3 nap múlva Valentin!!!

FEBRUÁR 11.

Arra keltem, hogy másnap reggel van. Az éjjeliszekrényemen lévő ébresztőóra kilencet mutatott. Ez nem rám vall - gondoltam. Kitekintettem az ablakon. A kék felhők látszottak csupán. Felkeltem s közelebb mentem az ablakhoz. A közeli fa egyik ágán két madár csiripelt. Elszomorodtam a látványon, de ugyanakkor jó érzéssel töltött el, hogy legalább ők szeretik egymást. Ekkor eszembe jutott Hyosuke és az a lány.

Hyosuke sosem említette a régi barátnőit, ugyanakkor én sem kérdeztem felőlük, ahogy Hyosuke sem kérdezett az én volt barátaim iránt. Mindketten úgy mentünk bele ebbe a kapcsolatba, hogy egyikünk sem tud semmit a másik szerelmi ügyeiről. Ennek ellenére most mégis úgy érzem tudnom kellett volna valamit. Az a lány szájon csókolta Hyosuke-t és ő viszonozta azt. Láttam. És szíven ütött a dolog. Hyosuke titokban megcsalt volna?

Visszafordultam az éjjeliszekrény felé és a felső fiókot bámultam, amelyben Hyosuke ajándékát őrzöm. Egy toll. Egy egyszerű toll, amin a neve szerepel. Nevetséges! Miközben Hyosuke-nak a volt barátnőjéről ott van a pénztárcájában elrejtve egy fotó. Mégis mi ez, ha nem pofátlanság! Elgondolkodva a dolgon egyszer Hyosuke nálam hagyta a pénztárcáját és amikor visszaadtam neki rákérdezett, hogy belekukkantottam-e vagy sem. Amikor azt mondtam neki, hogy nem, megkönnyebbült. Mit titkol előlem? Lehet, hogy ennél többről van szó? Lehet, hogy az a lány nemcsak a volt barátnője, hanem a jelenlegi is? Akkor én mi vagyok a számára? Szerető?

Az arcomon végigfolyt egy könnycsepp, de ráhagytam. Annyiszor sírtam egy-egy fiú miatt, hogy már ez sem érdekelt különösebben. Ekkor az ajtómon lévő naptárra szegeztem a tekintetem. Mégis mit hittem, mi történik? Az átoknak nevezett akármi továbbfolytatja hadjáratát ellenem. Nem áll le és talán sosem fog. Elnyomtam egy sóhajt, majd a fürdőszobába mentem. Nem akarok sem Hyosuke-ra, sem arra a lányra gondolni. Amint letusoltam és átöltöztem az íróasztalon heverő mobilkészülékre meredtem, majd gyorsan felkaptam. Egy csomó hívás és üzenet jelezte, hogy még valakit érdeklek. A legtöbb Kairi-tól és Isaye-től jött, de volt egy üzenet Hyosuke-tól is:

SZIA!

TALÁLKOZNUNK KELL MA DÉLUTÁN 5-KOR A SZOKOTT HELYEN.

BESZÉLNEM KELL VELED.

HYOSUKE

Talán most akarja bejelenteni, hogy szakítani akar velem? Már a gondolat is sírásra ösztökélt. Leroskadva a padlóra most már zokogtam. Mindig ez van! Sosem változik. Mindig elhagynak. Mikor érem már meg, hogy Valentin-napkor a szerelmemmel leszek? Mit rontottam el? Ennyire nem lehetek szerencsétlen!

Amint végiggondoltam mindent és rendbe hoztam magam, felkészültem, hogy találkozzam Hyosuke-val. Bármit is akar mondani, meghallgatom. Bármi is az, amit titkol, meghallgatom és talán ép ésszel fel tudom fogni. De mégis mit akarhat? Gyomoridegem lett ettől az egész helyzettől. Tegnap még arról ábrándoztam, miként fogom átadni az ajándékát, majd arról győzködtem magam, hogy a toll, amit vettem nagyon is szép ajándék. Végtére is ez lenne az első Valentin-napunk, így közösen. De vajon megérné megtudni mit hoz Valentin-nap?
Az idő egyre csak vánszorgott. Mivel nem mentem suliba ezért a lakást háromszor kitakarítottam, pedig mindig rend van. A könnyedebb bútordarabokat is ide-oda tologattam, hogy egy kissé átrendezzem a helyet. A függönyöket is lecseréltem, majd ismételten feltakarítottam, végezetül ebédet csináltam, amiből alig ettem pár falatot, majd tévét néztem, de csak csatornákat váltottam egyikről a másikra.
Délután háromra járt az idő, amikor is megszólalt a csengő. Reméltem, hogy nem Hyosuke az. Gyorsan odamentem az ajtóhoz és kinyitottam. Döbbenten meredtem arra a lányra, aki tegnap Hyosuke-val csókolózott.
- Szia! A nevem Haruna - mutatkozott be. - Hyosuke barátnője.
A döbbenet és a sokk keveredett bennem. Hyosuke barátnője?
- Tudom kissé fura a helyzet, de szeretném tisztázni a dolgot - közölte vidám hangvétellel Haruna.
Nem tudom miért kitártam előtte az ajtót és a lány szinte belibbent rajta. Dicsérni kezdte a kis lakásomat, a színeket és magát az elosztást. Leült a kanapéra és miután megkínáltam egy csésze teával, mindent elmondott, ami közte és Hyosuke között történt.
Azt már magam is tudtam, hogy egy évvel ezelőtt szakítottak és azelőtt három évig jártak, de azt nem tudtam, hogy jegyesek voltak. Ez a hír még rosszabbá tette az amúgy is rossz kedvem és hiába akartam leplezni a keserűségem, nem tudtam. Haruna apja amerikai, anyja japán. Miután az anyja meghalt, az apjával ide-oda költözgettek, míg nem Kyoto-ban telepedtek le, ahol Hyosuke is élt egy ideig. Ott kezdődött a barátságuk és később a szerelmük.
- Tudom ez most nehéz neked, de remélem nem haragszol rám emiatt - közölte barátságosan a lány. - Hyosuke-nak sok barátnője volt, de én voltam a leghosszantartóbb kapcsolata. Bizonyára megérted, de nem tudott elfelejteni. Miután megtudtam, hogy ugyanarra az egyetemre járunk, megpróbáltam a közelébe férkőzni, de aztán összejött veled és...
- Most arra kérsz szakítsak vele? - szóltam közbe kissé gorombán.
- Hyosuke nem szeret téged - válaszolta közönyösen. - Ha szeretne, lenne rólad fényképe. Plusz nem titkolta volna el a barátnőjét.
- A volt barátnőjét - pontosítottam. Haruna arca elfehéredett. - Ha Hyosuke úgy dönt, szakít velem, akkor a tied - álltam fel a helyemről és minden szó nélkül az ajtóhoz mentem. Haruna megértette a célzást és percekkel később már kint is volt a lakásból.
Nem értettem magam. Beengedtem Hyosuke volt barátnőjét a lakásomba, aki szinte elmesélte a kettejük kapcsolatát. Vajon Hyosuke még szereti ezt a lányt? Én csak azért kellettem neki, hogy őt elfelejtse? Tényleg nem tudtam mitévő legyek. Az órámra nézve láttam, hogy lassan indulnom kellene, de nem volt erőm elmenni a megbeszélt találkozóra. Mi van, ha Hyosuke tényleg szakítani akar velem? A szobámba vonulva magamra zártam az ajtót és úgy zokogtam, mint még soha.
Arra keltem, hogy valaki dörömböl. Nagy nehezen felfogtam, hogy az én ajtómnál dörömböl valaki. Ki lehet az? Az órámra néztem. Fél hat. Nem mentem el a találkozóra. Miután kisírtam magam, álomba merültem és most is fáradtan léptem ki a szobámból.
- Ai! - hallottam meg Hyosuke hangját a bejárati ajtó mögött. - Nyisd ki az ajtót! Tudom, hogy itthon vagy! Beszélnünk kell Ai! - mindig szerettem, amikor a nevemen szólít, de most egyáltalán nem éreztem jól magam tőle. - Kérlek szépen Ai! Nem jöttél egyetemre, nem hívtál és nem is jöttél el a találkozóra - az meg se fordul a fejében, hogy esetleg nem néztem meg az üzenetét? - Tudom, hogy elolvastad az üzenetet és azt is tudom, hogy láttál valamit, amit nem kellett volna.
Ahogy ezt kimondta, dühöm szinte kirobbant belőlem. Az ajtó felé rohantam, felrántottam és úgy kiabáltam vele, mint még soha senkivel. Elviekben nyugodt ember vagyok, de most nem akartam az lenni. Hyosuke is megdöbbent a viselkedésemen, de inkább ezzel riasztom el magamtól, mintsem egy lány miatt hagyjon el. Amikor elérkeztem ahhoz a részhez, hogy Haruna itt járt és mindent elmondott, az arca komorrá vált, de még mielőtt folytathattam volna a mondókámat, megcsókolt. A csókja egy pillanatig elhallgattatott, de aztán ismét felülkerekedett bennem a düh és pofon vágtam.
- Menj el, Hyosuke! - parancsoltam rá. - Nem akarlak többé látni. Menj vissza Haruna-hoz, én nem leszek tovább a játékod.
Becsaptam az orra előtt az ajtót. Még sosem csináltam ilyet, de amint meghallottam távozásának hangját ismét sírva fakadtam. Legszívesebben utána rohantam volna, de nem tettem. Visszabotorkáltam a szobámba, magamhoz vettem a mobilom és Kairi-t hívtam, hogy kiöntsem magam neki. Kairi alig akarta elhinni, hogy Hyosuke ilyet tett. Nemsokkal később Kairi és Isaye is átjött hozzám, hogy megvigasztaljanak. Egyrészt jólesett a törődésük, de másrészt nyomorultul éreztem magam, amiért ez történt.
- Nem tudom mit is mondhatnék - sóhajtotta Isaye. - Ez annyira szomorú, főleg így Valentin-nap előtt.
- Bár tehetnénk érted valamit - közölte Kairi miközben teáját szürcsölte.
- Már az is elég, hogy itt vagytok - válaszoltam.
Mindketten szorosan átöleltek, majd hosszasan beszélgettünk és nemcsak Hyosuke-ról. A lányok este tíz óra fele távoztak. Én ismét magam maradtam. A keserűség, ami bennem volt nem múlt el azonnal. Lefeküdtem aludni. Ugyan reménykedtem benne, hogyha másnap reggel felkelek, akkor ez mind nem történt meg, de tudtam, hogy ilyen nincs. Megtörtént. Vége.