Valentin-nap!!!

FEBRUÁR 14.

Eljött Valentin-nap. Hyosuke tegnap este hazament miután mindent megbeszéltünk és reggel értem jött, ahogy megígérte. Együtt mentünk az egyetemre, aminek mindketten nagyon örültünk. Ilyen még sosem fordult elő. A barátaink is csatlakoztak s annak ellenére, hogy a fiúk nem szimpatizáltak Hyosuke-val hosszú időn át most olyan volt, mintha régi barátok lennének. Hyosuke barátai is csatlakoztak hozzánk és csak akkor váltunk el, amikor mindenki a saját osztálytermébe vonult. Hyosuke és én megbeszéltük, hogy a szüneteket együtt töltjük és ez így is lett. A tanárom nagyon meg lett velem elégedve, amiért kijavítottam a festményem és a többi gyönyörű alkotáshoz került a galériába, amit Hyosuke-val és a többiekkel együtt néztük meg.
Az egyetem és talán az egész város szerelmesen lángolt. Ugyan voltak, akik még nem találták meg az igazit, de biztosak voltunk, hogy ők sem maradnak sokáig egyedül. Amint az egyetem véget ért Hyosuke elhívott engem vacsorázni az este folyamán. Alig vártam az időt, hogy kettesben tölthessem vele az első Valentin-napomat. Gyönyörű rózsaszín ruhát, egy hozzáillő szandált és egy kis retikült választottam a ma estére. Hyosuke nemsokkal hét előtt autóval érkezett. Ami kissé aggasztott, hogy egész úton bekötött szemmel ültem az autóban. Mindketten idegesek voltunk. Én az átok miatt, Hyosuke a múlt miatt.
Amint megérkeztünk, Hyosuke kisegített az autóból, de nem vette le a kötést a szememről. Óvatosan lépkedtem mialatt ő fogta a kezem és vezetett. Nem tudtam eldönteni, hogy hol vagyok. A talaj egy része szilárd volt, majd kezdett furcsán imbolyogni, mintha vízen lennék. Hyosuke megállított. Ekkor megcsapta az orrom az ismerős folyó illat, amely keveredett a fű és virágok csodás illatával. Nagyot dobbant a szívem, amint Hyosuke levette a kötést a szememről és megláttam az előttem elterülő vörös szőnyeget, amelynek mindkét oldalát piros és rózsaszín szíves lufik díszítették, középett pedig rózsaszirmok sokasága díszelgett. A vörös szőnyeg végén egy gyönyörűen megterített asztal várakozott. Majdnem elszédültem a látványtól. Ekkor felcsendült egy kisebb zenekar az asztal közelében, felbukkant egy pincér, aki az ételeket és italokat hozta és én nem tudtam betelni a látvánnyal.
- Boldog Valentin-napot! - súgta Hyosuke a fülembe, majd egészen az asztalig kísért. Gyönyörködtem a csodás meglepetésen. Hyosuke szmokingban, én a legszebb ruhámban. A lágy szerelmes muzsika a szívemig hatolt. Hyosuke kedvesen és odaadón viselkedett.
- Boldog Valentin-napot! - nyújtottam át az ajándékom. Hyosuke elfogadva kibontotta azt. Elmosolyodott, amint meglátta a tollat a nevével. - Tudod nem tudtam mit is adhatnék neked így első Valentin-napon. Mivel túl sokat írsz mindig más-más tollal és arra gondoltam, hogy ez talán sokáig fogja bírni - pironkodtam.
- Köszönöm Ai! - nézett rám csillogó szemekkel, majd nagy döbbenetemre egy ajándékdobozt nyújtott át nekem. - Ez az én ajándékom neked.
- Na, de... nem ez az ajándék? - vetettem egy pillantást a megterített asztalra, a fenséges vacsorára, a zenekarra és mindarra, amit Hyosuke teremtett.
- Emlékszel az első találkozásunkra? - érdeklődött és én bólintottam. - Én már annál is jóval hamarabb láttalak - röviden elmondta, hogy amikor elkezdődött számára a második év az egyetemen és én mint újonc beléptem az egyetem udvarára a többi újonccal, kinézett magának csak épp sosem tudott velem találkozni. Utána viszont mindjárt az első hétvégén a folyó parton rendezett bulin odamentem hozzá, ami azért is lepte meg, mert nem látott a buli alkalmával. Elmondtam neki, hogy későn érkeztem, de én is észrevettem őt és nagyon megtetszett már az első pillanatban és csak egy jó alkalmat szerettem volna, hogy beszédbe elegyedjek vele. Nevettünk. Kibontottam az ajándékom és csodálkozva szemléltem a tollat, amelybe az én nevem volt gravírozva.
- Ezt hol szerezted? - néztem rá meglepődve. - Kairi-ék megemlítették, hogy úgy lett volna érdemes tollat vennem neked, hogy az én nevem van rajta, de egyet sem találtam.
- Akkor nagyon szerencsés vagyok, mert ez volt a legutolsó darab, amit sikeresen megvehettem - válaszolt megkönnyebbült sóhajjal. - Én is úgy gondoltam volna, hogy az én nevemmel ellátott tollat adok neked, de aztán meggondoltam magam.
- Köszönöm szépen - néztem rá csillogó tekintettel.
Miután megvacsoráztunk hosszasan táncoltunk a csillagos ég alatt, majd megköszönve mindenki részvételét e remek estén, együtt sétálni indultunk a folyóparton. Mindketten ott tartottuk egymás ajándékát a kezünkbe. El sem akartam hinni, hogy végre megtört az átok és mindezt Hyosuke oldalán. Megtaláltam azt a férfit, akit szerethetek életem végéig. Ez a legcsodálatosabb dolog!!!
- Van még egy ajándékom - szólalt meg Hyosuke s megállva felém fordult.
- Még egy ajándék? - hökkentem meg.
- A toll Valentin-napra - válaszolt kedvesen Hyosuke, majd elővett még egy dobozt, amely szív alakú volt. - Ez viszont a születésnapodra vettem - csodálkozva néztem őt is és a dobozt is. Mikor Hyosuke féltérdre ereszkedett, a szívem hevesen kalapálni kezdett. - Szeretném, ha hozzám jönnél feleségül - nyitotta fel a dobozt és benne egy csodás ezüst karika gyűrű volt benne, rózsaszín, szív alakú cirkónia kővel díszítve.
- Igen - válaszoltam boldogan és ő felhúzva a gyűrűt, felállt és megcsókolt. Ennél szebb ajándékot nem is adhatott volna. Főleg születésnapomra. - De ugye nem Valentin-napra tervezel esküvőt? - böktem ki váratlanul, mire ő megrázta a fejét.
- Ez év karácsonya megfelel? - kérdezte, mire én teljes mértékben ledöbbentem. Karácsonykor? Házasság? Ekkor viszont eszembe jutott, hogy pont azon a napon van Hyosuke születésnapja.
- Rendben - egyeztem bele és most én csókoltam meg őt. Nem hittem volna, hogy Hyosuke megkéri a kezem, sőt még ebben az évben össze is házasodunk. Csodás Valentin-nap!!!

1 nap múlva Valentin!!!

FEBRUÁR 13.

Az emlékek sorra jönnek elő, mintha most történne meg velem ez az egész. Hyosuke addig próbálkozott, amíg bele nem mentem egy randiba, amely aztán még négy követett és végül egymásba szerettünk. Vagyis az én részemről szerelem, de az övéről mi lehet? Miután eléggé kisírtam magam és a futás után visszanyertem az erőm, csak sétálgattam az Arakawa folyó partján, míg végül kezdett alkonyodni és úgy gondoltam ideje hazamenni.
A hazaút elég fárasztó volt. Nem elég, hogy nemrég elrohantam Hyosuke elől, még a cuccaimat sem találtam meg az egyetem előtt az utcán. Bizonyára Hyosuke elvitte magával és majd fel fog keresni, hogy átadja nekem. Eszembe jutott a festmény, amit festettem és kínomban felnevettem. Hyosuke mindig bátorkodott megtekinteni a festményeimet, ha jók voltak, ha rosszak. Biztos vagyok benne, hogy most is így tett, de az is lehet, hogy egyszerűen nem nézett bele a festménytartóba, mert Haruna sokkalta jobban lefoglalja.
Mire elértem a lakásomig olyannyira fáradt lettem, hogy alig álltam a lábamon, amelyek már sajogtak. Egy jó meleg fürdő jutott eszembe és erre elmosolyodtam. A gőz talán kitisztítja a fejem. A lépcső felfelé botorkáltam, és amint felértem, befordultam a folyosóra, ahol meglepetésemre Hyosuke üldögélt az ajtó előtt. Nem értem miért van itt, amikor Haruna-val kellene lennie és foglalkoznia. Hyosuke mintha csak megérezte volna a jelenlétem, feltekintett. Döbbenten néztem a szemében rejtőző könnyeket. Még sosem láttam sírni.
- Hyosuke, te mit keresel itt? - kérdeztem, de ő abban a pillanatban felállt és gyorsan, mégis gyengéden átölelt. Amikor el akartam húzódni az ölelésen szorított és ekkor ráhagytam.
- Ai, szerelmem - suttogta a szavakat. Könnyek szöktek a szemembe. Miért nevez így? - Nem akarlak elveszíteni.
Ahogy ezt kimondta, önkéntelenül is átöleltem és jó egy ideig így is maradtunk. Mindig szerettem, ha átölel és én is átölelhetem. Ekkor vettem észre a táskám és a festménytartómat a földön heverve. Vajon azóta vár rám, hogy én elrohantam?
- El kell mondanom az igazat Ai - szólalt meg Hyosuke s kissé távolabb lépett tőlem és belenézett a szemembe. - Szeretném, ha végighallgatnál.
Nem szóltam semmit csak elhúzódva tőle felvettem a táskám a földről, amelyből kivettem a lakásom kulcsát. Kinyitottam az ajtót és nemsokkal később már a nappaliban egy-egy csésze tea társaságában Hyosuke mindent elmondott, ami a hódításaival, de legfőképp Haruna-val kapcsolatos. Őszintén beszélt hozzám. Mindvégig láttam a szemében és ez megnyugtatott. Hyosuke csak eltitkolta azt a fájdalmas dolgot az életéből, hogy egyszer megcsalták, pont az esküvője napján, Valentin-napkor. Miután elmondott mindent, én magam is beszéltem neki arról, miket éltem át a szerelmi életemben és mi történt mindig Valentin-napon. Egy ideig hallgatva néztük egymást, majd ismét egymás karjaiba bújtunk. Azt is elmondta, miért tartotta meg Haruna fényképét. Az emlékeztette a csalódásra és arra, hogy óvatosabban kell eljárnia más lányokkal. Azt is elmondta, hogy engem várt az egyetem előtt, hogy mindent bevalljon és amikor megjelent Haruna, visszaadta neki azt a fényképet, de Haruna meglátott engem s ezért csókolta meg őt. Hiszek neki. Hyosuke sosem hazudna nekem. Megfogadtuk, hogy soha semmit nem titkolunk el egymástól. Jó érzés töltött el, hogy ismét vele lehetek.
- Holnap Valentin-nap - nézett rám Hyosuke. A kijelentés kissé megrémisztett, de ő abban a pillanatban puszit nyomott a homlokomra és szorosan átölelt.
- Félek a holnaptól - vallottam be. - Így is azt hittem, végleg elveszítettelek.
- Bízz bennem, kérlek - nyugtatott.
- Én bízom benned... csak... a Valentin-nap számomra eddig nem volt túl sikeres és ezt szeretném megváltoztatni.
- Akkor változtassuk meg. Ne ünnepeljük meg a Valentin-napodat, csak a születésnapodat. Mit szólsz?
Felnevettem és ő is nevetni kezdett.
- Mi lenne, ha most átadnám neked az ajándékod, megelőzve a holnapi napot - közöltem mosolyogva.
- És akkor holnap mit kapok? - nyafogott.
- De most mondtad, hogy... - néztem rám, mire ő megsimogatta az arcom, magához húzott és megcsókolt.
- Szeretném együtt tölteni a Valentin-napot azzal a lánnyal, akit nagyon szeretek - szólalt meg mélyen a szemembe nézve. - Szeretném, ha az első Valentin-nap csodás lenne. Szeretném megtörni az átkot, hogy boldoggá tegyelek.
- Szeretném, ha úgy gondolnánk a Valentin-napra, mint egy jókívánságra - válaszoltam. - Egy olyan napra, amit úgy élhetünk meg, hogy nincs átok, nincs bánat és szomorúság, csak szerelem.
Ezzel ő is egyetértett.
- Úgyhogy csak holnap kapod meg az ajándékod - álltam fel a helyemről és a táskámat meg a festményemet bevittem a szobámba. Hyosuke követett engem, ami meglepett és zavarba hozott. Amikor Hyosuke becsukta az ajtót látni vélte a FEBRUÁR naptáramat és elmosolyodott.
- Mondd Ai... - szólalt meg lassan, miközben megfordult s kissé elgyötört arccal nézett rám. - Amit festettél... amikor azt festetted, arra gondoltál, hogy szakítasz velem? Mármint, hogy...
- Arra gondoltam, hogy vége egy különleges szerelemnek, hogy vége van a reménykedésnek, hogy egyszer én is átélhetem milyen, mikor Valentin-nap csodás - vettem elő a festményem a tartóból és az ágyamra helyeztem. - Förtelmes egy festmény. A tanárom is utalt rá. Azt kérte azt rajzoljuk le, amit érzünk Valentin-nap jövetelével kapcsolatban s akkor abban a percben nem tudtam mit festeni. A tanárom addig nem engedett volna el, amíg nem festem le az érzéseim. Dühös voltam rád, Haruna-ra, a tanárra, magamra, az átokra és a szerelemre, na és persze a Valentin-napra és mindenkire, aki együtt lehet a szerelmével.
- Bocsáss meg nekem - ölelt át hátulról.
- Már megbocsátottam - fordultam felé s szájon csókoltam. - Őszinték voltunk egymáshoz. Lehet ezt kellett volna az elejétől kezdve, de mindketten sérültünk a szerelemben. Óvatosak voltunk magunkkal szemben és egymással is. Nem akartuk, hogy újra megismétlődjön. Igaz, féltékeny vagyok Haruna-ra, de érzem, hogy engem szeretsz. Fájt látnom titeket együtt, de tudom, hogy annak már réges rég vége.
- Mindig megértő voltál velem szemben - mosolyodott el. - Megérdemeltem a pofont és azt is megérdemeltem volna, hogy elhagyj engem, de nem tudtam volna lemondani rólad olyan könnyedén. Szeretlek Ai! Mindig szeretni foglak.
- Ahogy én is téged Hyosuke - csókoltuk meg egymást.
- Az öcsém és a húgom alaposan megdorgálna engem, ha engedném, hogy elhagyj - közölte, amin meglepődtem. - Tudom, hogy úgy érzed nem kedvelnek, de mindez Haruna miatt van. Őt is nagyon kedvelték, de amikor kiderült, hogy hazudott és megcsalt engem, sokat bánkódtak miatta. És amikor veled megismerkedtem, csak nem szerették volna, ha ugyanúgy járok, mint régen. Sajnálom. Amúgy hiányoznál nekik, ahogy nekem is, ha nem lennél. Ők szeretnek téged, csak tudod... tartanak a múlttól.
- Elviselhetetlenül undokok - dünnyögtem, mire mindketten újra nevetni kezdtünk. - Én sem úgy álltam hozzájuk. Nem tudtam, mi miatt nem kedvelnek, de most, hogy tudom, már más a helyzet. Örülök, hogy tisztáztuk a félreértéseket.
Nagyon is örültem. Hyosuke-val még hosszasan beszélgettünk mialatt a festményemet próbáltam kijavítani, hogy a szerelmesek napján ki lehessen tenni az iskola saját galéria termébe. Amint a fekete szívecskékből rózsaszín lett és az egész festmény hangulata átváltott romantikára, úgy az én lelkem is felszabadult.

2 nap múlva Valentin!!!

FEBRUÁR 12.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy a párnám és az arcom is könnyeimtől nedves. Fáradtan botorkáltam be a fürdőszobába, letusoltam, majd átöltöztem, megreggeliztem és végül elindultam az egyetem felé. Útközben a barátaim is csatlakoztam hozzám. A fiúk Kairi-tól értesültek, hogy mi történt Hyosuke-val. Felháborodtak s úgy gondolták ezt meg kell torolni, de én megkértem őket, hogy ne tegyenek semmit.
Az órák nehezen teltek. Próbáltam figyelni a tanárokra, ami kisebb-nagyobb siker. Néha úgy éreztem, hogy a hátam mögött összesúgnak, máskor meg úgy, mint ha valahol távolról figyelnének. A szünetek többségét az osztályteremben töltöttem, de az ebédszünetet már nem kerülhettem el. Amikor beléptünk a barátaimmal az ebédlőbe, észrevettem Hyosuke-t a barátaival. Ő is észrevett engem, de elcsaptam a fejem. Nem tudtam leolvasni az arcáról mit gondolhat, de most már örülhet, hisz szabad. Ahogy azt sem tudtam, hogy az ő barátai tudnak-e a szakításunkról. Nem foglalkozva ezzel megebédeltem, de a közös társalgásba már nem tudtam csatlakozni. Minduntalan Hyosuke, Haruna és a Valentin-nap kavarogtak a fejemben.
Ráadásul a következő órát a szabadban töltöttük. Festenünk kellett. Nem is akármit. A közelgő Valentin-napot kellett lefestenünk, az érzéseinket. Sokáig meredtem az üres vászonra. Olyan volt, mintha a lelkemet láttam volna viszont. A tanár le is szidott, amiért egész órán nem csináltam semmit. Mégis hogyan? Hogyan fessem le a Valentin-napomat, ha az a fiú, akit szerettem már nincs többé. A tanárt amúgy sem érdekelte volna a mostani helyzetem, és még kötelezett is rá, hogy fessem le a Valentin-napot. Késő délutánra járt az idő mire valamit össze tudtam hozni, ami persze a tanárnak nem tetszett. A végeredmény nem volt más, mint fekete szívek, fekete lufik, hulló könnyek, összetört ajándékok és az a szó, hogy: VÉGE.
Miután kész lettem a nem mindennapi festménnyel, összepakoltam a dolgaim és elindultam, hogy végre otthon lehessek a bánatommal. Kairi-ék nem vártak rám, amit megértek, hisz elég későn végeztem. Épp csak kifordultam az egyetem kapujából, amikor is megpillantottam Haruna-t és Hyosuke-t. A következő pillanatban pedig már azt láttam, hogy Haruna megragadja Hyosuke-t és megcsókolja. A kezemből kiesett a táskám és a festménytartó is, amely hatalmas zajjal ért földet. Mindketten szétrebbentek. Én nem tudtam, hogy a dolgaimat szedjem össze a földről vagy inkább rohanjak ki a világból. Az utóbbit választottam.
- Ai! - hallottam Hyosuke hangját, amint utánam kiált, de nem foglalkoztam vele. Azzal inkább minél messzebb kerüljek tőlük.
Magam sem tudtam meddig futottam, de amint megálltam a lábaim szinte felmondták a szolgálatot. Még életemben nem futottam ilyen sokat és amikor feleszméltem hová lyukadtam ki újból rám tört a szomorú érzés és könnyekbe fakadtam.
Itt ismerkedtem meg Hyosuke-val. Az Arakawa folyó partján. Épp csak elindult az első egyetemi évem, amikor is hatalmas baráti összejövetelt rendeztek az osztálytársaim. Itt volt Hyosuke is az osztályából néhány társával, akik közülük ismerték Kairi-ékat. Hyosuke egy időre különvált a csapattól. Ott ült magányosan és a folyót bámulta. A lenge szél cirógatta a haját. Sötétkék ing volt rajta, amely nem volt teljesen begombolva. Nem tudtam miért, de nagyon megtetszett a titokzatossága. Odamentem hozzá pedig a lábam szinte remegett és egy pohár üdítővel kínáltam. Hyosuke akkor felpillantott rám és a szívem hevesen lüktetni kezdett érte.

A nevem Tanaka Hyosuke. 19 éves és másodéves egyetemista. A lányok szemében lehengerlő látvány vagyok. Mióta az eszemet tudom és elkezdtem érdeklődni a lányok iránt, magam sem tudom már megszámolni, hány hódításom volt az elmúlt években. Az általános iskolában Natsumi az egyik osztálytársam esett belém, amit én csak rövid ideig viszonoztam. Akkoriban még nem tudtam mi az igaz szerelem és így amint felbukkant Suzume máris ő lett a barátnőm. Sok lány miattam verekedett össze, ami egyrészt büszkeséggel töltött el, másrészt kezdtem gyerekesnek vélni ezt a procedúrát. Akkoriban elegendő volt egy szép pofi, hogy elcsábítsam az illetőt. A legtöbb lányt könnyű volt meghódítani. Mire feljutottam gimnáziumba már egy tucat lány szívét törtem össze, de az igazi áttörést Setsuko oldalán éltem át és többé már nem fiú, hanem férfi voltam. Setsuko-val már egy évig jártam, ami számomra igen sok idő volt egy lány mellett. Azután Setsuko-nak el kellett költöznie, így egyedül maradtam. Nem akartam távkapcsolatban élni. Nem is állt szándékomban. Alig három hónap egyedüllét után a lányoktól további ostromlást kaptam. Randi randit követett. Egyik lány jött a másik után, míg végül fel nem tűnt a színen Haruna.
Az ő személyisége, szépsége és lenyűgöző tekintete elvarázsolt. Még életemben nem láttam olyan szép lányt, mint amilyen ő. Az apja amerikai, az anyja japán. Kiskorában elvesztette az anyját és sokat költöztek az apjával, míg Kyoto-ban megtalálták az ideális családi házat és az apjának sem kellett attól tartania, hogy félévente költözniük kell munka miatt. Haruna szépsége mellett okos is. Nem volt olyan fiú, aki ne vetette volna rá a hálóját, de én nyertem. Amikor elhívtam randizni, a torkomban dobogott a szívem. Haruna egyből belement s egy kissé csalódott voltam, amiért ilyen hamar beleegyezett a randiba, de örültem is neki, mert így a többi fiú irigykedhetett rám.
Az első randi alkalmából sétálni mentünk, majd beültünk egy kávézóba. Ő egy lenge virágos mintás ruhában volt, a haját szabadon hagyta, amely gyönyörű aranyszőkén csillogott. Az apjától örökölte. Sokat beszélgettünk, ami meglepett. Az eddigi barátnőim szűkszavúak voltak, a legtöbbje csak akkor szólt, ha kérdeztem és volt hogy egy közös témánk se volt, de Haruna-val volt több is. Szeretett focimeccsekre járni, bulizni és vásárolni. Az utóbbit egyszer kipróbáltam vele, de soha többet. Haruna fél napig kutatott egy jó holmi után, amit csak egyszer használt. Érdekes személyiség. Egyszerre kacér és aranyos.
Másfél év eltelte után Valentin-nap alkalmából eljegyeztem őt. Haruna boldogan igent mondott és az esküvő napját is kitűztük. Nem akartunk sokat várni. Egy újabb másfél évben egyeztünk meg és arra a döntésre jutottunk, hogy így Valentin-napon legyen az esküvő. Lesz elegendő idő és felkészülés az esküvőig. Mindketten sokat tanultunk, mert jó jegyeket akartunk szerezni, hogy a legjobb egyetemre járhassunk. Hogy megkönnyítsük a dolgunkat a szülők beleegyezésével összeköltöztünk, amely egy próba is volt, hisz megtudhattuk miként élhetünk egymás mellett. Már úgy éreztem magam, mint aki házas ember, amitől egy kissé viszolyogtam is.
Az összeköltözés első félévében csendben megéltünk egymás mellett. Én egyszerre dolgoztam és tanultam. Haruna csak a tanulásra akart koncentrálni. Sokat járt könyvtárba is, hogy még több anyagot gyűjtsön tanulmányaihoz. Az idő pedig egyre csak telt. Elérkezett a várva várt nap. Valentin-nap és az esküvőnk napja. Haruna még az esküvő előtt egy hónappal átköltözött barátnője lakásába, mert nem akarta, hogy meglássam a menyasszonyi ruháját. Az esküvő előtt bő négy óránk volt, így úgy döntöttem, meglepem egy csokor virággal. Elmentem Riko-hoz, Haruna barátnőjéhez. A lakás ajtaja nem volt bezárva. Tudtam, hogy ilyenkor már nem lehetne zavarnom és talán már a menyasszonyi ruhájában van, de erős volt bennem a vágy, hogy még az esküvő előtt lássam.
Ott volt. Esküvői ruhában. A haja gyönyörűen csigákba omlott le a derekára. Csakhogy a gyönyörű képet elrontotta egy bizarr, fel nem fogható kép... Haruna egy ismeretlen sráccal csókolózott. Riko pont akkor ért haza és amint megpillantott engem, felsikoltott. Ebből tudtam, hogy Riko pontosan tudta, hogy mi történik a hátam mögött. Haruna vörösödő arccal nézett rám. A fiú is dermedt állapotba került, ahogy meglátott. A fiú nem is olyan ismeretlen volt számomra. Kiyoshi volt az, az osztálytársam. Mégis mi van itt?
- Hyosuke... - szólalt meg Haruna remegő hanggal.
- Szerintem nem kell semmit sem mondanod - közöltem vele szárazon, majd a csokrot a lába elé hajítottam. Kibotorkáltam a lakásból, de még mielőtt távozhattam volna, Haruna szorosan átölelt hátulról.
- Bocsáss meg nekem, Hyosuke! - kérte sírva. - Kérlek bocsáss meg! Én rosszat tettem ez igaz, de...
- De mi? - hördültem fel és felé fordulva az sem érdekelt, ha mindenki megtudja ezt a csúfondáros ügyet, kiabálni kezdtem. - De mi? Mi Haruna? Hogy miért csaltál meg? Szerinted ez megbocsátható? Másfél éve várjuk azt, hogy összeházasodjunk. Mondd, mióta tart kettőtök közt ez a viszony? Másfél éve? Fél éve? Netán három éve? Talán bocsássam meg, felejtsem el és vegyelek el feleségül? Az apád...
- Az apám nem tudja! - kiáltotta serényen, könnyek között.
- És ha most elmondanám, szégyenkezne miattad - motyogtam Hyosuke.
- Kérlek, bocsáss meg! - nyelte könnyeit.
- Nem! - válaszoltam, majd otthagytam őt.
Nem tudtam miként kerültem Tokióba, de odamentem, hogy jó messzire legyek Kyoto-tól, a félbeszakadt esküvőtől, a menyasszonytól és mindentől. Még az sem zavart, hogy a vőlegény öltözékemben vagyok. Sokan még furcsállták is, de sokan rájöttek, miért vagyok ebben. Az öltönyömet kidobtam egy szemetesbe, így csak a fekete nadrág és a fehér ing maradt rajtam, még a csokornyakkendőtől is megszabadultam. Egyik pub-ból a másikba jártam, míg olyan részeg nem lettem, hogy kótyagosan ébredtem egy hotelben, egy talán velem egykorú nővel az ágyban. Legalább visszaadtam - gondoltam keserűen.
Miután felfrissültem, visszatértem Kyoto-ba. Haruna természetesen úgy adta elő az egészet, mintha én csaltam volna meg, mire én ahelyett, hogy beárultam volna, hallgattam. Úgy döntöttem Tokióba költözöm és ott tanulok tovább. Kivételesen a szüleim és a testvéreim is jöttek, mert apám pont Tokióban kapott munkát, így az egész család elköltözött Kyoto-ból. Miután beköltöztünk az újdonsült házba, apám rákérdezett Haruna-val kapcsolatban és akkor mindent elmondtam. Megértette miért nem árultam be Haruna-t az apja előtt. Egyikőjük sem gyűlölte Haruna-t, de nem akarták őt látni. Ahogy én sem. Keményen dolgoztam és tanultam és sikerült bejutnom a legjobb és legkeményebb egyetemre.
Az első évemet úgy töltöttem el, hogy nem randiztam senkivel, minden lányt, aki engem akart, visszautasítottam. Hétvégente a haverokkal bulizni jártam, de amikor nők is csatlakoztak hozzánk, inkább hazamentem. Aztán felröppent a hír miszerint a fiúkhoz vonzódom, de akkor sem kezdtem el randizni egy lánnyal sem. Azt mondanak, amit akarnak. Nem érdekel. Végül a haveroknak elmondtam mindent, hogy felfogják, miért nem vagyok hajlandó összejönni senkivel. Nyomorultul kellett volna éreznem magam, de csak megkönnyebbülést éreztem.
Miután az első évem eltelt az egyetemen és én lettem nemcsak a lányok kedvence, de még a legjobb tanuló és sportoló is, így eldöntöttem, hogy túlteszem magam Haruna-n. Egy-két lánnyal csak az első randiig jutottam, érdektelennek és fecsegőknek tűntek. Végül elérkezett a második évem az egyetemnél. Az újoncokat figyeltük. Főleg a lányokat. A haverjaim egy-kettőt ismert közülük, akiket messziről nekem is bemutattak: Sasaki Isaye, aki már messziről egy cserfes lánynak tűnt. Yoshida Kairi, aki szintén egy túlbuzgó lánynak minősült. Az újonc fiúk között is volt olyan, akiket ismertek: Ito Kaimu és Takahashi Koichi. Ők ketten régi jó barátoknak tűntek. De aztán megpillantottam őt. Érdeklődve tekintett mindenfelé. Mosolygott, könnyedén megtalálta a hangot mindenkivel, de amikor egy fiú a szoknyája alá akart nyúlni gyorsan helyre tette azt, ami igazán megnevettetett.
- Ismered azt a lányt? - érdeklődött Hideki.
- Még nem - nyilatkoztam sejtelmesen. Hideki elvigyorodott.
Az első hét úgy telt el az egyetemen, hogy nem találkoztam azzal az ismeretlen lánnyal és a tanulás is eléggé lefoglalt. Még a szünetek alatt sem láttam meg. Hideki végül bejelentette, hogy az újoncok bulit szerveznek a hétvégén az Arakawa folyó partján és hogy ő is és még néhány felsőéves is megy. Úgy döntöttem én is megyek.
Az Arakawa folyó partján már nagyban buliztak az újoncok, ismerkedtek a felsőévesekkel. Sok lány feltűnt és amint engem is megláttak, máris lerohantak. Körülnéztem, de nem láttam sehol azt a lányt, pedig le mertem fogadni, hogy ő is itt lesz. Valamiért úgy éreztem ez a buli most nem nekem való és egy kicsit távolabb leültem a folyópartra, elmerengve bámultam a vizet, amely fodrozódott.
- Szia! - szólított meg egy női hang. - Kérsz inni? Hoztam neked üdítőt. Bár lehet sört kellett volna, hisz a fiúk azt isznak.
Feltekintettem s döbbenten meredtem a világosbarna szempárba. Ő az! Az ismeretlen lány. Gyönyörű, gesztenyebarna haja simult arcához. Kissé vörös arcán zavart mosoly jelent meg.
- Hm... talán mégsem kellett volna zavarnom téged - közölte, majd épp indulni készült, amikor is megragadtam a poharat tartó kezét, de ő elvesztette az egyensúlyát és rám esett. Az üdítő az ölembe dőlt. - Haaa...!!! Sa-sajnálom én... - szabadkozott, de én csak nevettem az egészen. Még vörösebbé vált az arca. - Tényleg sajnálom, nem akartam.
- Nincs semmi baj - közöltem és a lány arcába néztem. Mindketten meglepődtünk, hisz arcunk csak pár centire volt egymástól. A lány sietve húzódott el, de nem rohant el. - Egy mosást azért túlélek - kezdtem kigombolni az ingem és épp venni akartam le magamról az üdítőtől átnedvesedett inget, amikor észrevettem, hogy a lány pirulva, zavartan fordul el. Akkor jöttem rá, hogy ez a lány nem olyan, mint a többi. Magamon hagytam az ingem, de teljes mértékben kigomboltam. - Mi a neved? - kérdeztem.
A lány rám pislogott, majd fogta magát és leült mellém.
- Arai Ai a nevem - válaszolt halkan.
- Ai? - lepődtem meg, de ő még jobban, hogy a keresztnevén szólítottam. - Bocsáss meg!
- Semmi baj. És téged hogy hívnak?
- Tanaka Hyosuke.
- Te is felsőéves vagy?
- Igen.
- Megkérdezhetem mit tanulsz?
- Először ügyvéd szerettem volna lenni, de aztán orvosira jelentkeztem.
- Waoo!!! - kiáltott fel ámulatában és én újra nevetni kezdtem.
- Na és te mit tanulsz? - érdeklődtem, miközben az arcát tanulmányoztam.
- Hát... én művészetet tanulok. Imádok festeni és hegedülni is. De a festészetet választottam - közölte. - Sok tanárom, mint például a matek tanárom is már mondta, inkább a reál tantárgyakat kellene erősítenem, nem pedig vászonra festeni.
- Én szeretem a művészetet annak ellenére, hogy orvosira járok - válaszoltam. - Bár én nem tudok rajzolni.
- Pedig nem olyan nehéz - vélekedett másként.
- Itt élsz Tokióban? - faggattam tovább, egyre inkább érdekelt kicsoda ő és mit szeret.
- Igen - válaszolt kissé lelkesebben. - Hm... már négy éve külön élek a családomtól.
- Miért? - lepődtem meg.
- Hm... tudod a családom nagy, sok testvérrel és unokatestvérrel kellett osztoznom. És úgy döntöttem, hogy amint elkezdem a gimnáziumot, elköltözöm. Persze apa nem éppen volt elragadtatva, de engedte, hogy így tanuljam meg mi az, hogy felelősség. Aztán felvételit nyertem az egyetemre és így egy közelebbi lakást kerestem magamnak. A suli mellett pedig szorgalmasan dolgozom. És te?
- Én a szüleimmel élek - válaszoltam. - Van egy öcsém és egy húgom.
Sokáig beszélgettünk. Azt se vettük észre, hogy a többiek rég eliszkoltak és már hajnalodott. Mindketten fáradtan tértünk haza. Hazakísértem, ő megköszönte, majd hazamentem. Volt valami Ai-ban, ami azonnal megragadott. Eldöntöttem, hogy megszerzem magamnak, de ez nem ment olyan könnyen, mint más lányokkal. Ai óvatos természet. Úgy tűnt nem akar senkivel sem összejönni. Ennek nem tudtam az okát, bár reméltem inkább szerelmi csalódás miatt, mintsem azért, mert már van valakije. A barátaitól nem tudtam meg semmit és nem akartam feltűnően Ai-ról kérdezősködni. Kaimu és Koichi amúgy sem szimpatizálnak velem.
Végül hosszú hónapok után Ai belement egy randiba, majd még egybe és csak az ötödik randi után mondhattam el végre, hogy elkezdtünk járni. Amit mindketten betartottunk ebben a kapcsolatban, hogy egyikünk régi szerelmi ügyeiről sem kérdezünk.
Így telt el fél év. És közeledett Valentin-nap. Haruna után meggyűlöltem ezt a napot, sosem ünnepeltem meg, még akkor sem, ha volt valakim. De Ai-jal szerettem volna megünnepelni. Csakhogy három nappal ezelőtt ismételten megjelent az életembe Haruna. Átíratta magát az egyetemre, de szerencsére nem az én osztályomba került. Haruna valamiképp megtudta, hogy kivel járok és úgy döntött elcsábít, jobban mondva visszacsábít. Ezt addig nem tudtam, amíg meg nem csókolt az egyetem épületének tetején. Azt hittem csak ki akar velem békülni, de amint felhozta Ai-t, mint a barátnőmet és a régi emlékeket, kissé összezavarodtam. Akkor egy hangos csattanás rázott fel s tudtam valaki kifigyelt. Csak reméltem, hogy nem Ai volt az, hanem valaki más, de az is épp elegendő, hogy Ai fülébe jusson az eset.
Akkor nap nem is találkoztam Ai-jal és másnap sem jött be suliba. Így kezdtem gyanakodni azon, hogy Ai lehetett az, aki megláthatott minket, vagy valaki olyan látott meg minket Haruna-val, aki ismeri Ai-t és elmondta neki. Szörnyű érzés kerített hatalmába. Ai-nak meghagytam egy üzenetet, hogy találkozzunk, de nem jött el, így elmentem hozzá, dörömböltem az ajtaján, majd ő kinyitotta, kiabálni kezdett, majd jól pofon vágott. Tudja. Nemcsak hogy tudja, de biztosra vettem, hogy ő volt az, aki látott minket.
A következő nap vártam mikor lesz vége Ai óráinak. Kairi-ék nagy ívben elkerültek, nem akartak hallani rólam és ezt megértem. Vártam Ai-ra az egyetem előtt, de akkor felbukkant Haruna és újból mindent elrontott.
- Ai! - kiáltottam utána, de mindhiába. Elrohant. Otthagyta a földön a dolgait. Letérdeltem a táskájáért és a festménytartójáért, amely kicsatolódott. Kivettem belőle a festményt s szinte ledermedtem.
- Úgy tűnik a kis barátnőd véget vetett a kapcsolatotoknak - közölte Haruna, mire én rákiáltottam, hogy hagyjon engem békén és soha többé ne merjen a közelembe jönni. Nem tudom mitévő legyek. Szeretem Ai-t és nem akarom senki miatt elveszíteni.

3 nap múlva Valentin!!!

FEBRUÁR 11.

Arra keltem, hogy másnap reggel van. Az éjjeliszekrényemen lévő ébresztőóra kilencet mutatott. Ez nem rám vall - gondoltam. Kitekintettem az ablakon. A kék felhők látszottak csupán. Felkeltem s közelebb mentem az ablakhoz. A közeli fa egyik ágán két madár csiripelt. Elszomorodtam a látványon, de ugyanakkor jó érzéssel töltött el, hogy legalább ők szeretik egymást. Ekkor eszembe jutott Hyosuke és az a lány.

Hyosuke sosem említette a régi barátnőit, ugyanakkor én sem kérdeztem felőlük, ahogy Hyosuke sem kérdezett az én volt barátaim iránt. Mindketten úgy mentünk bele ebbe a kapcsolatba, hogy egyikünk sem tud semmit a másik szerelmi ügyeiről. Ennek ellenére most mégis úgy érzem tudnom kellett volna valamit. Az a lány szájon csókolta Hyosuke-t és ő viszonozta azt. Láttam. És szíven ütött a dolog. Hyosuke titokban megcsalt volna?

Visszafordultam az éjjeliszekrény felé és a felső fiókot bámultam, amelyben Hyosuke ajándékát őrzöm. Egy toll. Egy egyszerű toll, amin a neve szerepel. Nevetséges! Miközben Hyosuke-nak a volt barátnőjéről ott van a pénztárcájában elrejtve egy fotó. Mégis mi ez, ha nem pofátlanság! Elgondolkodva a dolgon egyszer Hyosuke nálam hagyta a pénztárcáját és amikor visszaadtam neki rákérdezett, hogy belekukkantottam-e vagy sem. Amikor azt mondtam neki, hogy nem, megkönnyebbült. Mit titkol előlem? Lehet, hogy ennél többről van szó? Lehet, hogy az a lány nemcsak a volt barátnője, hanem a jelenlegi is? Akkor én mi vagyok a számára? Szerető?

Az arcomon végigfolyt egy könnycsepp, de ráhagytam. Annyiszor sírtam egy-egy fiú miatt, hogy már ez sem érdekelt különösebben. Ekkor az ajtómon lévő naptárra szegeztem a tekintetem. Mégis mit hittem, mi történik? Az átoknak nevezett akármi továbbfolytatja hadjáratát ellenem. Nem áll le és talán sosem fog. Elnyomtam egy sóhajt, majd a fürdőszobába mentem. Nem akarok sem Hyosuke-ra, sem arra a lányra gondolni. Amint letusoltam és átöltöztem az íróasztalon heverő mobilkészülékre meredtem, majd gyorsan felkaptam. Egy csomó hívás és üzenet jelezte, hogy még valakit érdeklek. A legtöbb Kairi-tól és Isaye-től jött, de volt egy üzenet Hyosuke-tól is:

SZIA!

TALÁLKOZNUNK KELL MA DÉLUTÁN 5-KOR A SZOKOTT HELYEN.

BESZÉLNEM KELL VELED.

HYOSUKE

Talán most akarja bejelenteni, hogy szakítani akar velem? Már a gondolat is sírásra ösztökélt. Leroskadva a padlóra most már zokogtam. Mindig ez van! Sosem változik. Mindig elhagynak. Mikor érem már meg, hogy Valentin-napkor a szerelmemmel leszek? Mit rontottam el? Ennyire nem lehetek szerencsétlen!

Amint végiggondoltam mindent és rendbe hoztam magam, felkészültem, hogy találkozzam Hyosuke-val. Bármit is akar mondani, meghallgatom. Bármi is az, amit titkol, meghallgatom és talán ép ésszel fel tudom fogni. De mégis mit akarhat? Gyomoridegem lett ettől az egész helyzettől. Tegnap még arról ábrándoztam, miként fogom átadni az ajándékát, majd arról győzködtem magam, hogy a toll, amit vettem nagyon is szép ajándék. Végtére is ez lenne az első Valentin-napunk, így közösen. De vajon megérné megtudni mit hoz Valentin-nap?
Az idő egyre csak vánszorgott. Mivel nem mentem suliba ezért a lakást háromszor kitakarítottam, pedig mindig rend van. A könnyedebb bútordarabokat is ide-oda tologattam, hogy egy kissé átrendezzem a helyet. A függönyöket is lecseréltem, majd ismételten feltakarítottam, végezetül ebédet csináltam, amiből alig ettem pár falatot, majd tévét néztem, de csak csatornákat váltottam egyikről a másikra.
Délután háromra járt az idő, amikor is megszólalt a csengő. Reméltem, hogy nem Hyosuke az. Gyorsan odamentem az ajtóhoz és kinyitottam. Döbbenten meredtem arra a lányra, aki tegnap Hyosuke-val csókolózott.
- Szia! A nevem Haruna - mutatkozott be. - Hyosuke barátnője.
A döbbenet és a sokk keveredett bennem. Hyosuke barátnője?
- Tudom kissé fura a helyzet, de szeretném tisztázni a dolgot - közölte vidám hangvétellel Haruna.
Nem tudom miért kitártam előtte az ajtót és a lány szinte belibbent rajta. Dicsérni kezdte a kis lakásomat, a színeket és magát az elosztást. Leült a kanapéra és miután megkínáltam egy csésze teával, mindent elmondott, ami közte és Hyosuke között történt.
Azt már magam is tudtam, hogy egy évvel ezelőtt szakítottak és azelőtt három évig jártak, de azt nem tudtam, hogy jegyesek voltak. Ez a hír még rosszabbá tette az amúgy is rossz kedvem és hiába akartam leplezni a keserűségem, nem tudtam. Haruna apja amerikai, anyja japán. Miután az anyja meghalt, az apjával ide-oda költözgettek, míg nem Kyoto-ban telepedtek le, ahol Hyosuke is élt egy ideig. Ott kezdődött a barátságuk és később a szerelmük.
- Tudom ez most nehéz neked, de remélem nem haragszol rám emiatt - közölte barátságosan a lány. - Hyosuke-nak sok barátnője volt, de én voltam a leghosszantartóbb kapcsolata. Bizonyára megérted, de nem tudott elfelejteni. Miután megtudtam, hogy ugyanarra az egyetemre járunk, megpróbáltam a közelébe férkőzni, de aztán összejött veled és...
- Most arra kérsz szakítsak vele? - szóltam közbe kissé gorombán.
- Hyosuke nem szeret téged - válaszolta közönyösen. - Ha szeretne, lenne rólad fényképe. Plusz nem titkolta volna el a barátnőjét.
- A volt barátnőjét - pontosítottam. Haruna arca elfehéredett. - Ha Hyosuke úgy dönt, szakít velem, akkor a tied - álltam fel a helyemről és minden szó nélkül az ajtóhoz mentem. Haruna megértette a célzást és percekkel később már kint is volt a lakásból.
Nem értettem magam. Beengedtem Hyosuke volt barátnőjét a lakásomba, aki szinte elmesélte a kettejük kapcsolatát. Vajon Hyosuke még szereti ezt a lányt? Én csak azért kellettem neki, hogy őt elfelejtse? Tényleg nem tudtam mitévő legyek. Az órámra nézve láttam, hogy lassan indulnom kellene, de nem volt erőm elmenni a megbeszélt találkozóra. Mi van, ha Hyosuke tényleg szakítani akar velem? A szobámba vonulva magamra zártam az ajtót és úgy zokogtam, mint még soha.
Arra keltem, hogy valaki dörömböl. Nagy nehezen felfogtam, hogy az én ajtómnál dörömböl valaki. Ki lehet az? Az órámra néztem. Fél hat. Nem mentem el a találkozóra. Miután kisírtam magam, álomba merültem és most is fáradtan léptem ki a szobámból.
- Ai! - hallottam meg Hyosuke hangját a bejárati ajtó mögött. - Nyisd ki az ajtót! Tudom, hogy itthon vagy! Beszélnünk kell Ai! - mindig szerettem, amikor a nevemen szólít, de most egyáltalán nem éreztem jól magam tőle. - Kérlek szépen Ai! Nem jöttél egyetemre, nem hívtál és nem is jöttél el a találkozóra - az meg se fordul a fejében, hogy esetleg nem néztem meg az üzenetét? - Tudom, hogy elolvastad az üzenetet és azt is tudom, hogy láttál valamit, amit nem kellett volna.
Ahogy ezt kimondta, dühöm szinte kirobbant belőlem. Az ajtó felé rohantam, felrántottam és úgy kiabáltam vele, mint még soha senkivel. Elviekben nyugodt ember vagyok, de most nem akartam az lenni. Hyosuke is megdöbbent a viselkedésemen, de inkább ezzel riasztom el magamtól, mintsem egy lány miatt hagyjon el. Amikor elérkeztem ahhoz a részhez, hogy Haruna itt járt és mindent elmondott, az arca komorrá vált, de még mielőtt folytathattam volna a mondókámat, megcsókolt. A csókja egy pillanatig elhallgattatott, de aztán ismét felülkerekedett bennem a düh és pofon vágtam.
- Menj el, Hyosuke! - parancsoltam rá. - Nem akarlak többé látni. Menj vissza Haruna-hoz, én nem leszek tovább a játékod.
Becsaptam az orra előtt az ajtót. Még sosem csináltam ilyet, de amint meghallottam távozásának hangját ismét sírva fakadtam. Legszívesebben utána rohantam volna, de nem tettem. Visszabotorkáltam a szobámba, magamhoz vettem a mobilom és Kairi-t hívtam, hogy kiöntsem magam neki. Kairi alig akarta elhinni, hogy Hyosuke ilyet tett. Nemsokkal később Kairi és Isaye is átjött hozzám, hogy megvigasztaljanak. Egyrészt jólesett a törődésük, de másrészt nyomorultul éreztem magam, amiért ez történt.
- Nem tudom mit is mondhatnék - sóhajtotta Isaye. - Ez annyira szomorú, főleg így Valentin-nap előtt.
- Bár tehetnénk érted valamit - közölte Kairi miközben teáját szürcsölte.
- Már az is elég, hogy itt vagytok - válaszoltam.
Mindketten szorosan átöleltek, majd hosszasan beszélgettünk és nemcsak Hyosuke-ról. A lányok este tíz óra fele távoztak. Én ismét magam maradtam. A keserűség, ami bennem volt nem múlt el azonnal. Lefeküdtem aludni. Ugyan reménykedtem benne, hogyha másnap reggel felkelek, akkor ez mind nem történt meg, de tudtam, hogy ilyen nincs. Megtörtént. Vége.

4 nap múlva Valentin!!!

FEBRUÁR 10.

Mióta beköszöntött a február körülöttem vibrál a levegő. Ez érthető is, hisz február a szerelmesek hónapja, főleg, hogy alig pár nap választ el mindenkit a Valentin naptól. Ma is, ahogy kinyitottam a szemem az első, amit megpillantottam azaz ajtómon lévő hatalmas FEBRUÁR naptár, amelyen az eltelt napok sorra feketével vannak kisatírozva, míg a FEBRUÁR 14. VALENTIN NAP - A SZERELMESEK NAPJA címmel ellátott rubrika hatalmas piros karikák, egy rúzsfoltos csók és egy rózsaszín szívecske díszített.

A nevem Arai Ai, 18 éves és egy kivételes egyetem tanulója. Mint ahogy a nevem is mutatja - SZERELEM - mindenki úgy hiszi nagy szerencsém van a szerelemben. Pedig sok esetben ez problémát okoz nekem. Már az általánosban belezúgtam az első fiúba, aki velem szembe jött. Szemüveges, sötét haj és szem, alacsony és hiper-szuper kedves figura, aki még azt is megengedte, hogy puskázzak róla dolgozatírás közben és amint ez megtörtént beköpött a tanárnak. Naná, hogy bent kellett maradnom emiatt és még az igazgató is alaposan leszidott, nem beszélve arról, hogy a szüleim is tudomást szereztek róla és egy hét szobafogságra ítéltek.

A fiút Eito-nak hívták. Nem volt egy buta gyerek. Minden tantárgyból a legjobb jegyeket zsebelte be, én meg örülhettem, ha nem buktam meg. Eito elnézést kért s randira hívott, belementem. Gondoltam: de klassz! Első randim! Na igen. Az öröm nagyobb volt, mint kellett volna lennie. Az első randimra a moziba került sor. Romantikus film. Szerelmesek egymás között. Alig vártam. Igen vártam... több mint egy órát, mire Eito végre felbukkant, habár igen későn, mert a film fele már lement. Hogy kiengeszteljen elhívott egy kávézóba, ahol sok fiatal tűnt fel. Kissé remegtem az idegességtől, hogy mindenki meg fog látni egy fiúval, de látva, hogy más lányok is jól elvannak fiúkkal kezdtem felengedni. A legjobb asztalt fogtuk ki. A pincér kihozta a kért italokat és édességeket... igen, de véletlenül megbotlott - mint utólag kiderült Eito lábába - és minden, ami a tálcán volt rámborult. Nevettek. Rajtam. Kínos volt a helyzet és kínosan éreztem magam. A legszebb ruhámat vettem fel a randira és tessék...!!! A pincér nem győzött bocsánatot kérni.

Kimentem a mosdóba, ahol a ruhámról, ha nem is tökéletesen, de valamelyest eltűntettem a foltokat. De így, hogy a ruha félig nedves volt rajtam olyan érzésem volt, mintha meztelen lennék. A ruha anyaga nagyon áttetszővé vált a tisztítás során és nem szívesen mentem volna úgy ki, de mint mindig a szerencsém elpártolt előlem, mert nem tudtam megszárítani. Eito már menni akart. Türelmetlenül várt rám. Amikor halkan kiszóltam neki, hogy bajban vagyok, Eito felrántotta a mosdóajtót és mindenki, aki csak a közelben állt vagy ült az látott engem. Arcom vörös lángokban égett. Nem elég, hogy az első fiú, akit szerettem késett, beköp a tanárnak, még mások előtt megszégyenít. Nemcsak az volt kiábrándító, hogy az első randim egy fiúval fuccsba ment, hanem az is, hogy mindez Valentin-napon és egyben a születésnapomon történt. Onnantól kezdve mindig mikor összejöttem egy helyes sráccal és elérkezett a Valentin-nap, sorozatos balszerencsék értek. Nem tudtam, hogy mi okozza, de később már annyira rögeszméssé váltam, hogy átoknak fogtam fel.

Eito után négy fiúval jártam, mindegyik Valentin-napon szakított velem. Jó esetben az egyikkel megérhettem, hogy egy évet lehettem együtt. Valentin-napon jöttem össze vele, de egy évvel később már dobott is. Mégis mi rosszat tettem, hogy ez történik velem?

Most fél éve újra van barátom. És a gondolat, hogy Valentin-nap közeledik megrémiszt. A neve Tanaka Hyosuke. Felettem jár egy évvel az egyetemen. Nagyon helyes pasi. Aranyos és segítőkész, főleg matekban. Magas, nem túl sportos, sokat olvas és tanul. A szüleivel él. Van egy elkényeztetett húga és egy öccse. Nem igazán szeretnek, de én sem őket. Ennek ellenére jól megvagyunk Hyosuke-val. A lányok odavannak érte. És mióta vele vagyok, mintha a balszerencsém elpárolgott volna az életemből egyre oldottabb a hangulatom, de most elnézve a közeledő ünnepet a szívem összeszorul. Mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha nem tetszik neki az ajándékom, amit már egy hete megvettem neki? Mi van, ha szakítani akar? Legutóbb három napja találkoztunk. Mosolygott. Mivel sokat készül egy dolgozatára ezért sem tudtunk azóta találkozni. De hamarosan Valentin-nap.

Az óracsörgés riaszt fel az ábrándozásból. Gyorsan felkeltem és a napi rutin teendőimet elvégezve igyekszem az egyetemre, amely fél óra gyalog. Már jó négy éve élek külön a szüleimtől. Tanulok és dolgozom. Van egy állandó munkahelyem, de hétvégente gyerekekre felügyelek. Művészetet tanulok, de a zene iránt is érdeklődöm. Sokáig őrlődtem azon, mi legyek és hová jelentkezzem, míg majdnem kicsúsztam a határidőből. Magam is meglepődtem, hogy a jelentkezésem és a felvételi vizsga sikerült. Bejutottam álmaim egyetemére. Azt hittem nem sikerül, de tévedtem. Ráadásul kaptam a hírt egy régi közös barátomtól, hogy Eito-nak nem sikerült ide bejutnia, ami kissé megkönnyebbülés volt számomra, mert nem szívesen találkoznék vele nap mint nap.

Az egyetem kapuja nyitva. A diákok mosolyogva, önfeledten vonultak be a hatalmas udvarra, majd mentek be a még hatalmasabb épületbe. Az osztályom nagy létszámmal rendelkezett, ahogy az összes többi is, de kivételesen normális tagokkal rendelkezett, nem úgy mint a gimnazista éveim alatt. Bár arra számítottam, hogy Hyosuke-val még az első óra kezdése előtt találkozom, de sajnos nem láttam őt sehol. Még el se kezdődött az óra már az ebédszüneten morfondírozok, hogy találkozom vele és tudok vele beszélgetni. Hyosuke mindig szűkszavúan fogalmaz. Az érzelmeit nem tudja kifejezni, de amikor ott van mellettem szinte érzem, hogy szeret. Már most mindenki arról suttog, hogy mi lesz Valentin-napon. Így tett két barátnőm Sasaki Isaye és Yoshida Kairi és két fiúbarátom Ito Kaimu és Takahashi Koichi is. Mindannyiuknak van párja. Isaye-nek a legtöbb ideje, mert ő ugyanis még mindig az általános iskolai szerelmével van együtt és az sem zavarja, hogy a mai napig egy suliba járnak, de külön osztályba. Yamane Minoru nagyon rendes fiú. És ami a legszebb, hogy nagyon szereti Isaye-t. Mivel a hét minden napján találkoznak, így a hétvégén csak a tanulásra koncentrálnak, de amint beköszönt a szünet, együtt mennek kirándulni. Én is mindig ilyen csodás szerelemről álmodtam. Nem mintha a mostani nem lenne jó, hisz Hyosuke hasonló, mint Minoru, habár Hyosuke szinte előre pontosan tudja melyik nap mit fog csinálni és mikor kell randiznia velem.

Az órák gyorsan telnek. Egymás után jönnek a tanárok és az új anyagok, míg végül elérkezünk az ebédszünethez. Már alig vártam. Isaye a pasijával ebédel, mint mindig. Kairi, Kaimu és Koichi velem tartanak az ebédlőbe, hogy elfogyasszuk az ebédet. Miközben elfoglaljuk a szokásos helyünket körbetekintek, de sehol sem látom Hyosuke-t. Kezd aggasztani a dolog.
- Valami baj van Ai? - szólalt meg aggodalmas hangon Kairi.
- Még a mai nap folyamán nem láttam Hyosuke-t - válaszoltam lehangoltan.
- Én se láttam - vont vállat Kaimu. Ő és Koichi egyáltalán nem kedvelte Hyosuke-t. Túlságosan arrogánsnak képzelték. Hiába próbáltam meggyőzni őket az ellenkezőjéről, nem sikerült. Kitartottak álláspontjuknál.
- Túl sokat tanult az utóbbi időben - szögeztem le. - Lehet, hogy csak elkerültük egymást.
- Vagy az is lehet, hogy kivételesen lóg a suliból - közölte nyersen Koichi.
- Én nem hinném - védtem meg Hyosuke-t. - Sokat tanult, mert ezen a héten lesz egy dolgozata... bár azt nem tudom miből. Ezért sem találkoztunk már egy ideje. De térjünk is rá a legfontosabbra! - tippeket akarok, miként dobjam fel a saját Valentin-napom, így a többiektől érdeklődöm. - Mit csináltok Valentin-napon?
- Én a barátnőmmel leszek - válaszolt szűkszavúan Koichi. - De még nem vettem neki ajándékot. Túl sok a választék és nehezen tudok dönteni.
- Én elviszem vacsorázni az én Akane-mat - mosolygott Kaimu s szinte csillogott a szeme.
- Én már megvettem az ajándékot Hidekinek - sóhajtott egyet Kairi. - Az összes spórolt pénzem ráment, úgyhogy nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki. Na és te Ai? Mit vettél Hyosuke-nak?
- Először arra gondoltam, hogy veszek neki nyakkendőt, mert mindig azt hordja... de aztán lemondtam róla, mert nem igazán illik Valentin-napi ajándéknak, nekem legalábbis - sóhajtottam. - Aztán kinéztem egy csodaszép fényképkeretet, amelybe a közös fényképünket tettem volna, ha... lenne.
- Még nincs közös fényképetek? - hökkentek meg a többiek.
- Hyosuke azt mondta túl korai lenne - válaszoltam dünnyögve. Jól esett volna egy fénykép Hyosuke-ról, de sajnos nem volt. Hyosuke egyáltalán nem szerette az ilyesmit.
- Fél éve vagytok együtt, egy fénykép igazán szép ajándék lenne - válaszolt Kairi. - Nekem már az első hetekben volt fényképem Akane-ről és az első Valentin-napon adtam oda neki a rólam készült fényképet, mire ő karácsonyra egy közös fényképpel lepett meg.
Irigyeltem Kairi-t. Én csak álmodozhatok Hyosuke-ról, ha nincs velem csak az álmaimban láthatom viszont. Talán tényleg jó megoldás lenne egy fénykép.
- Végül vettem egy tollat, amelyen az ő neve van belegravírozva - jegyeztem meg kelletlenül. Nem tudtam soha eldönteni, hogy egy fiúnak milyen ajándék illene jól, így mindig olyat vettem, ami jellemezte őket. Hyosuke-nak azért vettem tollat, mert mindig sokat tanul, sokat készül dolgozatokra, vizsgákra, ráadásul mindig kifogy a tolla és mindig újat vesz. Most viszont egy olyan tollat kap, amelyhez cserélhető tollbetétek is járnak.
- Talán egy olyan tollat kellett volna venned, amin a te neved szerepel - helyesbített Kaimu.
- Igen gondoltam rá, de... hiába néztem végig az összes létező boltot sehol sem találtam és az eladók is azt mondták, hogy elkapkodták azokat így Valentin-nap előtt és sajnos már raktáron sem volt - sóhajtottam.
- Nahát! - kiáltott fel meglepetten Kairi. - Ott van Hyosuke!
Ahogy ezt kimondta hátrafordultam, hogy én is lássam. Hyosuke a barátaival beszélgetett, de még így is észrevett. Épp inteni akartam volna neki, amikor mellette felbukkant egy gyönyörű, magas, vékony, szőke hajú lány, aki ráadásul amerikai volt. A lélegzetem is fennakadt, ahogy a lányt bámultam. Mégis kicsoda ő? Hyosuke azonnal beszélgetésbe elegyedett vele és szó szerint a semmibe vett, ráadásul azonnal távoztak az ebédlőből anélkül, hogy legalább felém nézett volna, vagy intett volna, vagy odajött volna hozzám, hogy köszönjön. Inkább elment. Azzal a lánnyal.
- Azaz idióta! - morogta Koichi. - Hogy lehet valaki ilyen?
- Ti ismeritek azt a lányt? - szólaltam meg kissé határozatlanul.
- Nem - harsogták egyszerre.
- Meg kell tudnom ki az - álltam fel s már rohantam is, hogy rájöjjek ki lehet azaz idegen szépség Hyosuke mellett.
Az ebédszünet is letelt és már kezdődött a következő óra, de én inkább azzal foglalkoztam, hogy Hyosuke-t megtaláljam. Voltam olyan bátor, hogy elmentem Hyosuke osztályterméig, ahol a barátai semmit sem tudtak, hogy ő hol van. Kezdtem aggódni és gyanakodni. Hyosuke nem tenne ilyet!!! - győzködtem magam. Alig, hogy feljutottam az épület tetejére hangokat hallottam. A sok keresgélés után megtaláltam őket.
- Mondd csak szereted őt? - érdeklődött a lány, akinek még a nevét sem tudtam, nemhogy azt mit akar Hyosuke-tól.
- Miért kérdezel ilyen hülyeséget? - kérdezett vissza Hyosuke.
- Nem úgy látom, mint aki totál szerelmes lenne - közölte szinte nevető hangon a lány. Nem tudtam mitévő legyek. Csak szerettem volna megtudni ki ez a lány és most olyan beszélgetést hallgatok ki, amit nem lenne szabad. Vissza akartam fordulni, hogy kettesben hagyjam őket, de a lábaim nem engedelmeskedtek, ahogy a szívem is azt parancsolta hallgassam ki őket. - Pedig régen nagyon is tudtál szeretni. Ő nem olyan lány, mint akikkel összejöttél. Mióta is vagy vele?
- Fél éve - közölte egyszerűen Hyosuke.
- Fél éve? - hökkent meg a lány. - De hisz nincs is róla egy fényképed sem.
- Én kértem, hogy még ne legyen - válaszolt Hyosuke. - Mi ebben a furcsa? Talán már az első nap el kellett volna kérnem tőle egy fényképet vagy csináltatnom kellett volna egy közöset?
- Jól van na! - nyugtatta le Hyosuke-t a lány. - Nem kell durcizni! Megértem én... Ai mondhatni egy igazi tünemény, de mégsem olyan, mint én vagy az előző nőid. Tud az előzőekről?
- Nem vagyok köteles beszámolni róluk senkinek - válaszolt Hyosuke. - És ha nem gond, ezt a témát lezárnám.
- Csak szeretném, ha választ adnál a kérdésemre - szólt közbe hevesen a lány. - Szereted őt annak ellenére, hogy még mindig engem szeretsz? Az én fényképemet őrzöd a pénztárcádban nem az övét.
- Elfelejtettem kidobni - jegyezte meg Hyosuke. Micsoda? Hyosuke ezzel a lánnyal járt? Róla van fényképe, rólam meg nincs? Mégis mit jelentsen ez? A lány hangosan felnevetett.
- Elfelejtetted mi? - kuncogott a lány. - Inkább nehezedre esik elfelejteni engem, hisz ami köztünk volt azt nehéz elfelejteni. Szóval drága Hyosuke... még mindig szeretsz engem vagy Ai-t szereted?
Csend. Hyosuke szótlan maradt. A szívem hevesen kalinpált. Lehet, hogy Hyosuke nem is szeret?
- Ai kedves lány és szeretem - szólalt meg kis idő elteltével Hyosuke és szinte megkönnyebbültem.
- A szeretetnek különböző formái vannak - válaszolta a lány. Most már nagyon kíváncsi voltam ki volt ez a lány Hyosuke életében. Egy kissé közelebb merészkedtem, hogy láthassam is őket ne csak halljam. Amint megláttam, hogy a lány totális közelségben van Hyosuke-val a szívem majd kiugrott. - Amit te érzel Ai iránt nem több puszta fellángolásnál. Egy menekülés előlem, a múltad elől - suttogta szinte kéjesen.
- Haruna mi ezelőtt egy éve szakítottunk - közölte Hyosuke.
- És azelőtt három évig jártunk - suttogta a lány, majd megcsókolta Hyosuke-t. Szinte szédülni kezdtem a látványtól. Hyosuke-t megcsókolta egy másik lány, aki a volt barátnője. Előre léptem, hogy elfojtott dühömet, a féltékenységtől fortyogó szívemet csillapítva mindennek lehordjam ezt a lányt, de látva, hogy Hyosuke nem ellenkezik és visszacsókol visszahőköltem. Már megint. Az átok jutott eszembe, ami mindig megmérgezte a kapcsolataimat, amikor közeledett a Valentin-nap. Már megint ugyanaz történik. Futva rohantam el onnan nem törődve azzal, hogy az ajtó kivágódott előttem, majd becsapódott utánam.
- Ki van ott? - hallottam meg Hyosuke hangját, de már nem érdekelt, hogy észrevesz-e vagy sem.
Megtörtént. Ismét. Azt hittem, hogy Hyosuke-val minden rendben lesz, hogy végre együtt ünnepelhetem vele úgy a Valentin-napot, ahogy azt mindig is terveztem. Míg mások erre az ünnepre készülődnek, én megint hoppon maradtam. Ráadásul mindent hallottam és láttam.
Az első emeleti női mosdójába bújtam s ki sem jöttem onnan csak miután felfrissítettem könnyáztatta arcomat. Reméltem, hogy nem dagad be a sírástól a szemem, és amint elérkezett a szünet, beleolvadtam a folyosón hullámzó tömegbe.
Magam sem tudom miként tudtam végigcsinálni a mai napot, de szinte érzéketlenné váltam mindarra, ami körülvesz. Ahelyett, hogy a tájat festettem volna csak sötét fellegeket festettem a vászonra. A hegedűórán a hegedű csakúgy sírt a kezem alatt, mintha a lelkemet tartottam volna ott. Mégsem érzékeltem semmit. Mire vége lett az utolsó órának szinte kicserélődtem. Nem akartam más boldogságát látni, sem arról hallani, de sajnos el kellett viselnem. Ugyan a barátaim észrevették, hogy valami nem stimmel és valamelyest sejtették, hogy ez az állapot Hyosuke-nak köszönhető, nem faggatóztak, amiért hálás voltam.
Hyosuke-val nem találkoztam, szinte kerültem azokat a helyeket, ahol felbukkanhat. Már a lakásom ajtaja előtt álltam, amikor Hyosuke hívott telefonon, de nem vettem fel, inkább hagytam, hogy csörögjön. Nem tudom hányszor próbált elérni, de már csak az ágyat láttam magam előtt, ahol mély álomba zuhantam.