-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szereplők. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szereplők. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. január 22., vasárnap

Oltalmazó Világrend - A vörös pecsét - Első és második fejezet

 

Oltalmazó Világrend címen el kezdtem írni egy regényt, még nincs kész, de reményeim szerint egyszer végzek vele. Az első két fejezet már a Nuuvella oldalán található. Egy álomból indult, mint a legtöbb regényem, pl.: Ősi Vér. Az álom nagyjából ebből állt: van egy repülő, ami lezuhan, vannak, akik meghaltak, vannak, akik túlélték, hideg van, kietlen téli táj, ahol meg kell tanulni túlélni. Közben rálelnek egy másik lezuhant repülő túlélőire, és a sablon, hogy ki alkalmas főnöknek, ki vezesse a csapatot, hová menjenek, hol biztonságos stb. A történet 2050-ben játszódik. A történetet még 2020. február 25-én 20:16 órakor kezdtem el írni. Jelenleg 28 oldalas. Igyekszem ennél többet kihozni belőle. Mivel csapongok a regényeim között, így párhuzamosan próbálom azokat írni, de legfőképp befejezni. Nemrég egy új regénytervezet látott napvilágot, szóval ez a csapongás nem marad alább, főleg, hogy ismét romantikus szállal fűszerezett valamit akarok alkotni. Adam és Kaylee történetét nem szeretném eltúlozni 500 oldalra, de terveim szerint egy jó 250-300 oldalt ki tudok belőle hozni. Vagy ahogy alakul. A szereplők közül, akiket lent felsoroltam, nem mindegyike szerepel még benne. Ahogy haladok előre a cselekménnyel és a fejezetekkel, majd ezek a szereplők is feltűnnek majd, és még akiket nem írtam ide le. Ennyi lettem volna mára. xoxo

Fülszöveg:

2050 őszén megalakult az Oltalmazó Világrend. Adam Michael Dowers és csapata küldetést kap, amit végre kell hajtani. Orosz földre kell utazniuk, de a repülőgép lezuhan egy ismeretlen, kietlen vidéken, amikor egy másik géppel ütköznek. A szerencsétlenségben a túlélőknek számolniuk kell, hogy soha senki nem fogja őket keresni. Mindannyian magukra és egymásra vannak utalva. De vajon túl lehet élni? Tudnak csapatként együttműködni? Vagy a múltban történtek hatással lesznek a döntéseikre? És mit rejteget számukra Orosz föld? Fel tudnak készülni a váratlanra? És egy újabb csapásra?

Első fejezet - Adam Michael Dowers a Skyler Katonai Védőpont vezetője parancsot kap, amit minden ellenszegülés nélkül meg kell tennie. Vajon meg tudja tenni?

Második fejezet - Kaylee Cleveland az egykori Világszövetség újszülöttjeként most arra vár, hogy orosz földre szállítsák a kivégzésére több száz másik elítélttel együtt. Vajon tényleg ez lesz az utolsó útja?

2025.

Világszövetség megalakulása.

2035.

Világszövetség felbomlása.

2050.

Az Oltalmazó Világrend megalakulása

Szereplők:

Skyler állomásvezetői:

Adam Michael Dowers - főszereplő

Heston Hadfield - Adam alvezetője a Skylernél, húga Ellyse

Shane Marsden - Adam másodalvezetője

4400. számú repülőtérről, ahonnan szintén kivégzésre váró emberek indulnak utolsó útjukra, ráadásul mind VIP. A VIP halálra ítélt emberek elsősorban politikai foglyok és a régi rend mellett harcoló, kampányoló ellenlábasok, de leginkább az akkori újszülöttek; több, mint 200 utas

Kaylee Cleveland - főszereplő, elsőszülött

Hulda Jennings – elsőszülött

Kerr Upton – elsőszülött

Rupert Platt – katona

Lewis - katona

Mark - katona

Sergei - pilóta

Teresa – stewardess

Evelyn

Lily Harper

Jessica

Coralynn - ő a legfiatalabb, 10 éves


2022. április 10., vasárnap

Sorsháló - Szereplők bemutatása 9. rész - Vadnay-Wallenfeld Dragan

 Dragan a sorozat alvilági királya.

Külleme: hideg, fekete szemek, izmos, sportos testalkat, férfias jellegű, körszakállas, a testén három tetoválás van: bal karján egy tűzben égő, fehér angyalszárnyú, vörösen lobogó hajú nő látható; jobb karján egy keresztet formáló kard, melynek markolatán a „Fallen” felirat szerepel; és a hátán egy hatalmas király kobra.

Jelleme: okos, erőteljes, kifinomult, udvarias, megfontolt, jó ízlésű, a jóindulata nem téveszthető össze a kegyetlenségével, ugyanis az is előfordul nála.

Kieran unokabátyja.

Dragan a nagy alvilági család feje, királya. Szó szerint a királya. Ezért is választottam ezt a nevet hozzá, szerintem, nagyon passzol neki. És így is képzeltem el, egy vérbeli király. Egy nemes úriember, aki másképp szerez meg dolgokat, mint az egyszerű ember. Az ő története is majd bemutatásra kerül, hogy miképp lett az alvilág királya stb...

Ennyi voltam mára. xoxo

2022. március 27., vasárnap

Sorsháló - Szereplők bemutatása 8. rész - Hadler Kieran

 Kieran karakterét megalkotni nem volt egyszerű, de annyira nehéz sem. Marusek Alex ellentettje.

Igazi gonosztevő? Hm... nem mondanám, de... a jellemét úgy alakítottam ki. Nehéz figura, aki önmagával és másokkal is képes harcolni. Nincs előtte egy igaz példa sem, miként lehetne az ember jó.

Mondhatnám azt is róla, hogy nem érzi a súlyát mindannak, amit a legtöbbször véghezvisz.

Sok mindent el kellett tűrnie, amit sokáig nem tudott visszatartani.

Ő amolyan bandavezér, de nem az a fajta, aki a ranglétrát is megmászná. Nem mondom, hogy kivárós fajta, de van, amikor meghúzódik az árnyékban. Vannak barátai, de tudja, hogy mindez addig tart, amíg a másik is úgy akarja.

Jelenleg egy cél lebeg az orra előtt: Marusek Alexen bosszút állni.

Röviden ennyi. xoxo

2022. február 17., csütörtök

Sorsháló - Szereplők bemutatása 7. rész - Farkas Diána

 Na, elérkezett ez a rész is. Lassan, de biztosan halad a feltöltés a Nuuvellára.

Szóval, a Sorsháló nyomozónője Farkas Diána.

Csinos arcú, szemüveges, szőke vállig érő haj, szürke szem, szépen ívelt vékony szemöldök. Sportos alkat.

10 éve nyomozó és eddig nem volt neki lezáratlan ügye.

Diána sok mindent látott a hivatása során, és nem egykönnyen nyugszik meg, ha nincs vége a nyomozásnak, vagy ha zsákutcába téved. Hisz a törvényben, és mindabban, amit valaha tanítottak neki, ugyanakkor kész arra is, hogy átlépje a korlátait.

Diána karakterének megalkotása nem okozott gondot, főleg, hogy merre halad majd az ő története is a cselekvések között. Nem véletlen a névválasztás. :)

Nincsenek nyomozási tapasztalataim, szóval, ha a történetben fellelhetőek lesznek érdekes hibák, vagy egy kissé elrugaszkodott dolgok, az mind emiatt lesz. Igyekszem reális és hű maradni, de próbálok olyan vonalakat is beleszőni, amik talán kissé idegennek hathatnak.

Diána jelenlegi társa: Balla Donoven.

Korábbi társai:... azt egy kicsit odébb, és hamarosan.

Megjegyzés: Próbáltam olyan nevet kreálni a nyomozó irodának, aminek talán a valóságban nincs hű párja. Ha mégis, az színtiszta véletlen műve.

Ennyi mára. xoxo

2022. február 13., vasárnap

Sorsháló - Szereplők bemutatása 6. rész - Kiss Ammar

Kiss Ammar nem más, mint Valdner Szira keresztapja. Valdner-Kiss Lori bátyja. Mikor a húga meghalt, próbálja védelmezni Szirát, aki nem igazán kér belőle, bár mindketten ugyanazt akarják, igazságot. Még akkor is, ha tudják, hogy ezzel veszélybe is kerülhetnek.

Ammar 6 évig ült börtönben ártatlanul. Miután kiszabadult, az élete megváltozott, gazdag lett, befolyásos, de nem eléggé ahhoz, hogy rájöjjön ki vagy kik ölték meg Leniát, Szira húgát. Legjobb barátja Kemal, akivel közösen próbálják felderíteni Lenita ügyét, de eddig ők is zsákutcába kerültek.

Ammar bízik abban, hogy találnak egy nyomot, ami elvezeti a tettesekhez, de azt is szem előtt kell tartania, hogy Szira lehet a következő áldozat, ha nem vigyáz.

Ennyi voltam. Folyt.köv.

xoxo

2022. január 14., péntek

Sorsháló - Szereplők bemutatása 4. rész - Marusek Alex

 Marusek Alex

A történet egyik úgynevezett főszereplője. Fél éven át tartó kómában szenved. Miután felébred a kómából, először még nem tudja, hogy mi történik körülötte, vagy mi történt vele pontosan, aztán felidéződnek a Szilveszter napján történt események.

Alex egy egyszerű férfi, aki élte a mindennapos életét. Ez az élet viszont felborult. Hogy mennyire? A történet folyamán az is kiderül.

Anyja, Nemes Lívia. Van egy bátyja, és két húga. Anyai nagybátyja, Nemes Cézár. Legjobb gyerekkori barátja, Horváth-Asano Hiroyuki "Hiro".

A családja és a barátai a mindene. Egész fiatalon fel kellett nőnie. Őszinte, erős, kissé ingatag, főleg a történtek miatt, de nem akar meghátrálni. Meg akarja találni azokat, akik rátámadtak. Ugyanakkor mindenkit meg akar védeni, aki a közelében él. Eltökélt, viszont még sok megválaszolatlan kérdés van benne.

Tetoválásai egyik karján: farkas fej, bagoly, homokóra, iránytű és egy holló.

Külseje: vékony, szálkás, férfiasabb vonás, sötétbarna szempár. Markáns arcvonás, melyet szakáll fed.

Ennyi lenne mára.

xoxo

Sorsháló - Szereplők bemutatása 3. rész - Nemes Lívia

 Nemes Lívia

Lívia nem más, mint Marusek Alex anyja. Van két fia, és két lánya. Nemes Cézár húga. Franciaországban volt a lányaival, amikor Alex kómába került.

Sosem házasodott össze a gyerekei apjával, egyedül nevelte őket. Az elsőszülött fia évekkel azelőtt lelépett, nem igazán tartják a kapcsolatot, ahogy a volt élettársával sem.

Fél évig bizakodott, hogy a fia felébred a kómából. Nem tudja, hogy ki vagy kik voltak a tettesek, ahogy azt sem, miért történt az a fiával. Viszont szeretné, ha kiderülne az igazság.

Miután Alex kómába került, próbálta a családot összetartani. De úgy érzi, ebben kudarcot vallott. Ugyanakkor attól is tart, hogy soha többé nem kel fel a kómából a fia, vagy ha mégis, akkor már nem lesz a régi.

Röviden ennyi.

xoxo

Sorsháló - Szereplők bemutatása 2. rész - Nemes Cézár

 Nemes Cézár

Nemes Cézár nemes egyszerűséggel Marusek Alex keresztapja, nagybátyja. Húga, Nemes Lívia. Felesége, Nemes Dettina. Két fia van.

Cézár egy tetoválóművész és bártulajdonos. Régebben egy motoros banda tagja. (Mintha az Ősi Vérben is lenne egy motoros banda) Na jó, nincs több hasonlóság felfedezése-kiütköztetése.

Szóval, ő az, aki összetartja a családot és a barátokat miután Alex kómába kerül. Kutatja azokat, akik megverték. A külseje: barna szem, két karján tetoválások, homok szőke vállig érő haj, amiben már látszódnak az őszhajszálak. Szakálla gondosan ápolt. Jelleme: gondos, odaadó, jó fej, de tud haragos is lenni. Nem egykönnyen hátrál meg, főleg ha a családjáról, vagy a barátairól van szó.

Most még ennyi.

xoxo

Sorsháló - Szereplők bemutatása 1. rész - Horváth-Asano Hiroyuki "Hiro"

 Horváth-Asano Hiroyuki "Hiro"

Ami nem változhat számomra, az a japán vonal. Az Ősi Vérnél a történet nagy része Japánban játszódik, és vannak benne japán szereplők is. A Sorsháló történetének elkezdése előtt ez a vonal is fennmaradt, hisz szerettem volna változatosabbá tenni a szereplőgárdát.

A Hiroyuki "Hiro" név könnyen jött, de a vezetéknévvel voltak bennem kérdőjelek, hogy ugyan melyiket válasszam, és hogyan. Hiro félig magyar, félig japán származású férfi. Az apja magyar, az anyja japán. Van egy húga, Nagi. A barátnője, Effi. Eredetileg Szaffi lett volna (imádom azt a mesét), de aztán váltottam az Effire. Visszatérve Hirora. 

Ő Marusek Alex gyerekkori barátja. Miután Alex kómába kerül, minden nap meglátogatja, ha kell kicselezi a nővéreket, orvosokat, csakhogy megfigyelje a barátját.

Tetoválásai: bal karján egy összetört, vérben úszó zsebóra; egy farkas, és egy pók; jobb karján: kártyapakli, dobókocka, és két egymásba fonódó kígyó; a hátán egy szamuráj és egy geisha titkos viszonyát ábrázoló jelenet van. A mellkasán egy hun harcost fekete lóval, íjszerszámmal, karddal, felette pedig egy turul szárnyal, mutatva neki az utat. A hátán és a mellkasán lévő tetoválás magáról a származására is utal.

A legtöbben csak Hironak nevezik.

Az ő karakterét sose akartam úgy ábrázolni, hogy csak van, feltűnik, vagy ilyesmi. Mindig lehet rá számítani, bár a történtek őt is dilemmába süllyesztik. Kitartó, de van benne félelem is. Szereti a barátnőjét, és szereti a barátait. Úgy tudnám őt jellemezni, hogy egy kisfiú férfi testben, vagy egy férfi, aki szeretne még kisfiú lenni. Remélem, ez nem annyira félreérthető. Nem puhány, azt azért leszögezem.

Most így röviden ennyi.

xoxo

2021. december 31., péntek

Sorsháló - regénytervezet bemutatása, fülszöveg

 https://christindor-alombelitortenetek.blogspot.com/2020/06/2020-junius-regenytervezet-keszuloben.html

https://christindor-alombelitortenetek.blogspot.com/2020/12/regenytervezet-keszuloben-20.html

A fenti két linkben összegezve van, hogy mikor kezdtem el írni az újdonsült történetemet, és hogy vannak bizonyos dátumok benne, hogy maga a történet mikor kezdődik. Igen. Ezek a dátumok viszont nemrég megváltoztak, így az eredeti dátumok helyett újak lettek.

2019. december 31. helyett 2023. december 31.

2020. június 6. helyett 2024. június 6.

Nemrég pedig a regénytervezetnek meglett a főcíme is: Sorsháló.

Mi jellemzi a regényt? Akció-krimi-dráma keverék. Műfaj-besorolásom kissé ingatag alapokon mozog. Hisz jobban szeretem, ha valami fantasy, de ez sajnos nem az.

Mi jellemzi a szereplőket? Minden. Legalább is azon vagyok, hogy minden jellemezze őket: magabiztosság, kevélység, önhittség, labilisság, félelem, vadász ösztön, bosszúállás, depresszió és még sok egyéb más.

Mikor el kezdtem írni a regényt, már az első leütéstől számítva tudtam, hogy nem akartam egy mézes-mázos-giccses valamit alkotni. A sötétség, az alvilági, a merészség és a tévút egyvelegét alkalmazom rajta. Szóval, szerettem volna megmaradni a realitás talaján, de el is rugaszkodni tőle. Még folyamatban, születőben van a regény maga, de amúgy már egy teljes, kész sztori áll rendelkezésemre. Jelenleg 172 oldalas. Mindezt a Nuuvella.hu oldalára fogom feltölteni fejezetenként. A fejezetek névre szólóak. Maguk a szereplők nevei válasszák el a másik cselekvéseit, történéseit, bár van benne egy kivétel. Mivel több szereplő is van benne, ráadásul E/1-ben dolgozom, így kissé ingoványos talajra kerültem, mivel mindegyik szereplőből kell valami, ami hozzáad a történethez, ugyanakkor ügyelni arra, hogy a karakterét sehogyan se változtassam meg. Vannak benne olyan elemek, amiket talán nem hibátlanul alkalmaztam/alkalmazom. Próbálom úgy összerakni a történetet, hogy ne legyen túl sablonos, valamelyest reális legyen, de ugyanakkor talán túl sok külföldi akció filmet néztem életemben, és ennek hatása talán majd érezhető is. Ugyanakkor egyáltalán nem akarok egyszerűt belepréselni. Szeretem, amikor egy történet bonyolult, komplikált, és talán kissé túllő a célon. Mivel elég sokáig a fantasyval voltam elfoglalva, így talán még az is közrejátszik egy-egy jelenetnél, hogy, vagy túl gondoltam, vagy elhatárolódtam a reálistól, vagy csak másképp akartam, mint ahogy valójában lehet. Egyébként még így is beletörik a bicskám, de majd kiküszöbölöm valahogyan. És szerintem, talán, nem lepek meg senkit azzal, hogyha azt mondom, nemcsak magyar szereplők vannak benne. De mindent sorjában.

Fülszöveg: 2021. december 29-én meg is lettem vele. Amit lehet, összehoztam a félkész regényből. Sose volt erősségem a fülszöveg. Itt sincs. Igyekeztem a lényeget belevinni, és nem spoilerezni.

Marusek Alex fél év után felébred a kómából. Voltak, akik már lemondtak erről, de voltak, akik kitartóan bíztak benne. Alex maga sem tudja, hogy ez jó-e, vagy szimplán balszerencse. A gyerekkori barátja, Horváth-Asano Hiroyuki mindvégig kitartott mellette, nem adta fel a reményt. Mégis úgy érzi, az egész élete romokban hever, hisz a kóma után szembesülnie kell az igazsággal. Ráadásul úgy gondolja, mindenki veszélyben van, aki csak közel áll hozzá. De vajon mi történt Alexszel Szilveszter éjjelén? Kik és miért akarták őt elintézni? Az, hogy Alex felébredt a kómából, valami elkezdődik. Farkas Diána nyomozónő azon van, hogy kiderítse, amikor is egy régi ismerős bukkan fel. Valdner Szira megjelenése további kérdéseket vet fel. A lány feltűnése nem véletlen, ezt maga Diána is tudja. És ahol Szira van, ott felbukkan a börtönviselt nagybácsi, Kiss Ammar és rokonszenves barátai. Vajon a régi ügye összeköthető a mostani ügyével? Alex tényleg amnéziában szenved? Vagy mindez elterelés? És azok, akik majdnem megölték őt, visszatérnek? Diána főnöke, Bakta Edvin úgy gondolja, ideje a régi csapatnak összeállnia, és bevetnie magát. Tényleg köze lenne az alvilágnak Marusek Alexhez? Mi kell ahhoz, hogy az alvilág olyanokat is berántson a sötétbe, akik eddig a fényben éltek?

És ennyi. Aligha tudnék ennél jobb fülszöveget kiírni magamból. Azt nem tudom, hogy maga a regény elnyeri valaki tetszését vagy sem. Nem tudom miért, mindig az utóbbira voksolok. Örülni fogok, ha valaki olvassa, és meg is lesz a véleménye, legyen az negatív, vagy pozitív. Lehet, hogy maga a regényírás folyamata zökkenőbben sikerült volna, ha segítséget kértem volna pl.: miképp zajlik egy kihallgatás? De ez van. Ha netán ez az akció-krimi-dráma vonal nem válik be, akkor megmaradok a jól ismert terepemnél, a fantasynál. Ott tán nem lehet elbukni.

xoxo

2021. december 30., csütörtök

Ősi Vér - Az Árulás szereplői 1. rész

 Igen, egy kicsit meg vagyok csúszva. De semmi gond. Most azon leszek, hogy az Ősi Vér - Az Árulás című regény (Ősi Vér 3. könyv) szereplőit felsoroljam.

Grigore - Az Első Rend idején, Édenben született. Chandak egyik régi barátja. Magas, szálkás férfi, zöld szemű, szürke szakáll. Átváltozva: mélybarna színű bunda, ha vérfarkassá alakul át. aki Hosszú évek óta Erdélyben felügyeli a rendet a vérfarkasok és az emberek között. Bal arcfelén egy mély sosem gyógyult heg volt, melyet még a hatalmas vámpír elleni harcok során szerzett magától Machlontól. Egykori szerelme Amaris, majd feleségül vett egy magyar lányt Aurát, aki sokáig Halandóként élt, és aki türelmesen várt arra, hogy szerelme a férfi iránt viszonzásra leljen. Miután Aurát vérfarkassá tette, összeházasodtak.

– Na jól van, kismadarak! – csapta össze két tenyerét Grigore. – Hallottátok a vezér fiát! Vagy regéltek, vagy sültök élve. Melyiket akarjátok?


Megyer - Grigore elsőszülött fia, aki anyja vékony alkatát örökölte, de erőben és bátorságban az apjára ütött. Szerelme: Raisa.

– A lányod nem hagyna itt egymagadra – nézett vissza a férfira Megyer. – Sosem hagyná, hogy elvigyem innen, amíg te magad nem jössz velünk.


Jurij Petrovich – Vérfarkas. Jurij és a családja szoros kapcsolatokat ápolnak különböző démonvadász klánokkal. Kékeszöld szemű, termetes, izmosabb. A Katasztrófa előtti időkben kiváló orosz bokszolónak számított. Masha egykori vőlegénye. Lánya: Raisa.

– Azért mert pártatlanok, még nem biztos, hogy kegyes lennének hozzánk, ha megszegnénk a törvényt – vetette oda Jurij, mintegy megerősítésként, majd elindult a város felé. 

Raisa - Jurij lánya. Anyja: Raisa. Kékesszürke szeme olyan, akár egy kristály, hosszú fekete hajú. Sokan kedvesnek és szerethetőnek tartják. Harcművészetben veretlen bajnoknak számít. Szerelme: Megyer.

– Minden rendben? – kérdezett rá Raisa. Jurij nem felelt azonnal, bár érezte, hogy lánya nem hagyja ennyiben a dolgot. – Keresel valamit, igaz?

Megara - félig vérfarkas, félig démon szülött, zöldesbarna tekintetű.

– Amiatt nem kell tartanunk, hogy elárult volna minket Kaorunak – közölte magabiztosan Megara. – Zselyke sosem árulná el a családját egy férfi miatt, aki mit sem foglalkozott vele. Hisz nem ment vele akkor sem, amikor lehetett volna. A barátság és a hűség nem engedte elmenni.

Ziad - félig angyal, félig vérfarkas szülött.

– Emiatt nem aggódom – nyugtatta meg Ziad, bár maga is csak reménykedni tudott. – A sámánasszonyok mindent megtesznek, hogy a gyerekek biztonságban túléljék a Kárhoztatást. Nekünk harcolnunk kell. Az ő jövőjükért. Biztos vagyok benne, hogy ők túlélnek minket.

Nara - félig angyal, félig démon szülött, gyönyörű kékesfekete hajkoronája van.

– Ne felejtsük el, hogy Jurij nem véletlenül engedi a lánya közelébe Megyert – szólalt meg elgondolkodva Nara, a félig angyal, félig démon szülött, gyönyörű kékesfekete hajkoronája csak úgy ragyogott a napfényben. – A házasságuk hatalmas földeket von maga után.

Abdon - szintén félig vérfarkas, félig démon születésű.

– Jurijnak nem lenne ideje kiélvezni – vágta rá nyomban Abdon, aki szintén félig vérfarkas, félig démon születésű. – Chandak nem tűri a trónbitorlókat. Ugyanakkor nem lenne értelme sem, mikor a jóslat közeleg.

Tsuruga Takeshi - démonvadász. A Tsuruga klán vezetője. Hideto apja. Takuma nagyapja.

– Grigore becsületes férfi – közölte Takeshi halk és magabiztos hangon. Sötét tekintete kifürkészhetetlenné vált. Démonvadászok voltak, de Takeshi minden lényről információt gyűjtött, mert sosem hagyta a véletlenre. Így ők voltak az egyedüli olyan klán Japánban, akik ha kellett felvették a harcot más lényekkel szemben is, kivéve vérfarkasokkal és Korcsokkal nem kellett még harcolniuk. Ennek ellenére a legjobb fegyverekkel rendelkeztek, amelyek sokáig kitartanak a küzdelmek során. – Bebocsátást kért, amit megkapott. Rajtuk múlik, miképp viselkednek. Ők nem démonok. Ha azok lennének, be se engedtem volna a területünkre.

Tsuruga Hideto - démonvadász. Takeshi fia. Takuma apja.

– Rég volt, hogy apám utoljára démonnal állt ki – felelt rá Hideto büszkén mosolyogva. Örült, hogy az apja sok mindent elért és tett életében. Mindig is olyan férfi akart lenni, mint amilyen ő. – Ne félj! Tsuruga Takeshit nem lehet oly könnyedén legyőzni, sem megfélemlíteni.

Tsuruga Takuma - démonvadász. Takeshi unokája. Hideto fia.

– Megértem, amit mondasz, de látni is látok – nézett apjára Takuma. – Ismerem nagyapát. Tudom, hogy megtört. Azt is tudom, miért. Ismerem a régi történetet. Az elfeledett fiút. A megtagadott gyermeket. Tudom, hogy nagyapa még annak ellenére is harcolna, hogy tudja, nem sokáig bírná. De ő, Tsuruga Takeshi, a kegyetlen démonölő. Ahogy mondtad, semmi sem tántorítaná el. Ugyan nem tetszik, hogy vérfarkasok lépték át területünk, de hiszek nagyapának. Nem kell tartanunk.

Miyazawa Azuma - démonvadász. Apja: Miyazawa Kinji.

– Minori – suttogták egyszerre a szülők, majd elmosolyodtak. Azuma visszaadta a gyermeket az édesanyjának, aki boldogan vette magához.

Murata Akio - Azuma jobbkeze és a legrégibb gyermekkori barátja. Ő volt az egyik, aki hátrahagyta a Miyazawa klánt, hogy Azumát szolgálja.

– Fősámánasszony – szólalt meg megrendülve Akio. – Ők azon gyermekek közé tartoznak, akiket lemészárolnak. Miképp történhetett ez meg? Hisz egyikünk sem tudta, hogy e két gyermek Kiválasztott.

Tsuruga Miyako - Azuma asszonya. Démonvadász családból való. Fia: Miyazawa Yoshi. Lánya: Miyazawa Minori.

– Ahhoz képest, hogy alsórangú, igen ravasz – közölte észrevételét Miyako.

Clio Reid - kedves nő, akaratos jellem. Szüleivel hét évvel a Katasztrófa után érkezett Japánba, ahol új életet kezdhettek. Clio akkortájt eléggé befelé forduló személyiségnek tűnt, s sokan kerülték is emiatt. Kevesen fogadták el hűvös és vad természetét. Szerelme: Yoshi. Clio bárja néven egy bárt vezet.

– Ha nem vetted volna észre, a világban másról sem lehet tudni – jegyezte meg Clio gúnyos arckifejezéssel. – Egy kis nyomozással te is kiderítheted, mi az a Corbariai Biblia, és hol találod.

Yoshi - a Red Dragons motoros banda tagja. Legjobb barátai: Satoru és Kaoru. Szerelme: Clio.

– Luther katonái nem nyugodtak – felelte Yoshi komor ábrázattal. – Minket is megtévesztettek.

Satoru - a Red Dragons motoros banda vezetője. Yoshi és Kaoru legjobb és legrégibb barátja. Szerelme: Vanessa. Kiválasztottként született le.

– Megmondtam már, ha ki akarsz szállni, tedd nyugodtan, nem foglak vissza, csak azért mert szükség van harcosokra – közölte közömbös hangon Satoru.

Will Sky - Satoru mestere. Boszorkánymester.

– Azt én is így gondolom! – szólalt meg mellettük Will. Satoru és Yoshi egyszerre ugrottak hátra meglepetésükben. Will megcsóválva fejét csettintett ujjával egyet és az apró üzletben azonnal feloltódott a villany. – Csak tudnám, miért nem vagyok meglepve? – kérdezte magától Will mialatt a pult mögé vonult és egy üveg konyakot vett elő három pohárral együtt. Mindhárom pohárba töltött, majd a két férfira meredt. – Betörés és lopás. Mi van, pénzhiányban szenvedtek?

Chandak - A vérfarkasok vezére.

– Nem kellenek szavak, hogy megértsük egymást, Will – válaszolt kurtán Chandak. – Nagyon is jól tudom, hogy amiatt vagy itt, amit Satorunak mondtam.

Aizawa Haruki - Egykori rendőr, akit Bomani lánya változtatott át vérfarkassá. Chandak hűségese.

További vérfarkasok: Alexius, Sáfély, Rella, Nisá, Helmut, Grácia, Hilda.

További vámpírok: Zovárd, Airton, Azra, Thomas, Luther, Masha, Bloodworth, Promise, Asia, Dijon, Salome, Rovena, Hiláriusz, Bartal, Veronika, Leon.

Vanessa - Satoru szerelme, menyasszonya. Luther elrabolta Satorutól, amikor össze akartak házasodni.
Mióta Vanessa meghalt, számára csak futó kalandok voltak, és a csapatába sem óhajtott nőt látni. Mégis Mayo meggyőzte, hogy a csapatban a helye, főleg, hogy egyik társukat pont egy vámpírtól mentette meg. Ennek ellenére Mayon kívül más nő nem jöhetett a csapatba.
Ősiek - Isten, Pokol Királya, Solomon.

Ősi Vér - Éden szívében született ikerlányok, akiket Édenben megfosztottak az életüktől, és akitől a mai napig rettegnek a jóslat miatt.

Helka - Hiláriusz asszonya. Halandó nő.

Sámánasszonyok - Az Első Rendtől élnek. Ők azok, akik nem tesznek különbséget Halandók és Halhatatlanok között.

– Isten hozott titeket, vadászok! – hajolt meg tisztelettel az asszony, aki nem volt más, mint a fősámánasszony. Satoru ugyanezt megtette, majd oldalba bökve barátját, az is idegesen meghajolt, majd a férfi háta mögé vonult, hogy onnan szemlélje tovább az asszonyt. Mindketten nem egyszer találkoztak már sámánasszonyokkal, de ez az asszony sokkal másabb volt, mint a többi. – Miért jöttetek ide, ha szabad tudnom?

Morven - Luther, a vámpírfejedelem fia. Bloodworth nevezte el Morvennek, így tisztelegve az apja emléke előtt. A Sámánasszonyok védelmében él.

Lilith - Démonkirálynő. Az Alvilágban él. Archer szeretője. A Pokol Királya egykori asszonya. Az Ősi Vér anyja.

– Lilith és az átok – dünnyögte magának a király. – Nem mindig jó párosítás. Ennyi lenne a beszámoló?

Archer - Démonvezér. Az Alvilágban él. A Pokol Királya jobbkeze. Lilith szeretője.

– Imádom látni a töprengő arcvonásod – szólalt meg a közelében Archer. Michael szája vékony ívben összepréselődött, szemhéja egy pillanatra lecsukódott, majd mély levegőt szívott tüdejébe, hogy ellenállhasson a késztetésnek, hogy megüsse a ficsúrt.

Pokol Királya - Ősi. A démonok királya. Lilith egykori ura.
– Szabad tudnom, miért jött ide? – szólalt fel a király, de ekkor a fősámánasszony megjelent a katona mellett, aki azonmód ijedten ellépett mellőle. A király nem lepődött meg, hisz a sámánasszonyok olyanok, mint a szellemek, úgy suhannak, járnak-kelnek, ahogy nekik tetszik. – Tudod, miért jó a Pokolban? – kérdezte a férfi, miközben fejét megtámasztotta egyik kezével, a másikkal pedig intett a katonájának, aki sietve távozott. – Nincs tél. A megjelenésedtől még a hőmérséklet is fagypont alá csökkent. Mi hozott ide?



2021. december 29., szerda

Ősi Vér - A Viadal szereplői 5. rész

 Oldamur - Az Első Rend idején, Édenben élt. Boszorkánymester. Az ő leszármazottja Will Sky. Az egyik leghatalmasabb boszorkánymester, egy sötét bőrű, őszes, rövid hajú, körszakállas, magas, sötétbarna szemű, markáns arcvonású férfi.

Altan - Halandó férfi az Első Rend idején, Édenben.

Angelus - Arkangyal az Első Rend idején, Édenben. Az angyali Hét Fivér egyik mestere. Agenor egykori ellenfele, akit nem tudott legyőzni.

Ada - Az Első Rend idején, Édenben élt. Morven szeretője, akitől Bloodworth származik. Fiatal, barna bőrű, sötét, hosszú, göndör hajú, meleg barna tekintetű lány; kedves, szerető, kellemes hangú, bájos pofikájú és vidám jelenség. Mindössze tizennégy éves, de annál szemrevalóbb nőszeméllyé cseperedett. Szüleivel és négy bátyjával éli szertelen Halandó életét.

Ádám - Az Első Rend idején, Édenben élt. Éva ura. Lilith bátyja. Gyermekei: Káin, Ábel, Awan, Azura, Arszlán, Réka és Seth.

Éva - Az Első Rend idején, Édenben élt. Ádám asszonya. Lilith húga. Gyermekei: Káin, Ábel, Awan, Azura, Arszlán, Réka és Seth.

Káin és Ábel - Az Első Rend idején, Édenben éltek. Ádám és Éva ikergyermekei, akik egyazon napon születtek az Ősi Vérrel. Őket Kiválasztottként tartanak számon.

Zarius - Az Első Rend idején, Édenben élt. Isla ura. Sirius apja. Démonként élt, majd Féllény lett. Egykor gyönyörű démon volt, akiért sok női szív esdekelt. Rátermett, erős és ellenállhatatlan. Völgyszurdok lett az otthona, amikor hibát vétett, és elvették a szárnyait.

Isla - Az Első Rend idején, Édenben élt. Zarius asszonya. Sirius anyja. Démonként élt, majd Féllény lett. Követte urát Völgyszurdokba, őt is megfosztották szárnyaitól.

Seamus - Az Első Rend idején, Édenben élt. Asszonya: Eira. Fia: Frimoth. Zöld tekintetű, szikár testű férfi.

Megmaradt Féllények Völgyszurdokban: Seamus asszonya, Eira. Anwen, Vespera, Amalthea, Sephora, Agron, Aras, Ozan és Balfour. Anwen és Balfour angyalok voltak. Ozan, Aras, Seamus, Eira és Agron a démonok közé tartozott. Sephora és Amalthea Szeráfokként éltek. Vespera volt az egyedüli Halandó asszony, akinek fél arca és teste Azarang által megégett, s hosszú kínkeserves hónapok elteltével ugyan életben maradt, de sosem gyógyultak be sérülései.

Zekofiatal, vézna testű, harmadrangú démon az Alvilágban. Őrként szolgál.

Zoard - izmos, idősebb másodrangú démon az Alvilágban. Őrként szolgál.






2021. november 29., hétfő

Ősi Vér - A Viadal szereplői 4. rész

 Isten - Az Ősiek közül a legidősebb fivér. Bölcs, kedves, határozott, mindenkit egyenrangúnak tekint, nem szereti, ha ítélkeznek, törekszik a békére és a harmóniára.

– Mindent a maga erejéből ért el – válaszolt egy sóhajjal Lucifer. A fiú ezzel nem értett egyet. Ha a Pokol Királya nem lett volna, akkor Archer sem ért volna el kimagasló eredményeket. – Fékezd magad, Michael! Isten nem tűri az engedetleneket. Már figyelmeztetett téged arra, hogy hagyd azt a kölyköt.

– Elég legyen a marakodásból! – szólalt fel Isten a két férfi között ülve. – Mindketten csak szítjátok a tüzet mind a lányaitok közt, mind a lányaitok és a többi lény között. Egyikőtök sem tudhatja, mi várható, ha lányaitok valamikor is harcba bocsátkoznak. Sokan lennének kíváncsiak az erőikre, és nem csak arra – jegyezte meg kelletlenül.

– Lilith! – szólt rá figyelmeztető hangon Isten. – Ez már önmagában is vétek lenne. Nem fogom hagyni, hogy kedved szerint cselekedj!

– Michael és Archer hasonló természetűek, Gabriel – sóhajtott fel Isten. – Ha a mai utolsó Viadalon nem mérhetik össze erőiket, akkor talán később megteszik és ezzel Éden békességét is megzavarnák. Elkerülve ezt az eshetőséget, inkább most harcoljanak egymással. Sajnos, láttam a bátyjád szemében, hogy Archer nem egyszerűen ellenfél az ő számára. Ahogy fordítva is igaz. Az évek során nem egyszer figyelmeztettek velük kapcsolatban, hogy baj lehet. Michael is hibát vétett nem egyszer, amikor Archert gúnyolta és nem egyszer helyben hagyta. Archer pedig vadságának köszönhetően mindezt megtorolta. Sajnos, elkerülhetetlen a kettejük harca és a döntésem végleges.

Magnar - Az Első Rend idején élő sárkány. A Tiltott Erdőben élt sokáig.

– Nem vagy Halandó – hallott egy dörmögő hangot a közelben. Archer fel-felnyitotta a szemét, mire a hang ismételten megszólalt. – Szerencséd. Ha teljesen Halandó lennél, már nem élnél és a testedből lakmározhatnék.

– Úgy gondolom, hogy hamarosan Éden el fog tűnni mindenki számára és akkor a Tiltott Erdő sem lesz már, ahol mi elbújhatunk mások elől – válaszolt szomorú tekintettel Magnar.

Kaya - Lilith és Solomon lánya, Kyra ikertestvére. Édenben őt és a nővérét Ősi Vérként is ismerték. Nem szerette a bezártságot. Nem szerette, ha megmondják, mikor és mit tegyen. Örült volna, ha nem korlátoznák őt, de annak még inkább örült, hogy eddig sosem bukott le, ha titokba elment valahová.

– És abba mi a jó, ha maguk a Halandók csak kívülállók benne? – tette fel a kényes kérdést Kaya. Kyra erre elkomorult. A Viadalokon csakis Halhatatlanok vehetnek részt, mivel egy Halandó és egy Halhatatlan küzdelme nem lenne tiszta játék.

Kyra - Lilith és a Pokol Királya lánya, Kaya ikertestvére. Édenben őt és a nővérét Ősi Vérként is ismerték. Kedves, barátságos, melegszívű, önzetlen és tettre kész.

– Olyan, mint az anyja – motyogta Michael. Lucifer erre felfigyelt, majd Kyráék felé tekintett. Magában megmosolyogta barátját, hisz sejtése volt arról, miért mondta az előbbit.

Ősi Vér. Így nevezik őket. A jóslat pedig úgy tartja, hogy ők lesznek azok, akik Kárhoztatást hoznak Édenre és a benne élőkre.

Solomon - Az Ősiek közül a legfiatalabb fivér. Kaya apja. Erős, magabiztos, ugyanakkor gyanakvó személyiség.

– A fivérem meg van róla győződve, hogy a fiú nagy harcossá válhat – közölte szemrebbenés nélkül a férfi. – Látnod kellett volna a Tiltott Erdőben, hogy magad is elhidd. Van benne valami, ami nyugtalanít.

Gardar - Első Rendnél élt. Halandó. Az Első Rend idején 240 éves. Asszonya: Darya. Solomon katonája. Az Árnyak Harcosai vezetője.

– Hogy is fogalmaztak? – töprengett el Gardar. – Ó, igen! Megbuktatni. Ezt a szót használták.

Mysteria Boszorkánynak született Éden szívében, de a mágiát uralók nem vették magukhoz és nem tekintik maguk közé valónak. Solomon teremtette mindenki más tudta nélkül.

– Édenben bármi megtörténhet – suttogta lágyan a nő, miközben ujjaival végigsimított a férfi állkapcsán, majd szembefordult vele. – Éden szíve a megmondhatója. 

Hét Vámpír Fivér: Morven, Azár, Burak, Harun, Kolozs, Mazen és Machlon;

Hét Vérfarkas Fivér: Zevulun, Anzelm, Avram, Melhior, Nikander, Kleon és Clément

Morven fiai: Lexus, Lucian, Lorenz és Reiner

Azár fia: Airton

Clément lánya: Mélissa

Burak fiai: Özgür, Burhan, Endre, Zobor, Zila, Zlatan és Zovárd

Zovárd lányai: Nimfa, Minka, Odola és Ilona

Harun fia: Timur

Kolozs fiai: Koppány, Kötöny és Kurszán

Mazen fia: Román; lányai: Romána és Ruszlána

Machlon fia: Dijon

Blasius sokszor csúfoltak kopasz feje miatt a Halhatatlanok között.

Kirill - sajátos természete van, egyszerre szerény, kedves, nyájas és megtévesztően cseles.

Kleon lányai: Elin, Roshelle, Iliana és Lex

Nikander lányai: Ambrosia és Helia

Melhior fia: Botond; lánya: Blazsena

Zamir, Jarek, Grigore és Andrei - vérfarkasok, Első Rend szülöttei.

Angyalok: Cenhelm, Harlow, Sirá, Larisa, Seraphine és lánytestvérei, Celeste, Priya és Sharra

Démonok: Carver, Dev, Kian, Baltazár, Carrick, a Négy Fivér, Sambor és Abbot

Félvérek: Razah, Elizeus, Renáta, Megara, Nara, Rúna, Golda, Enéh, Eisa, Atalanta, Abdon, Énok és Ziad.

Különleges lények: a Három Nővér

Klétus fiai: Kanut, Kiron; lányai: Korália, Kalliszta.

Agenor fiai: Agaton, Aggeus, Azim, Ammon; lányai: Azálea, Atália, Anka és Áfra

Rémusz - Félvér: egy félig vámpír és vérfarkas szülött

Atlasz - Félvér: egy félig démon és angyal szülött

Armida - Félvér: egy félig vámpír, vérfarkas és angyal szülött

Hargita - Félvér: egy félig vámpír és vérfarkas szülött

Sirius - egy sötét rövid hajú, sötét tekintetű, vézna, elsőrangú démoni férfiú, aki régebben az egyik legnagyobb meglepetést produkálta, amikor először állt ki a Viadalon. Senki nem hitt benne, hogy legyőzheti az ellenfelét, de megtette. De sem a győzelmek, sem pedig a pozíciók nem érdekelték.

Frimoth - kisfiús külsejével sok támadásban volt része. Ő volt az egyedüli, aki sosem nyert Viadalt, meg se próbálta, volt, hogy megfutamodva menekült el a küzdőtérről, máskor viszont az idegeire ment az ellenfelének, végül mégis ő került ki vesztesként.

Jarmila és JaromirAbaddon, Asmodeus és Astaroth szülei

Balder, Joel, Desiderius és Everard - Első rangú démonok.

Hét Óriás - Drusus, Zogor, Bolthor, Colossus, Dastan, Adnan, és Hakan 


 

2021. október 17., vasárnap

Ősi Vér - A Viadal szereplői 3. rész

 Egy kicsit megkésve, de... szóval, van egy kis időm, hogy folytassam a szereplők felsorolását, csak közben meg kellett keresni, hogy hol tartottam eredetileg.

Semyaza - Az Első Rend idején ezen a néven ismert. Édenben ő volt a démoni Hét Fivér legidősebb tagja, aki vezette fivéreit. Később Arkdémon lesz, de ugyanúgy vezetői pozícióban marad. Kedvenc karakter. A Harmadik Rend felbomlása után, ő lesz Gabriel mellett a másik mestere Christina Downernek. Viszont pár évre letűnik a térképről, és senki nem tud semmit. Egy kicsit előreugrottam az időben, de igyekszem tartani a tempót. Édenben Archer és ő egymás mellett készülhetett fel a Viadalra. Akkori mestere Klétus.
– Ezzel nem vagy egyedül – suttogta a szavakat Semyaza. Archer megrökönyödve nézett fel rá és még a kapirgálást is abbahagyta. – Anyámat Zaheerának hívták. Erős démonasszony volt, aki az Arkdémonok vezetője volt már igen fiatalon. Azt mondják, hasonló szépséggel büszkélkedett, mint Lilith – mosolyodott el büszkén, majd szomorúan folytatta. – Nem ismertem anyámat. A szülést követően még élt, de aztán történt valami, ami miatt elvesztettem őt. Így a sámánasszonyok neveltek, de nem sokkal később egy olyan családhoz kerültem, akik szerettek és védelmeztek, és akiknek később három gyermeke született, Abaddon, Asmodeus és Astaroth, három másikat, Beelzebubot, Gadreelt és Belialt pedig szintén magukhoz vettek, akiknek szüleit legyilkolták a Völgyszurdokban élők egy része, amikor megpróbáltak kitörni fogvatartásukból, de én voltam közülük a legidősebb, így lettünk a démoni Hét Fivér. Még úgy is, hogy tudták, én nem tartozom igazából a családhoz és a testvéreim sem vérszerintiek, de… elfogadtak és nem tettek különbséget. Mivel én voltam a legidősebb közöttük, én is vezethetem őket. Az én irányításom alatt élnek. Egyetlen döntésemet nem tartják helyénvalónak.

Michael - Az Első Rend idején az angyali Hét Fivér legidősebb tagja. Később pedig Arkangyalként fog előrelépni, de ugyanúgy megmarad vezérnek. Arrogáns, pökhendi, magabiztos, erős, bátor, rátarti, zárkózott, egyenes, és még sorolhatnám. Édenben ő és Lucifer voltak a legjobbak, mindenki felnézett rájuk. Vérszerinti fivérei Gabriel és Raphael. Gyűlöli a démonokat, még ha egy-kettővel kijön. A Féllényeket egyenesen megveti. Mindent megtesz annak érdekében, hogy porrá zúzza Archert. Az apja Kaelan, és anyja, Enid védelmezők voltak az Arkangyalok között. Erősek, tettre készek és felkészültek voltak. Ám, amikor a különleges lényeket támadni kezdte néhány Halandóból és Halhatatlanokból álló csoport, ők is odavesztek.

– Ne aggódjon, mester! – szólalt meg Michael, de mindvégig Archert figyelte. – Bármi is az, ami ellensúlyozná láthatatlan szárnyait, nem fogom hagyni, hogy magasra törjön. El kell érni, hogy megtörjön mindenki előtt és akkor a Pokol Királya belátja, hogy rossz tanítványra pazarolta ideje nagy részét.

Lucifer - Az Első Rend idején ő egy félig angyal, félig démon azaz Félvér születésű lény. Magyarázat: A Félvérek ezen keveredését később Korcsoknak titulálják. Magyarázat vége. Visszatérve Luciferre, ő és Michael barátok voltak Édenben, és Isten egyik kedvence. Igazság szerint, mikor Lucifer ábrázolása megtörtént a regény folyamán, sosem úgy akartam ábrázolni, ahogy általában teszik. És valamelyest könnyű is volt vele dolgozni. Utálom a skatulyákat, ezeket akartam levetkőztetni egy kicsit a regényben.

– Megbuktatni – suttogta a szót Lucifer, majd fejét az égre emelte. A lenge szellő belekapott fekete hosszú hajába és az arcába fújta. Michael feleszmélve a fiú hangjára megállt és feléje tekintett. Lucifer egy vastag törzsű fa előtt ült a fűben. – Nem vagyunk mi felhatalmazva erre – folytatta tovább. – Ő is ugyanolyan, mint mi. A szárnyait sem vehetjük el, akkora vétket még ő sem tett ellenünk. De mi vétkezni fogunk, ha megtesszük a Viadal napján. Egyikünknek sem lenne maradása.

Klétus - Róla talán már írhattam korábban, most így nem igazán emlékszem. Mire jó a memória? A Pokol Királyának három legfőbb katonája volt Édenben: Klétus, Agenor és Isua. Archer és Semyaza mestere. Ő volt a legerősebb, a király seregeinek első számú vezetője, az ő döntései is ugyanolyan mérvadóak voltak, mint a királyé. Palaszürke szem, hamvas barna színű, hullámos, vállig érő haj. Tagbaszakadt. Régi Rend. Asszonya: Klélia. Fiai: Kanut, Kiron. Lányai: Korália, Kalliszta.

– Talán mindig is ott volt közöttünk ez a fajta láthatatlan érzet, csak nem akartuk sokáig elfogadni – válaszolt erre Klétus. – Talán már az Ősiek között is létezett, de ők is úgy fogták fel, mint valami testvéri lázadás. És eme kötelék egyre csak szakad.

Agenor szakállas, ragyogó ezüstszínű, göndör hajú, kékesszürke szemű, a Pokol Királya füle és szeme. Tagbaszakadt. Asszonya: Aglent. Fiai: Agaton, Aggeus, Azim, Ammon. Lányai: Azálea, Atália, Anka, Áfra. Régi Rend szülött.

– Már alig várom, hogy megtudhassam, miként döntenek sorsukról – sóhajtott fel Agenor. – Miközben figyeltem Michael és Archer harcát, a mi kettőnk viadala jutott eszembe.

Isuafiatal, tettre kész, lényegre törő, határozott, az ő feladata az ifjoncok beavatása. Sötétkék szem, hamu fekete színű, rövid haj, magas, tagbaszakadt. Asszonya: Inana. Régi Rend.

– Még ne tegyünk le róla, királyom – mondta biztatóan Isua. – Lazarusz ugyan mindent megtesz, hogy szakadékot emeljen mindenki között, de nem hagyhatjuk, hogy eltiporjon minket.

Démoni Hét Fivér: Örültem neki, hogy a démonológiát nem tanultuk, lehet, megbuktam volna belőle. Fanyar vicc. Vagy mi. Szóval, nem volt könnyű kutatni, hogy melyik lenne a megfelelő a démoni Hét Fivérnek, és hogy mi legyen az elnevezésük. Mivel tudtam, hogy vannak Arkangyalok, így szerettem volna egy Arkdémonokból álló csapatot. Mikor megszületett az angyali Hét Fivér, akkor megszületett a démoni Hét Fivér is. Ahogy Sátánnak többféle neve, elnevezése van, így nem volt könnyű dolgom. Mindazokat, akiket kigyűjtöttem, egyre csak szűrtem kifele azokat, akik megalkothatják nekem a kis brigádot. Nem volt könnyű menet, ahogy az angyaloknál sem.

Semyaza

Abaddon

Asmodeus

Astaroth

Beelzebub

Gadreel

Belial

Angyali Hét Fivér: Ugyanazt tudom elmondani, mint a démoni Hét Fivérről. Főleg, hogy más-más vallásban mások szerepelnek Arkangyalokként. Nem baj. Megoldjuk. Azaz megoldottam.

Michael

Gabriel

Raguel

Uriel        

Ramiel

Raphael

Sariel

2021. augusztus 15., vasárnap

Ősi Vér - A Viadal szereplői 2. rész

 Az Ősi Vér - A Viadal című regényem szereplőinek bemutatása folytatódik.

Alexius Az Anarchia korszakában született vérfarkas. Heves vérmérsékletű, imád harcolni a maga módján, világos barna tekintet, hosszú, barna haj, arcán be nem gyógyult három heg látszódik. Asszonyát a Harmadik Rend ideje alatt ismerte meg: Annamária. Fiai: Balián, Belizár, Árden, Gellért. Lányai: Angyal, Ariadné, Dusmáta, Hanife. Szülei Nemesvérűek. Ő maga születés útján lévő Nemesvérű. Avram, az egykori vérfarkasvezér klánjához tartozott családjával együtt. Annamária viszont Melhior klánjához.

– Mennyei vadászat! – emlékezett vissza a régi szép időkre Alexius, s mindenki elmosolyodott erre. – Már sosem lesz olyan, mint régen. Anzelm halálával pedig minden más lesz – kortyolt bele italába. A többiek magukban igazat adtak neki. Anzelm halálával megszűnik valami. Ahogy Morven halálával is megszűnt. Még ha még élnek olyan vérfarkasok és vámpírok, akik a Régi Rend szülöttei, a vezéreket senki nem múlhatja felül.

Annamária - Alexius asszonya. Egykoron Melhior klánjához tartozott. A Harmadik Rend idején született vérfarkasnő. Almazöld szem, rozsdabarna, göndör haj.

– Még a többi lénynél sem? – kérdezett rá Annamária. – Elvégre nem csak a vérfarkasoknál született az Anarchia idején gyermek. Úgy tudom, Luther volt az első Anarchia szülött.

Benignusz zöld szemű, világos szőke, vállig érő hajú, a vérfarkas család negyedik legidősebb tagja, nem mindig értettek egyet Alexius-szal. Asszonya: Georgina. Fiai: Filemon, Kán. Lányai: Eliána, Julianna, Kerubina, Kisó. Nemesvérű születésű.

– A figyelők szerint is sokkal nagyobb esélyünk lenne a túlélésre, ha Christinára bíznánk életünket. Talán az lenne a legjobb, ha felkeresnénk őt – jegyezte meg Benignusz, egy zöld szemű, világos szőke, vállig érő hajú férfi, Első Rend szülött, a vérfarkas család negyedik legidősebb Nemesvérű tagja. 

Hilmár – fiatalabb vérfarkas, makulátlan kisfiús kinézet, dús, szőke, kócos haj, lehengerlő kék szem, mint egy daliás herceg, nem tartott elhízástól, így akármennyit ehet. Asszonya: Milana. Fia: Helmut. Lányai: Rella, Nisá, Rika, Tilla, Szeder, Szellő, Sáfély. Harmadik Rend idején született.

– Oly rég voltam már szülőhazámban. Ideje lenne ellátogatni arrafelé. A fenséges hegyvonulatok. A csillogó tavak. A drága Székelyföld. A finom ételek – mormolta Hilmár, miközben a többiek érdeklődve hallgatták. – Arató-kaszás leves. Agglegényleves. Báránypaprikás. Töltött káposzta.

Milana - Hilmár asszonya. Terhesen ugyanolyan falánkká vált, mint a férje.

– Kürtőskalács – szólt közbe Milana kissé álmodozva. Mindig azt ette, ha áldott állapotba került. Larina és a többiek megmosolyogták a nőt, hisz terhességei alatt olyan falánkká és mohóvá vált, mint a férje, Hilmár.

Anzelm - a Hét Vérfarkasvezér egyike. Hosszú rozsdavörös, válla alá érő haj, pofaszakálla őszes, szeme palaszürke, arca ráncos. Asszonya: Euniké.

– Nem lennék megilletődve, ha ez lenne az utolsó Viadal az ifjoncok számára – jegyezte meg halkan Anzelm. Morven a férfira tekintett. Sejtette, miért mondta ezt. Egyikük sem szeretett volna háborúzni. Az angyalok és a démonok közé valamiféle összeférhetetlen erő fészkelte be magát, s egyikük sem tudta, mi történik, ha ez a fajta erő hirtelenjében kirobban.

Szira - Larina és Monor lánya. Anzelm egykori tanítványa. Kreol bőr, pisze orr, fekete haj, vállig érő, barna szem.

– Anzelm döntött így – bólogatott Szira halvány mosoly kíséretében, aki örökölte anyja kreol bőrét és pisze orrát. – Bizonyára alig várja, hogy újra láthassa szeretett asszonyát.

Hanife - Alexius és Annamária lánya. Zöldes barna szem, barna haj.

– Biztos, hogy nem lehet mindezt visszavonni? Nem lehet valamit tenni érte? – tette fel a kérdést aggodalmas hangon Hanife. Zöldes barna szeme reménnyel és szomorúsággal volt tele.

Nilla - Bomani asszonya. Szeretett sütni-főzni, és hamar megtanulta az erdélyi ételek elkészítését is. Meleg fényű barna haj, zöldes barna szem. Sportos testalkat. Mélissa társalkodónője volt még francia földön. Itt ismerkedett meg Bomanival. A házasság után vált vérfarkassá. Fiai Yao és Eron, akik között két év van, hat korkülönbséggel lánya, Aziza született.

– Szeretném, ha gyermekeink, unokáink, dédunokáink és ükunokáink biztonságban lennének – közölte az asszony halkan.

Monor - Larina férje. Sötéten ragyogó szem, ébenfekete haj, vitathatatlan mosoly. A Viadal után házasodtak össze. Kedves, szerető férj, és gondos apa. Erős és rátermett. Zovárd egykori barátja.

– Gondoltam, ha már úgy is erre járok, tiszteletemet teszem – felelt rá cinikusan Monor, de szemében aggódás és titokzatosság csillant. Zovárd jelzett a katonáknak, akik hátrálni kezdtek, majd a fegyvereiket is letették.

Burak - A Hét Vámpírvezér egyik tagja. Asszonya: Nur. Lánya: Melinda. Fiai: Özgür, Burhan, Endre, Zobor, Zila, Zlatan és Zovárd. Márványkék szem. Küküllő vármegye tartozott a fennhatósága alá.

– Elhamarkodott elméleteket ne szövögessünk – nyilatkozta Burak. – Abból jó sosem származott.

Melinda - Burak és Nur lánya. A Harmadik Rend kezdetén született. Nur szépségét és báját örökölte, de a természete kimondottan az apjáé. Naphosszat képes lenne az erdőt járni.

– Mert közeleg az idő – szólt közbe Melinda. Burak és a többiek egy pillanatra elhallgattak, miközben Monort figyelték.

Melhior - Székelyföld tartozott a fennhatósága alá. A Hét Vérfarkasvezér egyike. Asszonya: Marissa. Fia: Botond. Lányai: Blazsena és Bíbor. Zömök testalkat, aranyszőke haj és zöldesbarna szem.

– Mert ezzel a Paktummal nem élhetünk szabadon – válaszolta epésen Melhior. – Szeretem a békét. Tudom, hogy sokan a régi életüket akarják visszakapni. Vannak földjeink, hatalmas kastélyaink, váraink. De nem járhatunk szabadon. Az emberek zöme pedig nem ismeri az igazi létünk.

Marissa - Melhior asszonya.

– Nyugodj meg, Zelda! – nézett a nőre kedvesen és megértően az őzbarna színű, lágy, hullámos hajú Marissa, Melhior asszonya. – Minden rendben lesz. Igaz, hogy létezik a jóslat, de nem tudhatjuk biztosra, hogy igazak-e a szavak. Gyermekeink örvendeznek, mert fontos számukra a Viadal. Jó magam is aggódom, ez igaz. De bízom a jövőben, abban, hogy egységes marad Éden és mindenki, aki jelen van, boldogabbá teheti az életet, s családjaink egyre jobban gyarapodhat.

Zevulun - Chandak apja. A Hét Vérfarkasvezér egyike. Palaszürke szem. Zevulun felesége: Anasztázia. Erejében lévő, szálkás testalkatú, hamuszürke színű, hullámos haj, kékesszürke szakáll. Több gyermeke is született az eltelt időszakokban, de mind fiú. Mindig is vágyott egy lánygyermekre, de felesége Anasztázia meghalt egy súlyos betegségben, amit még egy vadászat során szerzett be, és amit nem tudtak meggyógyítani, főleg mivel az pont arra az időszakra esett, amikor a vérfarkasok ereje megcsappan. Halandó asszonya Sarolt – Chandak édesanyja – pedig szülés közben halt meg, amikor lánygyermeknek adott életet, aki sajnálatára halva született.

– Éden múlásáról beszélsz, igaz? – szólalt fel Zevulun a férfira tekintve. Morven bólintott, hogy ezzel is megerősítse gondolatait. – Egy háborúról, mely mindannyiunkat felemészthet. Melyben meghalhatunk.

Avram - Zevulun jó barátja. A Hét Vérfarkasvezér egyike. Zamfira és Sergiu apja. Első Rend óta élt. Asszonya: Amira. Avramhoz tartozó vérfarkasok, akik Anarchia szülöttek: Alexius (aki később csatlakozik házassága révén Melhior klánjához); Bold, Élián és Jáfet.

– Egyértelmű lenne, hogy kik mellett kellene kiállnunk – felelt rá Avram minden hezitálás nélkül. – Lilith a démonok és a vámpírok királynője. Ugyanakkor, mint a legtöbb asszony, ő is szeretné megvédelmezni a gyermekeit. Szerintetek, mi szabadulna itt el, ha Lilith elvesztené szeretett lányait?

Gabriel - Egykori Arkangyal. Úgy is nevezik, hogy a Törött Szárnyú. Christina Downer mestere. Megjegyzés: Az Arkangyalok közül ő a kis kedvencem. Szegényt mindig olyan helyzetbe hozom, ami miatt vagy magyarázkodnia kell, vagy meg kell erősíteni kicsi lelkét. Imádom. Kedves, szerető, odaadó, de mindig kapja a kijózanító pofonokat. Megjegyzés vége.

– Testvérharc – suttogta rekedtes hangon Gabriel. Lucifer és Michael némán tekintettek az előttük ülő fiúra. A többiek viszont csak maguk elé figyeltek, mintha meg se hallották volna a fiú suttogását. – Vajon minket is egymás ellen küldenek egyszer? – kérdezte fennhangon a fiú.

Christina Downer - A történet másik főszereplője, aki szintén Kiválasztottként született le. Mesterei: Gabriel és Sebastian. Gabriellel sokszor ércelődnek egymással. Kifogástalan küzdőszellem, forrófejűség jellemzi. Fellelhető benne Satoru jellemvonása, az önostorozás is.

– Ha ki akartok jutni, én kiszabadíthatlak benneteket, de akkor kezdjetek el sikítani – szólalt meg Christina. 

Lilith - A démonok királynője. A Pokol Királya egykori szeretője. Az Ősi Vér anyja. Archer, a démonvezér szeretője. Szeret őrjöngeni, tépelődni, magabiztossága nem a szerénysége, de az anyai szíve sok esetben teszi labilis helyzetbe. Kimondhatatlanul féltékeny.

– Nem ismerem a félelmet, Pokol Királya – suttogta a szavakat Lilith, miközben feltekintett a férfira, aki csendben hallgatta. – De érzem, hogy hamarosan nagy változás elébe nézünk. Ahogy a veszteséget sem tudhatom még magaménak. Számtalan alkalommal rémlett fel előttem a halál sötét fuvallata. S már lassan a vérre sem úgy tekintek, mint táplálékforrás. Harcolni fogok a végsőkig, ha az kell, hogy lányaim megmeneküljenek. S ölni is fogok, ha rákényszerítenek. Ám egy valami már egy ideje zavar engem.

Archer - A vörös hajú démon. Az Alvilág démonvezére. A Pokol Királya jobbkeze. Lilith szeretője. Él s hal a harcokért. De inkább él, mint hal, mert mindig ő kerül ki győztesen. Megjegyzés: személyes nagy kedvenc. Imádom és sokat méláztam azon, hogy milyennek is állítsam be. Gabriel ellentéte. Kifogástalan küllem és jellem. Nem hátrál meg. Megveti a Halandókat, különösen a nőket. Ám, ha hibázik, azt nehezen viseli. Saját kezűleg készíti a kardokat. Az élet edzette a lelkét is és a testét is. Megjegyzés vége.

– Szeretnék megfelelni a király szemében – válaszolt Archer, miközben a mező felé tekintett. – Sokat segített ő is és Klétus is. Nem engedhetem, hogy veszítsek. Évekkel ezelőtt egy pajtában éltem, majd összeroskadtam a munkák során, amit kiosztottak rám feladatként. De most úgy érzem, erőm teljében vagyok és ez annyira… észveszejtő és félelmetes. Nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok. Annyira akartam és ugyan voltak napok, amikor fel akartam adni, de… most érzem igazán, hogy akarok valaki lenni. Nem csak katona, hanem annál sokkal több.

Abbot - Archer jobbkeze, hűséges katonája. Rövid sötét hajú, markáns, szögletes arcvonású, zöldes barna szemű, állán halvány gödröcske látható. Régi Rend szülött.

Archer már tudta, miért jött hozzá hűséges katonája, Abbot, egy rövid sötét hajú, markáns, szögletes arcvonású, zöldes barna szemű férfi, akinek állán halvány gödröcske látható. – Christina megölte Drufust és társait – jelentette be a férfi.

Valentina - Halandó nő. Archer őt választja ki sok más nő közül.

– A szüleim nem élnek – nézett a férfira Valentina szomorú szemekkel. Gabriel arca megrándult. Nem akarta még ennél is jobban megbántani a lányt, de anélkül megtette, hogy tudott volna valamit is a családi hátteréről. Bűnbánó arccal nézett a lányra. – Meghaltak még a Katasztrófa idején. Rájuk omlott a ház. Én bulizni voltam a barátaimmal. Mire hazaértem már nem volt se családom, se otthonom. Anyám húga és annak férje fogadott be a gyerekeik mellé, akik a nagyszüleimnél élnek.

Pokol Királya - Az Alvilág ura. Ő teremtette a Pokol nevezetű helyet. Sokáig élt száműzetésben. Fivérei: Isten és Solomon. Asszonya: Lilith. Lánya: Kyra. Megjegyzés: Archer mellett ő másik nagy kedvenc. Megjegyzés vége.

– Mindig is rátermett és csökönyös voltál – válaszolt halk, szelíd hangon a férfi, miközben megragadta a fiú állát és keményen a szemébe nézett. – Sosem mondtam olyat neked, hogy légy alázatos, főleg ne elnéző másokkal szemben. Mit gondolsz, én az vagyok?

Sambor - Archer jobbkeze Abbot mellett. Megfigyelő szerepet is betölt.

– Ahogy Isten is mondta: ő egy félig angyal, félig démon származású, és a legjobb közöttük – szólalt meg Sambor elismerően.

Hamarosan folyt.köv. xoxo