjam, mégis mi folyik itt. A lepkék eltűntek. Csak úgy a semmibe. Visszanéztem a falra és csodálkozásomra egy hófehér színű, arany mintázatú ajtó várakozott arra, hogy kinyissák.

Közelebb merészkedtem az ajtóhoz, de az meg se moccant. Nem mintha erre várnék. Egy ajtó csak úgy megmozdulna? Már kezdtem kétségbeesni, amikor ismét hallani véltem azt a szárnysuhanást. Felnéztem az égboltra, mely már nem kéken ragyogott, hanem vöröses barnán. Megráztam a fejem. Lehet most jött el ideje, hogy felébredjek.

Az ajtóhoz érve habozni kezdtem. Végül is nagy bajom nem eshet, ha kinyitom. Vagy mégis? Mi várhat engem a túloldalon? Még több pillangó vagy valami más? A kilincsre helyeztem a kezem. Vártam még néhány percet. Az ujjaim már zsibbadtak. Lenyomtam a kilincset, de mintha valami visszarántott volna attól, hogy kinyissam, hátratántorodtam. Az ajtó a szemem láttára megváltozott. Kopottas faajtóvá vált. Ha megszólal, meghalok! Ez volt bennem, amikor kitárult előttem.

Nagy levegővétellel vártam, hogy valami kiront, s nekem támad. De semmi. Az ajtó mögött szürke köd terjengett. Sehol senki. Ha a szőke herceg lépne elő talán még örülnék is neki, de ennél sokkal ijesztőbbnek tűnik a hely, hogy egy ilyesmi fazon előbukkanjon.

- Hahó!- kiáltottam el magam. A hangom visszhangzott. A fülem is belecsendült olyannyira. Talán egy barlang nyílásánál vagyok? Hogyisne! Bár nem lepődnék meg, hisz a rémálmok általában a félelmek helyét szolgálja.

Károgó hangra lettem figyelmes. Majd kuncogás vette kezdetét. Megint károgás… megint kuncogás. Mintha beszélgetnének egymással a hangok, úgy követték egymást.

- Ideje lenne abbahagyni ezt a tréfálkozást!- vetettem közbe. Kisebb hallgatást eredményezett csak a hangom, majd újból elkezdődött elölről minden. Csak akkor törtem meg ezt a furcsa párbeszédszerűséget, amikor átléptem a küszöböt.

Egyáltalán nem tetszett ez a mély hallgatás. A következő pillanatban a köd körbe fogott. Átölelt. Éreztem, ahogy megérint. Mint egy selyemből készült lepedőféleség. Beburkolt. Majd szétrebbent s megláttam őket… ismeretleneket… furcsán, régies módon öltözött két fiatal nőt. Az egyiküknek nem volt arca, a másiknak pedig egy fekete anyaggal el volt fedve. Ijesztően festettek, de valamiért mégsem féltem tőlük. Mindketten egy hollót tartottak a kezükben, amelynek nemcsak tollazata fekete, hanem a szembogara is. Ahogy beletekintettem azokba a fénytelen sötétségbe szédülni kezdtem. Soha nem éreztem még ilyet. A sötétség egyre közelebb került hozzám. Nem tudtam eldönteni, hogy magam zuhantam-e bele a mélységes verembe, mely jéghideg borzongásként futott végig rajtam, vagy ő bújt belém, hogy megkaparintson valamit.

A két fiatal nő is egybeolvadt s most már az arcukat is felfedték előttem. A holló pedig emberi hangon szólt hozzám, de mindvégig a lelkem mélyén éreztem őt. Most már tudom. Ez nem holmi álom, amit az ember éjszakánként lehunyt szemhéja mögött lát. A hely, amely körülöttem oly zavaros volt, mindenféle színnel átitatva, csak egy pillanatnyi érzés volt. Nem a képzelet szülte. Hanem az a bizonyos utolsó óra, amelyet az ember akkor él meg, mikor meghal. Csak azt hittem, hogy valamiféle álombéli utazáson veszek részt. Még most is csak lebegek, s közben a lelkem visszhangzik a fejemben. Azok a lányok… most már tudom… én magam voltam. A lelkem két része, mely az életben sosem találták meg az összhangot, de a halállal egyesülni tudtak. A holló pedig az utazásom kezdete. A kísérőm.

Tik-tak… tik-tak… bimm-bamm… bimm-bamm… a hangok egyre jobban összemosódnak. Az agyam zakatol. Ébrednék, de a szemhéjam meg se rebben. Mintha azaz álom, amibe belecsöppentem volna, nem eresztene… nem eresztene… kinyitom a szemem. Nem fáj. Már semmi sem fáj. Tudom, hol vagyok, mi történt velem, s mi mindenen mentem keresztül miközben az idő megfagyott körülöttem. De most újra itt vagyok. Az életben. Abban, amelyből kitaszítottam magam, amit nem tudtam elfogadni, s most mégis ugyanitt, de másképp. Körbenézek. Körülöttem emberek tömege. A város olyan, mint egy tálba töltött pezsgő. Csak úgy pezseg. Mégis keserűen hat az elmémre.

Szárnysuhanás… még egy s még egy. Végül elcsendesült. A vállamra szállt. Ő az. A holló. Az, aki két utat mutatott meg nekem s én választottam. Az idő múlik. Nekem pedig az a feladatom, hogy azokat az embereket, akik ezt nem veszik észre, akik elpazarolják az idejüket, azokat választás elé állítsam. Én választottam.

Első regényem

Utolsó határideje, hogy készen lehessek vele 2011. december 31. Az ünnepek alatt már nem akarom írni, ez csak magamnak egy jelzés, hogy igen is még azelőtt jóval készen kell, hogy legyek. Még nem írom le a címet és nem közlök még részletet belőle. Sok évnyi munkám van benne ez tény és már jó ideje készen kellene lennem vele, de nem mindig voltam ihlet közelben és sok más regényemmel is foglalkoztam, amik szintén hasonló sorsban szenvednek. Miattam. Ennek ellenére úgy néz ki, hogy hamarosan a végére jutok és amint ezzel megvolnék alapos átnézésnek vetem alá, hogy a munkám gyümölcse elnyerje mindazok tetszését, akik majd egyszer talán olvasni fogják. Bizakodom benne. De ahhoz, hogy a regényem élvezhető legyen és minden egyes lapnál pörgős maradjon még sok munkát kell belefektetnem. Nem akarom csupaszon kiadni a kezemből, hogy én sem érzem tökéletesnek. Igen, tudom, hogy nincs tökéletes mű és az enyémmel is lehetnek majd kisebb-nagyobb elvárások. Sokat ígérgetettem már magamnak is, hogy hamarosan...hamarosan..., de valahogy nem jött össze. Mindig húztam, halasztottam, de beláttam, hogyha ki akarom adatni, akkor ideje lépnem. Az igazat megvallva, amikor kislányként el kezdtem írni arra gondoltam, hogy megmutathatnám, de ő a sajátom, csak az enyém és nem láthatja senki, nem olvashatja senki. Mégis azon álmodozom azóta is, hogy egy nap befutok, mint írónő. Igen! Írónő szeretnék lenni. Az akarok lenni és az is leszek. Azzá válok, amivé akarok, amivé mindig is szerettem volna lenni. De ehhez azt kell tennem, hogy befejezem a regényeim, és kiadatom őket. Túl sokat vártam. 23 éves elmúltam. Itt az ideje tenni azért, hogy még ebben a korban elérjem azt, amiért annyi évet várakoztam. Tudom, hogy nem lesz könnyű dolgom, hisz sokan vannak így, akik ki szeretnék adni a könyveiket. Én is köztük vagyok. Abban is reménykedem, hogy legalább 50% esélyem lesz arra nézve, hogy jó írónő válhasson belőlem. Tényleg jó eredmény lenne - számomra legalábbis -, hogy az ország népességének a fele megismeri a könyveim. De abban is biztos vagyok, hogy talán ez az elvárás magamra nézve veszélyes is lehet. Christin Dor, akkor fog megszületni, ha a regényei is. Amint az utolsó pontot is lenyomom a billentyűzeten az írónő, aki bennem van már csak néhány lépcsőfokot kell kivárnia ahhoz, hogy teljes legyen. Ez a teljesség pedig az, hogy az első regényem - és persze a későbbiekben több is - könyv formájában megszületik. Igen! Erre vágyom! Ez kell nekem! Erre van szükségem! Elérni a régóta áhítozott álmom. Azt az álmot, amit mindenki mással is meg szeretnék osztani. Még azokkal is, akik talán nem fognak szeretni. Erre is felkészültem, ahogy sok másra is. Lehet, hogy az első könyv hozza azt a sikert, amit régóta szeretnék, de az is lehet, hogy nem. Meglehet, hogy mind negatív, mind pozitív vonatkozása meglesz. De nekem így is kell!!!:) De most elég az írásból, a fennkölt szavakból. Ideje ismét a tettek mezejére lépni, ugyanis még sok minden van, amit meg kell tennem. Most pedig irány a regényem, hogy idejében befejezhessem.

Üdv Christin Dor

Írásaim, álmaim és vágyaim

Még nem is írtam le mit jelent az írás az életemben:)
Olyasmit, amit így szavakba önteni nem tudnék, pedig elég egyszerű lenne, mégsem az. Egy kissé zavaros tudom. A tény az, hogy mióta elkezdtem írni azon vagyok, hogy tökéletesítsem magam, hogy olyat adjak az olvasóknak, ami talán hiányzik az életükből legyen szó romantikáról vagy akcióról. Kezdő létemre nem igazán vagyok oda a vereségekért, így aztán csak akkor adatom ki a legelső regényem, amikor úgy látom és úgy is érzem, hogy megfelel az elvárásoknak, mert ugyebár nem csak nekem kell, hogy tetsszen, amit olvasok. Régebben ezt másképp gondoltam, mert nekem úgy volt jó, ahogy, de arra is rájöttem, hogy ennyi nem elég a boldogsághoz. Tudnom kell, hogyha valaki egy nap kezébe veszi a könyvem és olvasni kezdi mit érez, mennyire ragadja el a képzelete, milyen érzések kavarodnak benne, gondolatok, amelyek eddig titkon lapultak benne és így tovább. Eszeveszett tempóban írok és írtam is, de valami mindig meggátolt abban, hogy kiadassam. De úgy döntöttem, hogy még ebben az évben befejezem az egyik számomra igen értékes regényemet, ami elsősorban fantasy ugyanakkor még ha másoknak ismerős témákkal, jelenségekkel, esetleg lényekkel találja szemben magát remélem mást is felfedez majd benne. Ugyanis egy olyan történetről van szó, amit most jelenleg még nem írok le, de minden bizonnyal érdekes lehet. Számomra az is, de nem én vagyok az első számú fontosság. Másrészt valami újat, valami olyat akarok ezzel a regénnyel, amit más esetleg nem ért el, vagy csak majdnem elért. Talán kissé erőltetett a téma, vagy túlságosan buzgómócsing, az is lehet, sokaknak nem fog majd tetszeni, hisz vannak benne olyan részek, mely igen érdekes témákat vet fel, de komolyabban nem igazán fejtettem ki, mert az már elveszejtené a történetet és más jönne ki belőle. A szereplők és a történet is egyaránt kitalált, sok személyiség szerepel benne, ellenségek, barátok, érdekes fordulatok és még sorolhatnám. Az igaz, hogy már túl sok film és könyv is foglalkoznak ezekkel, de nem bántam meg egy percre sem, hogy magam is felhasználom a régi időkből származó mendemondákat. Azért is kerülöm a témát, nehogy leírjak olyat, ami elárulja miben is ügyködök.
Bár azzal kezdtem az írásom, hogy miért is szeretek írni, ezért itt most le is írom: a fantáziám, a lelkem, az érzéseim egy olyan oldalát mutatja be az eddigi írásaim, melyeket vagy kevesen ismernek vagy sehogy. Nem vagyok egy beszédes típus, ezt azok tudják jobban, akik ismernek. Ezért is fordultam egyrészt az íráshoz, másrészt azért, mert ami benne él és lappang, azt átruházhatom azokra, akiket teremtek. Minden egyes szereplőmet megteremtem legyen az gonosz vagy jó. És bármennyire is furcsa ez a két oldal őszintén szólva nekem igen szimpatikus, hisz ezek mind bennem és más emberben is megvan, de nem mindig mutatjuk ki vagy ha igen akkor csak az egyik oldalt. Én mindkettőt szeretem használni, így vagyok teljes. Persze ez az én meglátásom. Na mindegy. A lényeg, hogy egyik szereplőmet sem hanyagolom el bármilyen oldalon is álljon, hisz ők mutatják be mindazt, amire az olvasó kíváncsi. Így amikor egy-egy szereplő megszólal vagy tesz valamit, az olyan, mintha én tenném vagy mondanám. Tudom megint csak zavaros a téma, de lényegében magamat adom át az olvasónak. Persze nem minden esetben, hisz én csak akkor vagyok főszereplő, ha írom a regényt, mellékszereplő pedig akkor, ha olvasom a regényt. A gondolatmenetem szintén zavaros, így aki olvassa eme soraim ne csodálkozzon, ha elveszíti a fonalat, vagy kérdőjel mutatkozik meg a fején:)
Ahogy tőlem telik azon leszek, hogy még ebben az évben legalább egy regényem megjelenjen, de ehhez nagy türelem kell, főleg nekem. Épp végzem az úgynevezett utómunkálatokat az egyik regényemen, és hát igen sok időbe telik, meg aztán van mit csiszolgatnom rajta, de tervezem, hogy még decemberre talán decemberre ki tudom adatni, bár még kiadót még nem kerestem hozzá:S De az a lényeg, hogy tervbe van, csak nem biztos, hogy sikerül. De minél előbb el akarom intézni, hogy végre megtudjam miként állom meg a helyem az írók közt, és hogy a könyveim mennyire érdekfeszítőek annak ellenére, hogy talán csak nekem fog tetszeni:) Igen azért komolyan veszem, mert sikeres és elismert akarok lenni és mert minden álmom és vágyam, hogy dedikálhassak, a könyveimet a könyvespolcokon lássam, hogy az olvasóknak örömet szerezzek, hogy mindig más és más világot mutassak meg nekik, hogy az írásaim külföldön is megjelenjen és... még én sem tudom:) Az biztos, hogy ezt az álmomat nem akarom veszendőbe hagyni, mert akkor magamat csapnám be azzal, hogy csak itt írogattam a szobám mélyén és közben ábrándokat szövögettem.

2010. október 5., kedd

Török Krisztina Dorina alias Christin Dor

Török Krisztina Dorina alias Christin Dor 

A nevem Török Krisztina Dorina. Kb. 10 éves koromtól kezdve érdekel az olvasás és az írás. Az első könyv, amit kiolvastam egymagam minden segítség nélkül és ami az írásra is késztetett az Linda Lael Miller Vágy és Végzet című könyve, ami tele van érzelemmel, meghittséggel, szenvedéllyel és olyan szereplőkkel, akik nem csak úgy le lettek írva, hanem mintha éltek is volna. A történet az elejétől a végéig izgalmas, tele humorral, tragédiák sorozatával, kibontakozó szerelmekkel, és még megannyi élvezhető részekkel.
Ez időtájt lapokra, füzetekre írtam a történeteim. Ma is fennmaradtak ezek a füzetek és lapok, bár még eddig nem állt módomban a számítógépbe is bevinni azokat. Akkoriban nem volt számítógépem, de nem is érdekelt, hogy épp hova írogatok. Először különböző sorozatokból, könyvekből gyűjtöttem össze az íráshoz valókat, de ahogy nőttem és fejlődtem, úgy egyre csak a fantáziámra és a magam ötleteire volt már szükségem és amikor megkaptam életem első számítógépét kezdtem el írni már a saját regényeimet.
Csak hogy nem mindegyik van még befejezve, mert akárhányszor elkezdtem valamit nem fejeztem be, de mindig újba kezdtem és addig vittem, amíg volt ihletem hozzá. Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy megmutassam elmém azon oldalát, hogy tudok írni és szeretek írni. De az íráshoz nem elég az, ha van az embernek ihlete, elszántság, kitartás, koncentráció, és a nagymértékű fantázia szükséges. Ugyanakkor ahhoz, hogy egy regény megjelenjen kell egy név is. Sokáig tanakodtam azon mi lehet a megfelelő név a számomra. Csak pár nevet gyűjtöttem össze, de egyik sem hangzott úgy, ahogy azt én szerettem volna. Aztán 2009 körül belém csapott a felismerés, hogy a Krisztina és a Dorina nem is olyan rossz hangzású egybe, vagy épp külön. Így a Krisztinát átalakítottam angol verzióra és lett belőle Christin, a Dorinát is átalakítottam angolra, így lett belőle Doreene. De ez sajnos még nem volt az igazi. A Török családnév elég érdekesen hangzik, hogy Toeroek, de ezt inkább hanyagolom, még ha valamivel fel is dobnám az írói nevem. De aztán a sok becenév végül megadta a tökéletes verziót, ami még engem is igazol: Christin Dor. Sokan összetéveszthetik a Christian Dior-ral, de nem ez a lényege. A Christin Dor azonnal megragadott és úgy döntöttem ez lehet a befutó. Ezt a nevet sokféleképp használom: christindor, Christindor, ChristinDor, Christin Dor.
Mivel ez a blog azért jött létre, hogy regényeimet egyszer kiadjam úgy döntöttem egy kis előzetes nem árt ha van. Az a lényeg, hogy hamarosan útjára bocsátom a fejemből kipattanó történeteket vagyis annak egy rövidke momentumát, ugyanakkor a szereplőket is be szeretném mutatni, hisz mégis csak ők azok, akik átélik.
2010. szeptember 14., kedd

PUSY.SYA.KRISZTA

Új Blog!

Ebben a blogban összehozom a Christin Dor regényei és a Manga Regények blogjaim összes eddigi tartalmát. Ezt már jó ideje terveztem és most végre eldöntöttem. Amint átszerveződik a blog a másik kettő végleges törlésre kerül. Ezt azért meg fogom osztani azokkal, akik olvassák ezeket a blogokat, így aki akarja átjöhet erre az újra és ahol minden ugyanúgy megtalálható. Ide már nemcsak regényrészletek kerülnek, hanem az épp készülődő regényeim bemutatását is szolgálni fogja. Ez a végleges forma!!!