2023.B.Ú.É.K.2024

 

Közeledve és távolodva

 https://youtu.be/vP4Yu_WA-RM?si=fckzdbUkW9DrbKUA

Mindegy minek nevezem, vagy nevezik.

Hangulatfüggő.

Számomra legalábbis.

A Szilveszter másoknak bódulat, mámor, petárda és tűzijáték. Megint másoknak rémálom, vagy unalom, vagy a sokadik már megint egy éjszaka.

Nem ez a lényeg.

Közeledünk egy új évhez, azaz a 2024-hez.

Távolodunk egy régi évtől, azaz a 2023-tól.

Mire feleszmél az ember, már nyakunkon lesz 2025.

Hogy telt az év?

Milyen volt a Szilveszter?

Buliztál?

Nem. Sosem szoktam. Életemben nem voltam szilveszteri buliban. Talán nem is leszek.

Lelkes állatvédő? Mit nevezünk annak? Én magam is egy-két alkalommal elmentem egy városi tűzijátékot megnézni, vagy ha jól rémlik augusztus 20-án is nem egyszer még jóval a húszas éveimben és annak előtte. Egyszer kutyamentesen. Egyszer meg pont kutyákkal. Nem voltak oda érte. Maga a látvány szép, de a hangját én sem bírom. Ez van. A gond az, hogy sokan nem tartják be azt, hogy Szilveszterkor kellene lövöldözni, nem előtte egy héttel, vagy néhány nappal. De ez sem érdekel már különösebben. Mert szitkozódhatok én, amikor otthon vagyok a kutyáimmal, macskáimmal, nem hinném, hogy bárkit meghatna. Vigyáznom kell rájuk, minden azon múlik, hogy mit teszek meg annak érdekében, hogy őket ne érje gond. Elég nehéz. Tavaly Szilveszter előtt pár nappal kezdtek neki tűzijátékozni, és nem számítottam arra, hogy az akkor fél éves macskám szó szerint eldőlt az oldalára, mert annyira bepánikolt, tehetetlen és dühös voltam. A felkészülés ellenére azért adódhatnak gondok. Amik most sem hiányoznak. Még van hátra két nap Szilveszter estig. Jól el leszek.

Na! De! Mindenkinek B.U.É.K!!!

Ott tartottam, hogy mire feleszmél az ember ismét eltelik egy év. 35 év múltam. Nem egy év van a hátam mögött, az utóbbi pár év, köszönhetően mindennek, ami jött 2020-tól összefolyik, így nem tagadom olyan, mintha átléptem volna egyszerre három évet is az életemben.

Átélés. Megélés. Felismerés. És ami még jön. Vagy semmi sem jön. Mások is lehetnek abban, hogy igen eltelt egy év. De mi volt abban az egy évben? Mit csinált? Kikkel volt? Hol volt? Miről maradt le? Néha olyan, mintha elég sok mindenről lemaradna az ember. Jönnek az információk jobbról-balról, dolgozik a nap 8 órájában, vannak, akik ennél is többet. Teljesen mindegy, hogy irodista, gyári dolgozó, vagy ügyvéd, vagy valami más. Az a lényeg, hogy sokszor úgy elmegy egy év felettünk, hogy mire elérünk a végére, nem azt kérdezzük, hogy igen, jön a következő, hanem hogy hamarosan 2025...2030... és így tovább. Mintha egyik nap a másik után jönne anélkül, hogy benne lennénk. Csak van, aztán ellapozzuk.

Jelenleg így érzem az elmúlt 15-20 évemet. Nemrég még tanultam. Nemrég még vizsgáztam. Nemrég még azt terveztem mi leszek, ha nagy leszek, és most itt vagyok 2023. év vége felé. Szóval, nemcsak az a baj, hogy ki mikor kezd el petárdázni, hanem, hogy egyszer csak vége lesz annak az évnek, amiben nemrég voltunk. Nemrég volt 2023. január 1. Nemrég volt 2022. december 31. Mindjárt itt van 2024. január 1. És még nem múlt el 2023. december 31. Mégis olyan, mintha ma lenne, mert annyira telik az idő, hogy amikor meg az a nap eljön, már nem gondolkozunk azon, hogy december 31.-e van. Van és kész. Aztán ez is elmegy.

Tudom, hogy katyvasz az egész, de a káoszban megtanultam észrevenni azt, amit keresek. Ha rend lenne, már bajban lennék. Ja és az ígéretek. Sosem tartottam magam sokáig az ígéretekhez, fogadalmakhoz. Egy idő után megkopik nálam a dolog. Jó ideje annak, hogy utoljára ígéretet tettem.

Viszont ebben az évben Luca napjától kezdve 25.-ig bezárólag minden nap egy-egy papírfecnit égettem el, amin férjjelölt-nevek szerepeltek. És kibírtam kíváncsiság nélkül. Csak az utolsó papírfecninél néztem meg a nevet. Jót röhögtem. De ez mellékes. Eddig sosem próbáltam, és most kíváncsi voltam, kit hoz ki. Meglepett, de tényleg vicces volt. A nevet nem árulom el. Az megmarad nekem. Egy biztos, talán jövőre is kipróbálom.

Ismételten B.U.É.K-ot, legyen szép évetek, jó egészséget, minden bú és rossz kerüljön titeket. Csak öröm legyen részetek.

xoxo

Versek 2023. augusztusából

 https://christindormesei.blogspot.com/2023/12/elhagyott.html

https://christindormesei.blogspot.com/2023/12/megbantad.html

https://christindormesei.blogspot.com/2023/12/szived-valasztottja.html

Ritkán adatik már meg, hogy verseket írok. Ez volt az utolsó három vers 2023. évben, augusztus hónapban.

Voltak olyan éveim, ahol ontottam magamból a verseket. Már jó ideje ez megkopott, és ez látszik is a blogban.

Meglehet, hogy a bloggerkedés már nem olyan, mint annak idején, mikor a többség elkezdte, de hiszem és gondolom, hogy vannak még, akik szívesen olvasnak blogokat.

Ugyanakkor a blogírást sosem adtam fel, nem akartam törölni, vagy ideiglenesen bezárni, mert legalább ennyi maradjon fent, amit itt össze-vissza alkotok. Nem mondom, hogy nem volt eszembe, de letettem róla.

Nem vagyok nagy versíró.Vannak szép verseim, és kevésbé szépek, vannak rímesek, és vannak rímtelenek. Mikor mi jutott eszembe, vagy mit éreztem. Lelkes voltam, vagy sem. És így tovább.

Nem hiszem, hogy decemberben írok verseket, és azt se garantálom, hogy a következő év majd jobb lesz, mert eddig sem volt az.

Szóval, az elhagyott, megbántad, szíved választottja amolyan szokásos témájú verseim. Van, hogy csak eszembe jutnak sorok, és akkor végigzongorázom, hogy meddig lehet írni, aztán meg van, hogy egy-egy kép, zenei világ, vagy valami teszi függővé, hogy írjak-e verset, vagy sem.

Amúgy, aki szeret verseket írni, de nem meri megkockáztatni, hogy mások előtt felfedje, ne foglalkozzon vele. Főleg a rosszindulatúakkal. Ha verseket írsz, tetszik neked, szereted csinálni, és boldog vagy tőle, akkor írd ki magadból, és ha úgy gondolod, mutasd meg akár a világnak is. Ezért jó ez a blogolás. Valaki úgyis rátalál, és talán elolvassa. Lehet, hogy elsőre nem fogja érteni, de az is lehet, hogy szeretni fogja. Kinek mi.

Ennyi lettem volna mára.

xoxo

2023. december

 A december az a hónap, amit sokan szeretnek, vannak, akik csak elviselik, megint mások, akik sehogyan sem állnak hozzá. A karácsonyi készülődés gyerekként az egyik legjobban várt elfoglaltság. Szép ruha, dekor, ajándék. Az utóbbi években viszont ez alábbhagyott. Amolyan ez is megvan hónap lett. Még egy nappal kevesebb lett hónap lett. Hamarosan itt a nyár hónap lett. És még sorolhatnám.

Volt olyan karácsonyom, amikor nemcsak a karácsonyi díszek voltak fenn, hanem a Halloweeni díszek is fent voltak még. Az ajtómon már pár éve Mikulás, rénszarvas és hópihe ablakdísz van felragasztva. Szóval ilyen téren az ajtó örök ünnepi hangulatban van. De csak az ajtó.

Most ha ránézek a kandallóra, azt kell mondjam, tényleg csak a csoda segíthetné át a Mikulást, ha be akarna térni hozzám. Ami nem fog megtörténni, mert felnőttként rossz gyerek énem van, de a Mikulás csokit mindig szívesen elfogadom. Meg a szaloncukor, ami régebben szalonnacukor is volt. Csak bötű kérdése.

So, itt a december, 2023. év vége hamarosan és kezdődik egy új év, egy másik januárral. Még csak 9.-e van, de tudom, hogy hamarosan petárdázni kezdenek, mert olyan nincs, hogy csak 31.-én szabad tűzijátékozni. Ugyan! Mit gondol a jó nép! Azt!

Voltaképp a szeptemberrel kezdődik, és egészen márciusig tartó hangulatom van, ami most ebben az évben is befolyásolt jó pár olyan tényező, dolog, amit rohadtul nem írtam fel "a mit kérsz karácsonyra?" listámra. Vissza kellett térnem a mantrázásra, hogy a belső énemet le tudjam nyugtatni, de ez a dolog kiégett, szóval, lehet, hogy vissza kell térnem egy kicsit a sportoláshoz, ami ugye nem nagy dolog, de hideg van, lustaság van, és már megint mit akarok, mindjárt itt van a bejgli.

Ünnepi hangulatomhoz hozzátartozik, hogy karácsonyi dalokat csak nyáron szoktam énekelni, dúdolni, viszont a rock, főleg The Gazette szól, mint karácsonyi ének, mármint karácsonykor. Most erre mit mondjak? Karácsonyi műsorok nincsenek, tv sincs, maga a készülék megvan, de másfél évig nem volt bekapcsolt állapotban, így megszűnt a sok-sok alig tudom kiválasztani csatornalista, és egy szobafestésnek köszönhetően még maga a készülék is le lett szerelve a mennyezetről lelógó sok kábelről, és így még mindig csak a kábelek lógnak a semmibe, várva azt, hogy gazdi egyszer hátha tv-t akarna nézni. De nem fog. Még. A készülék meg a nagy ruhásszekrénybe van betéve. Nem betépve, csak betéve.

Tök jó látni egyébként, hogy más feldíszíti a házát, de ilyen téren örülök, hogy nem Amerikában vagyok, mert azon házdíszek, amik ott vannak... hát mire azt leszedi a nép... rénszarvas a tetőn, hóember az ajtó mellett, krampusz a másikon... amúgy bírom, nagyon giccs, és jól mutat, de nem olyannak, aki lehet még jövő karácsonyra is fent hagyja. Mekkora lenne már. Biztos vagyok benne, hogy van olyan ember, aki annyira imádja ezt az ünnepet, hogy egész évben ki van világítva mindenféle világítós kütyükkel.

Miközben nézegettem a karácsonyi képeslapokat, egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy kinek mit jelenthet az a szó, hogy: béke.

Áldott és békés.... szeretet és békesség.... stb....

Ez a szó egyszerre szomorú és örömteli. Mert vannak, akik tudják mi az, hogy béke, békesség. Mások sajnos nem. És megint mások csak szeretnék, ha a béke tényleg békét jelenthetne a szívében, a lelkében, a világon.

És ugyebár béke, békesség nemcsak a szeretet ünnepén van, hanem az év 365/6 napján... még szerencse, hogy 2024-ben lesz egy plusz napunk erre. Szóval, ha valaki nem is a szeretet ünnepén találja meg önmagában és a világban a békét, békességet, akkor azon az egy napon, 2024. február 24.-én legyen szíves megtalálni, rálelni, és megélni. Egyébként jó tudni, hogy tényleg nem 29.-én van a szökőév napja, hanem 24.-én, valahogy ezt elfelejtették megemlíteni a suliban. Vagy csak én tudtam másként. Nem tudom. Na mindegy.

Úgyhogy karácsonyig és szilveszterig még van idő, igaz nem sok. És amint elmúlik éjfél megkezdődik 2024. év és egy másik január. Addig is jó díszítgetést, sütést, főzést, takarítást, nosztalgiát, és egy-egy ölelést.

xoxo

2021. májusa

 

Azért tudtam értelmes képeket is csinálni, az ott egy galamb, ott épp repül, elrepült.

Az autós képek utazás közben izgalmasak. Alig, vagy épphogy éles képek. Párszor pedig a kanyarokban közelebbről is megismerkedhetem az ablakkal. Koppanásig.

2022. áprilisa

https://youtu.be/P2bfpsm9tIY?si=EIv83DMul0zEOYJ_ 

A felkelő nap. Mindig más arcát mutatja. Mindig változatos. És mindig le kell fotózni, na jó nem mindig, de a legtöbbször igen.

Annyi kép készült az elmúlt pár évben csak erről a nézőpontból/perspektívából, hogy csodálom, még mindig nem untam meg. Lehet más meg a naplementét örökíti meg állandóan. Nem tudom.

A tuja és a bokor nélkül sajnos már másabb, szóval, ez amolyan nosztalgia is.

Amint beszerzek egy jobb gépet, mert jelenleg a teló csak ilyen minőséget produkál, akkor majd lesz tisztább, élesebb, főleg, ha nem sérül a kamera része. :) Igen, néha adódik egy pont az életemben, mikor valamin le kell vezetni a feszkót. Nem szép dolog, de ilyen megátalkodott vagyok.

Képzelet, motívum, karakter, leírás, és egyebek

Lehet már foglalkoztam a témával. De az is lehet, hogy nem. Na mindegy. A lényeg, hogy nem nézek most utána, hogy igen, vagy nem.

Kezdetben, mikor a legelső regényemet/regényeimet kezdtem el írni, és az nem az Ősi Vér volt, akkor nem igazán hagyatkoztam másra, csak a képzeletre. Helyszínek, szereplők, képkockák, párbeszédek, jellemek, történések, bármi.

Aztán néhány blogban észrevettem, akik írtak regényeket/fikciókat, hogy képeket tűznek az adott karakter mellé. Ez először meglepett, de aztán én is rákattantam a dologra, úgyhogy a későbbieknél már alkalmaztam is.

Előnye, hogy sok esetben az adott karaktert, amit kitaláltam, hasonló képeket próbáltam felkutatni. Hátránya, hogy a képzelet elkopik, és erős támasz marad az adott fénykép. Na már most, amit elképzelek karaktert, főszereplő/mellékszereplő az okés, de mikor próbálok hozzávetíteni egy képet valakiről, az már nem igazán. Mivel a képzelet által kreált karakter az nem a fényképen látott férfi/nő. Ami azt jelenti, hogy egy adott regény szereplőit amennyiben el tudja képzelni az ember, az már önmagában jó, és ez mindenkinél más, viszont, ha az adott karakterekhez hozzátársulnak olyan képek pl.: színészek, énekesek, focisták, celebek, nem celebek, akkor a kitalált karakter az adott képhez igazodik az olvasónak. Nem mindig, főleg, aki nem hagyja befolyásolni azt, hogy ő miképp gondolja az adott szereplőt el. Én mint írói palánta ugyanebbe a hibába estem, hisz eleve olvasó is vagyok a saját vagy mások regényeinek. Így van, hogy egy adott regény borítóján lévő páros nem biztos, hogy megegyezne azzal, akit/akiket én elképzelek olvasás közben. Remélem, nem vagyok bonyolult. Ez körülbelül olyan, mint mikor megfilmesítenek egy regényt, és az adott szereplők nem egyeznek az általad elképzelt szereplőkkel. Vagy valami ilyesmi.

Volt rá példa, főleg az Ősi Vérnél, hogy megvolt az adott karakter, ki volt dolgozva a jellem és a küllem, aztán szembe jött egy fénykép és wao.... ez kell.... ez az én emberem.... passzol stb.... Volt olyan is, hogy 3-4 kép is megtetszett és pont az adott karakterhez passzolt, így sokszor gondban is voltam, hogy melyik legyen a dominánsabb. Volt, hogy az egyiknek a haja, a másiknak az arca, a harmadiknak a szemszíne tetszett, és így tovább. Montázs. A hogyan képzelnéd el? játék.

Viszont azt is észrevettem, hogy van, hogy pont egy fénykép, legyen az személy, háttérkép, csendélet, festmény, tárgy, bármi, majdnem bármi, ad löketet a továbbíráshoz. Sok esetben nálam egy fénykép nem az adott dolgot láttatja/mutatja. Olyan, mint mikor látsz egy képet, vagy le akarsz rajzolni valamit/valakit és mást mutatsz, mást látsz benne, mást rajzolsz le, mint amit valójában látsz. Kissé faramuci, vagy minek nevezzem. Viszont az írás megy tovább. Van mikor nem, de a legtöbbször igen. Ez olyan láss a kép mögé, vagy mit ábrázol pontosan, avagy mit gondolt a költő/festő?

Például sosem jártam Japánban, mégis az Ősi Vér nagy része ott is játszódik. Ehhez jött segítségemre a későbbiek folyamán a Google térkép, és azokat a pontokat jártam be, főleg Tokiónál, ahol körülbelül játszódik a történés. Előtte viszont a jól ismert animék segítettek elképzelni egy adott helyszínt.

És ha már animék, akkor van, hogy annyira megtetszett egy adott karakter, akár a hajszíne, a szeme állása, vagy a karaktere, hogy felvillant előttem egy regénytervezet, vagy egy már adott regényhez tartozó szereplő további alakulásához segített. Ugyanez vonatkozik a régi hiedelmekre, legendákra, történetekre, elmesélésekre, régi mesékre, sztorikra. Mindben van valami, ami löketet adhat a továbbíráshoz, vagy egy karakter fejlődéséhez, esetleg rájövök arra, hogy valami nem okés, valami még hiányzik, vagy pont jó, esetleg letérhetek az útról. Ősi Vérnél ez akár Lilith esete, a Pokol Királya, vagy helyszínként maga a Pokol leírása stb.

Például van egy adott szakma, orvos, tűzoltó, építészmérnök, tanító stb. és tudom, hogy a szereplőimnek, főleg, ha nem egy fantasyról beszélünk (a vámpír vámpír, a vérfarkas vérfarkas), akkor valaminek lennie kell, és mikor megvan, hogy a drága mivel foglalkozzon, egy kicsit lestrapálom magam azzal, hogy ez mind szép és jó, de én magam ebbe a szakmába sosem dolgoztam, még a közelében sem voltam. És akkor hogyan tovább? Jó, nem azt mondom, hogy bele kell merülni, de ha pont olyan a szereplő, akinek az adott életéhez szorosan társul a szakmája, hivatása, hobbija, akkor ja... valahogy ebbe bele kellene képzelni magunkat. Ilyenkor jönnek a filmek, sorozatok, különböző komolyabb vonalú könyvek, és amennyiben kutatómunka is kell, akkor marad az internet, és valahogy összehozom a néha összehozhatatlant. Ezt hogy kell elképzelni? Nagyon sehogy. Na jó, pl.: a Sorsháló 2. főszereplő pasija, Lengyelnek Viktora tűzoltó volt, és szerintem annyit elárulhatok, hogy a hivatása nemcsak a múltjában lesz jelen. Főleg, hogy maga a tűzoltóság és maguk a tűzoltók adott szituációkban lesznek, és én, mint írói palánta, aki egyben irodai dolgozó, aki munka- és tűzvédelem alatt csak bólogatok, hogyan kell eloltani egy tüzet, főleg a készülékkel.... ja.... folyt.köv... Vagy ott van az Ősi Vérben Isabelnek Delaney-ja, aki kutatóorvos.... na annyit konyítok a kutatáshoz, meg az orvostanhoz, mint a tűzoltáshoz, semmit, szóval drága szakavatott regényem szereplője komolyan kutat, és amikor felmerül a DNS és társai, akkor agyamnak egy zuga felkészült a megoldásra. És nem egyszer rágtam már át magam azon a részen, de még mindig van kérdőjel bennem. Még szerencse, hogy nem mostanában folytatom a könyvek kiadását.

Ugyanez vonatkozik a diákokra, mármint azon regényeim szereplőire, akik diákok, gimnazisták. Én nem voltam gimnazista, csak középsulis, pont elég volt, megvolt, jó volt, ennyi volt. Viszont azért mert kivonultam a suliból, mert megszereztem anno a kékséget, azaz a bizit, még nem árt tudni, hogy a mostani diák/tanuló hogyan öltözködik, viselkedik, hova jár, mit csinál stb. És itt is jönnek képbe bizonyos helyszínek. A valósággal meg nem egyező, de valóságnak tűnő helyszínek. Jól megfogalmaztam. Pl.: szórakozóhelyek, és egyebek. A Sorsháló 1-ben és 2-ben ilyen helyszínek vannak. Próbálok olyan elnevezéseket találni, ami még véletlenül sincs a valóságban, nehogy valaki felháborodjon, mert biztos hasonlít, vagy mert ilyen nevezetű hely már van. Nem kevés idő kinyomozni, hogy van-e vagy nincs. Eddig legalábbis olyanokat írtam bele, amikről tudomásom nincs. Ez valamiért nekem nagyon fontos. Azt hiszem a helyszínekről viszont már korábban írtam, szóval nem ismételném meg magam újra.

Motívumok a regényekben. Hozzunk egy példát. A halál motívuma. Az Ősi Vérben elég sok a halál, szóval van, hogy kegyetlen voltam s leszek. Nem azért, mert konkrétan az akarok lenni, hanem azért, mert a regény e nélkül nem működik. Bemutatni, jobban mondva leírni egy ember vagy halhatatlan halálát nem egyszerű, főleg, hogy nemcsak annyit írok, hogy az megölte amazt, ez meghalt az által stb., hanem van egy egyfajta leírása, hogy miképp. Olvastam már néhány olyan regényt, ami nem a romantikához volt köze, de nem is volt az a brutális, elfajzott olvasmány. Viszont filmeknél, főleg akció, thriller, horror, dráma, na ott azért voltak s vannak olyanok, amik hűűűű lasagne azanyje, és hát na.... szóval, filmben látva, és hasonlót produkálni írásban nem ugyanaz. Mert a látvány önmagáért beszél, hisz látod, mi lesz az áldozattal, vagy a gyilkossal, ugyanakkor ezt úgy leírni, hogy ne legyen szájba rágós, ne legyen túlzó, hanem hiteles, na.... néha igen van benne munka.

Csúnya, ronda, vulgáris kifejezések, szavak. Azt hiszem erről már egyszer írtam valamikor korábban. Ja. Az Ősi Vér amolyan tiszta jellem, alig található benne csúnya szó, nem úgy, mint a Sorsháló 1-ben. Ez az első olyan regényem a többi mellett, ami kimondottan a brutalitásra, a valós erőszakra is épül. Szóval nincs benne kegyelem, nincs benne báj, kecsesség, meg légvonal, sem finomkodás. Mikor el kezdtem írni, nem gondoltam volna, hogy mindaz, amit leírtam, az igen nagy kérdőjel a mai napig bennem. Ugyanis persze tudvalevő, hogy a világ tele van erőszakkal, verbálisan, nonverbálisan, és így tovább. Kimondottan olyan regényt akartam és akarok, ami ezt is mutatja. Ebben a regényben a finomkodás az amolyan öngyilkos jelleg. Mikor leírtam, hogy mi történik a Marusek Alexszel, akkor egy kicsit elgondolkodtam, hisz akár a későbbiek folyamán olyan is olvashatja, aki jóval érzékenyebb a témára, fiatal stb. Viszont, ahogy már írtam, nem finomkodhatok benne, mivel a regény megköveteli a történésekhez, a szereplőkhöz. És mégis bennem van a mai napig, hogy nem túloztam-e benne. Ami azt illeti talán, de az is lehet, hogy nem, mégis úgy döntöttem, hogy a regénynek ez a vulgáris világa megmarad. És itt visszatérve a halál motívumához, itt is, mint az Ősi Vérnél sok esetben gondolkoztam azon, hogy ki mikor és hogyan.

A halál motívuma mellett jelen van mindjárt az elvesztés fájdalma, annak feldolgozása, és minden olyan gondolat, ami akár bosszúhoz is vezethet. Mindezek leírása nem egykönnyű számomra. Ahhoz, hogy leírjam bele kell élnem magam. Ez olyan, mint mikor valaki néz egy filmet, és annyira beleéli magát, hogy akár sír is alatta. A halál, a szerelem, és minden olyan érzelem, ami azzal társul, hogy szavakba öntsd, az olyan, mint mikor kiadod a lelked, a lényed azon részét, amit talán sikeresen elnyomsz magadban. Szóval, nem egyszer írtam már úgy le fejezetet, hogy basszus alig láttam a könnyeimtől, összeszorult a torkom, görcsben volt a gyomrom, és akár remegtem is, mert dühös voltam, mert szomorú voltam, mert tudtam, hogy le kell írni, mégsem akartam, de mégis úgy lett.

Amikor tudom, hogy eljött az idő az egyik szereplőmnek, akkor tudom, hogy megváltoztathatnám a dolgok menetét, de az élet sem ilyen. Az életben is vannak, akiket elveszítünk, akiket nem látunk viszont, és ez nem maradhat el egy regényből azért, mert íróként ezt megtehetnénk. Én nem teszem meg. Sokszor fáj, ha egy szereplő útja véget ér, persze nem azt mondom, hogy mindegyik szereplőé, mert vannak azon rövid ideig tartó szereplőim, akik csak ezért vannak egy-egy fejezetben. Ugyanakkor hozzájuk tudok kötődni, és olyan érzés, mintha elárulnám őket azzal, amilyen véget szánok nekik.

Szóval, az eddigi írói éveim alatt, a felgyülemlett regények/regénytervezetek arra várnak, hogy befejezzem őket, kiadjam őket és polcra tegyem őket. Ez is egyfajta vég egy regénynek. Hisz az utolsó fejezet, az utolsó mondat, az utolsó pont az, ami bezárja mögöttük a kaput. És ugyan bármikor újra lehet olvasni a történetet, de mindig odajutunk az utolsó pontig, hogy vége.

Talán emiatt is húzom halasztom az Ősi Vér utolsó könyvének befejezését. Mert tudom, hogy az az utolsó, és amint befejezem, nincs tovább. Igaz, hogy eddig csak az első könyv jelent meg belőle a hatból, és már jó ideje a többinek is kiadásra kellett volna kerülni, de addig amíg az utolsó résszel nem végzek, addig megmarad az asztalfióknak. Ahogyan a többi is.

Ennyi lettem volna mára.

xoxo