2025-2030.

 

Új év első hónapjának második hete

 Az első héten túl vagyunk, telik a második.

Régen írogattam, nem csak ide, hanem úgy en bloc regényeket, verseket.

Már jó ideje, hogy kisültem, nem lelem örömöm benne.

Néha próbálok valamit írni, hagyom, hogy mindent leírjak... aztán amilyen lesz.

Közben nézem a kandallóban ropogó tüzet.

Jó lenne a közelébe egy fotel, mellette egy kis asztalka, begubózni egy hatalmas plüss takaróba, forró csokit inni és olvasni egy jó regényt.

És elértünk ahhoz a ponthoz, ami már jó ideje nincs az életemben.

Az olvasás.

Régebben faltam a regényeket, és nem érdekelt, hogy ha egy könyvet többször is kiolvasok, de ne legyen vége, de röhögni kell, meg sírni, meg átérezni, és... most semmi.

Nemhogy a saját regényeimet nem tudom jóformán befejezni sem, még egy regényt sem tudok a kezembe venni és kiolvasni pontról pontra, vesszőről vesszőre, betűről betűre, fejezetről fejezetre, hogy aztán ácsingózzak a következő kötetért.

Ráadásul nagy kedvtelésem volt olvasás közben számolni a szavakat, ha megpillantottam az oldalszámot és láttam, hogy még nem a kerek egésznél vagyok, akkor lapoztam néhányat, ott a kerek szám, aztán a következő oldalra, ott folytatódik, aztán vissza az eredeti oldalra, és folytattam az olvasást.

Vagy amikor megláttam egy pöttyöt, foltot, vagy valamit a lapon, akkor el kezdtem kaparászni, és ha lejött, akkor görbült a szám széle, de annak ott kell maradnia.

Szóval, akkoriban elég izgalmas volt olvasni egy regényt.

Na meg az illat.

A könyv illata.

Tudom! Természetet védeni kell, a fákat nem kellene kivágni, mert élőlények élőhelyei és így tovább. Tudom, tisztában vagyok vele, de a szemnek meg a tablet és egyéb más eszköz nem tesz jót. Nincs tabletem, csak egy okosnak tűnő mobilom, ahol nincs elég tárhely, hogy töltögessek lefelé regényeket, amúgy sem minden ingyen van, szóval ja... amiket meg eddig sikerült letölteni ingyen, azt nem igazán olvastam, vagy egy idő után valamiképp eltűnt az úgynevezett könyvtárból. Na mindegy.

A könyv illata.

Mikor megszagolsz egy könyvet, random kinyitod valahol középen és mélyen beleszagolsz, mintha oxigént szívnál be (nem füvet, sem mást). És kiérzed, hogy az a könyv nemrég került ki a nyomdából, főleg, ha jó régi, látni a kötését, vagy ragasztását, a papír mintázatát, fehér, sárga, barna, törtfehér vagy ahhoz hasonló. És még mindig az illatával vagy megáldva, kinyitod egy másik oldalt, és ugyanaz az illat, és tök jó, és már merülnél is el benne, mármint az olvasásba.

Egyébként az illata olyan, mint maga a fa illata, mintha leemelted volna az ágáról, a törzséről, a leveléről, a gyökérzetéről. Egy kis természet valahonnan a vadonból, valakinek a földjéről, és sajnos valakinek az élőhelyéről. Egyébként, ha nem lenne média, nem lenne akkora évődés a papíralapú könyveknél. Mert annak idején nem volt se facebookinstagramiwiwésegyebek!!!

Egyébként azt se bánnám, ha valamilyen szinten megreformálnák a könyvkiadást, mármint hogy tényleg nem élőhelyekről származó növényeket távolítanak el, hogy aztán könyvet, füzetet és egyéb más dolgokat állítsanak elő. Legalábbis nem hallottam semmiféle alternatív módról, nem is olvastam, vagy néztem volna utána, de jelenleg nem tudok róla, csak az e-bookról.

Jó, de az előbb azt írtad, hogy ropog a tűz a kandallódban!

Igen, mert az a fránya konvektor hiába van, ha olyan, mintha be se lenne kapcsolva.

De akkor is! Más alternatíva is van!

Evidens, hogy magammal vitatkozom, de biztos lenne mással is lehetőség, csak nem érek rá.

Amúgy ha belegondolsz, veszel egy füzetet, spirálfüzetet, tudod, amit oly nagyon szeretek, mert nálam a toll meg a füzet a másik hóbort a plüssállatok mellett, és az kerül kb. 300-600 hufba, aztán elmész ügyvédhez, aki megír neked két sort meg az aláírását, oszt kerül 60ezer hufba, mert az olyan praktikus a pénztárcádnak. Igen, pénztárca, nem bankkártya. Nem bőr, se nem műbőr, valami olcsó, szétesős fajta.

Na mindegy.

Szóval, amellett hogy kiégtem, ez sajnos a munkámban is meglátszik. Koncentráció képesség 0. Figyelem 0. És minden más, ami hozzátartozna 0.

Ilyenkor elmerülök a mantrák világába, és... tart körülbelül 10-15 percig, mert türelmetlenség 100%.

Jóga, otthon sportolj, mert nincs más alternatíva -0. Tudom, hogy nincs olyan, hogy -0, de nálam van. Olyan, mint a fagyponthatár, csak -0-ban.

Mert csak kifogásokat keresel, meg hárítasz!

Így van.

Egyébként kinéztem magamnak egy tanyaszerű birtokot. Gyönyörű, elegáns, csendes, távol mindentől, nyugalmas, békés, szerethető... és annyira tetszik, és annyira jó, és olyan irigy vagyok, hogy valakinek ilyenje van, és pfff... és most teszek a tűzre, mert kezd lanyhulni.

Igen, tudom, hogy van klíma alternatíva. Az is pénztárcakímélő tud lenni. Igazad van.

És igazából ilyen, mikor csak szeretnék valamiről írni, pötyögni, mondani valamit, hogy aztán elgondolkodjam magamon, hogy megint összehalandzsáztam valamit.

Amúgy nem igazán indult jónak ez az év sem.

Azt gondolnád, hogy tök jó lesz meg minden utána meg jön a fekete leves, és a sok kérdőjel, hogy ez már megint mi akar lenni.

Ez már nem ropog, hanem durrog-csattog.

Beindult a drága.

Most tavaszra, legkésőbb 2024. áprilisáig meg szeretném csinálni a ház mellett lévő régi tyúkólat, ami nem is igazán tyúkól, csak sokáig annak használtuk, amúgy inkább raktár-féle, olyan, mint a kamra, ami nálam most gardróbszoba, és bővíteném valamennyire, persze úgy hogy benne maradjak a nem építésengedély köteles verzióba, hogy aztán nem emberi célra használjam, mivel a kutyáknak és macskáknak lenne lakandi. És ja.

Szóval a terv már egy ideje megvan, ehhez körvonalazódott egy zárt terasz-féleség, ami azért lenne jó, mert eső- és sarasmentes lenne, és így könnyebb lenne eljutni a kutyákhoz és a macskákhoz is. Az udvar részt pedig műfűvel borítanám, mert szegény földből kiölték még a gazt is. Aztán két oldalról felhúznám a kerítést, mert egyrészt jobb lenne, régi szokás, hogy egybenyitott kertek voltak/vannak, én nékem meg már az sok, és egy részén gyümölcsfák lennének, másik részén veteményes, harmadrészén meg egy kisebb kutyafuttató. Persze mindezt egyben kellene tartani úgy, hogy a gyümölcsös, meg a veteményes ne bánkódjon, ha kutyát lát. Főleg, ha nem akarom, hogy a lyukon is lyuk legyen. Mert ami az udvaron van, ha abba belelépsz nincs garancia.

Hát, de a kutyának és a macskának kint a helye! (Van kennel, csak nem elég mindannyiuknak.)

Neked, nem nálam.

Tele van szőrrel.

Ne is mondd, minden hónapban kb. 500 huf egy 3 darabos kiszerelésű henger, amin nincs sok ragasztós anyag, és már az első körnél látszik, hogy még mindig kell. Nem vészes.

Amúgy gondoltam arra is, hogy macskaszobát csinálok a kisszobából, de jelenleg az is raktárnak minősül, mert annyi a cucc... mármint az enyém, füzet, meg ez meg az, meg sok füzet dobozzal, régi irományok és még több valami. Ja.

És tök jó volt így minden hülyeséget írni, mert rég volt.

Mik a tervek idénre?

Kell annál több, amit elterveztem áprilisra?

Ja. Tervek mindig vannak. Megvalósítási problémák vannak.

Hát van olyan is, amit nem terveztem be, mert mást terveztem, de megelőzött az, amit nem terveztem, így most kérdőjeles maradt az, amit elterveztem.

Szóval, ja.

Mondhatjuk, hogy bevonzottam, csak eddig keringőzött körülöttem.

Szóval, nálam a tervek mindig dugába dőltek, ezért is jutottam már arra a szintre, ahol most vagyok, egy ilyen vagyok a világba, de jobb lenne egy lakatlannak szigete, ahol el lennék magamban.

Hullámvölgyeim magasan szárnyalnak.

Ha jobban be kellene tájolni a dolgot, olyan, mint Dorothy és a sárga út. Tudod, hogy rá kellene lépni, tudod, hogy ott van előtted, mégis...

Ennyi voltam mára. Még nekem is sok volt magamból mára. Valamikor jövök még.

xoxo

Versek 2023. augusztusából

 https://christindormesei.blogspot.com/2023/12/elhagyott.html

https://christindormesei.blogspot.com/2023/12/megbantad.html

https://christindormesei.blogspot.com/2023/12/szived-valasztottja.html

Ritkán adatik már meg, hogy verseket írok. Ez volt az utolsó három vers 2023. évben, augusztus hónapban.

Voltak olyan éveim, ahol ontottam magamból a verseket. Már jó ideje ez megkopott, és ez látszik is a blogban.

Meglehet, hogy a bloggerkedés már nem olyan, mint annak idején, mikor a többség elkezdte, de hiszem és gondolom, hogy vannak még, akik szívesen olvasnak blogokat.

Ugyanakkor a blogírást sosem adtam fel, nem akartam törölni, vagy ideiglenesen bezárni, mert legalább ennyi maradjon fent, amit itt össze-vissza alkotok. Nem mondom, hogy nem volt eszembe, de letettem róla.

Nem vagyok nagy versíró.Vannak szép verseim, és kevésbé szépek, vannak rímesek, és vannak rímtelenek. Mikor mi jutott eszembe, vagy mit éreztem. Lelkes voltam, vagy sem. És így tovább.

Nem hiszem, hogy decemberben írok verseket, és azt se garantálom, hogy a következő év majd jobb lesz, mert eddig sem volt az.

Szóval, az elhagyott, megbántad, szíved választottja amolyan szokásos témájú verseim. Van, hogy csak eszembe jutnak sorok, és akkor végigzongorázom, hogy meddig lehet írni, aztán meg van, hogy egy-egy kép, zenei világ, vagy valami teszi függővé, hogy írjak-e verset, vagy sem.

Amúgy, aki szeret verseket írni, de nem meri megkockáztatni, hogy mások előtt felfedje, ne foglalkozzon vele. Főleg a rosszindulatúakkal. Ha verseket írsz, tetszik neked, szereted csinálni, és boldog vagy tőle, akkor írd ki magadból, és ha úgy gondolod, mutasd meg akár a világnak is. Ezért jó ez a blogolás. Valaki úgyis rátalál, és talán elolvassa. Lehet, hogy elsőre nem fogja érteni, de az is lehet, hogy szeretni fogja. Kinek mi.

Ennyi lettem volna mára.

xoxo

Képzelet, motívum, karakter, leírás, és egyebek

Lehet már foglalkoztam a témával. De az is lehet, hogy nem. Na mindegy. A lényeg, hogy nem nézek most utána, hogy igen, vagy nem.

Kezdetben, mikor a legelső regényemet/regényeimet kezdtem el írni, és az nem az Ősi Vér volt, akkor nem igazán hagyatkoztam másra, csak a képzeletre. Helyszínek, szereplők, képkockák, párbeszédek, jellemek, történések, bármi.

Aztán néhány blogban észrevettem, akik írtak regényeket/fikciókat, hogy képeket tűznek az adott karakter mellé. Ez először meglepett, de aztán én is rákattantam a dologra, úgyhogy a későbbieknél már alkalmaztam is.

Előnye, hogy sok esetben az adott karaktert, amit kitaláltam, hasonló képeket próbáltam felkutatni. Hátránya, hogy a képzelet elkopik, és erős támasz marad az adott fénykép. Na már most, amit elképzelek karaktert, főszereplő/mellékszereplő az okés, de mikor próbálok hozzávetíteni egy képet valakiről, az már nem igazán. Mivel a képzelet által kreált karakter az nem a fényképen látott férfi/nő. Ami azt jelenti, hogy egy adott regény szereplőit amennyiben el tudja képzelni az ember, az már önmagában jó, és ez mindenkinél más, viszont, ha az adott karakterekhez hozzátársulnak olyan képek pl.: színészek, énekesek, focisták, celebek, nem celebek, akkor a kitalált karakter az adott képhez igazodik az olvasónak. Nem mindig, főleg, aki nem hagyja befolyásolni azt, hogy ő miképp gondolja az adott szereplőt el. Én mint írói palánta ugyanebbe a hibába estem, hisz eleve olvasó is vagyok a saját vagy mások regényeinek. Így van, hogy egy adott regény borítóján lévő páros nem biztos, hogy megegyezne azzal, akit/akiket én elképzelek olvasás közben. Remélem, nem vagyok bonyolult. Ez körülbelül olyan, mint mikor megfilmesítenek egy regényt, és az adott szereplők nem egyeznek az általad elképzelt szereplőkkel. Vagy valami ilyesmi.

Volt rá példa, főleg az Ősi Vérnél, hogy megvolt az adott karakter, ki volt dolgozva a jellem és a küllem, aztán szembe jött egy fénykép és wao.... ez kell.... ez az én emberem.... passzol stb.... Volt olyan is, hogy 3-4 kép is megtetszett és pont az adott karakterhez passzolt, így sokszor gondban is voltam, hogy melyik legyen a dominánsabb. Volt, hogy az egyiknek a haja, a másiknak az arca, a harmadiknak a szemszíne tetszett, és így tovább. Montázs. A hogyan képzelnéd el? játék.

Viszont azt is észrevettem, hogy van, hogy pont egy fénykép, legyen az személy, háttérkép, csendélet, festmény, tárgy, bármi, majdnem bármi, ad löketet a továbbíráshoz. Sok esetben nálam egy fénykép nem az adott dolgot láttatja/mutatja. Olyan, mint mikor látsz egy képet, vagy le akarsz rajzolni valamit/valakit és mást mutatsz, mást látsz benne, mást rajzolsz le, mint amit valójában látsz. Kissé faramuci, vagy minek nevezzem. Viszont az írás megy tovább. Van mikor nem, de a legtöbbször igen. Ez olyan láss a kép mögé, vagy mit ábrázol pontosan, avagy mit gondolt a költő/festő?

Például sosem jártam Japánban, mégis az Ősi Vér nagy része ott is játszódik. Ehhez jött segítségemre a későbbiek folyamán a Google térkép, és azokat a pontokat jártam be, főleg Tokiónál, ahol körülbelül játszódik a történés. Előtte viszont a jól ismert animék segítettek elképzelni egy adott helyszínt.

És ha már animék, akkor van, hogy annyira megtetszett egy adott karakter, akár a hajszíne, a szeme állása, vagy a karaktere, hogy felvillant előttem egy regénytervezet, vagy egy már adott regényhez tartozó szereplő további alakulásához segített. Ugyanez vonatkozik a régi hiedelmekre, legendákra, történetekre, elmesélésekre, régi mesékre, sztorikra. Mindben van valami, ami löketet adhat a továbbíráshoz, vagy egy karakter fejlődéséhez, esetleg rájövök arra, hogy valami nem okés, valami még hiányzik, vagy pont jó, esetleg letérhetek az útról. Ősi Vérnél ez akár Lilith esete, a Pokol Királya, vagy helyszínként maga a Pokol leírása stb.

Például van egy adott szakma, orvos, tűzoltó, építészmérnök, tanító stb. és tudom, hogy a szereplőimnek, főleg, ha nem egy fantasyról beszélünk (a vámpír vámpír, a vérfarkas vérfarkas), akkor valaminek lennie kell, és mikor megvan, hogy a drága mivel foglalkozzon, egy kicsit lestrapálom magam azzal, hogy ez mind szép és jó, de én magam ebbe a szakmába sosem dolgoztam, még a közelében sem voltam. És akkor hogyan tovább? Jó, nem azt mondom, hogy bele kell merülni, de ha pont olyan a szereplő, akinek az adott életéhez szorosan társul a szakmája, hivatása, hobbija, akkor ja... valahogy ebbe bele kellene képzelni magunkat. Ilyenkor jönnek a filmek, sorozatok, különböző komolyabb vonalú könyvek, és amennyiben kutatómunka is kell, akkor marad az internet, és valahogy összehozom a néha összehozhatatlant. Ezt hogy kell elképzelni? Nagyon sehogy. Na jó, pl.: a Sorsháló 2. főszereplő pasija, Lengyelnek Viktora tűzoltó volt, és szerintem annyit elárulhatok, hogy a hivatása nemcsak a múltjában lesz jelen. Főleg, hogy maga a tűzoltóság és maguk a tűzoltók adott szituációkban lesznek, és én, mint írói palánta, aki egyben irodai dolgozó, aki munka- és tűzvédelem alatt csak bólogatok, hogyan kell eloltani egy tüzet, főleg a készülékkel.... ja.... folyt.köv... Vagy ott van az Ősi Vérben Isabelnek Delaney-ja, aki kutatóorvos.... na annyit konyítok a kutatáshoz, meg az orvostanhoz, mint a tűzoltáshoz, semmit, szóval drága szakavatott regényem szereplője komolyan kutat, és amikor felmerül a DNS és társai, akkor agyamnak egy zuga felkészült a megoldásra. És nem egyszer rágtam már át magam azon a részen, de még mindig van kérdőjel bennem. Még szerencse, hogy nem mostanában folytatom a könyvek kiadását.

Ugyanez vonatkozik a diákokra, mármint azon regényeim szereplőire, akik diákok, gimnazisták. Én nem voltam gimnazista, csak középsulis, pont elég volt, megvolt, jó volt, ennyi volt. Viszont azért mert kivonultam a suliból, mert megszereztem anno a kékséget, azaz a bizit, még nem árt tudni, hogy a mostani diák/tanuló hogyan öltözködik, viselkedik, hova jár, mit csinál stb. És itt is jönnek képbe bizonyos helyszínek. A valósággal meg nem egyező, de valóságnak tűnő helyszínek. Jól megfogalmaztam. Pl.: szórakozóhelyek, és egyebek. A Sorsháló 1-ben és 2-ben ilyen helyszínek vannak. Próbálok olyan elnevezéseket találni, ami még véletlenül sincs a valóságban, nehogy valaki felháborodjon, mert biztos hasonlít, vagy mert ilyen nevezetű hely már van. Nem kevés idő kinyomozni, hogy van-e vagy nincs. Eddig legalábbis olyanokat írtam bele, amikről tudomásom nincs. Ez valamiért nekem nagyon fontos. Azt hiszem a helyszínekről viszont már korábban írtam, szóval nem ismételném meg magam újra.

Motívumok a regényekben. Hozzunk egy példát. A halál motívuma. Az Ősi Vérben elég sok a halál, szóval van, hogy kegyetlen voltam s leszek. Nem azért, mert konkrétan az akarok lenni, hanem azért, mert a regény e nélkül nem működik. Bemutatni, jobban mondva leírni egy ember vagy halhatatlan halálát nem egyszerű, főleg, hogy nemcsak annyit írok, hogy az megölte amazt, ez meghalt az által stb., hanem van egy egyfajta leírása, hogy miképp. Olvastam már néhány olyan regényt, ami nem a romantikához volt köze, de nem is volt az a brutális, elfajzott olvasmány. Viszont filmeknél, főleg akció, thriller, horror, dráma, na ott azért voltak s vannak olyanok, amik hűűűű lasagne azanyje, és hát na.... szóval, filmben látva, és hasonlót produkálni írásban nem ugyanaz. Mert a látvány önmagáért beszél, hisz látod, mi lesz az áldozattal, vagy a gyilkossal, ugyanakkor ezt úgy leírni, hogy ne legyen szájba rágós, ne legyen túlzó, hanem hiteles, na.... néha igen van benne munka.

Csúnya, ronda, vulgáris kifejezések, szavak. Azt hiszem erről már egyszer írtam valamikor korábban. Ja. Az Ősi Vér amolyan tiszta jellem, alig található benne csúnya szó, nem úgy, mint a Sorsháló 1-ben. Ez az első olyan regényem a többi mellett, ami kimondottan a brutalitásra, a valós erőszakra is épül. Szóval nincs benne kegyelem, nincs benne báj, kecsesség, meg légvonal, sem finomkodás. Mikor el kezdtem írni, nem gondoltam volna, hogy mindaz, amit leírtam, az igen nagy kérdőjel a mai napig bennem. Ugyanis persze tudvalevő, hogy a világ tele van erőszakkal, verbálisan, nonverbálisan, és így tovább. Kimondottan olyan regényt akartam és akarok, ami ezt is mutatja. Ebben a regényben a finomkodás az amolyan öngyilkos jelleg. Mikor leírtam, hogy mi történik a Marusek Alexszel, akkor egy kicsit elgondolkodtam, hisz akár a későbbiek folyamán olyan is olvashatja, aki jóval érzékenyebb a témára, fiatal stb. Viszont, ahogy már írtam, nem finomkodhatok benne, mivel a regény megköveteli a történésekhez, a szereplőkhöz. És mégis bennem van a mai napig, hogy nem túloztam-e benne. Ami azt illeti talán, de az is lehet, hogy nem, mégis úgy döntöttem, hogy a regénynek ez a vulgáris világa megmarad. És itt visszatérve a halál motívumához, itt is, mint az Ősi Vérnél sok esetben gondolkoztam azon, hogy ki mikor és hogyan.

A halál motívuma mellett jelen van mindjárt az elvesztés fájdalma, annak feldolgozása, és minden olyan gondolat, ami akár bosszúhoz is vezethet. Mindezek leírása nem egykönnyű számomra. Ahhoz, hogy leírjam bele kell élnem magam. Ez olyan, mint mikor valaki néz egy filmet, és annyira beleéli magát, hogy akár sír is alatta. A halál, a szerelem, és minden olyan érzelem, ami azzal társul, hogy szavakba öntsd, az olyan, mint mikor kiadod a lelked, a lényed azon részét, amit talán sikeresen elnyomsz magadban. Szóval, nem egyszer írtam már úgy le fejezetet, hogy basszus alig láttam a könnyeimtől, összeszorult a torkom, görcsben volt a gyomrom, és akár remegtem is, mert dühös voltam, mert szomorú voltam, mert tudtam, hogy le kell írni, mégsem akartam, de mégis úgy lett.

Amikor tudom, hogy eljött az idő az egyik szereplőmnek, akkor tudom, hogy megváltoztathatnám a dolgok menetét, de az élet sem ilyen. Az életben is vannak, akiket elveszítünk, akiket nem látunk viszont, és ez nem maradhat el egy regényből azért, mert íróként ezt megtehetnénk. Én nem teszem meg. Sokszor fáj, ha egy szereplő útja véget ér, persze nem azt mondom, hogy mindegyik szereplőé, mert vannak azon rövid ideig tartó szereplőim, akik csak ezért vannak egy-egy fejezetben. Ugyanakkor hozzájuk tudok kötődni, és olyan érzés, mintha elárulnám őket azzal, amilyen véget szánok nekik.

Szóval, az eddigi írói éveim alatt, a felgyülemlett regények/regénytervezetek arra várnak, hogy befejezzem őket, kiadjam őket és polcra tegyem őket. Ez is egyfajta vég egy regénynek. Hisz az utolsó fejezet, az utolsó mondat, az utolsó pont az, ami bezárja mögöttük a kaput. És ugyan bármikor újra lehet olvasni a történetet, de mindig odajutunk az utolsó pontig, hogy vége.

Talán emiatt is húzom halasztom az Ősi Vér utolsó könyvének befejezését. Mert tudom, hogy az az utolsó, és amint befejezem, nincs tovább. Igaz, hogy eddig csak az első könyv jelent meg belőle a hatból, és már jó ideje a többinek is kiadásra kellett volna kerülni, de addig amíg az utolsó résszel nem végzek, addig megmarad az asztalfióknak. Ahogyan a többi is.

Ennyi lettem volna mára.

xoxo

Sorsháló 2 - Egyetlen szikra - figyelmes olvasás

 https://youtu.be/dmh2Mit7hvM?si=MP3IGkRytWCt-Cnx

Miközben Within Temptation - Bleed Out teljes albumát hallgatom már sokadjára, közben ismét el kezdtem olvasni a Sorsháló 2 - Egyetlen szikra című regényem.

És most, hogy elértem ahhoz a részhez, hogy Lengyel Viktor hazatér a szülői házba, és az anyjával beszélget, menet közben megnéztem a szereplőket, és lőn... van egy húga!!!

Akiről persze nem tettem említést, még úgy sem, hogy egyáltalán mi van vele.

Phfff.... rég volt, hogy ilyen későig fennmaradtam.

Igaz, nemcsak ezzel a regénnyel foglalkoztam. Pedig ezen a héten szabadságon is vagyok, de csütörtökön csak tapogatóztam, hogy melyikkel lenne érdemes folytatni, péntek délután pedig neki is láttam az egyiknek, mire aztán eljutottam a Sorsháló 2-höz. És már hajnali fél egy. Mondanám, hogy korai jó reggelt, de még nem aludtam, ezért is ocsúdtam fel, hogy Viktornak van egy húga. Baszki.

Igaz, ahogy ránéztem a névre, egyből el kezdett kattogni az agyam, hogy akkor hogyan vezessem be a sztori közbe, miközben az anyjával beszélget a drága, szóval... még egy ideig fennmaradok.

Hát igaz, ami igaz, mióta nincs a Nuuvella azóta nem igen írogattam, ha elő is vettem a regényeket csak bambán néztem egyiket-másikat, meg a sorokat.

Túlzás lenne azt mondani, hogy bírom én ezt, de nem olyan, mint amikor suliba jártam. Ott megadtam a módját, szakítottam időt, többet, mint a tanulásra... hehe...

De most valahogy vonz az ihlet. Olyan rég volt. De tényleg. És ez a WT album is rásegít. Egy bajom van. Be kell szereznem egy új fülhallgatót, mert ami van, valamiért nem fogadja el a mobilom, szóval az éjszakai zenehallgatásnak egy ideje lőttek. Nézegettem ilyet-olyat-amolyat... van is egy kedvenc, de az a kérdés, hogy most a fülhallgatóval van-e probléma, vagy a mobil zakkant meg a gazdája mellett.

Ráadásul nem szeressem eme nyomott időt, tomboló szél, utána hideg eső... ma is szépen elázott az ember lánya, mert elment bevásárolni gyalog... igen, ilyen, mikor valakinek nincs kocsija, se jogsija. Már egy ideje gondolkozom azon, hogy jó lenne belevágni, de olyan sok a figyelmetlen ember... a végén még valaki a szélvédőre tapadna... na jó, ambícióm nincs hozzá, amúgy meg bennem van az a kép, mi van, ha elütök egy állatot... szóval, még kivárom a sorom.

So, elmélyülten olvasom a regényt, és bővítem azt, amit kihagytam, jobban mondva javítom.

Visszatérve, inkább áttérve az Ősi Vérre, megint átolvastam az utolsó 6. könyvet, és a végére érve arra jutottam, hogy... miért vannak nekem jegyzeteim, ha nem használom? Olyan sárga kihúzások vannak benne, hogy öröm nézni, milyen mikor nem tudod merre járt az agyad, és mit írtál korábban.

Aztán van egy sokadik boszorkás sztorim, amit nemrég kezdtem el, ha jól rémlik, akkor 7 oldalt sikeresen letudtam benne.

Aztán gondolkodom a zombis-mutánsos regényeimen, igen, több is van, csak máshol játszódnak, és valahogy össze kellene hozni, hogy egy ütemben mozogjanak.

És erre beadja a YouTube The Gazette - Ugly című zenéjét. Imádás van.

Mi van még?

Ja igen, visszatérve a Sorsháló 2-höz... eszembe villant (imádom ezeket a villanásokat, sűrűn vannak) és azon gondolkodám, hogy ugyanabba az évbe kellene történnie, mint a Sorsháló 1, de lehet, hogy az meg nem lenne jó. Na mindegy, ezen még rágódok, mikor eljön az ideje.

Skillet - Whispers In The Dark

És zárom soraim.

Majd még jelentkezem.

Ennyi voltam mára.

xoxo