Interjú - kérdések és válaszok

Christin Dor

Interjú-kérdések

 /Megjegyzés: Kb. 2011 körül készült, melyet még Szatti, a Pennát a kézbe blog írója kért tőlem. Nosztalgikus kedvem támadt, így ezt is felteszem a blogba. Nem változtattam rajta semmit./

 1. Honnan jött az ötlet, hogy írni kezdj? Mit jelent számodra az írás?

Linda Lael Miller írónő könyve a Vágy és Végzet adta az ötletet, hogy magam is elkezdjek írni hasonló romantikus történeteket. Már azelőtt is sokat olvastam, szinte alig voltam tíz éves, amikor a romantikus regények levettek a lábamról. Különösen a Vágy és Végzet. Annyira megragadott, hogy aztán már nem tudtam leállni. Így írólapokat és tollat vagy épp ceruzát ragadtam és el kezdtem írogatni. Hát igen! Nem volt könnyű. Akkor még nem volt számítógépem vagy írógépem, így maradt a papír. A mai napig megvan némelyik írásom egy dobozba rejtve.

Ahogy egyre jobban elmélyültem az írásban rá kellett jönnöm, hogy nemcsak önmagam kifejezésére törekszem, hanem egy olyan világot is teremtek közben, ami a sajátom, de engedem, hogy bepillantást nyerjenek mások is. Számomra az írás annyit jelent, hogy az álmaim papírra vethessem, a képzeleteimet kitárhassam mindenki előtt, ugyanakkor szeretném, ha egyszer, amikor megjelentetem a regényeim, szeressék azt. Bár kétségkívül ezt nem lehet erőltetni.

 2. Van olyan író, akit a példaképednek tartasz? Esetleg több? Ők miképpen inspirálnak és ösztönöznek az írásra?

Linda Lael Miller, mert ő volt az, aki ráébresztett arra, hogy egy könyvet nemcsak olvasni lehet, hanem annak történetét megírni is.

Nora Roberts a kifinomultságával nyűgöz le.

Amanda Quick a rejtélyességével tűnik ki.

Danielle Steel az emberek legmélyebb pontjait érintő kérdésekre adó válaszaival, az elrejtett érzések felszínre kerülésével ad hangsúlyt a műveinek.

Ana Leigh az eszményi romantikus, szenvedélyes, vadnyugatias stílusú könyvei kápráztatnak el.

Martha Tailor/Sidney Lawrence, akit azért is szeretek, mert magyar írónő. Amikor legelőször vettem a kezembe egyik könyvét még nem tudtam, hogy magyar a külföldi neve miatt. És sokáig nem is sejtettem. Csak amikor egy újságcikk megjelent róla és a könyveiről ismertem fel, hogy ki is ő valójában. Igen, tudom, hogy a könyvek elején apró betűs résszel fel van tüntetve a könyv címe, szerzője stb…, de akkoriban nem is az érdekelt a legjobban, hanem a történet, a szereplők.

És még sorolhatnám azokat az írókat, írónőket, akik segítséget nyújtanak egy-egy könyvük elolvasásával. Van, amikor már egy szó vagy egy teljes mondat segít abban, ha netán elakadnék írás közben. Van, amikor az egyik szereplő jelleme vagy neve az, ami útba igazít. Van, hogy egy leírt táj, egy város vagy bármi más arra késztet, hogy tovább folytassam a magam kis regényeit.

3. Vannak bevált írói praktikáid, amelyeket szívesen alkalmazol az alkotás során?

Régebben nem foglalkoztam vele, hogy miként kezdjek hozzá. Akkor hagytam, hogy a fejemben összegyűljön megannyi ötlet, szereplő, cselekmény, helyszín, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez így nincs rendjén. Így mikor elkezdek írni egy regényt, először a szereplők neveit találom ki, és rögtön tudom is, hogy miképp kell kinéznie. Utána jön a helyszín a dátummal együtt, és már írom is a történetet. Nem mindig készítek előre fülszöveget, rövid leírást is csak abban az esetben használok, ha már nagy szükségem van rá. De amikor már úgy érzem, hogy nem zökkenőmentes az alkotás, akkor a zenére hagyatkozom. Ilyenkor a klasszikus formától a rockosabb stílusig minden összejön és a megfelelő ütem, dallam már segít is tovább. De van úgy, hogy le kell ülnöm filmet nézni, hogy egy időre megpihenjek, és mialatt nézem a filmet, eszembe ötlenek dolgok. Ezeket pedig a jól bevált módon papírra vetem. De a leghatásosabb az, amikor az álmaimra hagyatkozom. Így készül a legtöbb regényem.

 4. Milyen történetet írsz? Mesélj róla!

A történet vonala számomra nem lehet egyszerű. Mindig kell valami, ami felpezsdíti, ami nem hagyja nyugodni az embert, ami korántsem arra készteti az olvasót, hogy tegye le a könyvet, majd máskor folytatja. Az, túlságosan szíven ütne. Jó tudom, hogy egy könyvet nem mindig lehet kiolvasni egy nap alatt, mert én sem teszem azt, de én azért, mert nem akarom, hogy véget érjen. De vannak, akik már azért csukják be a könyvet, mert unalmas, egyhangú, százszor átrágott téma. Lehet, ezeket én mondom, és közben ugyanezt fogja valaki mondani az enyémről: Hé, ez sem tud újat mutatni! Úgyhogy, amit tenni szoktam, hogy a saját történeteimet, ha kell, százmilliószor átolvasom.

Ahogy a szereplőket úgy magát a történetet, a cselekvések szálát alaposan kidolgozom. Nem szeretek elveszni a részletekben, de körvonalazni sem tudom, így megmarad egy aranyközépút, amely se nem kevés, se nem sok. Egyszerre több regényt is írok, ilyenkor pedig arra ügyelek, hogy ne keverjem össze azokat.

Nem mindjárt adom meg a választ egy-egy megbúvó kérdésre. Szeretek titkolózni, de ezt sem akarom a végtelenségig húzni, mert azaz olvasónak nem tesz jót.

 5. Mely témák állnak hozzád közel, amelyben szívesen alkotsz?

Amikor el kezdtem írni az első próbálkozásaim a romantikus, kalózos vonalon futottak, néhol már szappanoperás jellegű történetek bontakoztak ki. Az utóbbi már elmaradt, az előző kettőt pedig egyenesen imádom. Ezek mellett szeretem a fantázia azon világát, ahol nincsenek kötöttségek. Saját magad alkotta szabályok, helyszínek, idő- és térhatások. A misztikus dolgok iránt kislány korom óta érdeklődöm, így elsősorban a boszorkányok, de mellettük felsorakoznak a vámpírok, vérfarkasok, szellemek és sok más olyan lény, melyekről szívesen olvasok, filmeket nézek, kutatást végzek.

A krimi, ami még nagyon tetszik. Egyszer próbálkoztam vele, de beletört a bicskám. Nem mintha nehéz lenne, de szeretem a pontosságot és ez akkor nem úgy jött össze, így ezt a témát a profikra hagyom.

6. Mióta blogolsz, s a blogvilággal mik a tapasztalataid?

2009 szeptemberétől nyitottam meg az első blogom. Akkor még csak ismerkedési szinten leginkább magamról és gondolataimról pötyögtettem. Aztán gondoltam egyet és két másik blog kíséretében már a kedvenc színészeim és különböző érdeklődési körök jelentek meg. Később pedig arra sarkalltam magam, hogy tervezzek két másik blogot is, az egyik verses a másik a regényeimmel foglalkozik. Nem könnyű dolog összhangba hozni ennyi blogot. Van, hogy hónapokat, heteket, nagy ritkán napokat hagytam ki. A verses blogom azóta kifejlődött, szépszerével akadnak benne sokrétű verseim. Nem is gondoltam magamról, hogy ennyire romantikus vagyok. Vagy, hogy ennyire imádok verseket írni. A regénnyel foglalkozó blogom kissé kába. De jövő évi fogadalmam egyike, hogy mindez alaposan megváltozik.

A tapasztalataim kétirányú: 1. amikor el kezdtem írni a blogjaim nem éppen arra gondoltam, hogy lesz, aki olvasni fogja. 2. mára már azt szeretném, ha sokan olvasnák a blogjaim, mégha csak az egyiket is.

 7. Olvasol mostanában valamit? Van kedvenc könyved vagy olyan, amit szívesen ajánlanál másoknak?

Danielle Steel-től az Örökség című könyvet olvasom, ami csodálatos történet. Ajánlani azoknak tudom, akik szeretik a múlt és jelen varázsát, szeretnek családfa után kutatni – ez nekem is eszembe jutott –, szeretik a romantikus vonalat, az indiánokat, és a kultúrák megjelenését.

Nemrég olvastam el Ana Leigh-től a Vadnyugati szerelem című könyvet, ami tele van humorral, csipkelődéssel, romantikával, kalanddal és szívszorító jelenetekkel. Azoknak ajánlom, akik szeretik a Western-románc alkotásokat.

 8. Hol olvashatunk tőled többet?

Természetesen a blogjaimon követhető vagyok. Főkként: http://christindor-alombelitortenetek.blogspot.com/ itt regényrészletek, fülszövegek – próbálkozás –, és különböző írások találhatók. Ezt a blogot két másik blog együttese alkotja.

http://christindormesei.blogspot.com/ ez a blog eredetileg meséket tartalmazott volna, de meggondoltam magam és versek születtek ide. Ez a legtermékenyebb blogom. Erre még büszke is vagyok.

A regényírás mellett a versekre is úgy gondolok, hogy meg szeretném jelentetni valamennyit. Remélem a 2012-es évben már megmutathatom magam.

Christin Dor - Hit



Elő karácsonyi ajándéknak tekinthetem, hogy nyertem:) Syro története mellett enyém lett a másik, ami nyertesen jött ki. Nagyon szépen köszönöm Szattinak!!! Itt el lehet olvasni!!!
http://irokhaakarok.blogspot.hu/2012/12/rahangolodas-az-unnepekre_15.html



Havas erdő mélyén csilingelő csengő hallatszódik.

Talpam alatt a frissen hullott ropogó hó selyemtakaróként fedi be a tájat.

Körülöttem fagyöngyökkel díszített fenyőfák magasodnak az égig.

Lelkemet megérintve egyre csak hívogat.

Kíváncsi tekintetek követnek engem.

Lépteim nyomán feléledt a természet.

Szívemben melegség s szeretet társul, amint megpillantottam őt.

Egy angyal állt előttem, engem várt énekével.

Felém nyújtotta kezét s én elfogadtam.

Ekkor csillagszórók sziporkáztak fel körülöttünk.

Boldogság költözött eme vidékre s ennek én is a részese lehettem.

Hunyorogva ébredtem. Kissé kótyagosan, de felültem. Ekkor vettem észre, hogy körülöttem hófehér táj nyúlik el és örökzöld fenyők magasodnak. Azt hittem csak álom, de nem az volt. Valójában láttam egy angyalt, pedig én sosem hittem bennük. Nem hittem a csodákban, de főleg a karácsonyban. Rájöttem, ha én nem is hittem ezekben a létező dolgokban, ők még igenis hittek bennem. Nem értem miért érdemeltem ki egy angyal énekét s annak törődését, de a lelkemet már nem nyomasztotta semmi. Furcsa volt ez az érzés, amit akkor éreztem utoljára, amikor még kicsi voltam. Akkoriban, mint minden más gyermek én is hittem s alig vártam, hogy a karácsonnyal valami új, valami felülmúlhatatlan érkezzen.

De a gyermekkor hamar elillant az életemből. A boldog pillanatok után beköszöntöttek a keserű, nyomorúságos napok és az egyre múló évek nem hozták vissza a régit. Se család, se barátok, nem volt senki, aki megértett volna, aki magához ölelt volna csak egy percig is, hogy érezzem nem vagyok egyedül. De hát én sosem voltam egyedül! Ő is velem volt. Mindvégig. Azaz ember, aki az első perctől fogva szeretett engem, aki életet adott nekem, aki tudta rólam, hogy jó ember vagyok. Az, hogy elment olyan volt számomra, mintha a Mennyországból taszítottak volna ki. A lelkem komorrá vált, a szívem lappangó üresség volt csupán. Senkinek sem kellettem. Ezért elmenekültem. Menekülni akartam az élettől. Menekülni akartam a gondok elől. Menekülni olyan messzire, ahol nincs semmi. Csak az üresség, amelyben régóta éltem. Ezt ismertem.

Ő mégis ott volt előttem. Megérintett s mintha újjászülettem volna felébredtem. Az első olyan ébredés, amikor szeretet és béke uralkodott bennem. Elmosolyodtam, de még mielőtt felkelhettem volna a havas földről egy kéz érintette meg a vállam és én feltekintettem a nevelőanyámra, aki csak mosolyogva, szótlanul, könnyektől csillogó szemmel nézett rám. A másik oldalamon nevelőapám bukkant fel, aki ugyanúgy nézett rám. Elszöktem előlük. Nem akartam velük élni. Nem tartottam őket a szüleimnek, hisz a szüleim meghaltak. Senkinél sem maradtam tovább. Mindig elszöktem. De ők eljöttek értem. Kerestek engem. Szorosan átöleltek s tudtam butaságot követtem el. Édesanyám meghalt, de még utoljára arra kért, hogy higgyek a csodákban, a szeretetben és abban, hogy sosem leszek egyedül. Most már hiszek. Hiszek abban, hogy senki sincs egyedül. Mindig van valaki egy ember életében, aki vigyáz rá és szereti.