Ezt a könyvet most olvastam ki (2017.08.28.)
2017.07.29-én voltam a könyvtárba. Három könyvet kölcsönöztem ki: kettő, amit már korábban is olvastam, és egyet, amely a Ház az éj peremén.
Azt kell mondanom, hogy lenyűgözött. Először a borító tetszett meg, vele együtt a cím és a szerző neve, majd a fülszöveg. A fülszövegnek is az első szava: Castellamare.
Egy szigetről, annak lakóiról, egy odaérkező orvosról és annak családjáról szól, akik különböző korokat élnek meg, más-más szemszögből láttatva mindezt:
- a két világháború
- a gazdasági válság
- a fasiszta fenyegetés
- az új és modern világ kihívása
A fülszöveg miatt egy kicsit tartottam tőle, de ennek ellenére egy csodálatos könyvről van szó.
Eleve imádtam a sziget legendáit és babonáit. Az emberek hitét, mely Szent Agátával csak erősebb.
Imádtam a tájleírást, el tudtam magam előtt képzelni az embereket és a tájat, ahol élnek, a házakat és mindent, ami körülveszi őket.
Titkok, szerelmek, rejtélyek, mind-mind összetartja őket. Van, aki szabadulna a szigettől, mert világot akar látni, mert nem érzi magát ott jól, és van, aki visszatér, hogy a szerelmével lehessen, akit hosszú évekig nem láthatott. Van, aki a sors és a hivatása által megérkezik a szigetre és sosem tudná elhagyni. Van, aki itt született és nőtt fel, és tudja, hogy neki ez az otthona. És vannak azok a külső behatások, ami által családok szakadnak szét, fiatal, életerős emberek vonulnak be a háborúba. A háború utáni események. A keserű búcsúzás és viszontlátás. A csoda, ami által az emberek érzik, hogy változás jön el. Apró történetek, melyek tanulságok lehetnének, s olykor csak későn történnek meg az előrelépések.
Én azt mondom, érdemes elolvasni. Mert mindenhol létezik egy hely, amit egyszerre szeretünk és utálunk. Ahol mások hamarabb tudják, hogy mit csinálsz, mint te magad. Ahol ha kell összetartanak. Ahová a végén mindenki visszatérhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése