-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: javítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: javítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. november 3., péntek

Sorsháló 2 - Egyetlen szikra - figyelmes olvasás


Miközben Within Temptation - Bleed Out teljes albumát hallgatom már sokadjára, közben ismét el kezdtem olvasni a Sorsháló 2 - Egyetlen szikra című regényem.
És most, hogy elértem ahhoz a részhez, hogy Lengyel Viktor hazatér a szülői házba, és az anyjával beszélget, menet közben megnéztem a szereplőket, és lőn... van egy húga!!!
Akiről persze nem tettem említést, még úgy sem, hogy egyáltalán mi van vele.
Phfff.... rég volt, hogy ilyen későig fennmaradtam.
Igaz, nemcsak ezzel a regénnyel foglalkoztam. Pedig ezen a héten szabadságon is vagyok, de csütörtökön csak tapogatóztam, hogy melyikkel lenne érdemes folytatni, péntek délután pedig neki is láttam az egyiknek, mire aztán eljutottam a Sorsháló 2-höz. És már hajnali fél egy. Mondanám, hogy korai jó reggelt, de még nem aludtam, ezért is ocsúdtam fel, hogy Viktornak van egy húga. Baszki.
Igaz, ahogy ránéztem a névre, egyből el kezdett kattogni az agyam, hogy akkor hogyan vezessem be a sztori közbe, miközben az anyjával beszélget a drága, szóval... még egy ideig fennmaradok.
Hát igaz, ami igaz, mióta nincs a Nuuvella azóta nem igen írogattam, ha elő is vettem a regényeket csak bambán néztem egyiket-másikat, meg a sorokat.
Túlzás lenne azt mondani, hogy bírom én ezt, de nem olyan, mint amikor suliba jártam. Ott megadtam a módját, szakítottam időt, többet, mint a tanulásra... hehe...
De most valahogy vonz az ihlet. Olyan rég volt. De tényleg. És ez a WT album is rásegít. Egy bajom van. Be kell szereznem egy új fülhallgatót, mert ami van, valamiért nem fogadja el a mobilom, szóval az éjszakai zenehallgatásnak egy ideje lőttek. Nézegettem ilyet-olyat-amolyat... van is egy kedvenc, de az a kérdés, hogy most a fülhallgatóval van-e probléma, vagy a mobil zakkant meg a gazdája mellett.
Ráadásul nem szeressem eme nyomott időt, tomboló szél, utána hideg eső... ma is szépen elázott az ember lánya, mert elment bevásárolni gyalog... igen, ilyen, mikor valakinek nincs kocsija, se jogsija. Már egy ideje gondolkozom azon, hogy jó lenne belevágni, de olyan sok a figyelmetlen ember... a végén még valaki a szélvédőre tapadna... na jó, ambícióm nincs hozzá, amúgy meg bennem van az a kép, mi van, ha elütök egy állatot... szóval, még kivárom a sorom.
So, elmélyülten olvasom a regényt, és bővítem azt, amit kihagytam, jobban mondva javítom.
Visszatérve, inkább áttérve az Ősi Vérre, megint átolvastam az utolsó 6. könyvet, és a végére érve arra jutottam, hogy... miért vannak nekem jegyzeteim, ha nem használom? Olyan sárga kihúzások vannak benne, hogy öröm nézni, milyen mikor nem tudod merre járt az agyad, és mit írtál korábban.
Aztán van egy sokadik boszorkás sztorim, amit nemrég kezdtem el, ha jól rémlik, akkor 7 oldalt sikeresen letudtam benne.
Aztán gondolkodom a zombis-mutánsos regényeimen, igen, több is van, csak máshol játszódnak, és valahogy össze kellene hozni, hogy egy ütemben mozogjanak.
És erre beadja a YouTube The Gazette - Ugly című zenéjét. Imádás van.
Mi van még?
Ja igen, visszatérve a Sorsháló 2-höz... eszembe villant (imádom ezeket a villanásokat, sűrűn vannak) és azon gondolkodám, hogy ugyanabba az évbe kellene történnie, mint a Sorsháló 1, de lehet, hogy az meg nem lenne jó. Na mindegy, ezen még rágódok, mikor eljön az ideje.
Skillet - Whispers In The Dark
És zárom soraim.
Majd még jelentkezem.
Ennyi voltam mára.
xoxo

2018. július 24., kedd

Ősi Vér második könyv 8. rész





2018.07.24.
Nem tudtam megállni. Valamiért a második része az Ősi Vérnek nem hagyott nyugodni. Így történt az, hogy 433 oldal lett a HappyMonsterBaby 2. 💗😘😗
433... csak egy kicsit toldtam meg. 😀
A lényeg viszont az, hogy kész van, remélhetőleg anélkül, hogy bele-beleírnék valamit. Erősen tartom magam ehhez az állásponthoz. Igyekszem tartani magam.😬
Szóval, a történet kész. Javítások megvoltak, átírások megvoltak, bővítések megvoltak, a szereplőgárda is megvan, én totál kész vagyok, és... és megtaláltam a megfelelő borítóképet, mert így is nehéz volt, de végül csak azt választottam, amit választottam, és ebből nem engedek. Nem ám! Lehet, lesznek olyanok, akiknek nem fog elsőre tetszeni, de nekem nagyon bejön. Nagyon szemeztem vele. Isteni. Egy kicsit eltér, egy kicsit másabb, mint ami az első könyvnél van, de én már is hozzászoktam.💗💘💖💕💔💓💝💞💟💙💚💛💜💋
A fülszövegen dolgozom gőzerővel... erőnek erejével... látványosan... fájdalomküszöb.😞
Úgy hogy a jelen állás szerint, és a terveim szerint (utálok tervezni, mert sosem úgy alakul, de...@@@), ha minden úgy alakul, ahogy azt én kigondolám, akkor a regényem hamarosan begondolázhatja magát a kiadóhoz még hozzá augusztus közepe táján (fizetés napja után egy nappal). 💵
Na igen! Hát igen! Szó szerint, majdnem egy időre fog esni az első könyv kiadási időpontjával. (Tavaly volt és október-november tájékán.) Ja. Úgy hogy ennyi mára. Ténylegesen már csak akkor fogok pötyögni errefelé, ha a regényről visszajelzés születik a kiadótól. Röviden: amikor megjelenik.
xoxo

2018. június 2., szombat

Ősi Vér harmadik könyv

2018.06.02. 21:16

Az Ősi Vér harmadik könyvének szerkesztése előtt 389 oldalas volt.

2018.06.02. 22:42

Kisebb szerkesztéssel a harmadik regény jelenleg 370 oldalas lett.

Ezzel a résszel amint végeztem kezdődhet a negyedik résznek a szerkesztése, hisz továbbra is szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Nem lesz megállás. Szép lassan folytatom a szerkesztéseket, a javításokat és a bővítéseket. Mire feleszmélek, talán eljutok a végére. Az nem mostanában lesz, hisz addigra még bőven van teendő. Nem is szaladok előre, mert nem lenne értelme. Szóval, a harmadik rész is érdekes és változatos, régi-új szereplők felbukkanása, és ismételten vannak benne múltbéli események. Remélhetőleg nem lesz sok javítás, és nem teszek hozzá plusz oldalakat, de koránt sem vagyok benne biztos, hogy nem éri el a 400 oldalt. Na, plusz 30 oldal nem kell. Ezt próbálom még megvitatni magammal. Mára ennyi. xoxo

2018. március 24., szombat

Ősi Vér második könyv 3. rész

Jelenleg 403 oldalas az Ősi Vér második könyve. 416 oldalas volt, a szerkesztések folyamatában ez lecsökkent 400 alá, de lett bővítve és még lesz bővítési folyamat, így tartunk a jelen állapotában 403 oldalnál. Imádjuk a vérfarkasokat!!! 💋💋💋💋 Emellett 3 regénytervezet született még meg, plusz elővettem két régit is, amiket hébe-hóba folytatok. *Nagy levegő és kifúj*
Csak hogy bonyolítsam a saját helyzetem a második könyv és a harmadik könyv igen szorosan vannak jelen, így kénytelen vagyok a harmadik könyvet is elővenni, amikor olyan esemény zajlik a másodiknál, amihez fontos a harmadik. Asszem lehet érteni, amit leírtam.
So, itt vagyunk március 24-vel a hónap vége felé. Király, hamarosan április. Lapátoljuk a havat a közelgő húsvét alkalmából... á nem! Már elolvadt. De még eshet.
És, amit a mai napon észrevettem... felmentem a kiadó oldalára, hogy megnézzem mi újság arra, és láttam, hogy lett két E-book rendelésem. *Magasságos egek!!!* Nagyon szépen köszönöm, szinte lesokkolt a tudat, hogy valaki más is olvassa rajtam kívül. 😅😁😇😵😭💞 De most tényleg!!! Még mindig a hatása alatt vagyok. Sajnos, amit még nem tudok, hogy az olvasóknak mindez mennyire érte meg. Tudom, hogy nem kellene ezen kattognom, de most már értem, miért fontos, hogy mit gondolnak az olvasók. Úristen!!! Az első, amire gondoltam, hogy mi van, ha nem tetszik nekik???!!! Na jó, reménykedem benne, hogy némi pozitív hatást értem el náluk, még ha akad némi negatív is. De elfogadom, bármi is legyen a reakciójuk. *E-book*
Ha már itt tartunk, áprilisban ismét lesz akciózás az Ősi Véren. És mivel imádom az áprilisi hónapot és ebben a hónapban születtem így... még gondolkodom rajta.
Vissza a szerkesztési munkálatokhoz. Ami nagyon fontos számomra, hogy elkerüljem a lényegesebb és láthatóbb hibákat. Erre mindenképp megpróbálok odafigyelni. A költségesebb része már más kérdés, ennek érdekében kérdéses is, hogy mikor tudom kiadni a regényt. *Ebben az évben!!!* *Ebben az évben!!!* Reményeim szerint ez így is történik. És ahogy egy korábbi bejegyzésemben már megemlítettem az első könyv javítását, amit szintén be szeretnék kalkulálni, miután kiadatom a második részét. De mindent szép sorjában!!!
Addig is mindenkinek Kellemes Húsvétot, sok locsolkodót, sok tojást és sonkát!!! Egészséget és boldog pillanatokat kívánok!!! xoxo

2018. február 18., vasárnap

Ősi Vér második könyv 2. rész

2018.02.18.
Átolvastam a második könyvet. Ezáltal alaposan felmértem a terepet, a szereplőket, az eseményeket és... na igen... van, amit változtatnom kell még rajta, írtam bele néhány bővítést, kijavítottam néhány vesszőhibát meg hasonlókat, a szóismétléseket még eztán fogom kijavítani stb... Jelenleg 416 oldalt foglal magában. Ennek túlnyomó része a múltban játszódik, számomra tele mindenféle érdekes dologgal. Néhány szereplő életébe való betekintés, hogy miként váltak azzá, amivé formálta őket saját döntéseik és a sors. Lesznek kiélezendő párbajok, egymás iránt táplált harag, megvetés és a nyers erő, hogy ki lehet a jobb. A második könyv eseményei azért is lehet érdekes, mert itt összehoztam a bandát mind Halhatatlanok, mind Halandók szempontjából. Jelenleg ennyi lenne, aztán majd jön a többi. xoxo

2017. október 18., szerda

Fantasy könyv - Második rész

Ma (2017.10.18.) úgy döntöttem, hogy folytatom a fantasy regényem második részének átbogarászását. Ez eltart egy darabig. Átolvasás, itt-ott javítás, a szokásos rutin. Hát jó másfél hónapig nem nyúltam hozzá, így már időszerűvé vált. Főleg, hogy hamarosan elküldöm az első részt a kiadónak. Úgy hamarosan folyt.köv. és jönnek a részletek!!! xoxo