-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: harmadik könyv. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: harmadik könyv. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. december 30., csütörtök

Ősi Vér - Az Árulás szereplői 1. rész

 Igen, egy kicsit meg vagyok csúszva. De semmi gond. Most azon leszek, hogy az Ősi Vér - Az Árulás című regény (Ősi Vér 3. könyv) szereplőit felsoroljam.

Grigore - Az Első Rend idején, Édenben született. Chandak egyik régi barátja. Magas, szálkás férfi, zöld szemű, szürke szakáll. Átváltozva: mélybarna színű bunda, ha vérfarkassá alakul át. aki Hosszú évek óta Erdélyben felügyeli a rendet a vérfarkasok és az emberek között. Bal arcfelén egy mély sosem gyógyult heg volt, melyet még a hatalmas vámpír elleni harcok során szerzett magától Machlontól. Egykori szerelme Amaris, majd feleségül vett egy magyar lányt Aurát, aki sokáig Halandóként élt, és aki türelmesen várt arra, hogy szerelme a férfi iránt viszonzásra leljen. Miután Aurát vérfarkassá tette, összeházasodtak.

– Na jól van, kismadarak! – csapta össze két tenyerét Grigore. – Hallottátok a vezér fiát! Vagy regéltek, vagy sültök élve. Melyiket akarjátok?


Megyer - Grigore elsőszülött fia, aki anyja vékony alkatát örökölte, de erőben és bátorságban az apjára ütött. Szerelme: Raisa.

– A lányod nem hagyna itt egymagadra – nézett vissza a férfira Megyer. – Sosem hagyná, hogy elvigyem innen, amíg te magad nem jössz velünk.


Jurij Petrovich – Vérfarkas. Jurij és a családja szoros kapcsolatokat ápolnak különböző démonvadász klánokkal. Kékeszöld szemű, termetes, izmosabb. A Katasztrófa előtti időkben kiváló orosz bokszolónak számított. Masha egykori vőlegénye. Lánya: Raisa.

– Azért mert pártatlanok, még nem biztos, hogy kegyes lennének hozzánk, ha megszegnénk a törvényt – vetette oda Jurij, mintegy megerősítésként, majd elindult a város felé. 

Raisa - Jurij lánya. Anyja: Raisa. Kékesszürke szeme olyan, akár egy kristály, hosszú fekete hajú. Sokan kedvesnek és szerethetőnek tartják. Harcművészetben veretlen bajnoknak számít. Szerelme: Megyer.

– Minden rendben? – kérdezett rá Raisa. Jurij nem felelt azonnal, bár érezte, hogy lánya nem hagyja ennyiben a dolgot. – Keresel valamit, igaz?

Megara - félig vérfarkas, félig démon szülött, zöldesbarna tekintetű.

– Amiatt nem kell tartanunk, hogy elárult volna minket Kaorunak – közölte magabiztosan Megara. – Zselyke sosem árulná el a családját egy férfi miatt, aki mit sem foglalkozott vele. Hisz nem ment vele akkor sem, amikor lehetett volna. A barátság és a hűség nem engedte elmenni.

Ziad - félig angyal, félig vérfarkas szülött.

– Emiatt nem aggódom – nyugtatta meg Ziad, bár maga is csak reménykedni tudott. – A sámánasszonyok mindent megtesznek, hogy a gyerekek biztonságban túléljék a Kárhoztatást. Nekünk harcolnunk kell. Az ő jövőjükért. Biztos vagyok benne, hogy ők túlélnek minket.

Nara - félig angyal, félig démon szülött, gyönyörű kékesfekete hajkoronája van.

– Ne felejtsük el, hogy Jurij nem véletlenül engedi a lánya közelébe Megyert – szólalt meg elgondolkodva Nara, a félig angyal, félig démon szülött, gyönyörű kékesfekete hajkoronája csak úgy ragyogott a napfényben. – A házasságuk hatalmas földeket von maga után.

Abdon - szintén félig vérfarkas, félig démon születésű.

– Jurijnak nem lenne ideje kiélvezni – vágta rá nyomban Abdon, aki szintén félig vérfarkas, félig démon születésű. – Chandak nem tűri a trónbitorlókat. Ugyanakkor nem lenne értelme sem, mikor a jóslat közeleg.

Tsuruga Takeshi - démonvadász. A Tsuruga klán vezetője. Hideto apja. Takuma nagyapja.

– Grigore becsületes férfi – közölte Takeshi halk és magabiztos hangon. Sötét tekintete kifürkészhetetlenné vált. Démonvadászok voltak, de Takeshi minden lényről információt gyűjtött, mert sosem hagyta a véletlenre. Így ők voltak az egyedüli olyan klán Japánban, akik ha kellett felvették a harcot más lényekkel szemben is, kivéve vérfarkasokkal és Korcsokkal nem kellett még harcolniuk. Ennek ellenére a legjobb fegyverekkel rendelkeztek, amelyek sokáig kitartanak a küzdelmek során. – Bebocsátást kért, amit megkapott. Rajtuk múlik, miképp viselkednek. Ők nem démonok. Ha azok lennének, be se engedtem volna a területünkre.

Tsuruga Hideto - démonvadász. Takeshi fia. Takuma apja.

– Rég volt, hogy apám utoljára démonnal állt ki – felelt rá Hideto büszkén mosolyogva. Örült, hogy az apja sok mindent elért és tett életében. Mindig is olyan férfi akart lenni, mint amilyen ő. – Ne félj! Tsuruga Takeshit nem lehet oly könnyedén legyőzni, sem megfélemlíteni.

Tsuruga Takuma - démonvadász. Takeshi unokája. Hideto fia.

– Megértem, amit mondasz, de látni is látok – nézett apjára Takuma. – Ismerem nagyapát. Tudom, hogy megtört. Azt is tudom, miért. Ismerem a régi történetet. Az elfeledett fiút. A megtagadott gyermeket. Tudom, hogy nagyapa még annak ellenére is harcolna, hogy tudja, nem sokáig bírná. De ő, Tsuruga Takeshi, a kegyetlen démonölő. Ahogy mondtad, semmi sem tántorítaná el. Ugyan nem tetszik, hogy vérfarkasok lépték át területünk, de hiszek nagyapának. Nem kell tartanunk.

Miyazawa Azuma - démonvadász. Apja: Miyazawa Kinji.

– Minori – suttogták egyszerre a szülők, majd elmosolyodtak. Azuma visszaadta a gyermeket az édesanyjának, aki boldogan vette magához.

Murata Akio - Azuma jobbkeze és a legrégibb gyermekkori barátja. Ő volt az egyik, aki hátrahagyta a Miyazawa klánt, hogy Azumát szolgálja.

– Fősámánasszony – szólalt meg megrendülve Akio. – Ők azon gyermekek közé tartoznak, akiket lemészárolnak. Miképp történhetett ez meg? Hisz egyikünk sem tudta, hogy e két gyermek Kiválasztott.

Tsuruga Miyako - Azuma asszonya. Démonvadász családból való. Fia: Miyazawa Yoshi. Lánya: Miyazawa Minori.

– Ahhoz képest, hogy alsórangú, igen ravasz – közölte észrevételét Miyako.

Clio Reid - kedves nő, akaratos jellem. Szüleivel hét évvel a Katasztrófa után érkezett Japánba, ahol új életet kezdhettek. Clio akkortájt eléggé befelé forduló személyiségnek tűnt, s sokan kerülték is emiatt. Kevesen fogadták el hűvös és vad természetét. Szerelme: Yoshi. Clio bárja néven egy bárt vezet.

– Ha nem vetted volna észre, a világban másról sem lehet tudni – jegyezte meg Clio gúnyos arckifejezéssel. – Egy kis nyomozással te is kiderítheted, mi az a Corbariai Biblia, és hol találod.

Yoshi - a Red Dragons motoros banda tagja. Legjobb barátai: Satoru és Kaoru. Szerelme: Clio.

– Luther katonái nem nyugodtak – felelte Yoshi komor ábrázattal. – Minket is megtévesztettek.

Satoru - a Red Dragons motoros banda vezetője. Yoshi és Kaoru legjobb és legrégibb barátja. Szerelme: Vanessa. Kiválasztottként született le.

– Megmondtam már, ha ki akarsz szállni, tedd nyugodtan, nem foglak vissza, csak azért mert szükség van harcosokra – közölte közömbös hangon Satoru.

Will Sky - Satoru mestere. Boszorkánymester.

– Azt én is így gondolom! – szólalt meg mellettük Will. Satoru és Yoshi egyszerre ugrottak hátra meglepetésükben. Will megcsóválva fejét csettintett ujjával egyet és az apró üzletben azonnal feloltódott a villany. – Csak tudnám, miért nem vagyok meglepve? – kérdezte magától Will mialatt a pult mögé vonult és egy üveg konyakot vett elő három pohárral együtt. Mindhárom pohárba töltött, majd a két férfira meredt. – Betörés és lopás. Mi van, pénzhiányban szenvedtek?

Chandak - A vérfarkasok vezére.

– Nem kellenek szavak, hogy megértsük egymást, Will – válaszolt kurtán Chandak. – Nagyon is jól tudom, hogy amiatt vagy itt, amit Satorunak mondtam.

Aizawa Haruki - Egykori rendőr, akit Bomani lánya változtatott át vérfarkassá. Chandak hűségese.

További vérfarkasok: Alexius, Sáfély, Rella, Nisá, Helmut, Grácia, Hilda.

További vámpírok: Zovárd, Airton, Azra, Thomas, Luther, Masha, Bloodworth, Promise, Asia, Dijon, Salome, Rovena, Hiláriusz, Bartal, Veronika, Leon.

Vanessa - Satoru szerelme, menyasszonya. Luther elrabolta Satorutól, amikor össze akartak házasodni.
Mióta Vanessa meghalt, számára csak futó kalandok voltak, és a csapatába sem óhajtott nőt látni. Mégis Mayo meggyőzte, hogy a csapatban a helye, főleg, hogy egyik társukat pont egy vámpírtól mentette meg. Ennek ellenére Mayon kívül más nő nem jöhetett a csapatba.
Ősiek - Isten, Pokol Királya, Solomon.

Ősi Vér - Éden szívében született ikerlányok, akiket Édenben megfosztottak az életüktől, és akitől a mai napig rettegnek a jóslat miatt.

Helka - Hiláriusz asszonya. Halandó nő.

Sámánasszonyok - Az Első Rendtől élnek. Ők azok, akik nem tesznek különbséget Halandók és Halhatatlanok között.

– Isten hozott titeket, vadászok! – hajolt meg tisztelettel az asszony, aki nem volt más, mint a fősámánasszony. Satoru ugyanezt megtette, majd oldalba bökve barátját, az is idegesen meghajolt, majd a férfi háta mögé vonult, hogy onnan szemlélje tovább az asszonyt. Mindketten nem egyszer találkoztak már sámánasszonyokkal, de ez az asszony sokkal másabb volt, mint a többi. – Miért jöttetek ide, ha szabad tudnom?

Morven - Luther, a vámpírfejedelem fia. Bloodworth nevezte el Morvennek, így tisztelegve az apja emléke előtt. A Sámánasszonyok védelmében él.

Lilith - Démonkirálynő. Az Alvilágban él. Archer szeretője. A Pokol Királya egykori asszonya. Az Ősi Vér anyja.

– Lilith és az átok – dünnyögte magának a király. – Nem mindig jó párosítás. Ennyi lenne a beszámoló?

Archer - Démonvezér. Az Alvilágban él. A Pokol Királya jobbkeze. Lilith szeretője.

– Imádom látni a töprengő arcvonásod – szólalt meg a közelében Archer. Michael szája vékony ívben összepréselődött, szemhéja egy pillanatra lecsukódott, majd mély levegőt szívott tüdejébe, hogy ellenállhasson a késztetésnek, hogy megüsse a ficsúrt.

Pokol Királya - Ősi. A démonok királya. Lilith egykori ura.
– Szabad tudnom, miért jött ide? – szólalt fel a király, de ekkor a fősámánasszony megjelent a katona mellett, aki azonmód ijedten ellépett mellőle. A király nem lepődött meg, hisz a sámánasszonyok olyanok, mint a szellemek, úgy suhannak, járnak-kelnek, ahogy nekik tetszik. – Tudod, miért jó a Pokolban? – kérdezte a férfi, miközben fejét megtámasztotta egyik kezével, a másikkal pedig intett a katonájának, aki sietve távozott. – Nincs tél. A megjelenésedtől még a hőmérséklet is fagypont alá csökkent. Mi hozott ide?



2019. január 29., kedd

Ősi Vér - Második és Harmadik könyv + Bónusz

A tervek nem mindig úgy kovácsolódnak, ahogy azt az ember szeretné. Leginkább hétvégén dolgozom a regényeken gőzerővel, auto- és félautomata módon. Ennek ellenére igen szépen elhaladtam az Ősi Vér folytatásaival. Mivel már eleve kész volt a regény, csak a vége van még hátra, így csak a simítások maradtak, amelyek a 6 felé való osztás okozott. Ezen felül kedvenc időtöltésem az átolvasás és szerkesztés mellett a "hogyan tudunk és mit bővíteni rajta?" című rész, ami tartalmaz többek közt még több karaktert, még több cselekményszálat, még több beszúrást, toldalékot, "kell még ez is", de "azt se hagyjuk ki, mert csak és kész", persze vannak, amiket át kellett írnom, mert elfeledkeztem néhány apró-cseprő adatokról stb. helyzetekről. Tény, hogy túlnőtte magát a drága, de ez van.
A lényeg:
Ősi Vér - Második könyv:
Főcím mellett az alcím 100% (Nem "Második könyv" csak még rejtjeles)
A fülszöveg szintén 100%
A történet reményeim szerint kegyetlen az elsőnél, na jó, csak fokozottabb.
Oldalszám: 432. Újraszerkesztés eredménye.

Ősi Vér - Harmadik könyv:
Főcím mellett az alcím 50% (Nem"Harmadik könyv" csak még nem fix)
A fülszöveg 0% - még nem vitt rá a lélek, hogy azt megfogalmazzam.
A történet reményeim szerint kegyetlenebb, mint az előző kettő, na jó azért még nem annyira véreres.
Oldalszám: 431. Újraszerkesztés eredménye.

Bónusz:
Ősi Vér - Negyedik könyv:
Főcím mellett az alcím 100% (Nem "Negyedik könyv" csak még rejtjeles)
A fülszöveg 0% - még nagyon várat magára.
A történet szerkesztés alatt.
Oldalszám: 328. Újraszerkesztés eredménye, de a változtatás jogát fenntartom.

Ezen felül még van két rész, amiket még nem kezdtem el átolvasni, de amint végzek a negyedikkel rögvest nekiállok a folytatásnak.
A kiadási szándék megvan bennem. A kiadás dátuma viszont ismeretlen. Lehet bevárom a negyedik részt és utána meglátom. Annyi biztos, hogy az első rész sem marad parlagon, mert éleződik bennem a második kiadás gondolata.
Mára ennyi, majd folyt.köv. legközelebb.
xoxo

2018. június 1., péntek

Ősi Vér második könyv 6. rész

2018.06.01., péntek 23:37

Ha úgy nézzük, akkor kész az Ősi Vér második része 420 oldallal. Természetesen még kell egy teljes átolvasás és a szerkesztési munkálat sem marad el, hogy tudjam csökkenteni az oldalszámot. Ezúton viszont elkezdhetem az Ősi Vér harmadik részét is. Még jó, hogy csak a hatodik részével van gondom, ami nincs teljesen befejezve. 😀😂
A második könyv kiadatása még várat magára. Amint a harmadikkal végzek, eldöntöm, hogyan tovább. De már most látom, hogy hosszadalmas időszaknak nézek elébe, és nem fogom hagyni, hogy a nyaram pötyögés nélkül teljen. Ööö... van olyan, hogy írói szabadság? Kb. fél évre lenne szükségem, hogy mindezt befejezzem. Egy másik fél évre, hogy kipihenjem a vele való küzdelmet.
A második részhez tartozó könyvborító keresése folyamatban van ugyan, de eddig nagyon nehéz dolgom van, hogy a megfelelőt találjam meg neki. A fülszöveghez még hozzá se láttam. Még bele sem gondoltam. Kész szenvedés lesz.
A harci jeleneteket próbáltam érdekesebbé, feszültebbé tenni, de leírva megint más, mint elképzelve, úgyhogy valamelyest be kell vetni a fantáziát, hogy lássa maga előtt az ember a cselekményt.
Igyekeztem a vérfarkasok életét is bemutatni, mint a vámpírokét is, de nem hanyagoltam el a többi lényt sem. Az előző részben megismert szereplők mellett számtalan más karakter feltűnik. Szerencse, hogy belepréseltem őket ennyi oldalba. A cselekmény a jelenben és a múltban egyaránt játszódik, így talán nem annyira egysíkú, de ezt mindenki maga fogja eldönteni. Van benne egy-két könyörtelenebb helyzet is, szomorú pillanatok, érzelmi küzdelmek. Utalások a következő részekhez. És a megingathatatlan Archer. Hm...
Ennyi volt mára.
xoxo