A mai napon befuccsolt a laptopom, szó szerint. Hogy mikor lesz megcsináltatva, nem tudom. Ahogy azt sem tudom, meg tudják-e menteni mindazt a sok képet és írásokat, amiket tartalmaz. Mert igaz, hogy a múltkor szerencsém volt, és természetesen sikerült lementeni a dolgokat, de... Egy ideje már nehezebben jött be bekapcsolás után, de ki a fene gondolná, hogy ebből még más is lesz...? Ja igen, a profi szakemberek, akik között én nem szerepelek.
Jelenleg egy másik laptopon dolgozom, de azon nincs egy deka regény, hisz a gép nem az enyém. Úgyhogy az Ősi Vér és a többi regény kérdésessé vált. Ilyen, mikor a technikában bízok annyira, hogy nincs mentés sem. Minek az?
Szóval, ha még egy horoszkóp azt meri írni, hogy egy kosnak milyen fergeteges éve lesz januártól... elküldöm hidegebb éghajlatra jégcsúcsot dönteni.
Ráadásul az Ősi Vér és a sok regénytervezet mellett születőben volt egy akció elemekkel tarkított regényem is, de kezdek lemondani arról, hogy bármi jó történne. Mert bármibe fogok, bármit tervezek, mindig van valami, ami hátráltat. Lassan úgy érzem, hogy talán nem véletlen. Hogy nekem nem is kell írónőnek lenni, mert hiába adtam ki az első regényem, az igazság az, hogy az utána lévő regények bizonyos tényezők miatt nem kerülnek napvilágra, és nem csak a gép jelenlegi állapota miatt.
Lehetne ez panasznap, de már ahhoz is fáradt vagyok, hogy belekezdjek. Szóval, ennyi lenne. Jó tudni, hogy az égiek ennyire tudnak támogatni. Csak tudnám miért is kezdtem bele az írásba? Mindenki más értelmes dolgokat művel: szereti a munkáját, neveli a gyerekét, utazik a világban, képes egyszerre több dologra figyelni, fel tud építeni egy vállalatot, hogy nem ütközik akadályba stb. Passz!!! Hogy feladom-e? Néha úgy érzem, hogy ezt kellene tennem. Ha meg is tudnák csinálni a gépet, mi a garancia arra, hogy a benne tárolt adatok megmaradnak? Semmi. Újból megírni egy ekkora regényt, a többiről nem is beszélve... Azt hiszem eljött az életembe az a pont, hogy elég és befejeztem.
Christin Dor
