Prológus

Sziasztok!

A fantasy regényem elindulása előtt álmodtam egy álmot. Jobban mondva álmodtam valamit, amiről tudtam, hogy meg kell születnie. Ez az álom már a regény kezdetekor világos volt előttem, hogy magát a prológust adja meg.

A prológust volt a legkönnyebb leírnom, és egyszer sem változtattam rajta. Az egyedüli a regényemben, melyet változatlanul hagytam, nem írtam át, nem vettem belőle, nem adtam hozzá. Az, ahogy leírtam, az úgy is marad.

És a mai napig rácsodálkozom, hogy miként tudtam én abból az apró prológusból egy jól megtermett sztorit összeállítani. Olyan, mint egy mese csak a legrövidebb változattal. Ugyanakkor azóta sem álmodtam arról, hiába is szerettem volna, hogy könnyítsek az írásomon. Egyszerűen képtelen vagyok róla álmodni, pedig néha jól jönne.

Az, hogy mi történik a prológusban és mi történik a teljes regényben szintén alaposan összehozta nekem a szálakat. Az első leütésnél tudtam, hogy maga a sztori nem hétköznapi, nem lehet az, és hogy a terjedelme is talán meghaladja majd a 300 oldalt. Hát, igen! Szerettem volna én 300 oldalba mindent beletömöríteni, de sajna, inkább bővült.

A regény prológusa olyan, mint egy centrum, amely köré fokozatosan gyűlnek, szőnek, építenek, kapcsolódnak egymáshoz újabb szálak, szereplők, történések, folyamatok. Az egyik kérdés az, hogy a prológus által mennyi olvasót vonzok be ebbe a fantasy világba. Hisz a prológus majdnem olyan, mint a könyv szerzője, a könyv címe, a könyv fülszövege. Megragadhatja az embert, de az is lehet, hogy egyáltalán nem fogja érdekelni és vagy továbblapoz, vagy leteszi a könyvet.

Nekem tetszik a prológus. Érdekesnek tartom. De én az író vagyok, nem pedig az olvasó. Az olvasó dönti el, hogy akarja-e majd olvasni a könyvet, vagy sem. Én ebbe pedig nem szólhatok bele. Hisz jómagam olvasó is vagyok. Nem egy könyvet olvastam, volt, amit többször is. A legtöbbnél pedig mindig más fogott meg. Szóval, csak reménykedhetem abban, hogy a prológus is figyelemfelkeltő lesz.

xoxo