Üres vászon

 Az üres vászon olyan, mint az üres lap. Nincs rajta semmi, még egy kávéfolt sem. És egyszer csak megjelenik rajta az alkotás. Először még vonalak, vagy csak néhány betű jelzi, hogy elkezdődött valami. Majd kezd egyre bővülni, színesedni, körvonalazódni és megjelenni.

Életre kelni. Életre kelteni.

Hogy egy példát hozzak. Párszor volt, hogy részt vettem egy-egy versenyen, nem is igen volt verseny, hanem egy próba. Tudsz-e úgy alkotni, hogy megvan adva a keret, egy adott történet helyszíne, vagy egy kép, vagy bármi.

Ez azért is volt jó, mert rájöttem, hogy nem tudom teljesen magam behatárolni, elkeríteni. Próbáltam a legjobbat kihozni egy-egy írásból, de az is lényeg volt, hogy láss egyszer írói szemmel, láss egyszer olvasói szemmel, láss egyszer az adott szavakkal, képekkel, zenével.

Tudtam, hogy nem mindig találtam meg az adott szavakhoz, vagy képekhez a sztorit, valahogy nem mindig tudtam kihozni azt, amit igazából kellett volna.

A lényeg az, hogy motiválhatnak-e ezek a dolgok? Igen. Még akkor is, ha nem akarod, vagy először nem azonnal ragad meg, és mégis, utána egyszer csak azon kapod magad, hogy hűha, ebből lesz valami.

Az adott képen itt a telihold az, ami vonzza a szemem, majd a nő, aki egyedül üldögél, a virágba borult faágak, amik félig eltakarják a holdat, a szürke, fekete, rózsaszín keveréke, a lépcsősor, amin feljutott, a ruha, melyben a nő van, és a táj, ami körülveszi, ami távol van tőle, a magány érzése jut eszembe először.

Vajon ilyen lenne egy magányos nő? Ilyen lenne maga a magány? Imádom a teliholdat. Egyedül az zavar, hogy nincs egy profi gépem, amivel le tudnám normálisan fotózni. Semmi bajom vele. Ráadásul Sailor Moon rajongó vagyok, nekem a hold, az nem csak egy hold, hanem a Hold. Egyszer volt egy könyv, amin szerepelt a hold mindkét oldala, amit mindig lát az ember, és az, amit csak képekről láthat.

A hold szimbolikus jelentése is adhat löketet akár az íráshoz. Általában a holddal összekapcsolják a farkasokat, főleg a vérfarkasokat. Teliholdkor fényesebb az éjszaka. Mégis úgy lehet érzékelni, hogy magányosabb, mint újhold idején. Ki tudja? Nekem mindkettő megfelel. A boszorkány imádatomhoz is hozzátartozik a hold minden fázisa. Teliholdkor és újholdkor jó kártyát vetni, füstölővel, gyertyával összhangot teremteni, varázsolni.

De mi lenne a története ennek a képnek? Biztos, hogy magányos nőről van szó? Nem lehet, hogy épp várakozik valakire, akivel mindig ugyanott és mindig telihold idején találkoznak? Egy hónapban egy-két alkalom... kivitelezhető. Vagy ez egy búcsú lenne? Valakitől vagy valamitől? Vagy egy változásról szól? Olyan, mintha a nő ruháját nem takarná a virág, hanem pont azzá kezdene változni. Mintha telihold idején ismételten virágba borulna, eltűnne egy időre mindenki elől. Vagy épp ellenkezőleg, pont telihold idején valami megtörte felette az átkot, vagy varázslatot, és a gyönyörű virágbokorból előtűnik a nő. Vagy, mivel a kezében egy üvegpoharat (én annak nézem) tart a kezében, olyan, mintha választás előtt állna: ha megissza, végleg emberként élhet, ha nem issza meg, visszaváltozik növénnyé.

És ilyenkor felszisszen a kedves olvasó, hogy mi a fenét akart ezzel az író?

Szóval, mi lenne ennek a képnek igazából a története?

Mit gondolnál bele?

xoxo