-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: regénytervezet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: regénytervezet. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. november 4., szombat

Képzelet, motívum, karakter, leírás, és egyebek

Lehet már foglalkoztam a témával. De az is lehet, hogy nem. Na mindegy. A lényeg, hogy nem nézek most utána, hogy igen, vagy nem.

Kezdetben, mikor a legelső regényemet/regényeimet kezdtem el írni, és az nem az Ősi Vér volt, akkor nem igazán hagyatkoztam másra, csak a képzeletre. Helyszínek, szereplők, képkockák, párbeszédek, jellemek, történések, bármi.

Aztán néhány blogban észrevettem, akik írtak regényeket/fikciókat, hogy képeket tűznek az adott karakter mellé. Ez először meglepett, de aztán én is rákattantam a dologra, úgyhogy a későbbieknél már alkalmaztam is.

Előnye, hogy sok esetben az adott karaktert, amit kitaláltam, hasonló képeket próbáltam felkutatni. Hátránya, hogy a képzelet elkopik, és erős támasz marad az adott fénykép. Na már most, amit elképzelek karaktert, főszereplő/mellékszereplő az okés, de mikor próbálok hozzávetíteni egy képet valakiről, az már nem igazán. Mivel a képzelet által kreált karakter az nem a fényképen látott férfi/nő. Ami azt jelenti, hogy egy adott regény szereplőit amennyiben el tudja képzelni az ember, az már önmagában jó, és ez mindenkinél más, viszont, ha az adott karakterekhez hozzátársulnak olyan képek pl.: színészek, énekesek, focisták, celebek, nem celebek, akkor a kitalált karakter az adott képhez igazodik az olvasónak. Nem mindig, főleg, aki nem hagyja befolyásolni azt, hogy ő miképp gondolja az adott szereplőt el. Én mint írói palánta ugyanebbe a hibába estem, hisz eleve olvasó is vagyok a saját vagy mások regényeinek. Így van, hogy egy adott regény borítóján lévő páros nem biztos, hogy megegyezne azzal, akit/akiket én elképzelek olvasás közben. Remélem, nem vagyok bonyolult. Ez körülbelül olyan, mint mikor megfilmesítenek egy regényt, és az adott szereplők nem egyeznek az általad elképzelt szereplőkkel. Vagy valami ilyesmi.

Volt rá példa, főleg az Ősi Vérnél, hogy megvolt az adott karakter, ki volt dolgozva a jellem és a küllem, aztán szembe jött egy fénykép és wao.... ez kell.... ez az én emberem.... passzol stb.... Volt olyan is, hogy 3-4 kép is megtetszett és pont az adott karakterhez passzolt, így sokszor gondban is voltam, hogy melyik legyen a dominánsabb. Volt, hogy az egyiknek a haja, a másiknak az arca, a harmadiknak a szemszíne tetszett, és így tovább. Montázs. A hogyan képzelnéd el? játék.

Viszont azt is észrevettem, hogy van, hogy pont egy fénykép, legyen az személy, háttérkép, csendélet, festmény, tárgy, bármi, majdnem bármi, ad löketet a továbbíráshoz. Sok esetben nálam egy fénykép nem az adott dolgot láttatja/mutatja. Olyan, mint mikor látsz egy képet, vagy le akarsz rajzolni valamit/valakit és mást mutatsz, mást látsz benne, mást rajzolsz le, mint amit valójában látsz. Kissé faramuci, vagy minek nevezzem. Viszont az írás megy tovább. Van mikor nem, de a legtöbbször igen. Ez olyan láss a kép mögé, vagy mit ábrázol pontosan, avagy mit gondolt a költő/festő?

Például sosem jártam Japánban, mégis az Ősi Vér nagy része ott is játszódik. Ehhez jött segítségemre a későbbiek folyamán a Google térkép, és azokat a pontokat jártam be, főleg Tokiónál, ahol körülbelül játszódik a történés. Előtte viszont a jól ismert animék segítettek elképzelni egy adott helyszínt.

És ha már animék, akkor van, hogy annyira megtetszett egy adott karakter, akár a hajszíne, a szeme állása, vagy a karaktere, hogy felvillant előttem egy regénytervezet, vagy egy már adott regényhez tartozó szereplő további alakulásához segített. Ugyanez vonatkozik a régi hiedelmekre, legendákra, történetekre, elmesélésekre, régi mesékre, sztorikra. Mindben van valami, ami löketet adhat a továbbíráshoz, vagy egy karakter fejlődéséhez, esetleg rájövök arra, hogy valami nem okés, valami még hiányzik, vagy pont jó, esetleg letérhetek az útról. Ősi Vérnél ez akár Lilith esete, a Pokol Királya, vagy helyszínként maga a Pokol leírása stb.

Például van egy adott szakma, orvos, tűzoltó, építészmérnök, tanító stb. és tudom, hogy a szereplőimnek, főleg, ha nem egy fantasyról beszélünk (a vámpír vámpír, a vérfarkas vérfarkas), akkor valaminek lennie kell, és mikor megvan, hogy a drága mivel foglalkozzon, egy kicsit lestrapálom magam azzal, hogy ez mind szép és jó, de én magam ebbe a szakmába sosem dolgoztam, még a közelében sem voltam. És akkor hogyan tovább? Jó, nem azt mondom, hogy bele kell merülni, de ha pont olyan a szereplő, akinek az adott életéhez szorosan társul a szakmája, hivatása, hobbija, akkor ja... valahogy ebbe bele kellene képzelni magunkat. Ilyenkor jönnek a filmek, sorozatok, különböző komolyabb vonalú könyvek, és amennyiben kutatómunka is kell, akkor marad az internet, és valahogy összehozom a néha összehozhatatlant. Ezt hogy kell elképzelni? Nagyon sehogy. Na jó, pl.: a Sorsháló 2. főszereplő pasija, Lengyelnek Viktora tűzoltó volt, és szerintem annyit elárulhatok, hogy a hivatása nemcsak a múltjában lesz jelen. Főleg, hogy maga a tűzoltóság és maguk a tűzoltók adott szituációkban lesznek, és én, mint írói palánta, aki egyben irodai dolgozó, aki munka- és tűzvédelem alatt csak bólogatok, hogyan kell eloltani egy tüzet, főleg a készülékkel.... ja.... folyt.köv... Vagy ott van az Ősi Vérben Isabelnek Delaney-ja, aki kutatóorvos.... na annyit konyítok a kutatáshoz, meg az orvostanhoz, mint a tűzoltáshoz, semmit, szóval drága szakavatott regényem szereplője komolyan kutat, és amikor felmerül a DNS és társai, akkor agyamnak egy zuga felkészült a megoldásra. És nem egyszer rágtam már át magam azon a részen, de még mindig van kérdőjel bennem. Még szerencse, hogy nem mostanában folytatom a könyvek kiadását.

Ugyanez vonatkozik a diákokra, mármint azon regényeim szereplőire, akik diákok, gimnazisták. Én nem voltam gimnazista, csak középsulis, pont elég volt, megvolt, jó volt, ennyi volt. Viszont azért mert kivonultam a suliból, mert megszereztem anno a kékséget, azaz a bizit, még nem árt tudni, hogy a mostani diák/tanuló hogyan öltözködik, viselkedik, hova jár, mit csinál stb. És itt is jönnek képbe bizonyos helyszínek. A valósággal meg nem egyező, de valóságnak tűnő helyszínek. Jól megfogalmaztam. Pl.: szórakozóhelyek, és egyebek. A Sorsháló 1-ben és 2-ben ilyen helyszínek vannak. Próbálok olyan elnevezéseket találni, ami még véletlenül sincs a valóságban, nehogy valaki felháborodjon, mert biztos hasonlít, vagy mert ilyen nevezetű hely már van. Nem kevés idő kinyomozni, hogy van-e vagy nincs. Eddig legalábbis olyanokat írtam bele, amikről tudomásom nincs. Ez valamiért nekem nagyon fontos. Azt hiszem a helyszínekről viszont már korábban írtam, szóval nem ismételném meg magam újra.

Motívumok a regényekben. Hozzunk egy példát. A halál motívuma. Az Ősi Vérben elég sok a halál, szóval van, hogy kegyetlen voltam s leszek. Nem azért, mert konkrétan az akarok lenni, hanem azért, mert a regény e nélkül nem működik. Bemutatni, jobban mondva leírni egy ember vagy halhatatlan halálát nem egyszerű, főleg, hogy nemcsak annyit írok, hogy az megölte amazt, ez meghalt az által stb., hanem van egy egyfajta leírása, hogy miképp. Olvastam már néhány olyan regényt, ami nem a romantikához volt köze, de nem is volt az a brutális, elfajzott olvasmány. Viszont filmeknél, főleg akció, thriller, horror, dráma, na ott azért voltak s vannak olyanok, amik hűűűű lasagne azanyje, és hát na.... szóval, filmben látva, és hasonlót produkálni írásban nem ugyanaz. Mert a látvány önmagáért beszél, hisz látod, mi lesz az áldozattal, vagy a gyilkossal, ugyanakkor ezt úgy leírni, hogy ne legyen szájba rágós, ne legyen túlzó, hanem hiteles, na.... néha igen van benne munka.

Csúnya, ronda, vulgáris kifejezések, szavak. Azt hiszem erről már egyszer írtam valamikor korábban. Ja. Az Ősi Vér amolyan tiszta jellem, alig található benne csúnya szó, nem úgy, mint a Sorsháló 1-ben. Ez az első olyan regényem a többi mellett, ami kimondottan a brutalitásra, a valós erőszakra is épül. Szóval nincs benne kegyelem, nincs benne báj, kecsesség, meg légvonal, sem finomkodás. Mikor el kezdtem írni, nem gondoltam volna, hogy mindaz, amit leírtam, az igen nagy kérdőjel a mai napig bennem. Ugyanis persze tudvalevő, hogy a világ tele van erőszakkal, verbálisan, nonverbálisan, és így tovább. Kimondottan olyan regényt akartam és akarok, ami ezt is mutatja. Ebben a regényben a finomkodás az amolyan öngyilkos jelleg. Mikor leírtam, hogy mi történik a Marusek Alexszel, akkor egy kicsit elgondolkodtam, hisz akár a későbbiek folyamán olyan is olvashatja, aki jóval érzékenyebb a témára, fiatal stb. Viszont, ahogy már írtam, nem finomkodhatok benne, mivel a regény megköveteli a történésekhez, a szereplőkhöz. És mégis bennem van a mai napig, hogy nem túloztam-e benne. Ami azt illeti talán, de az is lehet, hogy nem, mégis úgy döntöttem, hogy a regénynek ez a vulgáris világa megmarad. És itt visszatérve a halál motívumához, itt is, mint az Ősi Vérnél sok esetben gondolkoztam azon, hogy ki mikor és hogyan.

A halál motívuma mellett jelen van mindjárt az elvesztés fájdalma, annak feldolgozása, és minden olyan gondolat, ami akár bosszúhoz is vezethet. Mindezek leírása nem egykönnyű számomra. Ahhoz, hogy leírjam bele kell élnem magam. Ez olyan, mint mikor valaki néz egy filmet, és annyira beleéli magát, hogy akár sír is alatta. A halál, a szerelem, és minden olyan érzelem, ami azzal társul, hogy szavakba öntsd, az olyan, mint mikor kiadod a lelked, a lényed azon részét, amit talán sikeresen elnyomsz magadban. Szóval, nem egyszer írtam már úgy le fejezetet, hogy basszus alig láttam a könnyeimtől, összeszorult a torkom, görcsben volt a gyomrom, és akár remegtem is, mert dühös voltam, mert szomorú voltam, mert tudtam, hogy le kell írni, mégsem akartam, de mégis úgy lett.

Amikor tudom, hogy eljött az idő az egyik szereplőmnek, akkor tudom, hogy megváltoztathatnám a dolgok menetét, de az élet sem ilyen. Az életben is vannak, akiket elveszítünk, akiket nem látunk viszont, és ez nem maradhat el egy regényből azért, mert íróként ezt megtehetnénk. Én nem teszem meg. Sokszor fáj, ha egy szereplő útja véget ér, persze nem azt mondom, hogy mindegyik szereplőé, mert vannak azon rövid ideig tartó szereplőim, akik csak ezért vannak egy-egy fejezetben. Ugyanakkor hozzájuk tudok kötődni, és olyan érzés, mintha elárulnám őket azzal, amilyen véget szánok nekik.

Szóval, az eddigi írói éveim alatt, a felgyülemlett regények/regénytervezetek arra várnak, hogy befejezzem őket, kiadjam őket és polcra tegyem őket. Ez is egyfajta vég egy regénynek. Hisz az utolsó fejezet, az utolsó mondat, az utolsó pont az, ami bezárja mögöttük a kaput. És ugyan bármikor újra lehet olvasni a történetet, de mindig odajutunk az utolsó pontig, hogy vége.

Talán emiatt is húzom halasztom az Ősi Vér utolsó könyvének befejezését. Mert tudom, hogy az az utolsó, és amint befejezem, nincs tovább. Igaz, hogy eddig csak az első könyv jelent meg belőle a hatból, és már jó ideje a többinek is kiadásra kellett volna kerülni, de addig amíg az utolsó résszel nem végzek, addig megmarad az asztalfióknak. Ahogyan a többi is.

Ennyi lettem volna mára.

xoxo

2022. április 20., szerda

Sorsháló 2 - Avagy párhuzamos történet kibontakozóban

 "– Éltél már át kényszerleszállást? – hallottam meg ismét Karola hangját és meglepve bámultam rá. Ő csak nézett nagy fekete szemekkel. – Három hónapja egy férfi rosszul lett a gépen. A repülő kénytelen volt visszafordulni. Mikor pedig landoltunk volna, a futómű megadta magát. Ezért is szerettem volna autóval hazamenni.
– Ugye csak ugratsz? – kérdeztem rá. Nem éppen szerettem volna átélni egy kényszerleszállást.
– Feltehetek egy szőke kérdést? – rebegtette meg a szempilláit felém. Bólintottam. – Miért futómű a futómű? Hisz gurul, nem fut. Akkor nem gurulóműnek kellene mondani?
És az agyam lezsibbadt. Karola hangosan felnevetett, mire én fogtam a fejem. Kész voltam tőle. Ezek után negyedóránként fárasztott valamiféle agyzsibbasztó gondolattal, viccel, vagy annak mondható dologgal."
Sokat tanakodtam, hogy mit kezdjek ezzel a regénytervezettel. Korábban jegyeztem fel, mint magát a Sorsháló című regényt, de a történet azon a szálon fut, mint a másik. Szóval, mikor belekezdtem Alex és Szira közös történetébe, tudtam, hogy Karola és Viktor története egybe fog vágni a másikkal, így egy időre talonba helyeztem. Viszont most megint elővettem. Úgy gondoltam, nem jó, ha az ő négyesük ütközik, ugyanakkor esélyt láttam rá, és amíg Alexék története bővült, mindinkább azon agyaltam, hogyan és mi módon folytassam Karoláék történetét. Eskü csak öt oldal jelenleg, mivel mint mondtam/írtam egy időre, jó időre talonba tettem. Ez a kis szösszenet is Karoláék röpke találkozásának eredménye. Tudom, nem vagyok lelkes humorista. Tőlem akkor ennyire futotta, de benne marad. Igen, elviekben egy szerelmetes történet lett volna, eredetileg, de nálam ez nem olyan könnyű, és már az első betű leütésénél tudtam, hogy kell valami, ami felpezsdíti az ő történetük. És mikor Alexék története a képbe került, na igen... de azt se akartam, hogy a két történet egyezzen. Ja... csakhogy nem hagy nyugodni, szóval, amint 5-nél több oldal válik belőle, akkor mehet is a Nuuvellára, mint a Sorsháló 2. Majd még kigondolom, hogy ez legyen-e a címe, de mint mondottam, a négyes ütközni fog így is, úgy is.
Viszont még van egy regénytervezet, ami jóval megelőzi az Ősi Vért. Az volt az első komolyabb regényem, amibe belekezdtem, de az Ősi Vér által ezt is és a többit is félretettem. Úgyhogy egy kis átalakítás, olvasás, javítás után landolni fog a Nuuvellán. Annyit lehet róla tudni, hogy misztikus (ki hitte volna?), Angliában játszódik, és igen, van benne romantica, de... B-B.Sz. hamarosan.
Közben elővettem egy másik regényemet is, ami szintén arra várt, hogy leporoljam. Itt csak maga a szereplők voltak meg, valamint az alap story. Úgyhogy tegnap sikeresen nekiálltam, kemény két oldalt sikerült belőle összehozni. Mit kell tudni róla? Nem misztikus. Magyar. Romantikus. Ebbe már nincs véreres jelenet. De mindent sorjában. Legalábbis ez a terv. Mára ennyi.
xoxo
U.i.: Ja, van még egy misztikus magyaros regényem, az is hamarosan odavarázsolódik a Nuuvellára. Idő kérdése.
xoxo

Ez a bejegyzés a facebook oldalamról való, még 2022. április 14-én írtam.
Azóta... eltelt 6 nap. Az írás beindult. Néha tényleg jó az, ha parlagon marad néhány megkezdett történet, mert eljön a pillanata és tök jó, mikor az ember ráérez a dologra.
Viktor és Karola története nemrég még 5 oldalból állt, azóta lett 28 oldal. Pedig tartottam attól, hogy nem lesz ebből semmi. Az ő történetük jelenleg sokkal másabban indult, mint az Alexéké, szinte nem is mondanám meg róla, hogy majd bonyolódni fog a helyzet, de rendesen. Mert nem lesz itt egyenes pálya. Egy kicsit könnyedebb hangvételű, amit szeretnék majd átfordítani, kifordítani, befordítani és ráfordítani. Csak egy kicsit kell még megdolgozni a szereplőket. A hosszú hétvége és a négy napos szabadság még mellé ezt eredményezte. Örülök annak, hogy a kettősöm el kezdte felépíteni a kis történetét, amit majd még inkább építeni fognak. Nem lesz agyonbonyolítva, de nem akarom zökkenőmentessé tenni a célt.
A szereplők bemutatása akkor kezdi meg a sort, ha az első rész landol a Nuuvellán. Pontos dátumot erre nem írok, mert annyira nem tartom be a határidőket, mint ahogy azt szeretném. Szóval, még egy ideig Sorsháló 2-ként fogom említeni, még gondolkodom, mi legyen a cím. Vagy ha marad a cím, akkor kell egy alcím. Nem beszélve a fülszövegről *sóhaj*.
Ennyi mára. Folyt.köv. valamikor ugyanitt ugyanekkor.
xoxo

2021. december 31., péntek

Sorsháló - regénytervezet bemutatása, fülszöveg

 https://christindor-alombelitortenetek.blogspot.com/2020/06/2020-junius-regenytervezet-keszuloben.html

https://christindor-alombelitortenetek.blogspot.com/2020/12/regenytervezet-keszuloben-20.html

A fenti két linkben összegezve van, hogy mikor kezdtem el írni az újdonsült történetemet, és hogy vannak bizonyos dátumok benne, hogy maga a történet mikor kezdődik. Igen. Ezek a dátumok viszont nemrég megváltoztak, így az eredeti dátumok helyett újak lettek.

2019. december 31. helyett 2023. december 31.

2020. június 6. helyett 2024. június 6.

Nemrég pedig a regénytervezetnek meglett a főcíme is: Sorsháló.

Mi jellemzi a regényt? Akció-krimi-dráma keverék. Műfaj-besorolásom kissé ingatag alapokon mozog. Hisz jobban szeretem, ha valami fantasy, de ez sajnos nem az.

Mi jellemzi a szereplőket? Minden. Legalább is azon vagyok, hogy minden jellemezze őket: magabiztosság, kevélység, önhittség, labilisság, félelem, vadász ösztön, bosszúállás, depresszió és még sok egyéb más.

Mikor el kezdtem írni a regényt, már az első leütéstől számítva tudtam, hogy nem akartam egy mézes-mázos-giccses valamit alkotni. A sötétség, az alvilági, a merészség és a tévút egyvelegét alkalmazom rajta. Szóval, szerettem volna megmaradni a realitás talaján, de el is rugaszkodni tőle. Még folyamatban, születőben van a regény maga, de amúgy már egy teljes, kész sztori áll rendelkezésemre. Jelenleg 172 oldalas. Mindezt a Nuuvella.hu oldalára fogom feltölteni fejezetenként. A fejezetek névre szólóak. Maguk a szereplők nevei válasszák el a másik cselekvéseit, történéseit, bár van benne egy kivétel. Mivel több szereplő is van benne, ráadásul E/1-ben dolgozom, így kissé ingoványos talajra kerültem, mivel mindegyik szereplőből kell valami, ami hozzáad a történethez, ugyanakkor ügyelni arra, hogy a karakterét sehogyan se változtassam meg. Vannak benne olyan elemek, amiket talán nem hibátlanul alkalmaztam/alkalmazom. Próbálom úgy összerakni a történetet, hogy ne legyen túl sablonos, valamelyest reális legyen, de ugyanakkor talán túl sok külföldi akció filmet néztem életemben, és ennek hatása talán majd érezhető is. Ugyanakkor egyáltalán nem akarok egyszerűt belepréselni. Szeretem, amikor egy történet bonyolult, komplikált, és talán kissé túllő a célon. Mivel elég sokáig a fantasyval voltam elfoglalva, így talán még az is közrejátszik egy-egy jelenetnél, hogy, vagy túl gondoltam, vagy elhatárolódtam a reálistól, vagy csak másképp akartam, mint ahogy valójában lehet. Egyébként még így is beletörik a bicskám, de majd kiküszöbölöm valahogyan. És szerintem, talán, nem lepek meg senkit azzal, hogyha azt mondom, nemcsak magyar szereplők vannak benne. De mindent sorjában.

Fülszöveg: 2021. december 29-én meg is lettem vele. Amit lehet, összehoztam a félkész regényből. Sose volt erősségem a fülszöveg. Itt sincs. Igyekeztem a lényeget belevinni, és nem spoilerezni.

Marusek Alex fél év után felébred a kómából. Voltak, akik már lemondtak erről, de voltak, akik kitartóan bíztak benne. Alex maga sem tudja, hogy ez jó-e, vagy szimplán balszerencse. A gyerekkori barátja, Horváth-Asano Hiroyuki mindvégig kitartott mellette, nem adta fel a reményt. Mégis úgy érzi, az egész élete romokban hever, hisz a kóma után szembesülnie kell az igazsággal. Ráadásul úgy gondolja, mindenki veszélyben van, aki csak közel áll hozzá. De vajon mi történt Alexszel Szilveszter éjjelén? Kik és miért akarták őt elintézni? Az, hogy Alex felébredt a kómából, valami elkezdődik. Farkas Diána nyomozónő azon van, hogy kiderítse, amikor is egy régi ismerős bukkan fel. Valdner Szira megjelenése további kérdéseket vet fel. A lány feltűnése nem véletlen, ezt maga Diána is tudja. És ahol Szira van, ott felbukkan a börtönviselt nagybácsi, Kiss Ammar és rokonszenves barátai. Vajon a régi ügye összeköthető a mostani ügyével? Alex tényleg amnéziában szenved? Vagy mindez elterelés? És azok, akik majdnem megölték őt, visszatérnek? Diána főnöke, Bakta Edvin úgy gondolja, ideje a régi csapatnak összeállnia, és bevetnie magát. Tényleg köze lenne az alvilágnak Marusek Alexhez? Mi kell ahhoz, hogy az alvilág olyanokat is berántson a sötétbe, akik eddig a fényben éltek?

És ennyi. Aligha tudnék ennél jobb fülszöveget kiírni magamból. Azt nem tudom, hogy maga a regény elnyeri valaki tetszését vagy sem. Nem tudom miért, mindig az utóbbira voksolok. Örülni fogok, ha valaki olvassa, és meg is lesz a véleménye, legyen az negatív, vagy pozitív. Lehet, hogy maga a regényírás folyamata zökkenőbben sikerült volna, ha segítséget kértem volna pl.: miképp zajlik egy kihallgatás? De ez van. Ha netán ez az akció-krimi-dráma vonal nem válik be, akkor megmaradok a jól ismert terepemnél, a fantasynál. Ott tán nem lehet elbukni.

xoxo