FEBRUÁR 13.
Az emlékek sorra jönnek elő, mintha most történne meg velem ez az egész. Hyosuke addig próbálkozott, amíg bele nem mentem egy randiba, amely aztán még négy követett és végül egymásba szerettünk. Vagyis az én részemről szerelem, de az övéről mi lehet? Miután eléggé kisírtam magam és a futás után visszanyertem az erőm, csak sétálgattam az Arakawa folyó partján, míg végül kezdett alkonyodni és úgy gondoltam ideje hazamenni.
A hazaút elég fárasztó volt. Nem elég, hogy nemrég elrohantam Hyosuke elől, még a cuccaimat sem találtam meg az egyetem előtt az utcán. Bizonyára Hyosuke elvitte magával és majd fel fog keresni, hogy átadja nekem. Eszembe jutott a festmény, amit festettem és kínomban felnevettem. Hyosuke mindig bátorkodott megtekinteni a festményeimet, ha jók voltak, ha rosszak. Biztos vagyok benne, hogy most is így tett, de az is lehet, hogy egyszerűen nem nézett bele a festménytartóba, mert Haruna sokkalta jobban lefoglalja.
Mire elértem a lakásomig olyannyira fáradt lettem, hogy alig álltam a lábamon, amelyek már sajogtak. Egy jó meleg fürdő jutott eszembe és erre elmosolyodtam. A gőz talán kitisztítja a fejem. A lépcső felfelé botorkáltam, és amint felértem, befordultam a folyosóra, ahol meglepetésemre Hyosuke üldögélt az ajtó előtt. Nem értem miért van itt, amikor Haruna-val kellene lennie és foglalkoznia. Hyosuke mintha csak megérezte volna a jelenlétem, feltekintett. Döbbenten néztem a szemében rejtőző könnyeket. Még sosem láttam sírni.
- Hyosuke, te mit keresel itt? - kérdeztem, de ő abban a pillanatban felállt és gyorsan, mégis gyengéden átölelt. Amikor el akartam húzódni az ölelésen szorított és ekkor ráhagytam.
- Ai, szerelmem - suttogta a szavakat. Könnyek szöktek a szemembe. Miért nevez így? - Nem akarlak elveszíteni.
Ahogy ezt kimondta, önkéntelenül is átöleltem és jó egy ideig így is maradtunk. Mindig szerettem, ha átölel és én is átölelhetem. Ekkor vettem észre a táskám és a festménytartómat a földön heverve. Vajon azóta vár rám, hogy én elrohantam?
- El kell mondanom az igazat Ai - szólalt meg Hyosuke s kissé távolabb lépett tőlem és belenézett a szemembe. - Szeretném, ha végighallgatnál.
Nem szóltam semmit csak elhúzódva tőle felvettem a táskám a földről, amelyből kivettem a lakásom kulcsát. Kinyitottam az ajtót és nemsokkal később már a nappaliban egy-egy csésze tea társaságában Hyosuke mindent elmondott, ami a hódításaival, de legfőképp Haruna-val kapcsolatos. Őszintén beszélt hozzám. Mindvégig láttam a szemében és ez megnyugtatott. Hyosuke csak eltitkolta azt a fájdalmas dolgot az életéből, hogy egyszer megcsalták, pont az esküvője napján, Valentin-napkor. Miután elmondott mindent, én magam is beszéltem neki arról, miket éltem át a szerelmi életemben és mi történt mindig Valentin-napon. Egy ideig hallgatva néztük egymást, majd ismét egymás karjaiba bújtunk. Azt is elmondta, miért tartotta meg Haruna fényképét. Az emlékeztette a csalódásra és arra, hogy óvatosabban kell eljárnia más lányokkal. Azt is elmondta, hogy engem várt az egyetem előtt, hogy mindent bevalljon és amikor megjelent Haruna, visszaadta neki azt a fényképet, de Haruna meglátott engem s ezért csókolta meg őt. Hiszek neki. Hyosuke sosem hazudna nekem. Megfogadtuk, hogy soha semmit nem titkolunk el egymástól. Jó érzés töltött el, hogy ismét vele lehetek.
- Holnap Valentin-nap - nézett rám Hyosuke. A kijelentés kissé megrémisztett, de ő abban a pillanatban puszit nyomott a homlokomra és szorosan átölelt.
- Félek a holnaptól - vallottam be. - Így is azt hittem, végleg elveszítettelek.
- Bízz bennem, kérlek - nyugtatott.
- Én bízom benned... csak... a Valentin-nap számomra eddig nem volt túl sikeres és ezt szeretném megváltoztatni.
- Akkor változtassuk meg. Ne ünnepeljük meg a Valentin-napodat, csak a születésnapodat. Mit szólsz?
Felnevettem és ő is nevetni kezdett.
- Mi lenne, ha most átadnám neked az ajándékod, megelőzve a holnapi napot - közöltem mosolyogva.
- És akkor holnap mit kapok? - nyafogott.
- De most mondtad, hogy... - néztem rám, mire ő megsimogatta az arcom, magához húzott és megcsókolt.
- Szeretném együtt tölteni a Valentin-napot azzal a lánnyal, akit nagyon szeretek - szólalt meg mélyen a szemembe nézve. - Szeretném, ha az első Valentin-nap csodás lenne. Szeretném megtörni az átkot, hogy boldoggá tegyelek.
- Szeretném, ha úgy gondolnánk a Valentin-napra, mint egy jókívánságra - válaszoltam. - Egy olyan napra, amit úgy élhetünk meg, hogy nincs átok, nincs bánat és szomorúság, csak szerelem.
Ezzel ő is egyetértett.
- Úgyhogy csak holnap kapod meg az ajándékod - álltam fel a helyemről és a táskámat meg a festményemet bevittem a szobámba. Hyosuke követett engem, ami meglepett és zavarba hozott. Amikor Hyosuke becsukta az ajtót látni vélte a FEBRUÁR naptáramat és elmosolyodott.
- Mondd Ai... - szólalt meg lassan, miközben megfordult s kissé elgyötört arccal nézett rám. - Amit festettél... amikor azt festetted, arra gondoltál, hogy szakítasz velem? Mármint, hogy...
- Arra gondoltam, hogy vége egy különleges szerelemnek, hogy vége van a reménykedésnek, hogy egyszer én is átélhetem milyen, mikor Valentin-nap csodás - vettem elő a festményem a tartóból és az ágyamra helyeztem. - Förtelmes egy festmény. A tanárom is utalt rá. Azt kérte azt rajzoljuk le, amit érzünk Valentin-nap jövetelével kapcsolatban s akkor abban a percben nem tudtam mit festeni. A tanárom addig nem engedett volna el, amíg nem festem le az érzéseim. Dühös voltam rád, Haruna-ra, a tanárra, magamra, az átokra és a szerelemre, na és persze a Valentin-napra és mindenkire, aki együtt lehet a szerelmével.
- Bocsáss meg nekem - ölelt át hátulról.
- Már megbocsátottam - fordultam felé s szájon csókoltam. - Őszinték voltunk egymáshoz. Lehet ezt kellett volna az elejétől kezdve, de mindketten sérültünk a szerelemben. Óvatosak voltunk magunkkal szemben és egymással is. Nem akartuk, hogy újra megismétlődjön. Igaz, féltékeny vagyok Haruna-ra, de érzem, hogy engem szeretsz. Fájt látnom titeket együtt, de tudom, hogy annak már réges rég vége.
- Mindig megértő voltál velem szemben - mosolyodott el. - Megérdemeltem a pofont és azt is megérdemeltem volna, hogy elhagyj engem, de nem tudtam volna lemondani rólad olyan könnyedén. Szeretlek Ai! Mindig szeretni foglak.
- Ahogy én is téged Hyosuke - csókoltuk meg egymást.
- Az öcsém és a húgom alaposan megdorgálna engem, ha engedném, hogy elhagyj - közölte, amin meglepődtem. - Tudom, hogy úgy érzed nem kedvelnek, de mindez Haruna miatt van. Őt is nagyon kedvelték, de amikor kiderült, hogy hazudott és megcsalt engem, sokat bánkódtak miatta. És amikor veled megismerkedtem, csak nem szerették volna, ha ugyanúgy járok, mint régen. Sajnálom. Amúgy hiányoznál nekik, ahogy nekem is, ha nem lennél. Ők szeretnek téged, csak tudod... tartanak a múlttól.
- Elviselhetetlenül undokok - dünnyögtem, mire mindketten újra nevetni kezdtünk. - Én sem úgy álltam hozzájuk. Nem tudtam, mi miatt nem kedvelnek, de most, hogy tudom, már más a helyzet. Örülök, hogy tisztáztuk a félreértéseket.
Nagyon is örültem. Hyosuke-val még hosszasan beszélgettünk mialatt a festményemet próbáltam kijavítani, hogy a szerelmesek napján ki lehessen tenni az iskola saját galéria termébe. Amint a fekete szívecskékből rózsaszín lett és az egész festmény hangulata átváltott romantikára, úgy az én lelkem is felszabadult.
A hazaút elég fárasztó volt. Nem elég, hogy nemrég elrohantam Hyosuke elől, még a cuccaimat sem találtam meg az egyetem előtt az utcán. Bizonyára Hyosuke elvitte magával és majd fel fog keresni, hogy átadja nekem. Eszembe jutott a festmény, amit festettem és kínomban felnevettem. Hyosuke mindig bátorkodott megtekinteni a festményeimet, ha jók voltak, ha rosszak. Biztos vagyok benne, hogy most is így tett, de az is lehet, hogy egyszerűen nem nézett bele a festménytartóba, mert Haruna sokkalta jobban lefoglalja.
Mire elértem a lakásomig olyannyira fáradt lettem, hogy alig álltam a lábamon, amelyek már sajogtak. Egy jó meleg fürdő jutott eszembe és erre elmosolyodtam. A gőz talán kitisztítja a fejem. A lépcső felfelé botorkáltam, és amint felértem, befordultam a folyosóra, ahol meglepetésemre Hyosuke üldögélt az ajtó előtt. Nem értem miért van itt, amikor Haruna-val kellene lennie és foglalkoznia. Hyosuke mintha csak megérezte volna a jelenlétem, feltekintett. Döbbenten néztem a szemében rejtőző könnyeket. Még sosem láttam sírni.
- Hyosuke, te mit keresel itt? - kérdeztem, de ő abban a pillanatban felállt és gyorsan, mégis gyengéden átölelt. Amikor el akartam húzódni az ölelésen szorított és ekkor ráhagytam.
- Ai, szerelmem - suttogta a szavakat. Könnyek szöktek a szemembe. Miért nevez így? - Nem akarlak elveszíteni.
Ahogy ezt kimondta, önkéntelenül is átöleltem és jó egy ideig így is maradtunk. Mindig szerettem, ha átölel és én is átölelhetem. Ekkor vettem észre a táskám és a festménytartómat a földön heverve. Vajon azóta vár rám, hogy én elrohantam?
- El kell mondanom az igazat Ai - szólalt meg Hyosuke s kissé távolabb lépett tőlem és belenézett a szemembe. - Szeretném, ha végighallgatnál.
Nem szóltam semmit csak elhúzódva tőle felvettem a táskám a földről, amelyből kivettem a lakásom kulcsát. Kinyitottam az ajtót és nemsokkal később már a nappaliban egy-egy csésze tea társaságában Hyosuke mindent elmondott, ami a hódításaival, de legfőképp Haruna-val kapcsolatos. Őszintén beszélt hozzám. Mindvégig láttam a szemében és ez megnyugtatott. Hyosuke csak eltitkolta azt a fájdalmas dolgot az életéből, hogy egyszer megcsalták, pont az esküvője napján, Valentin-napkor. Miután elmondott mindent, én magam is beszéltem neki arról, miket éltem át a szerelmi életemben és mi történt mindig Valentin-napon. Egy ideig hallgatva néztük egymást, majd ismét egymás karjaiba bújtunk. Azt is elmondta, miért tartotta meg Haruna fényképét. Az emlékeztette a csalódásra és arra, hogy óvatosabban kell eljárnia más lányokkal. Azt is elmondta, hogy engem várt az egyetem előtt, hogy mindent bevalljon és amikor megjelent Haruna, visszaadta neki azt a fényképet, de Haruna meglátott engem s ezért csókolta meg őt. Hiszek neki. Hyosuke sosem hazudna nekem. Megfogadtuk, hogy soha semmit nem titkolunk el egymástól. Jó érzés töltött el, hogy ismét vele lehetek.
- Holnap Valentin-nap - nézett rám Hyosuke. A kijelentés kissé megrémisztett, de ő abban a pillanatban puszit nyomott a homlokomra és szorosan átölelt.
- Félek a holnaptól - vallottam be. - Így is azt hittem, végleg elveszítettelek.
- Bízz bennem, kérlek - nyugtatott.
- Én bízom benned... csak... a Valentin-nap számomra eddig nem volt túl sikeres és ezt szeretném megváltoztatni.
- Akkor változtassuk meg. Ne ünnepeljük meg a Valentin-napodat, csak a születésnapodat. Mit szólsz?
Felnevettem és ő is nevetni kezdett.
- Mi lenne, ha most átadnám neked az ajándékod, megelőzve a holnapi napot - közöltem mosolyogva.
- És akkor holnap mit kapok? - nyafogott.
- De most mondtad, hogy... - néztem rám, mire ő megsimogatta az arcom, magához húzott és megcsókolt.
- Szeretném együtt tölteni a Valentin-napot azzal a lánnyal, akit nagyon szeretek - szólalt meg mélyen a szemembe nézve. - Szeretném, ha az első Valentin-nap csodás lenne. Szeretném megtörni az átkot, hogy boldoggá tegyelek.
- Szeretném, ha úgy gondolnánk a Valentin-napra, mint egy jókívánságra - válaszoltam. - Egy olyan napra, amit úgy élhetünk meg, hogy nincs átok, nincs bánat és szomorúság, csak szerelem.
Ezzel ő is egyetértett.
- Úgyhogy csak holnap kapod meg az ajándékod - álltam fel a helyemről és a táskámat meg a festményemet bevittem a szobámba. Hyosuke követett engem, ami meglepett és zavarba hozott. Amikor Hyosuke becsukta az ajtót látni vélte a FEBRUÁR naptáramat és elmosolyodott.
- Mondd Ai... - szólalt meg lassan, miközben megfordult s kissé elgyötört arccal nézett rám. - Amit festettél... amikor azt festetted, arra gondoltál, hogy szakítasz velem? Mármint, hogy...
- Arra gondoltam, hogy vége egy különleges szerelemnek, hogy vége van a reménykedésnek, hogy egyszer én is átélhetem milyen, mikor Valentin-nap csodás - vettem elő a festményem a tartóból és az ágyamra helyeztem. - Förtelmes egy festmény. A tanárom is utalt rá. Azt kérte azt rajzoljuk le, amit érzünk Valentin-nap jövetelével kapcsolatban s akkor abban a percben nem tudtam mit festeni. A tanárom addig nem engedett volna el, amíg nem festem le az érzéseim. Dühös voltam rád, Haruna-ra, a tanárra, magamra, az átokra és a szerelemre, na és persze a Valentin-napra és mindenkire, aki együtt lehet a szerelmével.
- Bocsáss meg nekem - ölelt át hátulról.
- Már megbocsátottam - fordultam felé s szájon csókoltam. - Őszinték voltunk egymáshoz. Lehet ezt kellett volna az elejétől kezdve, de mindketten sérültünk a szerelemben. Óvatosak voltunk magunkkal szemben és egymással is. Nem akartuk, hogy újra megismétlődjön. Igaz, féltékeny vagyok Haruna-ra, de érzem, hogy engem szeretsz. Fájt látnom titeket együtt, de tudom, hogy annak már réges rég vége.
- Mindig megértő voltál velem szemben - mosolyodott el. - Megérdemeltem a pofont és azt is megérdemeltem volna, hogy elhagyj engem, de nem tudtam volna lemondani rólad olyan könnyedén. Szeretlek Ai! Mindig szeretni foglak.
- Ahogy én is téged Hyosuke - csókoltuk meg egymást.
- Az öcsém és a húgom alaposan megdorgálna engem, ha engedném, hogy elhagyj - közölte, amin meglepődtem. - Tudom, hogy úgy érzed nem kedvelnek, de mindez Haruna miatt van. Őt is nagyon kedvelték, de amikor kiderült, hogy hazudott és megcsalt engem, sokat bánkódtak miatta. És amikor veled megismerkedtem, csak nem szerették volna, ha ugyanúgy járok, mint régen. Sajnálom. Amúgy hiányoznál nekik, ahogy nekem is, ha nem lennél. Ők szeretnek téged, csak tudod... tartanak a múlttól.
- Elviselhetetlenül undokok - dünnyögtem, mire mindketten újra nevetni kezdtünk. - Én sem úgy álltam hozzájuk. Nem tudtam, mi miatt nem kedvelnek, de most, hogy tudom, már más a helyzet. Örülök, hogy tisztáztuk a félreértéseket.
Nagyon is örültem. Hyosuke-val még hosszasan beszélgettünk mialatt a festményemet próbáltam kijavítani, hogy a szerelmesek napján ki lehessen tenni az iskola saját galéria termébe. Amint a fekete szívecskékből rózsaszín lett és az egész festmény hangulata átváltott romantikára, úgy az én lelkem is felszabadult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése