-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: borítóterv. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: borítóterv. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 27., péntek

Egy kis szösszenet

Ahogy már írtam, nem az elképzelt borítótervem lesz a végleges borító a könyvemnek. A kiadó által a 123rf.com oldalon van rá mód keresgélni képeket a borítóhoz. Na, itt választottam ki kettőt. Az első az elképzelt borítótervvel tudtam elképzelni, amolyan háttérnek. Egyéb okokból kifolyólag döntöttem a második kép mellett. Igen, most ez is, mint a könyv címe és fülszövege még nem lesz bemutatva.
Időközben kellett némi változtatást eszközölnöm a regényen a kiadó kérésére, amit nemrég végre is hajtottam és kicseréltem a módosított dokumentumra a régit. Sosincs könnyű helyzetben az ember, főleg ha rólam van szó. Már pedig én szeretném, ha minden gördülékenyen alakulna, de ebben sosem én határoztam. Az életem eddigi rögpályája is ezt mutatja. Szóval, valamikor a nem túl távoli jövőben talán arra ébredek, hogy végre megszületik a regényem könyv formátumban is. Aztán úgy tervezem, hogy egy kis pihenőre megyek, amíg folytatom a folytatást. Mára ennyi!!! xoxo

2017. október 24., kedd

A fantasy regényem elküldése a kiadóhoz

2017.10.24-én a hajnali órákban feltöltöttem a kiadó oldalára a regényem az instrukcióval és más egyéb dologgal együtt. Nem tudom, hogy mikorra lesz várható. Úgy gondolom, idő kell hozzá, hogy megjelenjen. Úgy gondolom, mindig az első lépés a legnehezebb, még akkor is, ha már régóta várjuk ennek a lépésnek az eljövetelét. Én ma megtettem, hosszú évek óta várva ezt a pillanatot. A bizonytalanság mégis ott motoszkál bennem. Milyen lesz? Miként fog tetszeni másoknak? Mi lesz a véleményük az olvasóknak? Mennyire tudom fenntartani az érdeklődést? Mert ugyanis nem csak egy halovány szikrát szeretnék csiholni ebből, de hát mindennek két oldala van, hanem több.
Megpróbálkoztam a borítótervvel. :) Igen, kissé szürreális, főleg, hogy én alkottam. Na mindegy! A lényegen nem változtat, hogy jobb is lehetne az eredmény, de azt hiszem, nem először pötyögtem azt, hogy nem vagyok egy profi művész e téren.
Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy az elképzelt borító helyett más lesz. Ez érthető, nem vagyok egy profi rajzoló, sosem voltam az, a poén csak az, hogy pont ebből érettségiztem. Mi a tanulság? Fogadj fel egy profit, aki megtervezi neked a borítót és hagyd az elképzeléseidet megalkotni más keze által. Büszkeség=balítélet. xoxo

2017. október 16., hétfő

Rövid bejegyzés

2017. október 16.

A fantasy regényem borítóterve és fülszövege immáron kész. A borítótervet magam rajzoltam, bár még lehet igazítok rajta még ezt-azt, itt-ott. A fülszöveggel is bajlódtam, de úgy tűnik nincs veszve semmi, és talán valamelyest figyelemfelkeltő... nem kiabálom el!!!
Ezután már csak annyi a teendőm, hogy elküldöm a regényt, az instrukciót, a borítótervet és a fülszöveget és... várok. Mivel tudom, hogy idő kell majd, amíg a kiadó kezébe kerül és rámondja az áment, úgy számoltam, hogy kb. november vége, december elejére talán már látni fogom a kiadó oldalán. Ez attól is függ, hogy mennyien akarnak kiadatni abban az időszakban könyvet/könyveket. Milyen terjedelmű műről van szó. Azok feldolgozásai, hogy átmenjen a zöldön. Türelem. Türelem. Türelem. Kosként igen szorgalmasan gyakorlom a türelem kifejezést szóban, írásban és szellemileg egyaránt. :)
Miután megkapom a választ a kiadótól, felfedem a regény címét, fülszövegét, borítótervét, a szereplőket, a történetet és a helyszíneket egyaránt.
Ezek a terveim. Ami igen meglepő lenne számomra, ha össze is jönne úgy, ahogy azt elterveztem. Na mindegy! A többit később!!! xoxo