Versek 2023. augusztusából

 https://christindormesei.blogspot.com/2023/12/elhagyott.html

https://christindormesei.blogspot.com/2023/12/megbantad.html

https://christindormesei.blogspot.com/2023/12/szived-valasztottja.html

Ritkán adatik már meg, hogy verseket írok. Ez volt az utolsó három vers 2023. évben, augusztus hónapban.

Voltak olyan éveim, ahol ontottam magamból a verseket. Már jó ideje ez megkopott, és ez látszik is a blogban.

Meglehet, hogy a bloggerkedés már nem olyan, mint annak idején, mikor a többség elkezdte, de hiszem és gondolom, hogy vannak még, akik szívesen olvasnak blogokat.

Ugyanakkor a blogírást sosem adtam fel, nem akartam törölni, vagy ideiglenesen bezárni, mert legalább ennyi maradjon fent, amit itt össze-vissza alkotok. Nem mondom, hogy nem volt eszembe, de letettem róla.

Nem vagyok nagy versíró.Vannak szép verseim, és kevésbé szépek, vannak rímesek, és vannak rímtelenek. Mikor mi jutott eszembe, vagy mit éreztem. Lelkes voltam, vagy sem. És így tovább.

Nem hiszem, hogy decemberben írok verseket, és azt se garantálom, hogy a következő év majd jobb lesz, mert eddig sem volt az.

Szóval, az elhagyott, megbántad, szíved választottja amolyan szokásos témájú verseim. Van, hogy csak eszembe jutnak sorok, és akkor végigzongorázom, hogy meddig lehet írni, aztán meg van, hogy egy-egy kép, zenei világ, vagy valami teszi függővé, hogy írjak-e verset, vagy sem.

Amúgy, aki szeret verseket írni, de nem meri megkockáztatni, hogy mások előtt felfedje, ne foglalkozzon vele. Főleg a rosszindulatúakkal. Ha verseket írsz, tetszik neked, szereted csinálni, és boldog vagy tőle, akkor írd ki magadból, és ha úgy gondolod, mutasd meg akár a világnak is. Ezért jó ez a blogolás. Valaki úgyis rátalál, és talán elolvassa. Lehet, hogy elsőre nem fogja érteni, de az is lehet, hogy szeretni fogja. Kinek mi.

Ennyi lettem volna mára.

xoxo

Sabaa Tahir - Szunnyadó parázs

Sabaa Tahir - Szunnyadó parázs című könyvét a mai napon 2019.09.15-én kiolvastam.

Végre egy olyan könyvsorozat, amelynek az első részét tarthattam a kezemben és olvashattam el. A közepe-vége felé már éreztem, hogy ennek lehet még folytatása, és amint kiolvastam, utánanéztem, és igen, van neki folytatása méghozzá 2 könyvben is.

A regény történetét Laia és Elias szemszögéből ismerhetjük meg, akik két különböző világban élnek, de a sors úgy rendeli, hogy találkozzanak. A történet, a cselekmény, a szereplők alaposan ki vannak dolgozva, lépésről lépésre halad mind a történet, mind a szereplők jellemvonásai. Az út, melyet megtesznek, tele van a legsötétebb érzelemtől kezdve egészen a reményig. Az első mondattól az utolsóig nekem egyetlen dolog járt a fejemben: kegyetlen. Kegyetlenül jó. Kegyetlenül szomorú. Kegyetlenül életteli. Kegyetlenül magával ragadó. Kegyetlenül dühítő. Kegyetlenül abszurd. Kegyetlenül különleges. És talán még lehetne sorolni.

A főszereplők által megismerhetünk más szereplőket is, akik közel állnak hozzájuk, vagy kevésbé közel, éppen megismerte, de talán bízhat benne, és ugyanakkor fontos pillanatokban vannak jelen. Sötétszirt katonai akadémián játszódik, de vannak még más helyszínek is, de a központi hely Sötétszirt. Már a neve sem épp kellemes. Az ott élők pedig nem kis életet élnek, vagy próbálnak élni. Születnek nehéz és keserves döntések. Az élni akarás a halállal szembe fordul. Egy világ, amely lehetne szebb is, ha akarná, vagy ha engednék. A gyűlölet, a düh, a kitartás, a félelem, a szorongás a kavargó érzelmek sokasága. Képes rá? Meg tudja tenni? Mi lesz a következménye? Megtörik? Meghal? Feladja anélkül, hogy tett volna valamit is? Mi lesz a következő lépés? Melyik utat választja?

A történet 3 részre van osztva. 1. rész: A rajtaütés.

                                                  2. rész: A próbák.

                                                  3. rész: Test és lélek.

Mind Laia, mind Elias életébe megvan a maga szépség és rútság. Célok, amiket el akarnak érni, de nem akármilyen áron. Faltam a sorokat és az oldalakat egyaránt. Kb. egy hétbe telt, hogy kiolvassam, de mindegyik fejezet, mindegyik rész maga volt a pokol. Egyrészt letehetetlen volt. Másrészt nehezemre esett folytatni, amikor csak arra gondoltam, mi jöhet még, ki lesz a következő, akit megbüntetnek, mi fog történni, ha rajtakapják valamelyiket stb. A vizuális képességnek megvan az a szépsége, bája, hogy magad előtt látod azt, amit olvasol, és sok esetben nemcsak látod, de átérzed a szereplők reakcióit, érzéseit, életét.

Mindig azt a részt vártam, mikor találkozik a két szereplő, de közbe meg örültem, hogy nem azonnal, és hogy a szerelmi részek nem egy átlagos tiniszerelmet mutatnak be. A tettek, az érzelmek ráébredése, a dolgok iránt érzett tudat, a lelkiállapot, amikor tettek, mondtak vagy másképp cselekedtek, mint amit elvártak tőlük mind olyan hangulatot varázsolt, amilyet talán mégsem szeretnél olvasni, de közbe meg akarod, és vele együtt tudsz érezni. És mégis teljesen jól van ez így. Végtelenül szomorú és szerethető. A szenvedés minden velejárója hatással van rád. A bűntudat és a lelkiismeret pedig a legerősebb tulajdonságot képes felerősíteni az emberben: az életet. Még akkor is, ha egész életedben elkísér mindaz, amit teszel, amit nem tettél, amit mondtál, vagy amit nem mondtál ki. Egyszóval: kegyetlenül fantasztikus könyv. Csak ajánlani tudom. 

Amanda Quick - Ne nézz hátra!

2018.04.15-én olvastam ki. Lavinia és Tobias történetének a második része. Már csak az elsőt kell beszereznem és teljes a történet, de még így is jó lenne néhány folytatás. :)

Szóval, a második rész laza, humoros, csipkelődő stílus, a tények és az érzelmek ütközete, ami ugyanúgy tele van szenvedéllyel, reménytelennek tűnő nyomozással, hipnotikus módszerekkel... na igen, az bizony van benne. :) Az ókori világ köszönt be itt is, amikor egy mások számára értékes, de megint mások számára értéktelennek mondó kék kámeakövet kutatnak.

És, hogy ki kapja meg végül a követ, és milyen céllal kell neki? Hm... ahány szereplő, annyi cél lebeg előttünk. Mikor úgy érzi az olvasó, hogy már megvan a tettes, akkor jön rá, hogy mégse.

Jó kis könyv, nagyon tetszik. A megoldások, a taktikák, a vélemények megoszlása, a feszült légkör mind nagyon jól kidolgozottak. Csak ajánlani tudom mindegyik könyvét az írónőnek.

Amanda Quick - Menyasszonyt bérelnék!

2018.03.04-én olvastam ki. A héten vettem, a hétvégén ki is olvastam. :)

Nagyon fenomenális!!! Lehengerlő, humoros és nagyon tetszik!!!

Arthur és Elenora különös, sorsszerű találkozása, a kettejük között kialakult üzleti kapcsolat, mely egyre közelebb és közelebb hozza egymáshoz őket. Hmm... a logika, az észérvek, az érzelmek és az alkímia vegyülete. Frappáns megoldások, csípős megjegyzések, fergeteges szójátékok összhatása. Letehetetlen mű. A szenvedély, a zsenialitás, az akció, a nyomozós és a csavaros megoldások tömkelege.

Amanda könyveit olvasva mindig úgy érzem magam, mintha Angliában élnék, s magam is járnék arra, amerre a szereplői. Ráadásul az írónő sosem hagyja kialudni a lángot, van hogy felerősíti, de van, hogy visszavesz, mégis folyamatosan éber állapotban tartja az olvasót. Nekem legalábbis ez a véleményem. Most pedig megismerhettem egy kisebb történelmi szálat is: London elveszett folyóiról, melyet az írónő a könyv elején, a köszönetnyilvánításnál írt le.

Engem mindig lenyűgöz, hisz a szerelmi szálak nem egyszerű hétköznapokra bomlanak le, hanem keveredik a régmúlttal, titkos társaságokkal, veszélyes alkímia vagy okkult tevékenységekkel. Ráadásul a szereplők sem azok a rózsaszín felhőbe csomagolt vattapamacsok, még akkor sem, ha valahol a lelkük legmélyén ők is arra vágynak. Mindegyik története más, mindegyik szereplője más tulajdonságokkal van felruházva, és mégha a szerelmi szál happy enddel végződik, akkor is a cselekmény adja magát, hogy mindig más és más legyen. A változatosság gyönyörködtet.

Miközben olvastam a regényt és feltűnt az alkímia nem várt fordulata, egyből az Arkane Társaság jutott eszembe róla, de aztán meglepődve olvastam tovább, hogy ez most valami más. Ezért is nyűgöz le mindig az írónő. És már most sajnálom, hogy ilyen hamar kiolvastam a könyvet.

Időtlen szerelem

Cím: Időtlen szerelem

Helyszín: tópart

Tárgyak: gyűrű, hegedű, hárfa, hamu

Érzelmek és fogalmak: szerelem, búcsúzás

Zene linkje: http://youtu.be/_Y-oY74S2FE

Harminc éve annak, hogy Románnal megismerkedtem, pontosan itt, ezen a szent helyen. A Holdfény tópart akkor is ugyanolyan csodás helynek számított, mint most így sok-sok év eltelte után. Román középkorú volt és híres hegedűművész. Az egyetlen, amit mindig hordott magával az a hegedűje. Én magam hárfáztam, de az igazi zenét Román által ismertem és szerettem meg. Ő sajátosan játszott. Amikor először hallottam őt zenélni a szívem és a lelkem egyé vált. A szellő, a madarak és a tó vize fodrozódása egyé vált az ő zenéjével. Román nem sokat beszélt, mindent még az érzéseit is a zenével fejezett ki. Még velem sem akart szóba állni. Mivel másképp nem tudtam volna a közelébe férkőzni, úgy döntöttem, hogy a saját zenémmel veszem rá, hogy így tegyen. A hárfámmal kiültem egy nap a tópart közelébe és játszani kezdtem rajta. Nem kellett sok idő, hogy Román felfigyeljen rám és amint ez megtörtént ő bekapcsolódott és együtt játszottunk tovább, míg a Nap eltűnt lassan a horizonton. Ekkor jött oda Román hozzám és ettől a naptól kezdve az életünk összefonódott, ahogy az égiek megírták. Boldogok voltunk annak ellenére, hogy sosem született gyermekünk. Boldogok voltunk, mert egymásra találtunk. Boldogok voltunk, amit együtt teremtettünk a zenével. Román öt év hosszú együttlét után egy csodálatos gyűrűvel ajándékozott meg, de tudtam, hogy házasságról szó sem lehet, hisz az felért volna a szabadság elzárásával. Román mindig is szabad lélek volt és ezt akkor sem vettem volna el tőle, ha ettől függött volna a közös jövőnk. A gyűrű mindkettőnk számára jelentette az egymáshoz tartozást. Román mindig figyelmes volt, sosem felejtette el az ünnepeket és amilyen jó zenésznek bizonyult ugyanolyan jó szakács volt. Karácsony vagy születésnap neki nem jelentett gondot. Szerettem, ahogy gondoskodik rólam és azokról, akik fontosak számára. Román a legszentebb dolgot a megismerkedésünk napját tartotta a legfontosabbnak, ilyenkor mindig kiültünk a tópartra és amíg a Nap le nem nyugodott addig a muzsika töltötte be a környéket. A szomszédaink, akik a közelben éltek imádták a muzsikáinkat. Románt mindig is szerették, de nem egy fellépést utasított vissza a közeli kisváros színházából és a nagyobb városokból is, amit sosem értettem és hiába szerettem volna tudni, Román nem volt hajlandó elárulni. Kíváncsiságom hajthatatlanságba fulladt. Mégis mikor felkutattam Román titkát a végén úgy éreztem nem kellett volna. Román nem véletlenül került a Holdfény tópart közelébe. Felejteni akart. Román házas volt. Gyönyörű felesége szintén hegedűművész volt, de nem olyan sikeres, mint Román. A szerelmet felváltotta a féltékenység és végül az asszony halálához vezetett, amit Román nem tudott feldolgozni. Mikor rákérdeztem Románnál feleségéről, elutasító volt és inkább elment, mintsem szembenézzen a múlttal. Nem tudtam mi fáj jobban: Román eltitkolt múltja, az elutasítása, vagy az, hogy nem tudtam kit szeret, engem vagy halott feleségét. Mindezeket később Román mondta el nekem levél formájában, amit a halála után kaptam meg. Román miután elment nemsokkal később autóbalesetben halt meg. Semmi esélye nem volt a túlélésre. Csak a hamva maradt meg nekem és az a levél, melyben szerelméről írt, ami nem volt más, mint a zene. A zene ölte meg a feleségét és végül őt is. A balesetben egyedül a hegedű volt az, ami épségben megmaradt. A hamvakkal együtt azt is hazahoztam. Tudtam, hogy Román továbbél a hegedűjében, de évek teltek el, amíg ezt egyáltalán fel tudtam fogni. Most csak a hárfa szól, a hangja messze száll, de én hallom Román fenséges dallamát. Ott cseng a fülemben, beleborzong a szívem. Román szeretett a maga módján. Én a mai napig szeretem őt, s még ha tudom is, hogy már csak a hegedűje az, ami összeköt vele, sosem fogom őt elfelejteni. Mégis úgy döntöttem ideje búcsút venni tőle. Román szabad volt, nem tehetem meg, hogy bezárom őt. Amint a hárfán az utolsó hang is elhalkult felálltam a helyemről, a hamvakat tartó urnát a kezembe fogtam és hagytam, hogy a szél felkapja és messzire elvigye. Ezután lassan elindultam, hátra sem néztem, de még így is éreztem, hogy Román ott hegedül a tópart mellett.