BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!!

HAPPY NEW YEAR!!!

Kellemes Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!!!

Wishing you all Happy Holidays!!!

Christin Dor - Hit



Elő karácsonyi ajándéknak tekinthetem, hogy nyertem:) Syro története mellett enyém lett a másik, ami nyertesen jött ki. Nagyon szépen köszönöm Szattinak!!! Itt el lehet olvasni!!!
http://irokhaakarok.blogspot.hu/2012/12/rahangolodas-az-unnepekre_15.html



Havas erdő mélyén csilingelő csengő hallatszódik.

Talpam alatt a frissen hullott ropogó hó selyemtakaróként fedi be a tájat.

Körülöttem fagyöngyökkel díszített fenyőfák magasodnak az égig.

Lelkemet megérintve egyre csak hívogat.

Kíváncsi tekintetek követnek engem.

Lépteim nyomán feléledt a természet.

Szívemben melegség s szeretet társul, amint megpillantottam őt.

Egy angyal állt előttem, engem várt énekével.

Felém nyújtotta kezét s én elfogadtam.

Ekkor csillagszórók sziporkáztak fel körülöttünk.

Boldogság költözött eme vidékre s ennek én is a részese lehettem.

Hunyorogva ébredtem. Kissé kótyagosan, de felültem. Ekkor vettem észre, hogy körülöttem hófehér táj nyúlik el és örökzöld fenyők magasodnak. Azt hittem csak álom, de nem az volt. Valójában láttam egy angyalt, pedig én sosem hittem bennük. Nem hittem a csodákban, de főleg a karácsonyban. Rájöttem, ha én nem is hittem ezekben a létező dolgokban, ők még igenis hittek bennem. Nem értem miért érdemeltem ki egy angyal énekét s annak törődését, de a lelkemet már nem nyomasztotta semmi. Furcsa volt ez az érzés, amit akkor éreztem utoljára, amikor még kicsi voltam. Akkoriban, mint minden más gyermek én is hittem s alig vártam, hogy a karácsonnyal valami új, valami felülmúlhatatlan érkezzen.

De a gyermekkor hamar elillant az életemből. A boldog pillanatok után beköszöntöttek a keserű, nyomorúságos napok és az egyre múló évek nem hozták vissza a régit. Se család, se barátok, nem volt senki, aki megértett volna, aki magához ölelt volna csak egy percig is, hogy érezzem nem vagyok egyedül. De hát én sosem voltam egyedül! Ő is velem volt. Mindvégig. Azaz ember, aki az első perctől fogva szeretett engem, aki életet adott nekem, aki tudta rólam, hogy jó ember vagyok. Az, hogy elment olyan volt számomra, mintha a Mennyországból taszítottak volna ki. A lelkem komorrá vált, a szívem lappangó üresség volt csupán. Senkinek sem kellettem. Ezért elmenekültem. Menekülni akartam az élettől. Menekülni akartam a gondok elől. Menekülni olyan messzire, ahol nincs semmi. Csak az üresség, amelyben régóta éltem. Ezt ismertem.

Ő mégis ott volt előttem. Megérintett s mintha újjászülettem volna felébredtem. Az első olyan ébredés, amikor szeretet és béke uralkodott bennem. Elmosolyodtam, de még mielőtt felkelhettem volna a havas földről egy kéz érintette meg a vállam és én feltekintettem a nevelőanyámra, aki csak mosolyogva, szótlanul, könnyektől csillogó szemmel nézett rám. A másik oldalamon nevelőapám bukkant fel, aki ugyanúgy nézett rám. Elszöktem előlük. Nem akartam velük élni. Nem tartottam őket a szüleimnek, hisz a szüleim meghaltak. Senkinél sem maradtam tovább. Mindig elszöktem. De ők eljöttek értem. Kerestek engem. Szorosan átöleltek s tudtam butaságot követtem el. Édesanyám meghalt, de még utoljára arra kért, hogy higgyek a csodákban, a szeretetben és abban, hogy sosem leszek egyedül. Most már hiszek. Hiszek abban, hogy senki sincs egyedül. Mindig van valaki egy ember életében, aki vigyáz rá és szereti.

Déjà vu vagy valami más?

http://en.wikipedia.org/wiki/Turbo_(film)

ÁÁÁ!!!

Valaki elképzelt már egy történetet és csak várja az alkalmat, hogy egy nap megírja???

Én pontosan ebbe a helyzetbe kerültem.:(
Na már most nekem van egy történetem egy csigáról, aki versenyezni akar. Nem is akármilyen versenyről van szó. Azért nem említettem soha egyszer sem, mert úgy gondoltam, hogy ez ráér később is, mivel gyerekeknek szól és mert el vagyok foglalva jó egy ideje a kiadásra szánt első regényemmel, így nem is foglalkoztam úgymond vele. Igen ám! Csak ma bejelentette nekem az öcsém, hogy a múlt héten olvasta, hogy van egy csiga, akit Turbo-nak hívnak és hát mit ad isten versenyezni akar, bajnok szeretne lenni.O_O

Szerencsémre az én csigámat nem Turbo-nak hívják, bár szintén bajnok szeretne lenni. Ugyanakkor az én történetem és a Turbo története valamelyest - nagyon remélem - eltér egymástól. Na már most itt van ez a link, angolul van, nem tudok angolul, így csak spekulálok, hogy nem egyezik semmilyen téren, kivéve azt, hogy a szereplőm csiga és versenyezni óhajt, mert bajnok akar lenni.

Hogy van az, hogy én kitalálok egy történetet és pár évre rá valaki szintén egy hasonlóval rukkol elő???

Eszem megáll!!!

Oké aláírom, hogy a Turbo már jövőre megjelenik, adják a moziba, az enyémre meg rámondanák, hogy biztos onnan vettem.:( De nem! Előre közlöm nem a Turbo mintájára készítettem el az alapsztorit az én csiga szereplős történetemnek, hiába is van némi hasonlóság. Amikor én ezt a történetet kitaláltam még alapjáraton a faluban éltem. Kb. 2007-2009 közé tehetem a saját történetem kitalálását. Hogy miért nem adtam még ki könyvbe??? Mert későbbre szántam. Hogy miért nem tüntettem fel legalább a blogon??? Mert kiadatásra szánom. Lehet ezzel kellett volna kezdenem??? Nem, mert nem gyerekeknek szóló könyvvel szerettem volna előrukkolni mindjárt az első alkalommal.

Szóval, ha netalántán valamikor a 2013-2014-es évben kiadok egy csigáról szóló könyvet, aki versenyezni akar és természetesen győzni is akar, akkor csak tudatom még egyszer, hogy nem a Turbo mintájára készül el. Ezért már most eldöntöttem, hogy csak akkor vagyok hajlandó megnézni a Turbo-t, amikor én már kiadtam a saját csigás történetem. Na akkor majd megnézem!!! Ez biztos!!! Még fel kell dolgoznom, hogy valaki megelőzött benne.:) Biztos vagyok benne, hogy a Turbo jó lesz, de nem szeretném majd a későbbiekben azt hallani, hogy én meg loptam az ötletet.

Az igazat megvallva szerettem volna, ha én vagyok az első, aki egy olyan történettel áll elő, aki egy csigáról ír, akinek azaz álma, hogy versenyezni fog és nyerni. Ahogy azt is szerettem volna, ha az én történetem nemcsak könyvben jelenik meg, hanem animációt is csinálnak belőle. Hm...:( El vagyok keseredve. De ki fogom adatni egyszer a saját csigám történetét, mégha nem is lesz belőle animáció. Ez van! Más regényemmel voltam/vagyok elfoglalva. Mindegyik készülőben lévő regényemnek megvan a sorrendje. Van egy listám és a csigás történetem a 13. a sorban. Úgyhogy még van bőven időm mire odáig eljutok. Ez nagyon szíven ütött. Olyan, mintha pofon vágtak volna. Ez kegyetlen érzés. Leírhatatlan. Na mindegy! Ez van, ezt kell szeretni.

Hit

http://irokhaakarok.blogspot.hu/2012/12/rahangolodas-az-unnepekre.html

Hamarosan megjelenik az oldalon az írásom, de addig is itt is elolvashatjátok.:)



Havas erdő mélyén csilingelő csengő hallatszódik.

Talpam alatt a frissen hullott ropogó hó selyemtakaróként fedi be a tájat.

Körülöttem fagyöngyökkel díszített fenyőfák magasodnak az égig.

Lelkemet megérintve egyre csak hívogat.

Kíváncsi tekintetek követnek engem.

Lépteim nyomán feléledt a természet.

Szívemben melegség s szeretet társul, amint megpillantottam őt.

Egy angyal állt előttem, engem várt énekével.

Felém nyújtotta kezét s én elfogadtam.

Ekkor csillagszórók sziporkáztak fel körülöttünk.

Boldogság költözött eme vidékre s ennek én is a részese lehettem.

Hunyorogva ébredtem. Kissé kótyagosan, de felültem. Ekkor vettem észre, hogy körülöttem hófehér táj nyúlik el és örökzöld fenyők magasodnak. Azt hittem csak álom, de nem az volt. Valójában láttam egy angyalt, pedig én sosem hittem bennük. Nem hittem a csodákban, de főleg a karácsonyban. Rájöttem, ha én nem is hittem ezekben a létező dolgokban, ők még igenis hittek bennem. Nem értem miért érdemeltem ki egy angyal énekét s annak törődését, de a lelkemet már nem nyomasztotta semmi. Furcsa volt ez az érzés, amit akkor éreztem utoljára, amikor még kicsi voltam. Akkoriban, mint minden más gyermek én is hittem s alig vártam, hogy a karácsonnyal valami új, valami felülmúlhatatlan érkezzen.

De a gyermekkor hamar elillant az életemből. A boldog pillanatok után beköszöntöttek a keserű, nyomorúságos napok és az egyre múló évek nem hozták vissza a régit. Se család, se barátok, nem volt senki, aki megértett volna, aki magához ölelt volna csak egy percig is, hogy érezzem nem vagyok egyedül. De hát én sosem voltam egyedül! Ő is velem volt. Mindvégig. Azaz ember, aki az első perctől fogva szeretett engem, aki életet adott nekem, aki tudta rólam, hogy jó ember vagyok. Az, hogy elment olyan volt számomra, mintha a Mennyországból taszítottak volna ki. A lelkem komorrá vált, a szívem lappangó üresség volt csupán. Senkinek sem kellettem. Ezért elmenekültem. Menekülni akartam az élettől. Menekülni akartam a gondok elől. Menekülni olyan messzire, ahol nincs semmi. Csak az üresség, amelyben régóta éltem. Ezt ismertem.

Ő mégis ott volt előttem. Megérintett s mintha újjászülettem volna felébredtem. Az első olyan ébredés, amikor szeretet és béke uralkodott bennem. Elmosolyodtam, de még mielőtt felkelhettem volna a havas földről egy kéz érintette meg a vállam és én feltekintettem a nevelőanyámra, aki csak mosolyogva, szótlanul, könnyektől csillogó szemmel nézett rám. A másik oldalamon nevelőapám bukkant fel, aki ugyanúgy nézett rám. Elszöktem előlük. Nem akartam velük élni. Nem tartottam őket a szüleimnek, hisz a szüleim meghaltak. Senkinél sem maradtam tovább. Mindig elszöktem. De ők eljöttek értem. Kerestek engem. Szorosan átöleltek s tudtam butaságot követtem el. Édesanyám meghalt, de még utoljára arra kért, hogy higgyek a csodákban, a szeretetben és abban, hogy sosem leszek egyedül. Most már hiszek. Hiszek abban, hogy senki sincs egyedül. Mindig van valaki egy ember életében, aki vigyáz rá és szereti.