FEBRUÁR 10.
Mióta beköszöntött a február körülöttem vibrál a levegő. Ez érthető is, hisz február a szerelmesek hónapja, főleg, hogy alig pár nap választ el mindenkit a Valentin naptól. Ma is, ahogy kinyitottam a szemem az első, amit megpillantottam azaz ajtómon lévő hatalmas FEBRUÁR naptár, amelyen az eltelt napok sorra feketével vannak kisatírozva, míg a FEBRUÁR 14. VALENTIN NAP - A SZERELMESEK NAPJA címmel ellátott rubrika hatalmas piros karikák, egy rúzsfoltos csók és egy rózsaszín szívecske díszített.
A nevem Arai Ai, 18 éves és egy kivételes egyetem tanulója. Mint ahogy a nevem is mutatja - SZERELEM - mindenki úgy hiszi nagy szerencsém van a szerelemben. Pedig sok esetben ez problémát okoz nekem. Már az általánosban belezúgtam az első fiúba, aki velem szembe jött. Szemüveges, sötét haj és szem, alacsony és hiper-szuper kedves figura, aki még azt is megengedte, hogy puskázzak róla dolgozatírás közben és amint ez megtörtént beköpött a tanárnak. Naná, hogy bent kellett maradnom emiatt és még az igazgató is alaposan leszidott, nem beszélve arról, hogy a szüleim is tudomást szereztek róla és egy hét szobafogságra ítéltek.
A fiút Eito-nak hívták. Nem volt egy buta gyerek. Minden tantárgyból a legjobb jegyeket zsebelte be, én meg örülhettem, ha nem buktam meg. Eito elnézést kért s randira hívott, belementem. Gondoltam: de klassz! Első randim! Na igen. Az öröm nagyobb volt, mint kellett volna lennie. Az első randimra a moziba került sor. Romantikus film. Szerelmesek egymás között. Alig vártam. Igen vártam... több mint egy órát, mire Eito végre felbukkant, habár igen későn, mert a film fele már lement. Hogy kiengeszteljen elhívott egy kávézóba, ahol sok fiatal tűnt fel. Kissé remegtem az idegességtől, hogy mindenki meg fog látni egy fiúval, de látva, hogy más lányok is jól elvannak fiúkkal kezdtem felengedni. A legjobb asztalt fogtuk ki. A pincér kihozta a kért italokat és édességeket... igen, de véletlenül megbotlott - mint utólag kiderült Eito lábába - és minden, ami a tálcán volt rámborult. Nevettek. Rajtam. Kínos volt a helyzet és kínosan éreztem magam. A legszebb ruhámat vettem fel a randira és tessék...!!! A pincér nem győzött bocsánatot kérni.
Kimentem a mosdóba, ahol a ruhámról, ha nem is tökéletesen, de valamelyest eltűntettem a foltokat. De így, hogy a ruha félig nedves volt rajtam olyan érzésem volt, mintha meztelen lennék. A ruha anyaga nagyon áttetszővé vált a tisztítás során és nem szívesen mentem volna úgy ki, de mint mindig a szerencsém elpártolt előlem, mert nem tudtam megszárítani. Eito már menni akart. Türelmetlenül várt rám. Amikor halkan kiszóltam neki, hogy bajban vagyok, Eito felrántotta a mosdóajtót és mindenki, aki csak a közelben állt vagy ült az látott engem. Arcom vörös lángokban égett. Nem elég, hogy az első fiú, akit szerettem késett, beköp a tanárnak, még mások előtt megszégyenít. Nemcsak az volt kiábrándító, hogy az első randim egy fiúval fuccsba ment, hanem az is, hogy mindez Valentin-napon és egyben a születésnapomon történt. Onnantól kezdve mindig mikor összejöttem egy helyes sráccal és elérkezett a Valentin-nap, sorozatos balszerencsék értek. Nem tudtam, hogy mi okozza, de később már annyira rögeszméssé váltam, hogy átoknak fogtam fel.
Eito után négy fiúval jártam, mindegyik Valentin-napon szakított velem. Jó esetben az egyikkel megérhettem, hogy egy évet lehettem együtt. Valentin-napon jöttem össze vele, de egy évvel később már dobott is. Mégis mi rosszat tettem, hogy ez történik velem?
Most fél éve újra van barátom. És a gondolat, hogy Valentin-nap közeledik megrémiszt. A neve Tanaka Hyosuke. Felettem jár egy évvel az egyetemen. Nagyon helyes pasi. Aranyos és segítőkész, főleg matekban. Magas, nem túl sportos, sokat olvas és tanul. A szüleivel él. Van egy elkényeztetett húga és egy öccse. Nem igazán szeretnek, de én sem őket. Ennek ellenére jól megvagyunk Hyosuke-val. A lányok odavannak érte. És mióta vele vagyok, mintha a balszerencsém elpárolgott volna az életemből egyre oldottabb a hangulatom, de most elnézve a közeledő ünnepet a szívem összeszorul. Mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha nem tetszik neki az ajándékom, amit már egy hete megvettem neki? Mi van, ha szakítani akar? Legutóbb három napja találkoztunk. Mosolygott. Mivel sokat készül egy dolgozatára ezért sem tudtunk azóta találkozni. De hamarosan Valentin-nap.
Az óracsörgés riaszt fel az ábrándozásból. Gyorsan felkeltem és a napi rutin teendőimet elvégezve igyekszem az egyetemre, amely fél óra gyalog. Már jó négy éve élek külön a szüleimtől. Tanulok és dolgozom. Van egy állandó munkahelyem, de hétvégente gyerekekre felügyelek. Művészetet tanulok, de a zene iránt is érdeklődöm. Sokáig őrlődtem azon, mi legyek és hová jelentkezzem, míg majdnem kicsúsztam a határidőből. Magam is meglepődtem, hogy a jelentkezésem és a felvételi vizsga sikerült. Bejutottam álmaim egyetemére. Azt hittem nem sikerül, de tévedtem. Ráadásul kaptam a hírt egy régi közös barátomtól, hogy Eito-nak nem sikerült ide bejutnia, ami kissé megkönnyebbülés volt számomra, mert nem szívesen találkoznék vele nap mint nap.
Az egyetem kapuja nyitva. A diákok mosolyogva, önfeledten vonultak be a hatalmas udvarra, majd mentek be a még hatalmasabb épületbe. Az osztályom nagy létszámmal rendelkezett, ahogy az összes többi is, de kivételesen normális tagokkal rendelkezett, nem úgy mint a gimnazista éveim alatt. Bár arra számítottam, hogy Hyosuke-val még az első óra kezdése előtt találkozom, de sajnos nem láttam őt sehol. Még el se kezdődött az óra már az ebédszüneten morfondírozok, hogy találkozom vele és tudok vele beszélgetni. Hyosuke mindig szűkszavúan fogalmaz. Az érzelmeit nem tudja kifejezni, de amikor ott van mellettem szinte érzem, hogy szeret. Már most mindenki arról suttog, hogy mi lesz Valentin-napon. Így tett két barátnőm Sasaki Isaye és Yoshida Kairi és két fiúbarátom Ito Kaimu és Takahashi Koichi is. Mindannyiuknak van párja. Isaye-nek a legtöbb ideje, mert ő ugyanis még mindig az általános iskolai szerelmével van együtt és az sem zavarja, hogy a mai napig egy suliba járnak, de külön osztályba. Yamane Minoru nagyon rendes fiú. És ami a legszebb, hogy nagyon szereti Isaye-t. Mivel a hét minden napján találkoznak, így a hétvégén csak a tanulásra koncentrálnak, de amint beköszönt a szünet, együtt mennek kirándulni. Én is mindig ilyen csodás szerelemről álmodtam. Nem mintha a mostani nem lenne jó, hisz Hyosuke hasonló, mint Minoru, habár Hyosuke szinte előre pontosan tudja melyik nap mit fog csinálni és mikor kell randiznia velem.
Az órák gyorsan telnek. Egymás után jönnek a tanárok és az új anyagok, míg végül elérkezünk az ebédszünethez. Már alig vártam. Isaye a pasijával ebédel, mint mindig. Kairi, Kaimu és Koichi velem tartanak az ebédlőbe, hogy elfogyasszuk az ebédet. Miközben elfoglaljuk a szokásos helyünket körbetekintek, de sehol sem látom Hyosuke-t. Kezd aggasztani a dolog.
- Valami baj van Ai? - szólalt meg aggodalmas hangon Kairi.
- Még a mai nap folyamán nem láttam Hyosuke-t - válaszoltam lehangoltan.
- Én se láttam - vont vállat Kaimu. Ő és Koichi egyáltalán nem kedvelte Hyosuke-t. Túlságosan arrogánsnak képzelték. Hiába próbáltam meggyőzni őket az ellenkezőjéről, nem sikerült. Kitartottak álláspontjuknál.
- Túl sokat tanult az utóbbi időben - szögeztem le. - Lehet, hogy csak elkerültük egymást.
- Vagy az is lehet, hogy kivételesen lóg a suliból - közölte nyersen Koichi.
- Én nem hinném - védtem meg Hyosuke-t. - Sokat tanult, mert ezen a héten lesz egy dolgozata... bár azt nem tudom miből. Ezért sem találkoztunk már egy ideje. De térjünk is rá a legfontosabbra! - tippeket akarok, miként dobjam fel a saját Valentin-napom, így a többiektől érdeklődöm. - Mit csináltok Valentin-napon?
- Én a barátnőmmel leszek - válaszolt szűkszavúan Koichi. - De még nem vettem neki ajándékot. Túl sok a választék és nehezen tudok dönteni.
- Én elviszem vacsorázni az én Akane-mat - mosolygott Kaimu s szinte csillogott a szeme.
- Én már megvettem az ajándékot Hidekinek - sóhajtott egyet Kairi. - Az összes spórolt pénzem ráment, úgyhogy nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki. Na és te Ai? Mit vettél Hyosuke-nak?
- Először arra gondoltam, hogy veszek neki nyakkendőt, mert mindig azt hordja... de aztán lemondtam róla, mert nem igazán illik Valentin-napi ajándéknak, nekem legalábbis - sóhajtottam. - Aztán kinéztem egy csodaszép fényképkeretet, amelybe a közös fényképünket tettem volna, ha... lenne.
- Még nincs közös fényképetek? - hökkentek meg a többiek.
- Hyosuke azt mondta túl korai lenne - válaszoltam dünnyögve. Jól esett volna egy fénykép Hyosuke-ról, de sajnos nem volt. Hyosuke egyáltalán nem szerette az ilyesmit.
- Fél éve vagytok együtt, egy fénykép igazán szép ajándék lenne - válaszolt Kairi. - Nekem már az első hetekben volt fényképem Akane-ről és az első Valentin-napon adtam oda neki a rólam készült fényképet, mire ő karácsonyra egy közös fényképpel lepett meg.
Irigyeltem Kairi-t. Én csak álmodozhatok Hyosuke-ról, ha nincs velem csak az álmaimban láthatom viszont. Talán tényleg jó megoldás lenne egy fénykép.
- Végül vettem egy tollat, amelyen az ő neve van belegravírozva - jegyeztem meg kelletlenül. Nem tudtam soha eldönteni, hogy egy fiúnak milyen ajándék illene jól, így mindig olyat vettem, ami jellemezte őket. Hyosuke-nak azért vettem tollat, mert mindig sokat tanul, sokat készül dolgozatokra, vizsgákra, ráadásul mindig kifogy a tolla és mindig újat vesz. Most viszont egy olyan tollat kap, amelyhez cserélhető tollbetétek is járnak.
- Talán egy olyan tollat kellett volna venned, amin a te neved szerepel - helyesbített Kaimu.
- Igen gondoltam rá, de... hiába néztem végig az összes létező boltot sehol sem találtam és az eladók is azt mondták, hogy elkapkodták azokat így Valentin-nap előtt és sajnos már raktáron sem volt - sóhajtottam.
- Nahát! - kiáltott fel meglepetten Kairi. - Ott van Hyosuke!
Ahogy ezt kimondta hátrafordultam, hogy én is lássam. Hyosuke a barátaival beszélgetett, de még így is észrevett. Épp inteni akartam volna neki, amikor mellette felbukkant egy gyönyörű, magas, vékony, szőke hajú lány, aki ráadásul amerikai volt. A lélegzetem is fennakadt, ahogy a lányt bámultam. Mégis kicsoda ő? Hyosuke azonnal beszélgetésbe elegyedett vele és szó szerint a semmibe vett, ráadásul azonnal távoztak az ebédlőből anélkül, hogy legalább felém nézett volna, vagy intett volna, vagy odajött volna hozzám, hogy köszönjön. Inkább elment. Azzal a lánnyal.
- Azaz idióta! - morogta Koichi. - Hogy lehet valaki ilyen?
- Ti ismeritek azt a lányt? - szólaltam meg kissé határozatlanul.
- Nem - harsogták egyszerre.
- Meg kell tudnom ki az - álltam fel s már rohantam is, hogy rájöjjek ki lehet azaz idegen szépség Hyosuke mellett.
Az ebédszünet is letelt és már kezdődött a következő óra, de én inkább azzal foglalkoztam, hogy Hyosuke-t megtaláljam. Voltam olyan bátor, hogy elmentem Hyosuke osztályterméig, ahol a barátai semmit sem tudtak, hogy ő hol van. Kezdtem aggódni és gyanakodni. Hyosuke nem tenne ilyet!!! - győzködtem magam. Alig, hogy feljutottam az épület tetejére hangokat hallottam. A sok keresgélés után megtaláltam őket.
- Mondd csak szereted őt? - érdeklődött a lány, akinek még a nevét sem tudtam, nemhogy azt mit akar Hyosuke-tól.
- Miért kérdezel ilyen hülyeséget? - kérdezett vissza Hyosuke.
- Nem úgy látom, mint aki totál szerelmes lenne - közölte szinte nevető hangon a lány. Nem tudtam mitévő legyek. Csak szerettem volna megtudni ki ez a lány és most olyan beszélgetést hallgatok ki, amit nem lenne szabad. Vissza akartam fordulni, hogy kettesben hagyjam őket, de a lábaim nem engedelmeskedtek, ahogy a szívem is azt parancsolta hallgassam ki őket. - Pedig régen nagyon is tudtál szeretni. Ő nem olyan lány, mint akikkel összejöttél. Mióta is vagy vele?
- Fél éve - közölte egyszerűen Hyosuke.
- Fél éve? - hökkent meg a lány. - De hisz nincs is róla egy fényképed sem.
- Én kértem, hogy még ne legyen - válaszolt Hyosuke. - Mi ebben a furcsa? Talán már az első nap el kellett volna kérnem tőle egy fényképet vagy csináltatnom kellett volna egy közöset?
- Jól van na! - nyugtatta le Hyosuke-t a lány. - Nem kell durcizni! Megértem én... Ai mondhatni egy igazi tünemény, de mégsem olyan, mint én vagy az előző nőid. Tud az előzőekről?
- Nem vagyok köteles beszámolni róluk senkinek - válaszolt Hyosuke. - És ha nem gond, ezt a témát lezárnám.
- Csak szeretném, ha választ adnál a kérdésemre - szólt közbe hevesen a lány. - Szereted őt annak ellenére, hogy még mindig engem szeretsz? Az én fényképemet őrzöd a pénztárcádban nem az övét.
- Elfelejtettem kidobni - jegyezte meg Hyosuke. Micsoda? Hyosuke ezzel a lánnyal járt? Róla van fényképe, rólam meg nincs? Mégis mit jelentsen ez? A lány hangosan felnevetett.
- Elfelejtetted mi? - kuncogott a lány. - Inkább nehezedre esik elfelejteni engem, hisz ami köztünk volt azt nehéz elfelejteni. Szóval drága Hyosuke... még mindig szeretsz engem vagy Ai-t szereted?
Csend. Hyosuke szótlan maradt. A szívem hevesen kalinpált. Lehet, hogy Hyosuke nem is szeret?
- Ai kedves lány és szeretem - szólalt meg kis idő elteltével Hyosuke és szinte megkönnyebbültem.
- A szeretetnek különböző formái vannak - válaszolta a lány. Most már nagyon kíváncsi voltam ki volt ez a lány Hyosuke életében. Egy kissé közelebb merészkedtem, hogy láthassam is őket ne csak halljam. Amint megláttam, hogy a lány totális közelségben van Hyosuke-val a szívem majd kiugrott. - Amit te érzel Ai iránt nem több puszta fellángolásnál. Egy menekülés előlem, a múltad elől - suttogta szinte kéjesen.
- Haruna mi ezelőtt egy éve szakítottunk - közölte Hyosuke.
- És azelőtt három évig jártunk - suttogta a lány, majd megcsókolta Hyosuke-t. Szinte szédülni kezdtem a látványtól. Hyosuke-t megcsókolta egy másik lány, aki a volt barátnője. Előre léptem, hogy elfojtott dühömet, a féltékenységtől fortyogó szívemet csillapítva mindennek lehordjam ezt a lányt, de látva, hogy Hyosuke nem ellenkezik és visszacsókol visszahőköltem. Már megint. Az átok jutott eszembe, ami mindig megmérgezte a kapcsolataimat, amikor közeledett a Valentin-nap. Már megint ugyanaz történik. Futva rohantam el onnan nem törődve azzal, hogy az ajtó kivágódott előttem, majd becsapódott utánam.
- Ki van ott? - hallottam meg Hyosuke hangját, de már nem érdekelt, hogy észrevesz-e vagy sem.
Megtörtént. Ismét. Azt hittem, hogy Hyosuke-val minden rendben lesz, hogy végre együtt ünnepelhetem vele úgy a Valentin-napot, ahogy azt mindig is terveztem. Míg mások erre az ünnepre készülődnek, én megint hoppon maradtam. Ráadásul mindent hallottam és láttam.
Az első emeleti női mosdójába bújtam s ki sem jöttem onnan csak miután felfrissítettem könnyáztatta arcomat. Reméltem, hogy nem dagad be a sírástól a szemem, és amint elérkezett a szünet, beleolvadtam a folyosón hullámzó tömegbe.
Magam sem tudom miként tudtam végigcsinálni a mai napot, de szinte érzéketlenné váltam mindarra, ami körülvesz. Ahelyett, hogy a tájat festettem volna csak sötét fellegeket festettem a vászonra. A hegedűórán a hegedű csakúgy sírt a kezem alatt, mintha a lelkemet tartottam volna ott. Mégsem érzékeltem semmit. Mire vége lett az utolsó órának szinte kicserélődtem. Nem akartam más boldogságát látni, sem arról hallani, de sajnos el kellett viselnem. Ugyan a barátaim észrevették, hogy valami nem stimmel és valamelyest sejtették, hogy ez az állapot Hyosuke-nak köszönhető, nem faggatóztak, amiért hálás voltam.
Hyosuke-val nem találkoztam, szinte kerültem azokat a helyeket, ahol felbukkanhat. Már a lakásom ajtaja előtt álltam, amikor Hyosuke hívott telefonon, de nem vettem fel, inkább hagytam, hogy csörögjön. Nem tudom hányszor próbált elérni, de már csak az ágyat láttam magam előtt, ahol mély álomba zuhantam.
- Valami baj van Ai? - szólalt meg aggodalmas hangon Kairi.
- Még a mai nap folyamán nem láttam Hyosuke-t - válaszoltam lehangoltan.
- Én se láttam - vont vállat Kaimu. Ő és Koichi egyáltalán nem kedvelte Hyosuke-t. Túlságosan arrogánsnak képzelték. Hiába próbáltam meggyőzni őket az ellenkezőjéről, nem sikerült. Kitartottak álláspontjuknál.
- Túl sokat tanult az utóbbi időben - szögeztem le. - Lehet, hogy csak elkerültük egymást.
- Vagy az is lehet, hogy kivételesen lóg a suliból - közölte nyersen Koichi.
- Én nem hinném - védtem meg Hyosuke-t. - Sokat tanult, mert ezen a héten lesz egy dolgozata... bár azt nem tudom miből. Ezért sem találkoztunk már egy ideje. De térjünk is rá a legfontosabbra! - tippeket akarok, miként dobjam fel a saját Valentin-napom, így a többiektől érdeklődöm. - Mit csináltok Valentin-napon?
- Én a barátnőmmel leszek - válaszolt szűkszavúan Koichi. - De még nem vettem neki ajándékot. Túl sok a választék és nehezen tudok dönteni.
- Én elviszem vacsorázni az én Akane-mat - mosolygott Kaimu s szinte csillogott a szeme.
- Én már megvettem az ajándékot Hidekinek - sóhajtott egyet Kairi. - Az összes spórolt pénzem ráment, úgyhogy nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki. Na és te Ai? Mit vettél Hyosuke-nak?
- Először arra gondoltam, hogy veszek neki nyakkendőt, mert mindig azt hordja... de aztán lemondtam róla, mert nem igazán illik Valentin-napi ajándéknak, nekem legalábbis - sóhajtottam. - Aztán kinéztem egy csodaszép fényképkeretet, amelybe a közös fényképünket tettem volna, ha... lenne.
- Még nincs közös fényképetek? - hökkentek meg a többiek.
- Hyosuke azt mondta túl korai lenne - válaszoltam dünnyögve. Jól esett volna egy fénykép Hyosuke-ról, de sajnos nem volt. Hyosuke egyáltalán nem szerette az ilyesmit.
- Fél éve vagytok együtt, egy fénykép igazán szép ajándék lenne - válaszolt Kairi. - Nekem már az első hetekben volt fényképem Akane-ről és az első Valentin-napon adtam oda neki a rólam készült fényképet, mire ő karácsonyra egy közös fényképpel lepett meg.
Irigyeltem Kairi-t. Én csak álmodozhatok Hyosuke-ról, ha nincs velem csak az álmaimban láthatom viszont. Talán tényleg jó megoldás lenne egy fénykép.
- Végül vettem egy tollat, amelyen az ő neve van belegravírozva - jegyeztem meg kelletlenül. Nem tudtam soha eldönteni, hogy egy fiúnak milyen ajándék illene jól, így mindig olyat vettem, ami jellemezte őket. Hyosuke-nak azért vettem tollat, mert mindig sokat tanul, sokat készül dolgozatokra, vizsgákra, ráadásul mindig kifogy a tolla és mindig újat vesz. Most viszont egy olyan tollat kap, amelyhez cserélhető tollbetétek is járnak.
- Talán egy olyan tollat kellett volna venned, amin a te neved szerepel - helyesbített Kaimu.
- Igen gondoltam rá, de... hiába néztem végig az összes létező boltot sehol sem találtam és az eladók is azt mondták, hogy elkapkodták azokat így Valentin-nap előtt és sajnos már raktáron sem volt - sóhajtottam.
- Nahát! - kiáltott fel meglepetten Kairi. - Ott van Hyosuke!
Ahogy ezt kimondta hátrafordultam, hogy én is lássam. Hyosuke a barátaival beszélgetett, de még így is észrevett. Épp inteni akartam volna neki, amikor mellette felbukkant egy gyönyörű, magas, vékony, szőke hajú lány, aki ráadásul amerikai volt. A lélegzetem is fennakadt, ahogy a lányt bámultam. Mégis kicsoda ő? Hyosuke azonnal beszélgetésbe elegyedett vele és szó szerint a semmibe vett, ráadásul azonnal távoztak az ebédlőből anélkül, hogy legalább felém nézett volna, vagy intett volna, vagy odajött volna hozzám, hogy köszönjön. Inkább elment. Azzal a lánnyal.
- Azaz idióta! - morogta Koichi. - Hogy lehet valaki ilyen?
- Ti ismeritek azt a lányt? - szólaltam meg kissé határozatlanul.
- Nem - harsogták egyszerre.
- Meg kell tudnom ki az - álltam fel s már rohantam is, hogy rájöjjek ki lehet azaz idegen szépség Hyosuke mellett.
Az ebédszünet is letelt és már kezdődött a következő óra, de én inkább azzal foglalkoztam, hogy Hyosuke-t megtaláljam. Voltam olyan bátor, hogy elmentem Hyosuke osztályterméig, ahol a barátai semmit sem tudtak, hogy ő hol van. Kezdtem aggódni és gyanakodni. Hyosuke nem tenne ilyet!!! - győzködtem magam. Alig, hogy feljutottam az épület tetejére hangokat hallottam. A sok keresgélés után megtaláltam őket.
- Mondd csak szereted őt? - érdeklődött a lány, akinek még a nevét sem tudtam, nemhogy azt mit akar Hyosuke-tól.
- Miért kérdezel ilyen hülyeséget? - kérdezett vissza Hyosuke.
- Nem úgy látom, mint aki totál szerelmes lenne - közölte szinte nevető hangon a lány. Nem tudtam mitévő legyek. Csak szerettem volna megtudni ki ez a lány és most olyan beszélgetést hallgatok ki, amit nem lenne szabad. Vissza akartam fordulni, hogy kettesben hagyjam őket, de a lábaim nem engedelmeskedtek, ahogy a szívem is azt parancsolta hallgassam ki őket. - Pedig régen nagyon is tudtál szeretni. Ő nem olyan lány, mint akikkel összejöttél. Mióta is vagy vele?
- Fél éve - közölte egyszerűen Hyosuke.
- Fél éve? - hökkent meg a lány. - De hisz nincs is róla egy fényképed sem.
- Én kértem, hogy még ne legyen - válaszolt Hyosuke. - Mi ebben a furcsa? Talán már az első nap el kellett volna kérnem tőle egy fényképet vagy csináltatnom kellett volna egy közöset?
- Jól van na! - nyugtatta le Hyosuke-t a lány. - Nem kell durcizni! Megértem én... Ai mondhatni egy igazi tünemény, de mégsem olyan, mint én vagy az előző nőid. Tud az előzőekről?
- Nem vagyok köteles beszámolni róluk senkinek - válaszolt Hyosuke. - És ha nem gond, ezt a témát lezárnám.
- Csak szeretném, ha választ adnál a kérdésemre - szólt közbe hevesen a lány. - Szereted őt annak ellenére, hogy még mindig engem szeretsz? Az én fényképemet őrzöd a pénztárcádban nem az övét.
- Elfelejtettem kidobni - jegyezte meg Hyosuke. Micsoda? Hyosuke ezzel a lánnyal járt? Róla van fényképe, rólam meg nincs? Mégis mit jelentsen ez? A lány hangosan felnevetett.
- Elfelejtetted mi? - kuncogott a lány. - Inkább nehezedre esik elfelejteni engem, hisz ami köztünk volt azt nehéz elfelejteni. Szóval drága Hyosuke... még mindig szeretsz engem vagy Ai-t szereted?
Csend. Hyosuke szótlan maradt. A szívem hevesen kalinpált. Lehet, hogy Hyosuke nem is szeret?
- Ai kedves lány és szeretem - szólalt meg kis idő elteltével Hyosuke és szinte megkönnyebbültem.
- A szeretetnek különböző formái vannak - válaszolta a lány. Most már nagyon kíváncsi voltam ki volt ez a lány Hyosuke életében. Egy kissé közelebb merészkedtem, hogy láthassam is őket ne csak halljam. Amint megláttam, hogy a lány totális közelségben van Hyosuke-val a szívem majd kiugrott. - Amit te érzel Ai iránt nem több puszta fellángolásnál. Egy menekülés előlem, a múltad elől - suttogta szinte kéjesen.
- Haruna mi ezelőtt egy éve szakítottunk - közölte Hyosuke.
- És azelőtt három évig jártunk - suttogta a lány, majd megcsókolta Hyosuke-t. Szinte szédülni kezdtem a látványtól. Hyosuke-t megcsókolta egy másik lány, aki a volt barátnője. Előre léptem, hogy elfojtott dühömet, a féltékenységtől fortyogó szívemet csillapítva mindennek lehordjam ezt a lányt, de látva, hogy Hyosuke nem ellenkezik és visszacsókol visszahőköltem. Már megint. Az átok jutott eszembe, ami mindig megmérgezte a kapcsolataimat, amikor közeledett a Valentin-nap. Már megint ugyanaz történik. Futva rohantam el onnan nem törődve azzal, hogy az ajtó kivágódott előttem, majd becsapódott utánam.
- Ki van ott? - hallottam meg Hyosuke hangját, de már nem érdekelt, hogy észrevesz-e vagy sem.
Megtörtént. Ismét. Azt hittem, hogy Hyosuke-val minden rendben lesz, hogy végre együtt ünnepelhetem vele úgy a Valentin-napot, ahogy azt mindig is terveztem. Míg mások erre az ünnepre készülődnek, én megint hoppon maradtam. Ráadásul mindent hallottam és láttam.
Az első emeleti női mosdójába bújtam s ki sem jöttem onnan csak miután felfrissítettem könnyáztatta arcomat. Reméltem, hogy nem dagad be a sírástól a szemem, és amint elérkezett a szünet, beleolvadtam a folyosón hullámzó tömegbe.
Magam sem tudom miként tudtam végigcsinálni a mai napot, de szinte érzéketlenné váltam mindarra, ami körülvesz. Ahelyett, hogy a tájat festettem volna csak sötét fellegeket festettem a vászonra. A hegedűórán a hegedű csakúgy sírt a kezem alatt, mintha a lelkemet tartottam volna ott. Mégsem érzékeltem semmit. Mire vége lett az utolsó órának szinte kicserélődtem. Nem akartam más boldogságát látni, sem arról hallani, de sajnos el kellett viselnem. Ugyan a barátaim észrevették, hogy valami nem stimmel és valamelyest sejtették, hogy ez az állapot Hyosuke-nak köszönhető, nem faggatóztak, amiért hálás voltam.
Hyosuke-val nem találkoztam, szinte kerültem azokat a helyeket, ahol felbukkanhat. Már a lakásom ajtaja előtt álltam, amikor Hyosuke hívott telefonon, de nem vettem fel, inkább hagytam, hogy csörögjön. Nem tudom hányszor próbált elérni, de már csak az ágyat láttam magam előtt, ahol mély álomba zuhantam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése