Mit látsz a zenében?

https://youtu.be/zOEISgh7k_g?si=6KqwJ1xCAquHn71L

Amikor a zene ihlet. Ez is lehetne a címe a blogbejegyzésnek.

Nem minden zene. Valami csak versekre, valami regényekre, valami mindkettőre.

Még akkor is, ha nem értem a szöveget, de mégis megérint.

Meglátni, megérezni, megfogni, ami a zenében van, ami bennünk van, ami összeköt minket, ami vonzást ad egy érzéshez.

Van, hogy egy melankolikus zene nem éppen szomorúságot okoz, hanem valami mást.

Van, hogy egy szerelmes dal nem éppen a szerelemről beszél, legalábbis hozzám/nekem.

https://youtu.be/780GYEy0_QU?si=hEBlrf6UcthTeEm9

Van, hogy csak egy adott zenét hallgatok végig, sőt megunásig szoktam hallgatni, mert végig azaz egy zene kell ahhoz, hogy befejezzek egy rajzot, egy verset, vagy egy fejezetet.

Egy zene adhat ihletet elég sok történethez is, ilyenkor megállás nélkül tudnám hallgatni, ezért is jó, amikor találok kb. 1 órás verziót belőle.

Volt hogy egy dalt kezdek el dúdolni, aztán rájövök, hogy hoppá ezt már hallottam valahol, talán egy filmben, vagy bárhol máshol, és akkor kezdődik a kutatás. Volt rá példa. Általában rájövök, hogy hol hallhattam.

Van, hogy ragaszkodom egy megszokott együtteshez, ilyen a Dazzle Vision, The Gazette, vagy egy sorozatnak, filmnek a betétdala, ami hozzájárul, hogy elmerüljek az ihlet adta másvilágba.

Szeretem a tradicionális japán/kínai/koreai zenéket is.

https://youtu.be/0SJmEFQ9fpc?si=v97tyUCLgmgpmrNW

Valamint a spirituális zenéket, amik feltöltenek, ellazítanak, és ha kell elég mély álomba tudnak meríteni, ami ugyan mostanában azért nem megy, mert elég rossz alvó vagyok.

https://youtu.be/UpmeswMK7cY?si=mf2dIUWrpkTXyrwU

Jelenleg a legtöbbször hallgatott album:

https://youtu.be/dmh2Mit7hvM?si=Du9t1oDHxgji8qmU

Within Temptation - Bleed Out album.

Ennyi lettem volna mára.

xoxo

Üres vászon

 Az üres vászon olyan, mint az üres lap. Nincs rajta semmi, még egy kávéfolt sem. És egyszer csak megjelenik rajta az alkotás. Először még vonalak, vagy csak néhány betű jelzi, hogy elkezdődött valami. Majd kezd egyre bővülni, színesedni, körvonalazódni és megjelenni.

Életre kelni. Életre kelteni.

Hogy egy példát hozzak. Párszor volt, hogy részt vettem egy-egy versenyen, nem is igen volt verseny, hanem egy próba. Tudsz-e úgy alkotni, hogy megvan adva a keret, egy adott történet helyszíne, vagy egy kép, vagy bármi.

Ez azért is volt jó, mert rájöttem, hogy nem tudom teljesen magam behatárolni, elkeríteni. Próbáltam a legjobbat kihozni egy-egy írásból, de az is lényeg volt, hogy láss egyszer írói szemmel, láss egyszer olvasói szemmel, láss egyszer az adott szavakkal, képekkel, zenével.

Tudtam, hogy nem mindig találtam meg az adott szavakhoz, vagy képekhez a sztorit, valahogy nem mindig tudtam kihozni azt, amit igazából kellett volna.

A lényeg az, hogy motiválhatnak-e ezek a dolgok? Igen. Még akkor is, ha nem akarod, vagy először nem azonnal ragad meg, és mégis, utána egyszer csak azon kapod magad, hogy hűha, ebből lesz valami.

Az adott képen itt a telihold az, ami vonzza a szemem, majd a nő, aki egyedül üldögél, a virágba borult faágak, amik félig eltakarják a holdat, a szürke, fekete, rózsaszín keveréke, a lépcsősor, amin feljutott, a ruha, melyben a nő van, és a táj, ami körülveszi, ami távol van tőle, a magány érzése jut eszembe először.

Vajon ilyen lenne egy magányos nő? Ilyen lenne maga a magány? Imádom a teliholdat. Egyedül az zavar, hogy nincs egy profi gépem, amivel le tudnám normálisan fotózni. Semmi bajom vele. Ráadásul Sailor Moon rajongó vagyok, nekem a hold, az nem csak egy hold, hanem a Hold. Egyszer volt egy könyv, amin szerepelt a hold mindkét oldala, amit mindig lát az ember, és az, amit csak képekről láthat.

A hold szimbolikus jelentése is adhat löketet akár az íráshoz. Általában a holddal összekapcsolják a farkasokat, főleg a vérfarkasokat. Teliholdkor fényesebb az éjszaka. Mégis úgy lehet érzékelni, hogy magányosabb, mint újhold idején. Ki tudja? Nekem mindkettő megfelel. A boszorkány imádatomhoz is hozzátartozik a hold minden fázisa. Teliholdkor és újholdkor jó kártyát vetni, füstölővel, gyertyával összhangot teremteni, varázsolni.

De mi lenne a története ennek a képnek? Biztos, hogy magányos nőről van szó? Nem lehet, hogy épp várakozik valakire, akivel mindig ugyanott és mindig telihold idején találkoznak? Egy hónapban egy-két alkalom... kivitelezhető. Vagy ez egy búcsú lenne? Valakitől vagy valamitől? Vagy egy változásról szól? Olyan, mintha a nő ruháját nem takarná a virág, hanem pont azzá kezdene változni. Mintha telihold idején ismételten virágba borulna, eltűnne egy időre mindenki elől. Vagy épp ellenkezőleg, pont telihold idején valami megtörte felette az átkot, vagy varázslatot, és a gyönyörű virágbokorból előtűnik a nő. Vagy, mivel a kezében egy üvegpoharat (én annak nézem) tart a kezében, olyan, mintha választás előtt állna: ha megissza, végleg emberként élhet, ha nem issza meg, visszaváltozik növénnyé.

És ilyenkor felszisszen a kedves olvasó, hogy mi a fenét akart ezzel az író?

Szóval, mi lenne ennek a képnek igazából a története?

Mit gondolnál bele?

xoxo

2024. február

Az már egy ideje észrevehető, hogy telnek az évek, de már itt is van február. Nemrég még karácsony volt. Most meg a korai tavasz és beköszönő tél keveréke játszódik. Egyik nap csúszkálsz az úton, a másik nap meg azt nézed, hogy rügyeznek a fák. Na mindegy.

Eltelt egy hónap az újévből. Igen, ez volt tavaly is, meg azelőtt is. Egy kicsit összeszaporodtak a munkai dolgok, de igyekszem magam kirángatni a mókuskerékből. Hogyan? Sehogy.

Na jó, még nem tudtam magam rávenni, hogy el kellene olvasni legalább egy 200-300 oldalas regényt, de rajta vagyok. Csak még nem döntöttem el, hogy mit olvassak. Ezen még agyalok.

Ma viszont végre megtaláltam a kabbala nyakláncom, amit valamikor 9. vagy 10. osztályos koromban vettem szülinapomkor, amikor az osztály elment Ópusztaszerre... pont akkor, amikor a szülinapom volt. Nem vagyok benne biztos, de azt tudom, hogy osztálykiránduláskor akadtam rá, egy kis piros köves, nyitható szívmedállal ellátott nyakláncra. Mindig azt viseltem, nagyon ritkán vettem le, kivéve fürdéskor, mert hát bizsuról van szó. Nagyon szerettem, és már jó pár éve annak, hogy nem találtam sehol. Pedig ott volt az, csak más ékszerekkel együtt bújt meg hosszú időre. Azt hittem, elvesztettem, és most, hogy kutattam, persze nem miatta túrtam át a ház egy részét, hanem más miatt, amit nem találtam meg végül, de megtaláltam a nyakláncot. Még a vizsgáimon is rajtam volt, ezért is kabbala nyaklánc.

Már jó ideje nem viselek ékszereket, pedig annak idején mindig minden ujjamon egy-két gyűrű, a kabbala nyaklánc, néhány karkötő volt rajtam. Az elmúlt pár évben összvissz pár alkalommal hordtam valamilyen ékszert. De most hogy megtaláltam kedves nyakláncomat, ezért kötelességem visszaaggatni a nyakamba, ha 1. végre meglett, 2. nagyon hiányzott, 3. szegényt kicsit rendbe kell hozni.

Nemrég el kezdtem nézni Jason Momoa On The Roam sorozatát, és abban a 3. részében elhangzik az "alkotás" szó. Nem gondoltam volna, hogy érdekelni fog a sorozat, de nagyon megfogott, a fényképezés, Jason és baráti köre, és minden, amit megmutat a világnak. De az "alkotás" szóval enyhén szólva is megérintették a szívem és a lelkem.

Alkotás. Alkotni. És végig azon filóztam, hogy mit jelentett nekem régen az alkotás. Mikor suli után odaültem a számítógép elé, hogy el kezdjek egy regényt, vagy folytassam az előzőt? Mikor papírt és ceruzát ragadtam és skicceltem? Mikor terveztem, hogy milyen lenne az a ruhabolt, amiben a saját ruhamárkámat tudom majd árulni? Mikor csak elmerengtem dolgokon, és egyszer csak eszembe villant egy tervezet, amit azonmód le kellett írnom? Mikor random csak rajzoltam valamit, mert az nekem jól esett és tök jó volt, még akkor is, ha sosem volt tökéletes és profi? Mikor verseket kezdtem el írni? Mikor mindent lefotóztam, ami érdekelt, vagy ami nekem tetszett?

Mit jelent alkotni? Mit jelent számodra az alkotás? Maradandót alkotni? Vagy csak relaxálás céljából alkotunk? Szeretjük azt, amit alkotni akarunk, vagy csak azért csináljuk, hogy tegyünk valamit, vagy azért, mert más pont azt csinálja, és te le akarod másolni, ki akarod próbálni?

Mit tennél, ha elveszne az alkotási vágyad? Mi hozná vissza? Vagy végleg elásnád magadban? Mi van, ha nem értékelik? Mi van, ha senki nem kíváncsi rá? Abbahagyod? Másfelé fordulsz? Vagy csinálod tovább, mert neked benne van a lelked és a szíved? Mert ez vagy te?

Érzelmileg nagyon hullámzóvá váltam az eltelt évek alatt, és stressz alatt ez csak fokozódik, sőt, a legrosszabbat tudja kihozni belőlem. És mikor észrevettem magamon, hogy már az sem foglalkoztat, az sem érdekel, egyáltalán nincs ínyemre, hogy alkossak, azaz írjak, rajzoljak, vagy kipróbáljak új dolgokat, akkor rájöttem, hogy hibádzik valami, de nagyon.

Mi gátol? Gondolom saját magam. Mert egyetlen akadály van ilyenkor, és az saját magunk. A felismerés pedig okés dolog, de hogy utána sem tudtam mit kezdeni a helyzettel, az már komolyabb kérdéseket vetett fel bennem. Mi lehet a probléma? Imádok írni. Megteremteni egy szereplőt nem kis munka, és odafigyelés. Voltaképp velem együtt fejlődtek, aztán bumm... elválasztottam magam tőlük. Kiléptem abból a történésből és nem tudok visszalépni. A szereplőim pedig arra várnak, hogy befejezzem a történeteiket.

Mégis hogyan? Hogyan fejeződjön be egy történet, ha maga az író válságba került, és nem tudja a kiutat? Mindez csak rinya lenne? Nem. Biztos nem jó író. Meglehet. Sose ezzel a részével foglalkoztam. Sosem akartam megfelelni másoknak. Az írásaim engem tükröznek, még akkor is, ha a szereplőim által vannak felruházva.

Viszont eléggé elhanyagoltam az írást is, a rajzolást is, a szereplőimet is, és minden mást is. Ezért is hiányzik maga az alkotás. Ezért is könnyeztem meg az On The Roam 3. részét. Mert erről beszéltek. Az alkotás az ember életében szerintem nagyon fontos, és amikor valami mindezt gátolni kezdi, legyen az bármi, akkor az alkotás és az alkotó között szakadék kezd keletkezni.

És hol a híd? Mert ha van szakadék, kell lennie hídnak is. Ezt kezdtem el visszaépíteni azzal, hogy el kezdtem pötyögni a blogba. Igazság szerint ilyenkor elképzelem magam egy félköríves hatalmas erkéllyel, hatalmas ablakokkal teli helyiségben, ahol az ablak előtt van egy íróasztal tele mindennel, ami szükséges az íráshoz, az ablakon keresztül beszűrődik a napfény, hallom a madárcsicsergést, és az sem tántorít el, ha már beesteledett, mert gyönyörű a telihold. Viszont nem az ablaknak vagyok háttal, hanem a bejárati ajtónak. Így ülök egy kényelmes fotelben törökülésben. Egyébként a félköríves helyiség a legtöbb regényemben megjelenik, mert az nekem egy szívbéli dolog. Egy álom. És milyen jó lenne megvalósítani.

Szóval, elkezdődött a február. Farsangi készülődés. Kavalkád övezi ezt a hónapot. Milyen jó lenne egy álarcos bálba elmenni ilyenkor gyönyörű korabeli ruhában, finom csipkézett álarcban, divatos frizurában, és... emlékszem, mikor az angol és a bécsi keringőt tanultuk annak idején a szalagavató bálra... mindig attól féltem, hogy rálépek a táncpartnerem lábára, ami sikerült is. Jó volt, és hiányzik az, hogy bálozzak. Nem vagyok egy kecses nőszemély, de amit a bál alatt megköveteltem magamtól, azaz egyenes hát és próbálj ne a lábra koncentrálni. Viszont menyasszonyi ruhában csárdást járni... hát azt aligha szeretném újra próbálni, mert ami a próbákon nem történt meg, az megtörtént a bálon, beleakadt az alsószoknya a cipősarokba és örültem, hogy még így is megúsztam pofára esés nélkül. Ezt az apróságot nem vették észre, de én igen, mert nem egyszer akadt bele a ruha széle, és ez kissé kellemetlen volt számomra, mert mindig azon agyaltam, hogy csak ne szakadjon el a ruha, csak a következő lépést meg tudjam csinálni, és így tovább.

Na, ennyi lettem volna mára.

xoxo

Új év első hónapjának második hete

 Az első héten túl vagyunk, telik a második.

Régen írogattam, nem csak ide, hanem úgy en bloc regényeket, verseket.

Már jó ideje, hogy kisültem, nem lelem örömöm benne.

Néha próbálok valamit írni, hagyom, hogy mindent leírjak... aztán amilyen lesz.

Közben nézem a kandallóban ropogó tüzet.

Jó lenne a közelébe egy fotel, mellette egy kis asztalka, begubózni egy hatalmas plüss takaróba, forró csokit inni és olvasni egy jó regényt.

És elértünk ahhoz a ponthoz, ami már jó ideje nincs az életemben.

Az olvasás.

Régebben faltam a regényeket, és nem érdekelt, hogy ha egy könyvet többször is kiolvasok, de ne legyen vége, de röhögni kell, meg sírni, meg átérezni, és... most semmi.

Nemhogy a saját regényeimet nem tudom jóformán befejezni sem, még egy regényt sem tudok a kezembe venni és kiolvasni pontról pontra, vesszőről vesszőre, betűről betűre, fejezetről fejezetre, hogy aztán ácsingózzak a következő kötetért.

Ráadásul nagy kedvtelésem volt olvasás közben számolni a szavakat, ha megpillantottam az oldalszámot és láttam, hogy még nem a kerek egésznél vagyok, akkor lapoztam néhányat, ott a kerek szám, aztán a következő oldalra, ott folytatódik, aztán vissza az eredeti oldalra, és folytattam az olvasást.

Vagy amikor megláttam egy pöttyöt, foltot, vagy valamit a lapon, akkor el kezdtem kaparászni, és ha lejött, akkor görbült a szám széle, de annak ott kell maradnia.

Szóval, akkoriban elég izgalmas volt olvasni egy regényt.

Na meg az illat.

A könyv illata.

Tudom! Természetet védeni kell, a fákat nem kellene kivágni, mert élőlények élőhelyei és így tovább. Tudom, tisztában vagyok vele, de a szemnek meg a tablet és egyéb más eszköz nem tesz jót. Nincs tabletem, csak egy okosnak tűnő mobilom, ahol nincs elég tárhely, hogy töltögessek lefelé regényeket, amúgy sem minden ingyen van, szóval ja... amiket meg eddig sikerült letölteni ingyen, azt nem igazán olvastam, vagy egy idő után valamiképp eltűnt az úgynevezett könyvtárból. Na mindegy.

A könyv illata.

Mikor megszagolsz egy könyvet, random kinyitod valahol középen és mélyen beleszagolsz, mintha oxigént szívnál be (nem füvet, sem mást). És kiérzed, hogy az a könyv nemrég került ki a nyomdából, főleg, ha jó régi, látni a kötését, vagy ragasztását, a papír mintázatát, fehér, sárga, barna, törtfehér vagy ahhoz hasonló. És még mindig az illatával vagy megáldva, kinyitod egy másik oldalt, és ugyanaz az illat, és tök jó, és már merülnél is el benne, mármint az olvasásba.

Egyébként az illata olyan, mint maga a fa illata, mintha leemelted volna az ágáról, a törzséről, a leveléről, a gyökérzetéről. Egy kis természet valahonnan a vadonból, valakinek a földjéről, és sajnos valakinek az élőhelyéről. Egyébként, ha nem lenne média, nem lenne akkora évődés a papíralapú könyveknél. Mert annak idején nem volt se facebookinstagramiwiwésegyebek!!!

Egyébként azt se bánnám, ha valamilyen szinten megreformálnák a könyvkiadást, mármint hogy tényleg nem élőhelyekről származó növényeket távolítanak el, hogy aztán könyvet, füzetet és egyéb más dolgokat állítsanak elő. Legalábbis nem hallottam semmiféle alternatív módról, nem is olvastam, vagy néztem volna utána, de jelenleg nem tudok róla, csak az e-bookról.

Jó, de az előbb azt írtad, hogy ropog a tűz a kandallódban!

Igen, mert az a fránya konvektor hiába van, ha olyan, mintha be se lenne kapcsolva.

De akkor is! Más alternatíva is van!

Evidens, hogy magammal vitatkozom, de biztos lenne mással is lehetőség, csak nem érek rá.

Amúgy ha belegondolsz, veszel egy füzetet, spirálfüzetet, tudod, amit oly nagyon szeretek, mert nálam a toll meg a füzet a másik hóbort a plüssállatok mellett, és az kerül kb. 300-600 hufba, aztán elmész ügyvédhez, aki megír neked két sort meg az aláírását, oszt kerül 60ezer hufba, mert az olyan praktikus a pénztárcádnak. Igen, pénztárca, nem bankkártya. Nem bőr, se nem műbőr, valami olcsó, szétesős fajta.

Na mindegy.

Szóval, amellett hogy kiégtem, ez sajnos a munkámban is meglátszik. Koncentráció képesség 0. Figyelem 0. És minden más, ami hozzátartozna 0.

Ilyenkor elmerülök a mantrák világába, és... tart körülbelül 10-15 percig, mert türelmetlenség 100%.

Jóga, otthon sportolj, mert nincs más alternatíva -0. Tudom, hogy nincs olyan, hogy -0, de nálam van. Olyan, mint a fagyponthatár, csak -0-ban.

Mert csak kifogásokat keresel, meg hárítasz!

Így van.

Egyébként kinéztem magamnak egy tanyaszerű birtokot. Gyönyörű, elegáns, csendes, távol mindentől, nyugalmas, békés, szerethető... és annyira tetszik, és annyira jó, és olyan irigy vagyok, hogy valakinek ilyenje van, és pfff... és most teszek a tűzre, mert kezd lanyhulni.

Igen, tudom, hogy van klíma alternatíva. Az is pénztárcakímélő tud lenni. Igazad van.

És igazából ilyen, mikor csak szeretnék valamiről írni, pötyögni, mondani valamit, hogy aztán elgondolkodjam magamon, hogy megint összehalandzsáztam valamit.

Amúgy nem igazán indult jónak ez az év sem.

Azt gondolnád, hogy tök jó lesz meg minden utána meg jön a fekete leves, és a sok kérdőjel, hogy ez már megint mi akar lenni.

Ez már nem ropog, hanem durrog-csattog.

Beindult a drága.

Most tavaszra, legkésőbb 2024. áprilisáig meg szeretném csinálni a ház mellett lévő régi tyúkólat, ami nem is igazán tyúkól, csak sokáig annak használtuk, amúgy inkább raktár-féle, olyan, mint a kamra, ami nálam most gardróbszoba, és bővíteném valamennyire, persze úgy hogy benne maradjak a nem építésengedély köteles verzióba, hogy aztán nem emberi célra használjam, mivel a kutyáknak és macskáknak lenne lakandi. És ja.

Szóval a terv már egy ideje megvan, ehhez körvonalazódott egy zárt terasz-féleség, ami azért lenne jó, mert eső- és sarasmentes lenne, és így könnyebb lenne eljutni a kutyákhoz és a macskákhoz is. Az udvar részt pedig műfűvel borítanám, mert szegény földből kiölték még a gazt is. Aztán két oldalról felhúznám a kerítést, mert egyrészt jobb lenne, régi szokás, hogy egybenyitott kertek voltak/vannak, én nékem meg már az sok, és egy részén gyümölcsfák lennének, másik részén veteményes, harmadrészén meg egy kisebb kutyafuttató. Persze mindezt egyben kellene tartani úgy, hogy a gyümölcsös, meg a veteményes ne bánkódjon, ha kutyát lát. Főleg, ha nem akarom, hogy a lyukon is lyuk legyen. Mert ami az udvaron van, ha abba belelépsz nincs garancia.

Hát, de a kutyának és a macskának kint a helye! (Van kennel, csak nem elég mindannyiuknak.)

Neked, nem nálam.

Tele van szőrrel.

Ne is mondd, minden hónapban kb. 500 huf egy 3 darabos kiszerelésű henger, amin nincs sok ragasztós anyag, és már az első körnél látszik, hogy még mindig kell. Nem vészes.

Amúgy gondoltam arra is, hogy macskaszobát csinálok a kisszobából, de jelenleg az is raktárnak minősül, mert annyi a cucc... mármint az enyém, füzet, meg ez meg az, meg sok füzet dobozzal, régi irományok és még több valami. Ja.

És tök jó volt így minden hülyeséget írni, mert rég volt.

Mik a tervek idénre?

Kell annál több, amit elterveztem áprilisra?

Ja. Tervek mindig vannak. Megvalósítási problémák vannak.

Hát van olyan is, amit nem terveztem be, mert mást terveztem, de megelőzött az, amit nem terveztem, így most kérdőjeles maradt az, amit elterveztem.

Szóval, ja.

Mondhatjuk, hogy bevonzottam, csak eddig keringőzött körülöttem.

Szóval, nálam a tervek mindig dugába dőltek, ezért is jutottam már arra a szintre, ahol most vagyok, egy ilyen vagyok a világba, de jobb lenne egy lakatlannak szigete, ahol el lennék magamban.

Hullámvölgyeim magasan szárnyalnak.

Ha jobban be kellene tájolni a dolgot, olyan, mint Dorothy és a sárga út. Tudod, hogy rá kellene lépni, tudod, hogy ott van előtted, mégis...

Ennyi voltam mára. Még nekem is sok volt magamból mára. Valamikor jövök még.

xoxo