-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: titkok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: titkok. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 8., vasárnap

Amanda Quick - Lekésett esküvő

2018.04.06-án olvastam ki.
Megint egy nagyszerű könyvet tarthattam a kezemben. Végig sziporkázott a történet, imádtam a szereplők között felvillanyozó párbeszédeket, a kémkedés izgalmait, és a forró szenvedélyt.
Tobias March és Lavinia Lake nyomozópárosát mutatja be, persze ez a könyv az írónő harmadik könyve erről a párosról, tegnap kezdtem meg a második könyvet, majd még be kell szereznem az első könyvét is. Általában egy sorozat második könyvével szoktam kezdeni, mindig vagyok olyan szerencsés, hogy a középső kerül először a kezembe. De most kivételesen a harmadik részét olvastam el, így most visszafele haladok a sorban.
És még mindig lenyűgöz az írónő írásai, ahogy a történelmi szálakat vezeti. Érdekes párost alkot Tobias és Lavinia. Tényleg kíváncsi lennék, hogy az akkori Angliában voltak-e ilyen párok, akik előszeretettel vágtak bele egy-egy nyomozásba. Álkulcs használata, besurranás idegen házakba, kutatni valami után, amiről tudja, hogy ott rejtőzik, de vagy megtalálja, vagy nem stb.
Mindenben volt összefüggés, csak én nem találtam volna ki, hogy melyik hová vezet. És, hogy a fodrászok már akkor nagyon népszerűek voltak, jó kapcsolatokat ápoltak a kliensekkel, és a többi dolog. :) Jó lenne, ha én is tudnék ilyen történetet összekovácsolni, de aligha érhetnék fel arra a szintre. Ezért is imádom többek között Amanda könyveit. Könnyed kikapcsolódás egy áprilisi hónapban, vagy egy teljes évben. :)

2017. december 19., kedd

Amanda Quick - Az éj leple alatt

2017.12.19-én olvastam ki. Már napi rutinnak számít, hogy olvasok. Na jó, nem, de azért van benne valami. Azért próbáltam húzni-halasztani, de nem lehetett, nagyon kíváncsi voltam már a végére és természetesen csak néhány fejezetnyi maradt a történetből, így végül is mára a végére értem. Ambrose és Concordia története nem csak a szenvedélyről szólt és az egymásra találásról, hanem titkokról, a középpontban egy szövevényes nyomozásról, gyilkosságokról és egy leányiskoláról, ami sok mindent rejt el a kíváncsiskodók elől. Egy magánnyomozó és egy tanárnő karizmatikus jelleme, az őrző-óvó szerep, mely négy fiatal lány életét próbálja elrejteni azoktól, akik kutatnak utána. Egy gazdag és egy alvilágban tevékenykedő üzelmeiről, melyek még őket is csapdába csalhatják. A történet kellőképpen adagolta a lányok életében bekövetkezett változást, a bizonytalan jövőjük kapcsolatban próbálnak más dolgokra koncentrálni, miközben azon igyekeznek, hogy a két védelmezőjük még szorosabbá fűzzék a kapcsolatukat, miközben mindketten a modern kor gondolkodóinak vallják magukat. És a kedvencem: Vanza. A Gonosz Özvegy című könyvben már olvastam róla. Én is szeretnék olyasmi tetoválást (Vanza-virág). 😙 Nem tudom, hogy korábban olvastam-e már ezt a könyvet (Az éj leple alatt), de örültem neki, annak viszont nem, hogy nem kellett sok idő és kiolvastam. Mégsem megunhatatlan Amanda írásai. Letepernek, magával sodornak és készakarva, de belecsöppenek a világába.
Lassan egy fél-könyvtárnyi könyvem van, és kevés a polc. A vitrinben csak könyvek vannak. Valamit ki kell találnom. Főleg, hogy tegnap küldték, de ma vettem át a postán a Brenda Joyce - A szűz szerető című könyvet. Szerintem külön szobát kell berendeznem a könyveimnek. Lelkes könyvmolygyűjtő lettem. 😚

2017. december 17., vasárnap

Amanda Quick - A zöld kristály

2017.12.13-án olvastam ki. Sir Hugh és Lady Alice története a lovagi korban. Imádom!!! A zöld kristály eltűnt és annak keresésére indulnak, amit természetesen visszaszereznek egy jól induló, alaposan megfontolt és eltervezett megállapodás következtében. Ám a megállapodás természetesen megtörik, hisz az egyik fél mást akar, mint a másik. A történet a kalandok, a lovagi kor eszméi, a hűség, a bizalom, a titkok, a szenvedély és a bosszú keveréke. Vajon megbocsátható valami, amely a múltban fogant és kihat mások életére? Vajon a házasság sokkal jobb ötlet, mint zárdába vonulni? Vajon a kristály és egy legenda hány életet követelhet? Apró változások, melyek boldog végkifejletben végződnek. Olyan változások, mely egyszerre indulnak el a külső és a belső réteg mentén, hogy aztán összetalálkozva egésszé formálódjon és ráleljenek arra, amit mindig is hiányoltak az életükből. Szerintem nagyszerű történet, impozáns környéken, kiváló szereplőgárdával. A trubadúrok tudták a dolgukat már akkoriban is.

2017. augusztus 28., hétfő

Catherine Banner - Ház az éj peremén

Ezt a könyvet most olvastam ki (2017.08.28.)
2017.07.29-én voltam a könyvtárba. Három könyvet kölcsönöztem ki: kettő, amit már korábban is olvastam, és egyet, amely a Ház az éj peremén.
Azt kell mondanom, hogy lenyűgözött. Először a borító tetszett meg, vele együtt a cím és a szerző neve, majd a fülszöveg. A fülszövegnek is az első szava: Castellamare.
Egy szigetről, annak lakóiról, egy odaérkező orvosról és annak családjáról szól, akik különböző korokat élnek meg, más-más szemszögből láttatva mindezt:
  • a két világháború
  • a gazdasági válság
  • a fasiszta fenyegetés
  • az új és modern világ kihívása
A fülszöveg miatt egy kicsit tartottam tőle, de ennek ellenére egy csodálatos könyvről van szó.
Eleve imádtam a sziget legendáit és babonáit. Az emberek hitét, mely Szent Agátával csak erősebb.
Imádtam a tájleírást, el tudtam magam előtt képzelni az embereket és a tájat, ahol élnek, a házakat és mindent, ami körülveszi őket.
Titkok, szerelmek, rejtélyek, mind-mind összetartja őket. Van, aki szabadulna a szigettől, mert világot akar látni, mert nem érzi magát ott jól, és van, aki visszatér, hogy a szerelmével lehessen, akit hosszú évekig nem láthatott. Van, aki a sors és a hivatása által megérkezik a szigetre és sosem tudná elhagyni. Van, aki itt született és nőtt fel, és tudja, hogy neki ez az otthona. És vannak azok a külső behatások, ami által családok szakadnak szét, fiatal, életerős emberek vonulnak be a háborúba. A háború utáni események. A keserű búcsúzás és viszontlátás. A csoda, ami által az emberek érzik, hogy változás jön el. Apró történetek, melyek tanulságok lehetnének, s olykor csak későn történnek meg az előrelépések.
Én azt mondom, érdemes elolvasni. Mert mindenhol létezik egy hely, amit egyszerre szeretünk és utálunk. Ahol mások hamarabb tudják, hogy mit csinálsz, mint te magad. Ahol ha kell összetartanak. Ahová a végén mindenki visszatérhet.