2025-2030.

 

2014 január - első újévi bejegyzésem

Nem sokat tudok foglalkozni a legtöbb blogommal, próbálok, de nem mindig sikerül. A legtöbb esetben is a verses blogomba írok, azt is olyankor, amikor vannak már újdonsült verseim. Az ok még mindig az első kiadásra szánt regényem, amit még mindig nem sikerült befejeznem.

Mivel újévet írunk, bár január vége felé járunk, elárulom, hogy tettem egy ígéretet magamnak szilveszter napján. Ez az ígéret annyiból áll, hogy még január vége előtt be kell végérvényesen fejeznem a regényem. Ennek ellenére nagyon elgondolkoztam azon, hogy talán az lenne a legjobb, ha pár részletet majd szemléltetnék a blogomon. Amit tudni érdemes a regényről és amit azt hiszem nem egyszer megírhattam, hogy a regény fantasy elemekkel tarkított, mitikus lényekkel fűszerezve. A címe egyenlőre titkos, ahogy maga a regény története és azok szereplői, de ezt is hamarosan felfedem.

Persze a címmel akadt egy kis bökkenőm. Ahogy írtam a regényt valahogy világossá vált számomra, hogy a cím talán mégsem megfelelő, ennek ellenére még azon a címen szerepel, a változtatás pedig 50-50%-on áll. Az öcsém szerint már rég be kellett volna fejeznem, de sajnos ez idáig nem sikerült. Mindig bővítettem és változtattam. Volt, hogy nem is tudtam írni és csak bámultam a képernyőt. A kifogásoknak vége. És nagyon remélem, hogy hamarosan kész leszek. Az öcsémnek ugyanis nagyon is igaza van, túlságosan elhúzom az egészet, de nem tudok mit tenni, a sztori egyszerűen adja magát. Bár igaz, ami igaz, lehet, hogy nekem tetszik, de nem biztos, hogy másnak is, így ezért is tervezem, hogy hamarosan - amit nem tudok még pontosan, hogy mikor - felteszek részleteket a regényből. Apró, kicsi részleteket. És még majd mellékelek egy fülszöveget, bár az még mindig nem az erősségem.

Igaz a blogomat nem sokan követhetik, de nem is követhetik, hisz sok mindent nem tartalmaz, mint másoknál. És nem jelentettem meg terjedelmes regényeket, csak részleteket. El kezdtem ugyan néhány regényt bele-bele írni, de nincs befejezve, mert mindig félbe hagytam. Nagy csalódás a részemről, sajnos ilyen vagyok. Ilyen esetben még mindig jobban terjeszkedik a verses blogom.:)

Nem pazarolva a szót/betűt, arra jöttem rá, hogy nem fogják olvasni a regényem, hiába lenne kiadva, ha valamennyit nem ismertetek belőle. Remélem ez hamarosan megváltozik. Addig is mindenkinek kellemes januárt!!! xoxo

Christin Dor

Christin Dor - Hit



Elő karácsonyi ajándéknak tekinthetem, hogy nyertem:) Syro története mellett enyém lett a másik, ami nyertesen jött ki. Nagyon szépen köszönöm Szattinak!!! Itt el lehet olvasni!!!
http://irokhaakarok.blogspot.hu/2012/12/rahangolodas-az-unnepekre_15.html



Havas erdő mélyén csilingelő csengő hallatszódik.

Talpam alatt a frissen hullott ropogó hó selyemtakaróként fedi be a tájat.

Körülöttem fagyöngyökkel díszített fenyőfák magasodnak az égig.

Lelkemet megérintve egyre csak hívogat.

Kíváncsi tekintetek követnek engem.

Lépteim nyomán feléledt a természet.

Szívemben melegség s szeretet társul, amint megpillantottam őt.

Egy angyal állt előttem, engem várt énekével.

Felém nyújtotta kezét s én elfogadtam.

Ekkor csillagszórók sziporkáztak fel körülöttünk.

Boldogság költözött eme vidékre s ennek én is a részese lehettem.

Hunyorogva ébredtem. Kissé kótyagosan, de felültem. Ekkor vettem észre, hogy körülöttem hófehér táj nyúlik el és örökzöld fenyők magasodnak. Azt hittem csak álom, de nem az volt. Valójában láttam egy angyalt, pedig én sosem hittem bennük. Nem hittem a csodákban, de főleg a karácsonyban. Rájöttem, ha én nem is hittem ezekben a létező dolgokban, ők még igenis hittek bennem. Nem értem miért érdemeltem ki egy angyal énekét s annak törődését, de a lelkemet már nem nyomasztotta semmi. Furcsa volt ez az érzés, amit akkor éreztem utoljára, amikor még kicsi voltam. Akkoriban, mint minden más gyermek én is hittem s alig vártam, hogy a karácsonnyal valami új, valami felülmúlhatatlan érkezzen.

De a gyermekkor hamar elillant az életemből. A boldog pillanatok után beköszöntöttek a keserű, nyomorúságos napok és az egyre múló évek nem hozták vissza a régit. Se család, se barátok, nem volt senki, aki megértett volna, aki magához ölelt volna csak egy percig is, hogy érezzem nem vagyok egyedül. De hát én sosem voltam egyedül! Ő is velem volt. Mindvégig. Azaz ember, aki az első perctől fogva szeretett engem, aki életet adott nekem, aki tudta rólam, hogy jó ember vagyok. Az, hogy elment olyan volt számomra, mintha a Mennyországból taszítottak volna ki. A lelkem komorrá vált, a szívem lappangó üresség volt csupán. Senkinek sem kellettem. Ezért elmenekültem. Menekülni akartam az élettől. Menekülni akartam a gondok elől. Menekülni olyan messzire, ahol nincs semmi. Csak az üresség, amelyben régóta éltem. Ezt ismertem.

Ő mégis ott volt előttem. Megérintett s mintha újjászülettem volna felébredtem. Az első olyan ébredés, amikor szeretet és béke uralkodott bennem. Elmosolyodtam, de még mielőtt felkelhettem volna a havas földről egy kéz érintette meg a vállam és én feltekintettem a nevelőanyámra, aki csak mosolyogva, szótlanul, könnyektől csillogó szemmel nézett rám. A másik oldalamon nevelőapám bukkant fel, aki ugyanúgy nézett rám. Elszöktem előlük. Nem akartam velük élni. Nem tartottam őket a szüleimnek, hisz a szüleim meghaltak. Senkinél sem maradtam tovább. Mindig elszöktem. De ők eljöttek értem. Kerestek engem. Szorosan átöleltek s tudtam butaságot követtem el. Édesanyám meghalt, de még utoljára arra kért, hogy higgyek a csodákban, a szeretetben és abban, hogy sosem leszek egyedül. Most már hiszek. Hiszek abban, hogy senki sincs egyedül. Mindig van valaki egy ember életében, aki vigyáz rá és szereti.

Versenybe szálltam:) - Emlékszem

http://irokhaakarok.blogspot.hu/2012/07/tortenetalkotas-szavakbol.html

Harmadszor is megpróbáltam egy kisebb történettel. Remélem valamelyest sikerült. Eléggé el vagyok foglalva a kiadni váró regényemmel, így csak akkor van időm blogra, amikor épp úgy adódik. Főleg a vers blogom az, amin meglátszik, hogy dolgozom valamit is.:) De most ezt hagyjuk! A linkre kattintva elolvashatjátok, hogy mit is írtam. Nem mondok semmit, hogy miről szól.:) Valahogy úgy éreztem most újra megpróbálkozhatok az írással ebben a formában és az igazság az, hogy versenyezni elég jó dolog. És itt nem csak arról van szó, hogy hanyadik helyet érsz el, hanem hogy megismerjék az írásaim, mégha így verseny által is. Úgyhogy a hajnalom mással sem telt, mint egy kis történetet összerakni. Na jó azért nem maradtam fenn sokáig.:) De jó érzés újra írni, főleg egy kissé elrugaszkodni attól, amiben eleve benne vagyok. Na mindegy! Nem spilázom túl. Olvassátok el a történeteket, mert az enyém mellett vannak jobbak is és szerintem lesznek is.:) Szép nyarat kívánok mindenkinek!!! xoxo

Emlékszem

Emlékszem, még ha homályosan is. Akkortájt hideg, kora őszi nap volt. Csak egy-két óra választhatott el a sötétségtől, amit a ködfelhőtől már nem láthattam. Megborzongtam, ahogy egyre közeledtem felé. A csupasz talpam alatt megnyikordult a móló öreg deszkái. A szél meglebbentette hófehér hálóingem. Még ez sem tántorított el attól, hogy elérjem őt. Őt, aki háttal állt nekem zsebre dugott kézzel.

Idegesen néztem a hátát. Kedvenc zakóját vette fel, hozzáillő nadrággal és cipővel. Homokszőke haját megborzolta a szél és én elmosolyodtam. Szerettem a haját simogatni, és ő mindig elszenderedett az érintésemtől.

Megálltam. Csak egy-két centi választott el tőle. Éreztem a dohányszagot, ami megcsapta orrom, de valamiért most nem undorodtam tőle. Felsóhajtottam. Sóhajom megremegett, ahogy kezemmel kinyúltam feléje. A szívem egy pillanatra megállt, ahogy ujjaim hozzáértek a selymes hajhoz. Az érintésemre azonnal reagált és lassan megfordult. Aranybarna tekintete melegen tekintett rám, mégis volt benne valami, ami zavart engem.

Amikor először találkoztam ezzel a tekintettel nemcsak az emlékeimbe véste magát, hanem a szívembe is, amely azonnal megtelt a legkülönlegesebb szerelemmel, amit valaha is éreztem. Mindössze öt évvel volt idősebb nálam, de korához képest igen tapasztalt és változatos életszemléletű volt. Ahogy engem is úgy mindenki mást a környezetemben levett a lábáról.

A köd körülölelt minket. Csak egymást láttuk benne. Egyik kezével kinyúlt felém és megsimogatta az arcom. Elmosolyodtam. Hát mégis igaz lenne? Még mindig szeret?

- Miért vagy itt? - kérdezte tompán, majd látva a remegésem levette zakóját és rám terítette. Mindig odaadó társként viselkedett.

- Olvastam a leveled - feleltem a kérdésére. Ő értetlenül nézett rám, majd szorosan behunyta a szemét. - Mondtam már neked, hogy gyönyörű a kézírásod? - dicsértem őt.

Mindig is dicsértem őt, mert sokkal ügyesebb és okosabb fiú volt, mint azok, akiket ismertem. De amit a leginkább szerettem benne az a költői énje. Mindig meg tudott lepni egy-egy gyönyörű verssel, amit nekem szánt. Csak nekem. Kivéve egy levelet, amit nem nekem írt, hanem az unokahúgomnak. Egy szerelmes levél, melyben megvallja érzéseit és azt, hogy nem tudja viszonozni az én érzéseimet bármennyire is szeretné. S az addig eltöltött hat hónap, melyet együtt éltünk meg csupa hazugság volt. Mindig is őt szerette nem pedig engem.

- Őt vártad - mondtam halkan. Megrökönyödve nézett rám, de nem szólt semmit. Közelebb léptem hozzá, majd szorosan hozzábújtam. Nem lökött el magától. Testének melege azonnal átmelegített. Jó érzéssel töltött el közelsége, mégis szomorúan néztem magam elé.
Ekkor vettem észre a móló oldalához kikötött csónakot. A szigetre mentek volna. Együtt. Caleb és Sonia el akart menni. Titokban. Felnéztem a férfira, akit szerettem, s aki nem tudta viszonozni érzéseim.

- Szeretlek - suttogtam, majd a kést, amit addig rejtve magamnál hordoztam, és amely már egy életet kioltott, most Caleb oldalába döftem.

Caleb kikerekedett szemmel bámult rám miközben ereje elhagyta, s ekkor még mélyebbre toltam a kést. Ő csak bámult rám értetlenül. Ajka remegett, de hangja elcsuklott. Még mielőtt teljesen elernyedt volna odavonszoltam a csónakhoz, és ahogy erőmből tellett, lassan belefektettem. Még utoljára egymás arcába néztünk. Láttam, ahogy lelkének fénye kialszik, s szemhéja örökre lecsukódik. Még egy ideig elnéztem Caleb kedves arcát, majd zakójával betakartam testét. Nem akartam, hogy megfázzon a hidegben. Még egy utolsó csókot nyomva ajkára, eloldoztam a kötelet és a csónakot ellöktem a mólótól. A csónak egyre csak távolodott, beleolvadva a sötétség ködébe. Ezután a kezemben levő késre néztem, mely Caleb és Sonia vére keveredett. Ismét megborzongtam. A véres kést a vízbe dobtam s lassan visszafordultam otthonom felé.

A sötétség leple alatt tértem vissza a szobám melegébe, s amint lefeküdtem ágyamra, álom jött a szememre. Caleb nevetését hallottam a távolban, éreztem ahogy derekam átöleli és egy forró csókkal köszönt. Kezem fogja és együtt sétálunk a harmatos réten. Megállunk a közeli dombtetőn, ahol minden reggel megcsodáljuk a napfelkeltét. Az aranyba öltöztetett vidék azonnal újult erővel szolgáltat felénk. Körülöttünk a környék szinte éledezni kezdett.

Ahogy minden egyes reggel most is a domb tetején szemlélem a felkelő nap ragyogását. Új nap virradt az életemben, ahogy mindenki máséban is. Egy új nap, mely sokaknak árnyékként nehezedik lelkére, de nekem a világosságot hozta el.

Szavak, amiket választottam: móló, szerelem, viszonzatlanság, levél, kés, csónak.

Új Blog!

Ebben a blogban összehozom a Christin Dor regényei és a Manga Regények blogjaim összes eddigi tartalmát. Ezt már jó ideje terveztem és most végre eldöntöttem. Amint átszerveződik a blog a másik kettő végleges törlésre kerül. Ezt azért meg fogom osztani azokkal, akik olvassák ezeket a blogokat, így aki akarja átjöhet erre az újra és ahol minden ugyanúgy megtalálható. Ide már nemcsak regényrészletek kerülnek, hanem az épp készülődő regényeim bemutatását is szolgálni fogja. Ez a végleges forma!!!