-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: várakozás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: várakozás. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 9., szombat

2023. december

 A december az a hónap, amit sokan szeretnek, vannak, akik csak elviselik, megint mások, akik sehogyan sem állnak hozzá. A karácsonyi készülődés gyerekként az egyik legjobban várt elfoglaltság. Szép ruha, dekor, ajándék. Az utóbbi években viszont ez alábbhagyott. Amolyan ez is megvan hónap lett. Még egy nappal kevesebb lett hónap lett. Hamarosan itt a nyár hónap lett. És még sorolhatnám.
Volt olyan karácsonyom, amikor nemcsak a karácsonyi díszek voltak fenn, hanem a Halloweeni díszek is fent voltak még. Az ajtómon már pár éve Mikulás, rénszarvas és hópihe ablakdísz van felragasztva. Szóval ilyen téren az ajtó örök ünnepi hangulatban van. De csak az ajtó.
Most ha ránézek a kandallóra, azt kell mondjam, tényleg csak a csoda segíthetné át a Mikulást, ha be akarna térni hozzám. Ami nem fog megtörténni, mert felnőttként rossz gyerek énem van, de a Mikulás csokit mindig szívesen elfogadom. Meg a szaloncukor, ami régebben szalonnacukor is volt. Csak bötű kérdése.
So, itt a december, 2023. év vége hamarosan és kezdődik egy új év, egy másik januárral. Még csak 9.-e van, de tudom, hogy hamarosan petárdázni kezdenek, mert olyan nincs, hogy csak 31.-én szabad tűzijátékozni. Ugyan! Mit gondol a jó nép! Azt!
Voltaképp a szeptemberrel kezdődik, és egészen márciusig tartó hangulatom van, ami most ebben az évben is befolyásolt jó pár olyan tényező, dolog, amit rohadtul nem írtam fel "a mit kérsz karácsonyra?" listámra. Vissza kellett térnem a mantrázásra, hogy a belső énemet le tudjam nyugtatni, de ez a dolog kiégett, szóval, lehet, hogy vissza kell térnem egy kicsit a sportoláshoz, ami ugye nem nagy dolog, de hideg van, lustaság van, és már megint mit akarok, mindjárt itt van a bejgli.
Ünnepi hangulatomhoz hozzátartozik, hogy karácsonyi dalokat csak nyáron szoktam énekelni, dúdolni, viszont a rock, főleg The Gazette szól, mint karácsonyi ének, mármint karácsonykor. Most erre mit mondjak? Karácsonyi műsorok nincsenek, tv sincs, maga a készülék megvan, de másfél évig nem volt bekapcsolt állapotban, így megszűnt a sok-sok alig tudom kiválasztani csatornalista, és egy szobafestésnek köszönhetően még maga a készülék is le lett szerelve a mennyezetről lelógó sok kábelről, és így még mindig csak a kábelek lógnak a semmibe, várva azt, hogy gazdi egyszer hátha tv-t akarna nézni. De nem fog. Még. A készülék meg a nagy ruhásszekrénybe van betéve. Nem betépve, csak betéve.
Tök jó látni egyébként, hogy más feldíszíti a házát, de ilyen téren örülök, hogy nem Amerikában vagyok, mert azon házdíszek, amik ott vannak... hát mire azt leszedi a nép... rénszarvas a tetőn, hóember az ajtó mellett, krampusz a másikon... amúgy bírom, nagyon giccs, és jól mutat, de nem olyannak, aki lehet még jövő karácsonyra is fent hagyja. Mekkora lenne már. Biztos vagyok benne, hogy van olyan ember, aki annyira imádja ezt az ünnepet, hogy egész évben ki van világítva mindenféle világítós kütyükkel.
Miközben nézegettem a karácsonyi képeslapokat, egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy kinek mit jelenthet az a szó, hogy: béke.
Áldott és békés.... szeretet és békesség.... stb....
Ez a szó egyszerre szomorú és örömteli. Mert vannak, akik tudják mi az, hogy béke, békesség. Mások sajnos nem. És megint mások csak szeretnék, ha a béke tényleg békét jelenthetne a szívében, a lelkében, a világon.
És ugyebár béke, békesség nemcsak a szeretet ünnepén van, hanem az év 365/6 napján... még szerencse, hogy 2024-ben lesz egy plusz napunk erre. Szóval, ha valaki nem is a szeretet ünnepén találja meg önmagában és a világban a békét, békességet, akkor azon az egy napon, 2024. február 24.-én legyen szíves megtalálni, rálelni, és megélni. Egyébként jó tudni, hogy tényleg nem 29.-én van a szökőév napja, hanem 24.-én, valahogy ezt elfelejtették megemlíteni a suliban. Vagy csak én tudtam másként. Nem tudom. Na mindegy.
Úgyhogy karácsonyig és szilveszterig még van idő, igaz nem sok. És amint elmúlik éjfél megkezdődik 2024. év és egy másik január. Addig is jó díszítgetést, sütést, főzést, takarítást, nosztalgiát, és egy-egy ölelést.
xoxo

2017. október 29., vasárnap

Egy kis szösszenet 2.

Amit rólam lehet még tudni... sokat nem, de... szeretem az animékat és a mangákat. Ez egy kicsit megalapozta a fantasy regényemet. Ezért is csináltam olyan borítót, amit... bűn lenne megmutatni (és ezért szemlélem mások rajztehetségét irigykedve, mert nekem sosem lesz olyan). Ugyanakkor az anime/manga világ mellett számos japán énekes, énekesnő és együttes dalait is hallgatom a mai napig. Imádom az elképzeléseiket, az összhatást, a varázslatot bennük. Imádom, amikor egy történetnek olyan alapot szolgáltatnak, mint a legenda, a hit, a misztikum, régi történet, monda és még lehetne sorolni.
Ám az én regényemnek elsődleges alapja azaz álom volt, amit láttam jó 12 évvel ezelőtt, melyet a Prológusként használtam fel. Ezzel együtt - amit még nem árultam el -, hogy volt egy zene is, amely megadta a löketet. Az egyik kedvenc japán énekesem által. Valamiért az a zene annyira megindított, hogy a könyv régi és eredeti címe innen jött, ám azóta a cím megváltozott, mivel maga a történet is bővült a szereplőkkel és minden mással együtt. Ugyanakkor megmaradt benne az, amit a zene is szolgáltatott számomra.
Tudom sokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon mit alkottam akkor valójában? A kezdetleges lépésekben érezhető volt az anime/manga hatás és talán ez nem változott. Talán valamennyire mérlegre tudtam állítani és kiegyensúlyozni, hogy ne tűnhessen olyannak, mint egy igazi anime/manga. Jobbára a fantasy világ segített ebben, ám azt sem szerettem volna, ha mindez teljes mértékben elveszik. A történetalkotásban az a legnagyszerűbb, hogy folyamatosan bővül, alakul, formálja magát, míg végül kiad egy egészet. Na már most a 12 év alatt megismertem a folyamat minden kínját-baját-örömét-csínját. A kérdés, hogy mit alkottam valójában, pedig még rejtély számomra is, hisz csak akkor fogom megtudni, ha a kiadó kiadja, és az olvasók véleményt formálnak. Akár egy történet szereplői, úgy a vélemények is lehetnek jók és rosszak, elgondolkodtatóak, könnyfakasztóak, építő jellegűek, bosszantóak, ám mindezek ahhoz kellenek, hogy az ember folytatni merjen valamit, amit már elkezdett, amit lassan, de biztosan felépít maga körül.
Nem tudom, hogy a regényem mit fog kiváltani az olvasókból. Egyáltalán kivált majd valamit belőlük? Valamit biztosan. Remélem. Érdekelni fogja őket? Érdemes volt kiadni vagy maradt volna az íróasztalfiók mélyén? Bosszantóak ezek a kérdések. Egyáltalán minek teszi fel az ember? Vajon mit csináltak a régi nagynevű írók és költők? Miben reménykedtek? Mit láttak? Mit éreztek? Mit tapasztaltak? Bizonyára nálam sokkalta magabiztosabb írópalánták is vannak. Na, mindegy! A folyamat már elkezdődött, és kérdés, mikor fejeződik be. Ezt a bizonytalanságot sosem szerettem. xoxo