2017.07.21., péntek
Szerintem az egyik leggyűlöletesebb dolog egy író életében, ha a gépe felmondja a szolgálatot.
Ez történt meg velem is.
Már nem először.
2x az asztali számítógép.
Most először a laptop.
És mindannyiszor azért fohászkodtam, bőgtem, szidalmaztam stb., hogy megmentsék a dolgaimat róla.
Türelmi időszak elkezdődött.
Hogy mikor lesz kész a gép?
Nem tudom.
Hogy rossz érzés?
Elmondhatatlan.
Hogy meg tudnak menteni róla mindent? Képek, dokumentumok, zene stb.
Nagyon remélem.
Nem az érdekel, hogy tudok-e netezni, twitterezni, vagy facebookozni. Nekem az a fontos, hogy minden meglegyen a gépről.
Írok. Ez nem olyan, mint az iskolapadban ülve leírni valaki más életét vagy történelem dogára készülni, jegyzetelni az érettségire. Ez az én életem. Egy olyan élet, amit szeretek, ami leköt, ami magával ragad, ami én vagyok.
És megint megtörtént az, amit mindig is el akartam kerülni.
Jelenleg is dolgoztam a fantasy regényemen, amikor beütött a géphiba. Az első ilyen alkalomnál a kezdetleges regényem egy része odalett. Ha most is ez történik én feladom. Sok évem van benne. Bízom abban, hogy minden oké lesz, de... Dühös vagyok, mert a regény első könyve kész állapotban várja, hogy kiadható legyen.
Elegem van ebből. Képtelen vagyok másra gondolni. Mást se szeretnék csak azt, hogy lássam, hogy minden megvan, nem veszett el semmi.
Alig 3 éve van meg a laptop. Az első laptopom. És olyan, mintha cserben hagytak volna. Nemcsak regények, jegyzetek vannak benne, hanem családi képek is, amik fontosak számomra. Ha minden odalett én feladom. Hülyét tudok kapni.
Még csütörtökön használtam, péntek délután be akarom kapcsolni... És semmi. És rohadtul dühít.
Ennyi. Kész. Most megyek olvasni, az talán lecsillapít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése