-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Will Sky. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Will Sky. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 10., szerda

Ki a kedvenc szereplőm? 1. rész

B.U.É.K!!! Először is.
Ez az első posztom 2018-ban!!!

Ki a kedvenc szereplőm? Természetesen az Ősi Vér - A Kiválasztottak című regényemből.
Vagy inkább kezdjük azzal, hogy miképp is találtam ki a szereplőket?
Hogyan születtek meg?
Vegyük a két főszereplőt: Shiba Satoru és Christina Downer.
Az elképzelés valahogy úgy kezdődött, hogy kell egy főbb szereplő. De ki legyen az? Vagy kik legyenek azok? A Prológus adta az alaphangot, hisz tudtam, hol fog játszódni. Tudtam, hogy kell egy női és egy férfi karakter a sok más szereplő között, akik valamelyest kiemelkedhetnek közülük. Itt jött a képbe Satoru. Könnyű volt megformálni, hisz anime/manga rajongóként volt már egy elképzelés, de tudtam, hogy nemcsak ezen az ágon fog haladni a karakter felépítés. Folyamatában hallgattam japán dalokat, böngésztem a japán neveket. A nevek nem mindig jöttek olyan könnyedén, de voltak olyan szereplők, akiknek könnyen megtaláltam a megfelelő nevet. Ilyen volt Satoru is. A név meglett, jött a karakterépítés. Olyasmi figurát képzeltem el, aki tetterős, lázadó, vakmerő és persze jóképű is. Ugyanakkor ezek mellé társul a sötét múlt, a meg nem értettség és a rendíthetetlen akarat. Ő lett a regény főszereplője, miközben tudtam, hogy kell egy női főszereplő is. Akkor még Christina karaktere sehol sem volt, még akkor sem, amikor elkezdtem írni az első fejezetnek valót. Írás közben került előtérbe és kezdett felzárkózni Satoru mellé. Igen ám, de két ugyanolyan erős karakter nem fér meg egymás mellett és így tudtam, hogy két külön helyen kell élniük. Satoru megmaradt Tokióban, Christina pedig San Franciscoban.
A helyszínek választása: Tokió nem egy anime/manga helyszíne. Imádom, pedig még nem jártam ott. Tele van nyüzsgéssel, de megvan a maga csendes kis világa. Minden a helyén van, ám egy ismeretlen szemében ez káosznak is mutatkozhat. Persze felötlött a kérdés: mi van, ha pont a helyszínválasztás lesz az oka annak, hogy nem kérnek a regényből? Egyszerűen nem érdekelt.
Tokyo Tower/Tokiói torony: Megint csak anime összefüggés van benne. A Tokiói torony Tokióban, azon belül is Minato városrészben található. Maga Minato pedig szintén alapvető helyszín a regényben.







San Francisco: bármily furcsa a Bűbájos Boszorkáknak köszönhetem ennek a városnak a különlegességét. A nevének a hangzása, az elrendezése mind-mind azt adja, ami kellett Christina életében. Magány, különcség, erő és öntudatosság. A két város elég nagy távolságra van egymástól. Ráadásul mindkét városban megvannak a maguk kis hatalmi harcok.


Christina és Satoru jelleme sokban hasonlít, de különbözik is. Miután Christina karaktere felbukkant, kezdte átvenni a hatalmat a regényben, de Satorut sem akartam elnyomni, hisz mindkettő fontos. Ám egy olyan világban, ahol különböző lények élnek s vetekszenek egymással, kellenek a segítők is.
Na, itt kezdődött a szereplőáradat!!!
Satoru segítői: Red Dragons bandatagok. Olyasvalamit akartam, ami férfias, bajtársias és eleven. (A férfias kifejezés nem a nők ellen irányul!!!) Mint egykoron voltak lovagok, akik együtt harcolnak a végsőkig. Katonák, akik ha kell, feláldoznák magukat a közös célért. Barátok, akik egymás mellett harcolnak és védnek. Valami ilyesmire gondoltam, mikor a banda kezdett alakulni előttem. Igen ám, de nem akartam gyalogos vadászokat. Lovak ne sérüljenek az én regényemben. Így hát... jött a motoros gondolat. Miért is ne? Egyszerre lehetnek szelídek és vadak. De kell egy név. Imádom a sárkányokat, szeretem a vörös színt. Red Dragons. A két legrégibb társ és jóbarát: Yoshi és Kaoru.
És akkor itt jön Will Sky!!! Szívem csücske a boszorkányság. Előző életemben bizton boszi lehettem, mert egy fantasy nem lehet meg mágia nélkül. Will karakterét is könnyedén megformáltam. Egy erős boszorkánymestert akartam, aki megvédi a védencét, követi az elveit, de vannak buktatói. A neve: valamiért a William nagy kedvenc úgy, mint Shakespeare vagy a herceg. A Sky: na igen... Röviden ennyi. Szóval, így született meg Will Sky.
Christina segítői: Gabriel és Sebastian. A két ellentétben álló figura, akik a szívem másik csücskei. Egykoron két olyan oldal erősítői, melyből kiszakadtak. Mindketten másképp tanítják és védelmezik a lányt. Mindkettőnek megvan a saját története, de ez majd csak később kerül terítékre.

2017. november 12., vasárnap

Ősi Vér - A Kiválasztottak szereplői 1. rész


Szép fokozatosan szeretném bemutatni a regényem szereplőit. Nem sok mindent árulok el róluk.

Shiba klán - Vámpírvadász család Japánban
"A Shiba klán volt Japán leghatalmasabb vámpírvadászai, akik több ezer éves múltra tekinthetnek vissza. A legádázabb harcos férfiakat neveltették ki, hogy a vámpírok elleni harcokban eredményesen térjenek haza. Mindegyikük páratlan tehetség. Egy igazi gyilkoló gép. Még maguk az asszonyok, akik jelenleg is azon igyekeznek, hogy gyermekeiket védelmezzék szintén nagyszerű harcosok férjeik oldalán. Semmi sem hátráltatta meg őket." - részlet

Shiba Ryu - A Shiba klán vezére, aki erős, határozott és vámpírvadász. Sayuri férje, Kazuya és Satoru apja.
"A klán vezére, Shiba Ryu több sebből vérezve kitartóan küzdött a vámpírkatonák ellen. Csapatait hiába vették körül mindig kitörtek s támadásba lendülve lekaszabolták a vérszívókat. Nem engedhették, hogy a vámpírok elérjék otthonaikat. A közel egy hónapos ostrom alatt egyik tábor sem hátrált meg, pedig fogytán voltak lőszerekkel, fegyverekkel, emberhiánnyal és élelemmel. Mintha csak századokat léptek volna hátra, úgy érezte magát Ryu. Mégis egyre tudott csak gondolni, hogy oltalmazza a klánt." - részlet

Shiba Sayuri - Shiba Ryu asszonya, Kazuya és Satoru édesanyja. Erős jellem, nemes lelkű, gyengéd. A Yagami vámpírvadász család sarja. Seiji húga.
"Sayuri kitartott. Olyan erő dúlt belőle, amelyet maga a démon is tisztelt. De sokáig nem akart időzni sem a nővel, sem a gyerekekkel. Sayuri szorosan tartotta Ryu üknagyapjának kardját. Szemében tűz lobogott." - részlet

Shiba Kazuya - Ryu és Sayuri legidősebb fia. Satoru bátya, három évvel idősebb nála. Will Sky tanítványa.
"Kazuya ebben hitt, hisz az apja mégis csak a klán vezére és a legnagyszerűbb harcos, akit valaha is ismert a vadászok között. Őrá akart hasonlítani." - részlet

Shiba Satoru - Ryu és Sayuri másodszülött fia. Kazuya öccse. Will Sky tanítványa. Vámpírvadász.
"Satoru koránt sem volt csalódás az életükben. Nagyszerű gyermek. Kifogástalan harci szellem. Habár van még mit csiszolni olykor-olykor fel-felbukkanó engedetlenségén. Számtalan alkalom tanúsította, hogy Satoru kivételes, egyedi és sérthetetlen." - részlet

Yagami Seiji - A Yagami vámpírvadász család sarja. Sayuri bátya. Ryu sógora.
"Yagami még utoljára visszatekintett barátjára, aki kíméletlenül irtotta az ellenséget. Mióta csak barátokká lettek s később sógorok, szinte a testvéreként tekintett rá. Mindenben kiálltak egymás mellett. Soha nem volt nézeteltérésük és nem titkolóztak a másik előtt. Ryu kitűnő harcos volt már ifjonc korában is, mindenki őt tartotta a legjobbnak. Egyetlen egyszer küzdöttek meg, akkor is azért, mert Yagami féltékeny volt rá, de aztán belátta hibáját. Nem hiába lett Ryuból a klán vezére. Boldogulni fog a vámpírhaddal. Hitt benne. Hitt abban, amit a klán több ezer éve képvisel." - részlet

Will Sky - Boszorkánymester. Satoru és Kazuya mestere. A Shiba család egykori védelmezője.
"A sötét bőrű férfi nem volt más, mint jó barátjuk, s a család egykori védelmezője, Will Sky, aki boszorkánymester hírében áll, s aki fajtájából már csak egyedüli példány. A férfi mégsem úgy viselkedett, mint a vadászoknál jóval feljebbvalónak mutatkozó személy. Nem tagadta, hogy mágia hatalmat birtokol, de nem volt nagyravágyó, sem becstelen. Ő maga is sokat tanult a Shiba család idősebb tagjaitól, akik szintén megbíztak benne. Elengedhetetlennek tartotta a barátságot, sőt többre tartotta, mint valamiféle testőr szerepét. Ugyan a boszorkánymesterek szívesen vállalták a vadászok védelmét, még így is az erejük végett rangon felülinek számítottak. Nem voltak Halhatatlanok s másokat sem tudtak örökké éltetni, de az erejük olyan lényekkel vetekszik, mint a démonok vagy az angyalok. A boszorkányok a Halandók között istenek, a Halhatatlanok között Halandók." - részlet